adozona.hu
BH+ 2012.3.132
BH+ 2012.3.132
Ha a munkaviszonyával összefüggésben munkaképesség-csökkenést elszenvedett munkavállaló a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által alkalmasnak minősített munkakört - az együttműködési kötelezettség megsértésével - visszautasította, és kérésére a munkáltató a munkaviszonyát megszüntette, kártérítési igénye a munkaviszony megszűnésével összefüggő keresetvesztesége tekintetében nem alapos [Mt. 174. § (1) bekezdés, 177. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2000. május 3-án raktárosi munkakörben dolgozott az alperesnél, munkaviszonya 2006. október 18-án az alperes rendes felmondása folytán szűnt meg, miután a megváltozott munkaképességére tekintettel lefolytatott rehabilitációs eljárásban felajánlott munkakört nem fogadta el.
A felperes módosított keresetében az Mt. 177. §-a alapján elmaradt jövedelme, költségei, jövedelempótló járadék és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest azzal az indokolással, hogy mun...
BH+ 2012.3.132 Ha a munkaviszonyával összefüggésben munkaképesség-csökkenést elszenvedett munkavállaló a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által alkalmasnak minősített munkakört - az együttműködési kötelezettség megsértésével - visszautasította, és kérésére a munkáltató a munkaviszonyát megszüntette, kártérítési igénye a munkaviszony megszűnésével összefüggő keresetvesztesége tekintetében nem alapos [Mt. 174. § (1) bekezdés, 177. § (1) bekezdés].
A felperes 2000. május 3-án raktárosi munkakörben dolgozott az alperesnél, munkaviszonya 2006. október 18-án az alperes rendes felmondása folytán szűnt meg, miután a megváltozott munkaképességére tekintettel lefolytatott rehabilitációs eljárásban felajánlott munkakört nem fogadta el.A felperes módosított keresetében az Mt. 177. §-a alapján elmaradt jövedelme, költségei, jövedelempótló járadék és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest azzal az indokolással, hogy munkaképesség csökkenése az alperes jogellenes és felróható magatartásának következménye.
A munkaügyi bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 958 694 forintot és ennek késedelmi kamatát, valamint 2009. június 1-jétől minden hónap 15. napjáig havi 52 425 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes a raktárosi munkakörben dolgozó felperest 2004. elején ideiglenesen a zöldség, majd a tejosztályra helyezte, ahol az árukkal megrakott 16-20 kg súlyú ládákat kellett emelgetnie. A felperes ezt követően egy 1991-ben elvégzett gerincműtétéből adódó kiújuló gerincsérvi panaszai folytán táppénzes állományba került, majd 2004. szeptember 13-án keresőképessé nyilvánították. Az ekkor kiállított járóbeteg szakellátási lap szerint gerinckímélő életmódra volt szüksége, és nehéz fizikai munka végzése számára nem javasolt. Az alperes a felperest keresőképessé válását követően 2005 májusáig az üvegvisszaváltóban foglalkoztatta. A 2005. január 24-én készült időszakos munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a felperes üvegvisszaváltó-raktáros munkakörben csak abban az esetben alkalmazható, ha göngyölegeznie (ládát emelnie) nem kell.
A felperes az orvosi véleményekre hivatkozással több alkalommal, utoljára 2005. március 30-án írásban kérte az eredeti raktárosi munkakörbe történő visszahelyezését, az alperes azonban a kérését nem teljesítette. A felperes 2005. április 16-án a rekeszes göngyöleg rakodása közben üzemi balesetet szenvedett, a jobb kezének hüvelykujja hátrafeszült és meghúzódott, amelynek következtében ismét táppénzes állományba került.
Az Országos Orvosszakértői Intézet a 2005. szeptember 19-én kelt szakvéleményében 50%-os mértékű össz-szervezeti munkaképesség-csökkenését állapította meg, és gerincet, valamint alsó végtagot kímélő munkakört javasolt. Egy 2006. május 16-án készült orvosi vélemény szerint a gerinc terhelhetősége véglegesen csökkent, ezért a felperes emeléssel, hajolással és teherhordással járó fizikai munkára nem alkalmas, és az üzemorvos rehabilitációs eljárás lefolytatását javasolta.
A rehabilitációs eljárás keretében az alperes a bicskei központban lévő göngyöleg-visszáru raktárban először három műszakos, majd felperes kifogása folytán egy műszakos raktári adminisztrátori munkakört ajánlott fel. A felperes úgy ítélte meg, hogy az alperes ajánlata a kollektív szerződésbe ütközik, mivel a munkahelyre történő oda és visszautazás időtartama a napi két órát meghaladja, továbbá az adminisztrátori munkakör betöltéséhez szükséges számítástechnikai ismeretekkel sem rendelkezik.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy a rendszeres 20-25 kilogrammot is elérő tömegű áru emelésével járó munkavégzés a felperes számára 25%-os mértékű munkaképesség csökkenést eredményező gerincbetegséget okozott, az üzemi balesete pedig további 10%-os munkaképesség csökkenéssel járt, amelyre tekintettel az alperesnél fennállt munkaviszonyából eredő munkaképesség csökkenésének mértéke 35%-os. Mivel a keresetveszteséggel járó munkaképesség csökkenés a felperes életének, testi épségének, egészségének, a munkaviszonyával összefüggésben történt megsértése folytán következett be, az alperes a sérelemből származó munkaképesség csökkenés százalékos mértékétől függetlenül az Mt. 174. § (1) bekezdése alapján a teljes kárért felelősséggel tartozik.
Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében az alperes annak részbeni megváltoztatását, és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan a marasztalási összeg lényeges leszállítását kérte.
Vitatta a munkaképesség csökkenés foglalkozási eredetét, ennek elutasítása esetén a felperes közrehatására hivatkozva kármegosztást kért, a keresetpótló járadék számítását hibásnak, a megítélt nem vagyoni kárpótlás mértékét pedig eltúlzottnak találta.
A felperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, és a nem vagyoni kártérítés összegének 4 000 000 forintra való felemelését, ezt meghaladóan az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A megyei bíróság a fellebbezést részben alaposnak, a csatlakozó fellebbezést pedig alaptalannak találta, és ítéletében az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta; az alperes által a felperesnek fizetendő marasztalási összeget 2 281 094 forintra és késedelmi kamataira leszállította. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában elsődlegesen azt emelte ki, hogy a felperes - bár a fiatal korban megindult gerinc elfajulásos betegsége miatt 1991-ben 30 éves korában műtéten esett át és már akkor 25%-ban csökkent munkaképességűnek nyilvánították - raktárosként, ahol nem kellett fizikai munkát végeznie, négy éven keresztül panaszmentesen dolgozott. Keresőképtelenséggel járó állapotrosszabbodása azután kezdődött, miután az alperes közel egy évig olyan osztályokon foglalkoztatta, ahol ládákat kellett emelgetnie és rakosgatnia. 2005. január 24-én a foglalkozás-egészségügyi szolgálat üvegvisszaváltó-raktárosi munkakörben azzal a feltétellel nyilvánította alkalmasnak, ha göngyölegezni (ládázni) nem kell, és javasolta, hogy az alperes a munkaköri rehabilitációját kezdeményezze, az alperes azonban mindezt figyelmen kívül hagyta. Ilyen körülmények között az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes állapotrosszabbodásában a munkakörülmények nem játszottak közre, függetlenül attól, hogy a betegség természetes folyamata is előre haladt. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperes állapotrosszabbodását működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, a felelősség mértéke tekintetében pedig az elsőfokú bíróság az MK 30. számú állásfoglalásában foglaltakat helyesen alkalmazta, és helytállóan mellőzte a felperes vétkes közrehatásának megállapítását is.
Ugyanakkor a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes megszegte az Mt. 3. §-ában előírt együttműködési kötelezettségét, amikor a felajánlott könnyített munkakört visszautasította anélkül, hogy kipróbálta volna, bírja-e a vállalati gépkocsival való naponkénti legfeljebb két órás utazást, illetve meggyőződött volna arról, hogy valóban betanítják-e a számítógép kezelésére.
A megyei bíróság ennek alapján úgy ítélte meg, hogy a felperes a munkaviszonyának a felajánlott rehabilitációs munkakör elutasítása miatti megszüntetését - 2006. október 18-át - követően nem jogosult keresetvesztesége megtérítésére, ezért az alperest mentesítette az 1 677 600 forint keresetveszteség és a havi 52 425 forint keresetpótló járadék megfizetése alól.
A felperes felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletet megváltoztató részében helyezze hatályon kívül, és a munkaügyi bíróság ítéletét hagyja helyben, másodlagosan, utasítsa a másodfokú bíróságot e körben új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára.
A felperes a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak, valamint a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló perbeli időben hatályos 8/1983. ((VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 3. § (1) é (2) bekezdéseiben foglaltak megsértését állította.
Sérelmezte, hogy noha a másodfokú bíróság a kártérítési igény jogalapja tekintetében az elsőfokú bíróság álláspontját elfogadta, ennek ellenére 2006. október 18-ától, vagyis a munkaviszony megszűnésétől a keresetpótló járadék megállapítására vonatkozó igény tekintetében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a marasztalás összegét az elsőfokú bíróság részéről 32 hónapra egy összegben megítélt járadék összegével csökkentette, és mentesítette az alperest a havi járadék jövőbeni megfizetése alól. Mindezt az Mt. 3. §-ába ütköző együttműködési kötelezettség megsértésével indokolta, figyelmen kívül hagyva az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, miszerint a felperesnek állandó deréktáji fájdalmai vannak, lábai zsibbadnak, guggolni, tartósan állni, ülni és gyalogolni nem képes, naponta mindössze 4-6 órát tud munkát végezni. A másodfokú bíróság nem vonta mérlegelési körébe, hogy a napi nyolc órás ülőmunka egészségi állapotának nem felelhet meg, és csupán az utazással töltött időre és a számítógépes ismeretek hiányának pótolhatóságára volt figyelemmel.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
Az Mt. 174. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel.
A perbeli esetben az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 174. § (2) bekezdés], ezért az alperes teljes felelősségének megállapítása a törvénynek megfelelően történt.
Az Mt. 177. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a 174-176. §-on alapuló felelőssége alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.
A munkáltató anyagi felelőssége szempontjából a kár azt a hátrányt jelenti, amely a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben keletkezett.
Peradat, hogy az elsőfokú orvosi bizottság a felperes munkaképesség csökkenésének mértékét összszervezeti szempontból 50%-os mértékben állapította meg, és a gerincet és alsó végtagot kímélő munkakörben való alkalmazását javasolta. Az alperes rehabilitációs bizottsága először 2006. május 29-én ajánlott fel a felperes részére a b.-i göngyöleg-visszáru raktárban raktári adminisztrátori munkakört három műszakban, és egyben felhívta munkaköri alkalmassági vizsgálaton való megjelentésre.
A felperes a felajánlást jogi képviselője útján kifogásolta, amelyet az alperes rehabilitációs megbízott elfogadott, és a korábbi felajánlását egy műszakos munkarendre változtatta azzal, hogy az alperes a munkahelyre való szállítást más munkavállaló által vezetett vállalati személygépkocsival biztosítja, és gondoskodik a felperes számítógépes ismeretekre való oktatásról is. A felperes a munkaköri alkalmassági vizsgálaton először nem, majd az újonnan kitűzött időpontban, 2006. augusztus 4-én megjelent, amikor is a munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat az alperes által felajánlott göngyölegraktári adminisztrátori munkakörben alkalmasnak minősítette. Az ezt követően, 2006. augusztus 7-én írt levelében a felperes jogi képviselője arról tájékoztatta az alperest, hogy ügyfele a munkakör betöltéséhez szükséges képzettséggel nem rendelkezik, ezen túlmenően az utaztatása a kollektív szerződés rendelkezésébe ütközik, ezért a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által adott vélemény ellenére a felajánlott munkakört nem tudja elfogadni, és mindkét fél számára a legmegfelelőbb megoldásnak a munkaviszony megszüntetését tartja. A levélben azt is bejelentette, hogy amennyiben a kft. rendes felmondással megszünteti a munkaviszonyát, abban az esetben a felperes tudomásul veszi, és munkaügyi jogvitát ezzel kapcsolatban nem kíván kezdeményezni, azonban kártérítési igényét fenntartja. A felperes a munkáltatói rendes felmondással szemben jogorvoslattal nem élt, a munkaviszonya 2006. október 18-án rendes felmondással megszűnt.
A perbeli adatok alapján így kiegészített tényállásra is figyelemmel a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértése nélkül megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy a felperes a felajánlott és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által alkalmasnak minősített munkakört az együttműködési kötelezettség megsértésével utasította vissza. A foglalkozás-egészségügyi szolgálat véleményével szemben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felajánlott munkakör betöltésére nem alkalmas [Pp. 164. § (1) bekezdés], ilyet azonban nem bizonyított, a felajánlott munkakört az annak megfelelőségére vonatkozó tények ismeretének hiányában (személygépkocsival az utazási idő konkrét időtartama, és a számítógépes ismeretek oktatásának hiánya) utasította vissza, és maga kérte a munkaviszony megszüntetését.
Mindebből következően a munkaviszony megszűnését követően jelentkező keresetveszteség, vagyis kár, a felperes részletezett magatartásával hozható okozati összefüggésbe, ezért a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztató ítéleti rendelkezése nem jogszabálysértő.
A fenti indokolásra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásával a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, hatályában fenntartotta, ezt meghaladó részében pedig nem érintette. (Legf.Bír. Mfv.II.10.954/2010.)