adozona.hu
BH+ 2012.3.134
BH+ 2012.3.134
A továbbértékesítés két éves időtartama alatt megszüntetett lízingszerződés nem igazolja az ingatlanforgalmazási cél megvalósultságát az ingatlan továbbértékesítését (1990. évi XCIII. tv. 3., 18., 23. §, 1997. évi CXLI. tv. 5. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2007. április 5-én megvásárolta az ingatlan-nyilvántartásban 128468/11/A/64 helyrajzi számon nyilvántartott, B., P. út 158. szám alatt található társaságházi lakás 1/1 tulajdonjogát - a közös tulajdonból hozzátartozó hányadrészekkel együtt - 11 800 000 Ft vételár ellenében. Az adásvételi szerződés 10. pontjában kijelentette, hogy az ingatlant lízingbe adás céljából vásárolta, és mint a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott azonosítószámmal rendelkező, az ingatlanok pén...
BH+ 2012.3.134 A továbbértékesítés két éves időtartama alatt megszüntetett lízingszerződés nem igazolja az ingatlanforgalmazási cél megvalósultságát az ingatlan továbbértékesítését (1990. évi XCIII. tv. 3., 18., 23. §, 1997. évi CXLI. tv. 5. §)
A felperes 2007. április 5-én megvásárolta az ingatlan-nyilvántartásban 128468/11/A/64 helyrajzi számon nyilvántartott, B., P. út 158. szám alatt található társaságházi lakás 1/1 tulajdonjogát - a közös tulajdonból hozzátartozó hányadrészekkel együtt - 11 800 000 Ft vételár ellenében. Az adásvételi szerződés 10. pontjában kijelentette, hogy az ingatlant lízingbe adás céljából vásárolta, és mint a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott azonosítószámmal rendelkező, az ingatlanok pénzügyi lízingjét engedély alapján főtevékenységként végző vállalkozó az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) bekezdés alapján a vagyonszerzés után mérsékelt illeték megfizetésére jogosult, ezért e nyilatkozatával az illetékhivataltól a kedvezményes illeték megállapítását kéri.A felperes a tulajdonjog bejegyzése iránt a földhivatalhoz benyújtott kérelméhez mellékelte azt a szintén 2007. április 5. napján megkötött pénzügyi lízingszerződést, amellyel a megvásárolt ingatlant pénzügyi lízingbe adta. A lízingszerződés 5. pontja szerint a lízingbe adó által megvásárolt ingatlan a szerződés hatályának időtartama alatt a lízingbe adó kizárólagos tulajdonát képezi. A szerződés 25. pontja értelmében a lízingbe vevő legkésőbb a lízing futamidejének lejártával az ingatlan tulajdoni jogát megszerzi, amennyiben a szerződés alapján fennálló valamennyi fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. E feltétel teljesítése esetén a lízingbe adó hozzájárul az ingatlan tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásban a lízingbe vevő javára történő bejegyzéséhez.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a 2007. október 19. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest kedvezményes mértékű, 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 236 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte. Felhívta a felperest, hogy amennyiben 2009. április 6. napjáig a megszerzett ingatlant nem adja pénzügyi lízingbe, és annak megtörténtét az azt követő 15 napon belül nem igazolja, a megfizetendő és a megállapított illeték különbözetének kétszeresét pótlólag meg kell fizetnie.
A földhivatal a felperes tulajdonjogát vétel jogcímen az ingatlanra határozatával bejegyezte.
A felperes a lízingszerződést 2007. december 4-én egyoldalúan felmondással megszüntette, mivel a lízingbe vevő a szerződésben írt fizetési kötelezettségének szerződésszerűen nem tett eleget.
Az elsőfokú hatóság a 2009. június 15. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperest 624 000 Ft illetékfizetési kötelezettség terheli. Döntését az Itv. 19. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése, 23/A. § (1), (7) bekezdései alkalmazásával hozta meg. Indokolása szerint felperes az ingatlant nem adta lízingbe, mivel sem a tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye, sem a tulajdonjog a lízingbe vevő nevére nem lett feljegyezve. A tulajdoni lapon tulajdonosként a felperes szerepel, a továbbértékesítés igazolásaként a becsatolt lízingszerződést az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alapján elfogadni nem lehet, mivel a szerződés tulajdonjog átszállást nem eredményez.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2009. október 19. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Indokolásában - egyebek mellett - kifejtette, miszerint nem helytálló az adózó azon hivatkozása, hogy a lízingbeadás tényét igazoló lízingszerződés becsatolásával az eljárása lezárult. Az elsőfokú hatóságnak ugyanis a lízingbeadásra meghatározott két éves határidő lejártát követően joga, és egyben törvényi kötelezettsége annak vizsgálata, hogy teljesültek-e az Itv. 23/A. § (7) bekezdése szerint a kedvezmény véglegessé válásának törvényi feltételei.
Az alperes álláspontja szerint azzal, hogy a felperes a lízingszerződést felmondta, az adott lízingszerződés nem eredményezte a tárgyi ingatlan tulajdonjogának az átszállását, így nem minősült a futamidő végét tulajdonjog átszállást eredményező szerződésnek. Amennyiben ugyanis a megkötött szerződés felbontásra kerül, a kedvezmény jogszabályban előírt feltételei ténylegesen nem teljesülnek.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint törvényi kötelezettségének eleget tett, ezért a pótilleték előírása jogsértő. Sérelmezte, hogy az adóhatóság az eljárás során történt jogszabály módosításra figyelemmel, visszamenőleges hatállyal alkalmazta az Itv. 23/A. §-ának (7) bekezdésében foglalt új szabályozást. Vitatta, hogy a lízingbeadás megtörténtének igazolását, a lízingszerződésnek a futamidő végén a tulajdonjog átszállását eredményező minőségét a szerződés felmondása megváltoztatná.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Indokolása szerint a szerződés 25. pontjában foglaltak lehetőséget teremtenek arra, hogy a futamidő végén a tulajdonosváltozás bejegyzésének kérelme eredményesen előterjeszthető legyen. Helytállóan hivatkozott arra a felperes, hogy sem a vagyonszerzéskor, sem az igazolás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezés nem írta elő azt a feltételt, amely szerint a pénzügyi lízingbe adás megtörténtét a tulajdonjog fenntartással történő vétel tényének feltüntetésével kell igazolni, erről a jogalkotó az egyes adó és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXI. törvény 69. §-ával módosított Itv. 23/A. § (6) bekezdésében rendelkezett, mely módosítás csak 2009. január 23.-tól hatályos, ezért a felperes esetében nem alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság nem értett egyet alperessel abban, hogy a lízingszerződésnek szerződésszegés következtében történt megszűnése következtében a felperes részére az illeték kedvezmény nem állapítható meg. A jogszabály a kedvezményre jogosító lízingszerződésnek az igazolási határidő végéig, illetve a szerződés lejártáig történő változatlan fennállását nem tartalmazza, csak azt a feltételt jelöli meg, hogy a határidőn belül az ingatlannak a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbeadása megtörténjen. E feltételt a felperes teljesítette. A kérelme nem utasítható el arra alapítottan, hogy önhibáján kívüli okból a szerződést felmondta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette az Itv. 23/A. § (7) bekezdését, 91. § (1) és (2) bekezdését, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 117. § (3) bekezdését, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Iny.tv.) 3. § (2) bekezdését, 5. § (1)-(2) bekezdését, 6. § (1) bekezdését. A felperes korábbi ügyeiben meghozott legfelsőbb bírósági ítéletek alapján tudomásul vette azt a döntést, hogy a perbeli lízingszerződés az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelel. Fenntartotta azonban azon álláspontját, miszerint jelen perben értékelni kell azt a többlet tényállási elemet, hogy a továbbértékesítési határidő kétéves tartama alatt a felperes megszüntette a szerződést. Nem történt meg tehát emiatt az ingatlan továbbadása, így felperes terhére a pótilleték előírása jogszerű, az elsőfokú bíróság ellentétes álláspontja téves.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, és a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés, BH2002. 490., KGD2002. 262.]. Az alperes nem támadta felülvizsgálati kérelemmel az elsőfokú bíróság azon minősítését, hogy a perbeli lízingszerződés az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében foglalt szabályozásnak megfelelő, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződés, amely okán az ítélet e részét a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálhatta felül. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy illetékügyekben az Itv. 88. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 1. § (7) bekezdése alapján az adóhatóságnak minden egyes szerződés értékelését önállóan és a konkrét tartalma, elemei alapján kell elvégeznie.
A felperes nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig nem támadta a jogi álláspontjával egyező azon helytálló elsőfokú bírósági jogértelmezést, amely azonos a Legfelsőbb Bíróság két korábbi eseti döntéseiben foglaltakkal, hogy felperes illetékügyében az Itv. 2008. január 1-jétől hatályos, módosított 23/A. § (7) bekezdése alkalmazandó, azaz az ingatlan továbbértékesítését az adóhatóság ellenőrzi hivatalból. Felülvizsgálati kérelem hiányában a Legfelsőbb Bíróság az igazolás alanyában történt változásra vonatkozó jogszabály módosítás elsőfokú bíróság általi jogértelmezését nem vizsgálhatta felül, a felülvizsgálati eljárásban (az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával egyezően) az Itv. 23/A. §-ának módosított, 2008. január 1-jétől hatályos rendelkezését alkalmazta.
A felperes vagyonszerzése, illetve annak illetékkiszabásra történt bejelentése időpontjában hatályos Itv. 23/A. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt: vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő megszerzésekor az illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a.
A továbbértékesítési határidő lejárta időpontjában hatályos Itv. 23/A. § (7) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben a továbbértékesítés, illetve a lízingbeadás nem történt meg, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vállalkozó terhére pótlólag előírja.
Az Itv.-be az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetékének szabályait a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 39. §-a iktatta be 1995. július 30-ai hatállyal. Ezen illetékkedvezmény alanyai körét az Itv.-t módosító 1996. évi LXXXV. törvény 3. §-a bővítette ki - az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mellett - a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó személyével. További lényeges változást eredményezett e kedvezmény szabályozásában, hogy az Itv-t módosító 1998. évi LX. törvény 2. §-a 1999. január 1-jei hatállyal bevezette a két éves elidegenítési szabályt, amelynek lényege a bevezető törvény indokolása szerint, hogy "ha a megadott időpontig a vállalkozók nem igazolják az adott vagyontárgy eladását (pénzügyi lízingbe adását), akkor az irányadó általános illetékkulcs szerinti különbözetet pótlólag kell megfizetniük". Az Itv. e kedvezményre vonatkozó szabályozása számos elemében módosult a másodfokú határozat meghozataláig, változatlan maradt azonban az elidegenítési kötelezettség időtartama: "két éven belül", továbbá az elidegenítési kötelezettség tartalma: ingatlan eladás, lízingbe adás.
Az ingatlan-forgalmazási célú vagyonszerzési illetékszabályok 1995. évi bevezetésének a célja az illetékteher áthárításából adódó árnövekedés elkerülése, az ingatlan-mobilitás preferálása volt. A kedvezményre jogosultak kiterjesztett körének főtevékenységük szerinti meghatározását az eseti jellegű és a rendszeres ingatlan értékesítések közötti megkülönböztetés indokolta. A megvásárolt ingatlan 2 éven belüli elidegenítésére vonatkozó kikötéssel - a módosítást bevezető törvény indokolása szerint - a jogalkotó azt is hangsúlyozni kívánta, hogy a főtevékenységként végzett vállalkozás az ingatlanok továbbértékesítését üzletszerűen végzi.
Az ingatlanforgalmazási célnak tulajdonjog átszállással kell tehát megvalósulnia akár a megszerzett ingatlan eladása, akár lízingbe adása útján. Ha ennek a kötelezésnek a vállalkozó nem tesz eleget, és a megszerzett ingatlanvagyon továbbértékesítése a határidő elteltét követő 15 napon belül a törvény által előírt módon (lízingbeadás esetén a futamidő végén a tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel) nem igazolt, akkor az illetékhivatal a kedvezményes kulccsal megállapított illeték és a vagyonszerzés után az általános szabályok szerint egyébként járó (2-6%-os, illetve 10%-os mértékű) illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja.
A felperes az ingatlanforgalmazási célnak a törvényben előírt időpontig történt megvalósultságát az általa megszerzett ingatlanra vonatkozóan a közigazgatási eljárásban, illetve a perben nem tudta igazolni. Lízingbe adással az ingatlan tulajdonjogának átszállását sem az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, az Iny. tv. 5. § (1) bekezdése értelmében közhiteles adatok (a lízingbe vevő semmilyen formában nem jelent meg az ingatlan-nyilvántartásban), sem - a felperes által megkötött lízingszerződés felmondással történt megszüntetése okán - meg nem szűnt lízingszerződés az Itv. 23/A. §-ában meghatározott időpontig: a vagyonszerzés illetékkiszabásra történt bejelentésétől számított 2 éven belül, nem igazolta. Ténykérdés a lízingszerződés megszüntetése [a közigazgatási eljárásban a felperes maga adta elő, nyilatkozata az Art. 97. § (5) bekezdése szerint bizonyíték], jogkérdés, hogy a megszüntetett lízingszerződés tulajdonjog átszállást nem eredményezett [Ptk. 319. § (2) bekezdés, 321. § (1) bekezdés]. A továbbértékesítés elmaradása az ingatlanforgalmazási cél meghiúsulását eredményezte, így a felperes vagyonszerzése - az alperes helytálló döntése szerint - nem illetékkedvezményezett.
Rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes 2010. december 21. napján kelt, az elsőfokú periratokhoz 9. sorszám alatt fűzött beadványában hivatkozott legfelsőbb bírósági ítélet nem tartalmaz döntést a továbbértékesítési határidő alatt megszüntetett lízingszerzőssel kapcsolatosan.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Kfv.V.35.292/2011.)