adozona.hu
EH 2011.2343
EH 2011.2343
A garantált munkabérre jogosultság akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Ez az értelmezés áll összhangban az Mt. 142/A. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel [316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § (1) és (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes elsőfokú hatósága 2008. május 13-án munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes V.-i divatáru üzletében. Ennek során azt állapította meg, hogy 33 munkavállaló személyi alapbére nem érte el a jogszabályban előírt garantált bérminimumot. Ezért az Mt. 144. § (1) és (6) bekezdése, valamint az adott ügyben irányadó, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló perbeli időben hatályban volt 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kor...
EH 2011.2343 A garantált munkabérre jogosultság akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Ez az értelmezés áll összhangban az Mt. 142/A. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel [316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § (1) és (3) bekezdés].
Az alperes elsőfokú hatósága 2008. május 13-án munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes V.-i divatáru üzletében. Ennek során azt állapította meg, hogy 33 munkavállaló személyi alapbére nem érte el a jogszabályban előírt garantált bérminimumot. Ezért az Mt. 144. § (1) és (6) bekezdése, valamint az adott ügyben irányadó, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló perbeli időben hatályban volt 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rend.) 4. § (1) bekezdés ca), cb) pontja és a (3) bekezdés megsértése miatt a felperest 660 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával a munkaügyi bírság összegét 400 000 forintra változtatta, egyekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ezt követően a felperes munkaügyi bíróságon előterjesztett keresetében a sérelmezett közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Arra hivatkozott, hogy a határozatban megjelölt munkavállalók eladói tevékenységet végeztek "ruházati eladó" munkakörben, tehát nem ruházati kereskedői tevékenységet, így nem vonatkozott rájuk a keresettel támadott határozatban hivatkozott jogszabály, az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet (továbbiakban: IKIM rendelet). Téves ezért az a megállapítás is, miszerint 20 fő kereskedelmi szakirányú szakmai képesítéssel rendelkezett, mivel a kultúrcikk, élelmiszer, vegyi áru, abc eladó, híradástechnikai cikkek eladója nem kereskedelmi, hanem eladói szakképesítéssel rendelkezik, szakirányú szakképesítésük azonban nem ruházati eladó szakirányú. A további munkavállalók szakképesítéssel nem rendelkeztek, illetve olyan a szakképesítésük (felszolgáló, szociális asszisztens stb.), amelyek nem minősültek az eladói szakképesítéssel azonos irányú szakképesítésnek.
Álláspontja szerint a cipőfelsőrész-készítő, női ruhakészítő, bőrdíszműves szakképesítések ugyan rokon szakmának tekinthetők, de ezen munkavállalóknak sincs alanyi joga a garantált bérminimumra, a munkáltató e körben mérlegelési jogkörében dönthet.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 9387-2/2008-5010. számú határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
A munkaügyi bíróság szerint a Korm. rend. 4. §-a az emelt összegű, szakmunkás minimálbér fizetésének feltételeként a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben való foglalkoztatást írja elő. Az "illetőleg" kötőszóból, valamint az Mt. 17. §-ából következően a bérminimum alkalmazásához legalább középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben való foglalkoztatás szükséges.
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint az állam által elismert szakképzettségeket az Országos Képzési Jegyzék tartalmazza. A szakképzettség és a szakképzettség szintjének igazolására a szakképzettséget tanúsító okirat szolgál. Az Országos Képzési Jegyzék mellékletének 316. pontja tartalmazza a "ruházati kereskedő" szakképesítést, és 311. pontja a "ruházati eladó" szakképesítést. Ebből következően a munkaügyi bíróság szerint helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a két szakképesítés nem azonos.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja az volt, hogy az egyes szakképesítések egymásnak megfeleltetéséről, így arról is, hogy milyen szakképesítés tekintendő a ruházati kereskedő szakképesítéssel egyenértékűnek, jogszabálynak kell rendelkeznie ahhoz, hogy kötelező legyen. A közigazgatási szerv határozatában ugyan utalt arra, hogy egyes szakképzettségek megfelelnek az adott munkakör betöltéséhez előírt szakképzettségnek, szakiránynak megfelelő egyéb szakképesítéseknek, de a hivatkozása jogalapját nem jelölte meg. Minthogy a közigazgatási határozat nem jelölte meg egyértelműen, hogy a határozatban megjelölt munkakörökre van-e, milyen és milyen szintű szakképesítés van előírva, az sem bizonyított, miszerint a munkavállalók által betöltött munkakör kötelezően szakképesítéshez kötött munkakör lenne. Ebből következően az sem állapítható meg, hogy a munkavállalókat az általuk betöltött munkakör alapján megillette-e a garantált minimálbér.
A munkaügyi bíróság értelmezése szerint az emelt összegű minimálbérre jogosultságnak kettős feltétele van, részben, hogy a munkakör betöltése középiskolai végzettséghez, illetőleg középfokú szakképesítéshez legyen kötve, másrészt az is, hogy a munkavállaló rendelkezzen ezekkel a feltételekkel. Ez a rendelkezés a szakképzettséget igénylő, és ilyen munkakörben szakképzettséggel rendelkező munkavállalók részére kívánt magasabb jövedelmet biztosítani.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozva - az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését kérte.
Érvelése szerint nem helytálló az a megállapítás, mely szerint az alperesi határozat nem jelölte meg egyértelműen, hogy a határozatban megjelölt munkakörökre milyen és milyen szintű szakképesítés van előírva. Ezért bizonyított, hogy az ellenőrzéssel érintett munkavállalók által az ellenőrzéskor betöltött munkakör kötelezően szakképesítéshez kötött munkakör volt.
Az alperes az Mt. 144. § (1) bekezdése, a Korm. rend. 4. § (1) és (2) bekezdés, valamint a Pp. 339. § (1) bekezdésének megsértését is állította.
Arra hivatkozott, hogy a felperes által folytatott tevékenység kereskedelmi tevékenység, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (Kertv.) szerint kereskedelmi tevékenységet végző személynek külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie. Az IKIM rendelet pedig kifejezetten előírja, miszerint ruházati cikk értékesítés ruházati kereskedő szakképesítéssel végezhető. Ezen jogszabály szerint az ellátott tevékenységnél szakképesítésként elfogadható a szakiránynak megfelelő egyéb szakképesítés vagy magasabb szintű szakirányú szakmai végzettség is.
Az alperes érvelése szerint, mivel az IKIM rendelet a ruházati cikk értékesítést ruházati kereskedő szakképesítéshez köti, és a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rend. a garantált bérminimumot a képesítéshez kötött munkakörhöz, és nem a végzettséghez (középfokú iskolai végzettség, illetőleg szakképzettség, szakképesítés) köti, ezért a felperesnek garantált bérminimumot kellett volna fizetnie a munkavállalók részére a tényleges képesítéseiktől függetlenül. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogszabályból nem vezethető le a garantált bérminimum munkaügyi bíróság által hivatkozott kettős feltétele, így a képesítéshez kötött munkakör mellett a képesítéssel való tényleges rendelkezés. Kiterjesztő az az értelmezés is, hogy a szakképzettségnek is középfokúnak kell lennie.
Az alperes szerint helytelenül fogadta el a munkaügyi bíróság a felperes azon kifogását is, miszerint a ruházati kereskedő és a ruházati eladó szakképesítés nem azonos, így az IKIM rendeletre hivatkozva nem állapítható meg, hogy a híradástechnikai-, kultúrcikk, háztartási cikk, élelmiszer-, abc eladó képesítéssel rendelkező munkavállaló képesítése a szakiránynak megfelelő egyéb szakképesítésnek minősül.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálni kért jogerős közigazgatási határozat - többek között - tartalmazza a megállapított tényállást és annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, valamint azokat a jogszabályokat is, amelyek alapján a hatóság a határozatot hozta. A jogerős határozat felülvizsgálata során a bíróságnak a határozatban foglaltak alapján kell érdemben döntenie arról, hogy történt-e jogszabálysértés. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 111. § (1) bekezdése értelmében a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság - az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és csupán szükség esetén van lehetőség a hatóság új eljárásra kötelezésére.
A Pp. 339. § (4) bekezdése szerint a bíróság a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és a határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi, ha más jogalapon álló határozat meghozatalát látja indokoltnak. Egymagában azonban az a körülmény, hogy a munkaügyi bíróság a hatóság részéről közelebbről meg nem határozott további jogszabályok felkutatását és figyelembevételét hiányolja, nem alapozza meg a Pp. 339. § (4) bekezdése alkalmazását. Következésképpen helytálló az alperes felülvizsgálati kérelme az új eljárás lefolytatására kötelező ítéleti rendelkezés jogellenessége tekintetében.
A perbeli adatok szerint az ténykérdés, hogy a felperes az ellenőrzéssel érintett munkavállalókat ruházati eladó munkakörben foglalkoztatta, és e munkavállalók ilyen szakirányú szakképesítéssel nem rendelkeztek. A felperes egyébként a ruházati eladó szakképesítéssel rendelkezők részére a Korm. rend.-ben előírt garantált bérminimumot biztosította.
A Korm. rend. 4. § (1) bekezdése a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított havi személyi alapbér garantált bérminimumait rögzíti - a minimálbérnél magasabb - mértékben. A munkaügyi bíróság e jogszabály helyes értelmezésével indult ki abból, hogy a garantált bérminimum feltételeként előírt szakképesítés tekintetében is irányadó, hogy annak középfokúnak kell lennie. Abban is helyes a munkaügyi bíróság következtetése, miszerint a garantált munkabérre jogosultság akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Ez az értelmezés áll ugyanis összhangban az Mt. 142/A. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel, mely szerint az egyenlő, illetve az egyenlő értékűként elismert munka díjazásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, és a munka egyenlő értéke meghatározásának egyik kritériuma a szükséges szakképzettség. A mindezekkel ellentétes alperesi érvelés téves.
A Korm. rendelet arról nem rendelkezett, hogy mi írhatja elő, illetve mi határozza meg az adott munkakör ellátásához szükséges, illetve igényelt középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget. Ebben a körben megalapozott a felperesi jogértelmezés arról, hogy az jogszabály, munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabály illetve munkáltatói rendelkezés lehet. A perbeli esetben a felperes, mint munkáltató részéről az Mt. 13. § (2) bekezdése szerinti kollektív szerződéses szabályozás, illetve egyéb munkáltatói rendelkezés, előírás (szakképesítési követelmény) nem merült fel, ezért az alperes által felhívott jogszabályok alapján kellett dönteni az alperesi határozatok, illetve a felperesi kereset megalapozottságáról.
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 3. § (2) bekezdése értelmében az üzletben kereskedelmi tevékenységet végző személynek a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie. Az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet - amely a 3. § (1) bekezdéséből következően az üzlet munkavállalójára is vonatkozik - mellékletében meghatározta a szükséges szakképesítéseket. Eszerint a perbeli időszakban ruházati cikk értékesítéséhez ruházati kereskedői szakképesítés volt szükséges (az Országos Képzési Jegyzék szerint) azzal a megjegyzéssel, hogy szakképesítésként elfogadható a szakiránynak megfelelő egyéb szakképesítés vagy magasabb szintű szakirányú szakmai végzettség is. Az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel meghatározott Országos Képzési Jegyzék 316. pontja tartalmazza a ruházati kereskedői szakképesítést, míg a 311. pontja a bolti eladói szakképesítések egyikeként a ruházati eladói szakképesítést, azaz a két szakképesítés nem azonos, azonban a szakiránynak megfelelő szakképesítésként az IKIM rendelet szerint elfogadható, aminek a felperes eleget is tett. Az alperesi határozatok által megjelölt 33 munkavállaló tekintetében az előbbiekből következően felperesi rendelkezés, a ruházati eladói munkakör betöltése követelményeként más szakképesítés előírása hiányában az alperes alaptalanul állapította meg a garantált bérminimum megfizetésének elmulasztását.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelező rendelkezését hatályon kívül helyezte, az alperes jogerős közigazgatási határozatát hatályon kívül helyező rendelkezését pedig hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) és (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.311/2010.)