adozona.hu
BH 2011.12.348
BH 2011.12.348
I. A Tny. 50. § (6) bekezdése együttfolyósítást korlátozó szabálya azokra vonatkozik, akiknek a házastársa 1998. január 1-je előtt hunyt el. II. A Tny. 50. § (6) bekezdésének negyedik mondata azokra az özvegyekre vonatkozik, akiknek az özvegyi nyugdíjra vonatkozó igénye 1998. december 31-ét követően nyílt meg. III. A társadalombiztosítási szerv a Tny. 50. § (3) bekezdés első mondata alapján hivatalból határoz az özvegyi nyugdíj mértékéről (csökkentéséről).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a 2008. március 10. napján kelt elsőfokú határozatával a felperes részére elhunyt házastársa jogán 2007. december 31-jétől havi 16 475 forint, 2008. január 1-jétől 17 300 forint özvegyi nyugdíjat állapított meg. A határozat indokolása szerint a felperes rokkantság címén 1981. július 1-jétől 60%-os mértékű özvegyi nyugdíjban részesült. Mivel 2007. december 31. napjától a felperes számára saját jogú nyugellátás került megállapításra, ettől az időponttól - a társad...
BH 2011.12.348 I. A Tny. 50. § (6) bekezdése együttfolyósítást korlátozó szabálya azokra vonatkozik, akiknek a házastársa 1998. január 1-je előtt hunyt el.
II. A Tny. 50. § (6) bekezdésének negyedik mondata azokra az özvegyekre vonatkozik, akiknek az özvegyi nyugdíjra vonatkozó igénye 1998. december 31-ét követően nyílt meg.
III. A társadalombiztosítási szerv a Tny. 50. § (3) bekezdés első mondata alapján hivatalból határoz az özvegyi nyugdíj mértékéről (csökkentéséről).
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a 2008. március 10. napján kelt elsőfokú határozatával a felperes részére elhunyt házastársa jogán 2007. december 31-jétől havi 16 475 forint, 2008. január 1-jétől 17 300 forint özvegyi nyugdíjat állapított meg. A határozat indokolása szerint a felperes rokkantság címén 1981. július 1-jétől 60%-os mértékű özvegyi nyugdíjban részesült. Mivel 2007. december 31. napjától a felperes számára saját jogú nyugellátás került megállapításra, ettől az időponttól - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 50. § (3) bekezdése alapján - a korábbi helyett - 30%-os mértékű özvegyi nyugdíjat kellett megállapítani, amely a saját jogú nyugdíja összegére tekintet nélkül jár.Az özvegyi nyugdíj összegét az alperes - a Tny. 50. § (6) bekezdése negyedik mondatára hivatkozva - azon összegből (51 556 forint) kiindulva határozta meg, amely 2006. decemberben a jogszerzőt saját jogú ellátás címén megillette volna, ezen összeg 30%-ának a jogosultság kezdő időpontjáig az időközbeni emelésekkel, kiegészítésekkel növelt összegei a rendelkező részben feltüntetett összegek.
A másodfokú társadalombiztosítási szerv a 2008. június 11-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat szerint a felperes - ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítását követően - 1983. március 1-jétől rokkantság címén 50%-os mértékű özvegyi nyugdíjban részesült. A felperes részére 2007. december 31-jétől megállapított teljes jogú öregségi nyugdíjra tekintettel a Tny. 50. § (3) bekezdése értelmében a 60% helyett 30%-os mértékű özvegyi nyugdíjat kellett megállapítani, amelynek alapját - az elsőfokú határozatban írtaknak megfelelően - a Tny. 50. § (6) bekezdés negyedik mondata szerint kell meghatározni. A másodfokú szerv kiemelte, hogy nincs lehetőség a felperes által kért, az addig járó 60%-os mértékű nyugdíj felének a folyósítására, mert az igény megnyílásának időpontjára (2007. december 31.) tekintettel a Tny. 50. § (6) bekezdése alapján eltérő összeg alapul vételével kell kiszámolni az ellátást.
A társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében a felperes a határozatok megváltoztatását, másodlagosan az alperes új eljárásra történő kötelezését kérte. Álláspontja szerint az eljáró hatóságok tévesen értelmezték a Tny. ügyében alkalmazott rendelkezéseit és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Vhr.) 62. § (2) bekezdését.
Az özvegyi nyugdíj iránti igénye a rokkantságára tekintettel 1983. március 1-jével nyílt meg és ezen időponttól folyamatosan fennáll. Igényérvényesítése tehát 1998. december 31. előtti, ezért esetében nem alkalmazható a Tny. 50. § (6) bekezdése. Erre tekintettel az özvegyi nyugdíj 30%-át - egyezően a 60%-os özvegyi nyugdíj számításával - annak alapján kellett volna megállapítani, amilyen összegű nyugellátás a jogszerzőt a halála bekövetkezésének időpontjában megillette volna, így az alperesnek a korábban folyósított összeg felének folyósításáról kellett volna rendelkeznie.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Tny. 50. § (3) bekezdése alapján az alperesnek hivatalból kellett az özvegyi nyugdíj módosításától határozni [szemben a Tny. 64. § (1) bekezdésével, amikor is a nyugellátást írásban, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell igényelni]. Az ítélet szerint a Tny. 50. § (6) bekezdés negyedik mondata alkalmazhatóságáról a Tny. 47. § (2) bekezdése és 50. § (3) bekezdése alapján kellett dönteni arra figyelemmel, hogy a felperes az ideiglenes özvegyi nyugdíja megszűnését követően özvegyi nyugdíjra akkor vált jogosulttá, amikor megrokkant, mégpedig a Tny. 50. § (3) bekezdés a) pontja alapján, 60%-os mértékben. A nyugdíj összegét ezután a Tny. 50. § (2) bekezdés b) pontja alapján az alperesnek a felperes öregségi nyugdíjra való jogosultságától kezdődően 30%-os mértékben kellett megállapítania (ahhoz a nyugellátáshoz képest, ami az elhunytat a halála időpontjában megillette, vagy megillette volna).
A fentiekből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy - tekintve az özvegyi nyugdíj megnyílásának 1983. március 1-jei időpontját - annak mértéke helyesen lett megállapítva mindaddig, amíg a felperes saját jogú ellátásban nem részesült; a Tny. 50. § (6) bekezdése új megállapítást írt elő hivatalból, ezért az igény megnyílásának már nincs jelentősége, az alperesi határozatok ezért jogszerűek.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetnek helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte a Tny. 50. §-a és a Vhr. 62. § (2) bekezdése téves, jogszabálysértő értelmezésére hivatkozva. Álláspontja szerint a 30%-os mértékű özvegyi nyugdíjra való jogosultságának jogszabályi alapja - a Tny. ítéletben megjelölt 50. § (2) bekezdésétől eltérően - a Tny. 50. § (3) bekezdése. A Tny. 50. § (2) bekezdés b) pontja arra az esetre vonatkozik, amikor az özvegy olyan időpontban válik jogosulttá az özvegyi nyugdíjra, amikor már egyúttal saját jogú nyugellátásban is részesül. Ha az özvegy az özvegyi nyugdíjra való igény megnyílta utáni időpontban válik jogosulttá saját jogú nyugellátásra, úgy az általa hivatkozott rendelkezéseket kell alkalmazni. A felperes az ítélet ellentmondásosságára is hivatkozott azzal összefüggésben, hogy a bíróság megállapította, hogy az özvegyi nyugdíj megnyílásának időpontja 1983. március 1-je, ennek ellenére az 1998. december 31. utáni igényérvényesítésre irányadó szabályt alkalmazta.
A felperes szerint az özvegyi nyugdíjra való igénye azzal a nappal nyílt meg, amikor - a néhai házastársa halálát követő 15 éven belül - rokkanttá vált, jogosultsága tehát 1983. március 1-je óta folyamatos. A jogosultság fennállása alatti saját jogú nyugellátásra való jogosultsága csupán az özvegyi nyugdíj összegét befolyásolja, ezzel tehát nem új igénye nyílt meg az özvegyi nyugdíjra. A Tny. 50. § (6) bekezdése esetében nem alkalmazható (azt csak akkor kellene alkalmazni, ha 1998. december 31-ét követően lett volna csak jogosult az özvegyi nyugdíjra), ellátása összegét a Vhr. 62. § (2) bekezdése alapján, a néhai jogszerzőt a halála időpontjában megillető saját jogú nyugellátásból kiindulva kell meghatározni.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelemben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte annak jogszerűségére hivatkozva.
A felülvizsgálati kérelem - a következők szerint - részben megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a Tny. 50. § (2) bekezdés b) pontja, 50. § (6) bekezdés utolsó mondata alkalmazhatóságát és az 50. § (3) bekezdése értelmezését illetően.
A peradatok szerint a felperes 1983. március 1-jétől rokkantsága alapján özvegyi nyugdíjban részesült. A felek között nem volt vitás a perben, hogy a felperest a Tny. 50. § (3) bekezdése alapján a korábbi 60%-os mértékű ellátás helyett a saját jogú nyugellátása megállapítása (2007. december 31.) időpontjától kezdődően 30%-os mértékben illeti meg az özvegyi nyugdíj. Vita tárgyát az alapul fekvő összeg meghatározása, ennek kapcsán a Tny. 50. § (6) bekezdésének alkalmazhatósága, az 50. § (3) bekezdése és a Vhr. 62. § (2) bekezdésének értelmezése képezte.
A Tny. 50. § (3) bekezdése előírja, hogy a (2) bekezdés a) pontja szerint hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
A felperes az özvegyi nyugdíja megállapításakor nem részesült saját jogú nyugellátásban, így esetében a Tny. 50. § (3) bekezdés első mondatát kellett alkalmazni.
A Tny. 50. § (3) bekezdése végrehajtásáról a Vhr. 62. § (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik: a "Tny. 50. § (3) bekezdése alkalmazásánál a 30 százalékos mértékű özvegyi nyugdíj összegét 2006. január 1-jétől az 55, 2007. január 1-jétől a 60 százalékos mértékű özvegyi nyugdíj megállapításánál alapul szolgáló - a jogszerző Tny. 50. § (6) bekezdése szerint kiszámított nyugdíjának - összegéből kell meghatározni. Az özvegyi nyugdíj mértékének változásáról a folyósító szerv hoz határozatot azzal, hogy az özvegyi nyugdíj emelésére az (5) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell."
A Tny. 50. § (3) bekezdés első mondata tehát a társadalombiztosítási szervet a korábban már megállapított özvegyi nyugdíj mértékének módosítására (csökkentésére) kötelezi, mégpedig - erre a munkaügyi bíróság helyesen mutatott rá - hivatalból. E szabályt azokra az özvegyekre kell alkalmazni, akinek 60%-os mértékű özvegyi nyugdíjat folyósítanak, és eközben saját jogú nyugellátásra is jogosulttá válnak. Az erről szóló döntést, amely - a Vhr. 62. § (2) bekezdés utolsó mondatának szóhasználata szerint is - az özvegyi nyugdíj mértékének változásáról (nem pedig új igény elbírálásáról, új jogosultság megállapításáról) szóló határozat kiadását jelenti, a nyugdíjfolyósító (nem pedig az ellátásokat megállapító) szerv hozza meg.
A Vhr. 62. § (2) bekezdés első - nyelvtanilag helytelen és nehezen értelmezhető - mondata a felperes álláspontjával ellentétben a Tny. 50. § (6) bekezdése alkalmazását is előírja az 50. § (3) bekezdése alapján megállapítandó 30%-os mértékű özvegyi nyugdíj összegének meghatározása során. E szabály - a fentiek szerint - utal a jogszerző Tny. 50. § (6) bekezdése szerint kiszámított nyugdíjának összegére (s nem úgy szól, hogy az összeget 2007. január 1-jétől a 60%-os mértékű nyugdíj megállapításánál alapul szolgáló összegből kell meghatározni).
A Tny. 50. § (6) bekezdése együttfolyósítást korlátozó szabálya azokra vonatkozik, akiknek a házastársa 1998. január 1-je előtt hunyt el. Az első mondat utal arra, hogy a két ellátást (saját jogú és özvegyi nyugellátást) a megállapításuk időpontjára tekintet nélkül kormányrendeletben meghatározott összeghatárig kell együtt folyósítani, a második mondat pedig - kérelemre - lehetővé teszi, hogy "a saját jogú nyugellátást a (2) bekezdés b) pontja szerinti mértékben az özvegyi nyugellátással kiegészítve" folyósítsák, amennyiben ez az özvegyre kedvezőbb. A harmadik mondat előírja, hogy "a (2) bekezdés b) pont szerinti összeget abból a saját jogú nyugellátási összegből kell meghatározni, amely a jogszerzőt 1997. december 31-én megillette, vagy megillette volna".
A Tny. 50. § (6) bekezdésének az alperes által felhívott negyedik mondata a felperesre nem vonatkoztatható. E szabály azokra az özvegyekre vonatkozik, akiknek az özvegyi nyugdíjra vonatkozó igénye 1998. december 31-ét követően nyílt meg, a felperes azonban nem tartozik e körbe, mivel az özvegyi nyugdíjra már 1983-ban megnyílt az igénye, jogosultságát ekkor szerezte, ettől az időponttól folyamatosan részesült az ellátásban. Az alperesnek a felülvizsgálni kért határozatban a felperes saját jogú nyugdíjra jogosulttá válása miatt ezen ellátás összegének a módosításáról kellett döntenie (és erről is döntött) a Tny. 50. § (3) bekezdése alapján, következésképp a felperest megillető özvegyi nyugdíj összegének megállapítása során nem alkalmazhatta azt a szabályt, amely azokra az özvegyekre vonatkozik, akiknek az özvegyi nyugdíjra való jogosultsága 1998. december 31-ét követően nyílt meg.
A Vhr. 62. § (2) bekezdésének első mondata - a korábban idézettek szerint - visszautal a Tny. 50. § (6) bekezdésére, amely rendelkezés a jogszerző nyugdíjára a harmadik és a negyedik mondatban utal. A negyedik mondat - a fent kifejtettek szerint - felperesre nem vonatkoztatható külön tényállást tartalmaz. Ebből következően és a Tny. 50. § (6) bekezdése, az 50. § (3) bekezdése végrehajtására irányadó Vhr. 62. § (2) bekezdése egybevetése alapján, a felperes korábbi özvegyi nyugdíjának a Tny. 50. § (3) bekezdése során történő csökkentésénél azt az összeget kell alapul venni, amely a jogszerzőt 1997. december 31-én megillette volna.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a Tny. fenti rendelkezéseinek részben téves értelmezésével és a Vhr. 62. § (2) bekezdése mellőzésével helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy a felülvizsgálni kért határozatok jogszerűek, ezért a jogerős ítéletet az alperesi határozatokra is kiterjedően - a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az új eljárásban a felperes özvegyi nyugdíja - a fent kifejtettek szerint - azon összeg 30%-ában állapítandó meg, amely összeg a jogszerzőt 1997. december 31-én megillette volna.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.450/2009.)