adozona.hu
EH 2010.2248
EH 2010.2248
A felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben a munkaviszony fennállásának megállapítására irányuló kereset elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre [Mt. 10. §, 1991. évi XLIX. tv. 38. § (3) bekezdés, Pp. 123. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél 1989. szeptember 19-től munkaviszonyban áll. Indokolásként előadta, hogy munkaszerződés hiányában a felszámoló a munkaviszonya fennállását nem ismeri el, nem tesz eleget munkabérfizetési, valamint foglalkoztatási kötelezettségének.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes 1989. szeptember 19-étől az alperessel munkaviszonyban állt.
A megállapított tényállás szerint az alperes társaság 1989. szeptem...
EH 2010.2248 A felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben a munkaviszony fennállásának megállapítására irányuló kereset elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre [Mt. 10. §, 1991. évi XLIX. tv. 38. § (3) bekezdés, Pp. 123. §].
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél 1989. szeptember 19-től munkaviszonyban áll. Indokolásként előadta, hogy munkaszerződés hiányában a felszámoló a munkaviszonya fennállását nem ismeri el, nem tesz eleget munkabérfizetési, valamint foglalkoztatási kötelezettségének.A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes 1989. szeptember 19-étől az alperessel munkaviszonyban állt.
A megállapított tényállás szerint az alperes társaság 1989. szeptember 1-jén kelt társasági szerződéssel jött létre, a felperes az egyik alapító tag volt. A társasági szerződés 13. pontja szerint a felperes és K. P. volt a társaság első ügyvezetője, az alkalmazottak felett a munkáltatói jogkört a felperes gyakorolta.
A felperes 1989. szeptember 19-től ügyvezető igazgatóként állt munkaviszonyban az alperessel, a felek anélkül kötöttek munkaszerződést, hogy erről a taggyűlés határozatával döntött volna. Meghatározták a felperes munkakörét, munkabérét, valamint rögzítették a munkáltató és a munkavállaló adatait. A felperes munkaviszonyát a munkáltató a társadalombiztosításhoz bejelentette, közölte, hogy 40 órás munkaidőben, ügyvezetői munkakörben, 1311 FEOR szám alatt foglalkoztatja. A felperes után 2006. március 4-éig a társadalombiztosítási járulékot megfizették.
A felperes a munkaköréhez tartozó feladatokat ténylegesen ellátta, munkaidejét kitöltötte. A társaság munkavállalóival együtt szerepelt a munkabérjegyzéken, a munkabéréből levonták a törvényben meghatározott járulékokat, valamint a személyi jövedelemadót. Járandóságát a bérköltség terhére könyvelték el, az elvégzett tevékenységével kapcsolatban az alperes számlát nem állított ki, számára a munkáltató megbízási díjat sem fizetett.
Az alperes társaság 2006. március 4-étől felszámolás alatt állt, a felszámoló azonban a felperes részére a személyi alapbérét ezen időponttól nem fizette meg, továbbá nem foglalkoztatta, ugyanakkor a munkaviszonyát sem szüntette meg.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes 1989. szeptember 1-jétől a felszámolás kezdő időpontjáig, vagyis 2006. március 4-éig a társasági szerződés és a cégmásolat alapján az alperes vezető tisztségviselője, ügyvezetője volt. A GK-MK 1. számú állásfoglalás szerint, a régi Gt. (1988. évi VI. tv.) nem határozta meg azt, hogy az ügyvezetői tevékenységet milyen jogviszony keretében kell ellátni. Ez lehetett Ptk. hatálya alá tartozó jogviszony, továbbá lehetett munkaviszony is.
Miután az 1989 szeptemberében kelt munkaszerződés nem állt rendelkezésre, a bíróság a jogviszony jellegére és időtartamára vonatkozóan bizonyítási eljárást folytatott le. Ennek adataiból, valamint a társaság nyilvántartásaiból és kimutatásaiból azt állapította meg, hogy a felperes 1989 szeptemberétől az ügyvezetői feladatait munkaviszony keretében látta el. Erre utalt, hogy egy meghatározott munkakört látott el, munkáját személyesen végezte, meghatározásra került a munkavégzés időtartama, valamint a juttatásait a munkáltató havi rendszerességgel fizette meg. A felek között az Mt. 76. § (1) és (2) bekezdésében előírt munkaszerződés írásba foglalása 1989. szeptember 19-e után megtörtént, ezt a meghallgatott tanúk vallomása alátámasztotta.
A munkaügyi bíróság érvelése szerint a felperes a perben nem hivatkozott a munkaszerződés írásba foglalásának hiánya miatti érvénytelenségre, az alperes pedig erre nem is hivatkozhatott [Mt. 76. § (2) bekezdés]. A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdésében foglaltaknak a tanúvallomásokkal eleget tett, ezért a munkaügyi bíróság a munkaviszony fennállását megállapította.
Kifejtette továbbá, hogy a régi Gt. 183. § (2) bekezdése alapján a munkaviszony létesítéséhez taggyűlési határozatra lett volna szükség, amely a felperes saját előadása szerint sem volt meg. Mindezek alapján a felperes munkaszerződése jogszabályba ütközött, ezért az semmis, érvénytelen. Az Mt. 10. § (1) bekezdése alapján azonban az érvénytelen megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket is úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna, ezért azt állapította meg, hogy a jogviszony érvénytelenül, de létrejött, az a mai napig fennáll és az alperes - jelenleg a felszámoló - kötelezettsége a jogsértő állapot megszüntetése, a munkaviszony felszámolása és az Mt. 10. § (2) bekezdés alapján az elszámolás, miután a fentiek hiánya a munkáltató téves joggyakorlására vezethető vissza.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést és elsődlegesen annak hatályon kívül helyezése mellett a per megszüntetését, másodlagosan pedig az ítélet megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ügyben hatáskör hiányában járt el, mert az igényét a felszámolás kezdő időpontját követően már csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíthette volna. Arra hivatkozott, hogy miután a Pp. 123. §-ában foglalt megállapítási kereset feltételei nem álltak fenn, ezért a keresetet a munkaügyi bíróságnak el kellett volna utasítania. A kereset elutasításának azért is helye lett volna, mert a felperes a munkaviszony érvényes létrejöttét és fennállásának tényét sem tudta bizonyítani.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
Az ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes keresete tartalmilag egyértelműen és kizárólag megállapításra irányult. Befogadásának nem volt perjogi akadálya, mert a felszámolással összefüggésben csak a kifejezett anyagi igények tekintetében lehetett volna megállapítani a hatáskör hiányát, vagyis a perlés lehetetlenségét. A munkaviszony fennállásának megállapítására irányuló keresetet nem lehet kiterjesztően értelmezni, és abba a felperes kifejezett akarata ellenére nem lehet beleérteni a "látens anyagi követelést".
A megyei bíróság álláspontja szerint ugyanakkor a Pp. 123. §-ában szabályozott megállapításra irányuló kereset feltételei nem álltak fenn. Az elsőfokú bíróság ugyanis még érintőlegesen sem fejtette ki azt, hogy mi volt a felperesnek az az alperes által veszélyeztetett joga, aminek megóvása csakis egy megállapítási ítélettel volna lehetséges. Érvelése szerint a megállapítási kereset feltételei nem vagylagosak, hanem együttesek. Abban az esetben is, ha volna védendő jog, nem indítható megállapítási kereset, ha az adott jog érvényesítése más módon lehetséges. A felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) szabályai szerint az illetékes megyei bíróságnál lehet kifogást emelni, ha a munkajogi követelést a felszámolóbiztos elutasítja, és az ennek alapján lefolytatandó nemperes eljárásban a megyei bíróságnak joga és egyben kötelessége is az elutasított követelés tárgyában teljes körű, a jogalapra is kiterjedő vizsgálatot lefolytatni, valamint az ügy érdemében dönteni. Az anyagi követelést nem lehet jogalapra és összegszerűségre szétbontani és más-más bíróság elé vinni, továbbá az sem megengedett, hogy ha a munkavállaló elmulasztja a hitelezői igényének bejelentését, vagy nem meríti ki a felszámolási eljárásban igénybe vehető jogorvoslatot, helyette megállapítási keresetet terjesszen elő.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Elsődlegesen a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan pedig az első- és másodfokú határozatok hatályon kívül helyezése mellett az eljárás megszüntetését kérte.
Érvelése szerint a kereseti követelése kizárólagosan a munkaügyi bíróság előtt érvényesíthető, a Cstv. alapján a megyei bíróságnál előterjesztett kifogás útján nem.
Véleménye szerint a megyei bíróság ítélete jogszabályba ütközik és ellentmondásos is, mert az indokolásában azt állapította meg, hogy a kereset befogadásának nem volt perjogi akadálya, ugyanis csak kifejezett anyagi igények esetén állapíthatta volna meg a hatáskörének hiányát. Ugyanakkor a "megállapítási per" lefolytatásához szükséges feltételek fennállásának hiányát a megyei bíróság abban látta, hogy a felperes igényét a Cstv. szabályai szerint a felszámolási eljárásban, a felszámoló-biztos elutasítása esetén pedig az illetékes megyei bíróság előtt érvényesíthette volna.
A felperes érvelése szerint a Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolási eljárás keretében a gazdálkodó szervezet ellen a vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést lehet érvényesíteni. A felperes igényének ekkénti értékelése esetén a munkaügyi bíróságnak nem volt hatásköre az igény elbírálására, mert azt csak a felszámolási eljárásban lehet érvényesíteni, vagyis az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania, vagy a pert meg kellett volna szüntetnie.
Álláspontja szerint, amennyiben van helye megállapítási per lefolytatásának, úgy a munkaügyi bíróságnak hatásköre is van, ha pedig az említett per feltételei nem állnak fenn, "marasztalásra irányuló pernek" lenne helye, abban az esetben a munkaügyi bíróságnak nincs hatásköre.
A felperes beismerte, hogy az igényét a munkáltatóval szemben határidőn belül nem érvényesítette, illetőleg azt is, hogy a felszámolás óta nem végez munkát. Kijelentette azonban, hogy nincs kárigénye az alperessel szemben, továbbá pénzkövetelése legfeljebb a munkaviszony esetleges megszűnésének anyagi jogkövetkezményeiből eredően áll fenn. Mivel az alperes nem ismeri el a munkaviszonya fennállását, így fel sem merült annak a munkáltató részéről történő megszüntetése és a felperes sem mondott fel. Megállapítható tehát, hogy jelenleg a felperesnek nincs esedékessé vált, lejárt pénzkövetelése az alperessel szemben.
Az alperes nem ismeri el az 1989. szeptember 19-étől fennálló munkaviszonyát, ezáltal megfosztja őt attól, hogy az eltelt időszak munkaviszonya alapján a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultságot szerezzen, továbbá, hogy a munkaviszonyban ledolgozott időt szolgálati időként ismertesse el. Ez pedig olyan érdek, amelyet a jogszabályalkotó is védelemben kívánt részesíteni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni azzal, hogy a hitelező - a gazdálkodó szervezet által indított perben - a gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező volt.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes keresete tartalmilag egyértelműen és kizárólag a munkaviszonya 1989. szeptember 19-étől történő fennállásának megállapítására irányult, ezért annak elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre. A felperes keresete nem vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelés, ezért az igénye nem a felszámolási eljárás keretében, hanem a munkaügyi bíróság eljárása során érvényesíthető.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy a megyei bíróság álláspontjával szemben a megállapítási kereset feltételei fennálltak. A Pp. 123. § szerint ugyanis megállapítási kereset indítására akkor van lehetőség, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, továbbá a felperes a jogviszony természeténél fogva, vagy a kötelezettség lejártának hiányában, vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.
A másodfokú bíróság helytállóan járt el, amikor előkérdésként annak vizsgálatába bocsátkozott, hogy perjogi szempontból fennálltak-e a megállapításra irányuló kereseti kérelem feltételei, azonban ennek során nem megfelelő jogi következtetésre jutott.
A megállapítási kereset annak tisztázására irányul, hogy a felek között fennáll-e a vitatott tény, jog, jogviszony. A megállapítási kereset alapjául olyan jogi tények szolgálnak, amelyekből a felperes a tény, jog, jogviszony létezését, vagy nem létezését származtatja. Az ilyen kereset célja a peresített tény, vagy jogalap tekintetében deklaratív célzattal az anyagi jogerő előidézése.
A felperes a keresetében a jogviszonya fennállását kívánta elismertetni, amely számára a társadalombiztosítási ellátási jogosultsága, továbbá a szolgálati idejének igazolása miatt szükséges. Az alperes az elsőfokú eljárásban, majd a fellebbezésében is vitatta a munkaviszony létesítését és annak folyamatos fennállását, ezáltal a felek közötti érdekellentét fennállása bizonyított.
Nem megalapozott az alperes azon érvelése, hogy a felmondás kezdő időpontja után minden tartozás - így a felperesé is - lejárt követeléssé válik, mert a Cstv. 61. § (1) bekezdése alapján teljesítést - mint tulajdonos - a felperes egyébként sem követelhet. A felszámolásban a gazdálkodó szervezet tagjának vagyoni igénye a társasággal szemben csak a felszámolás befejezése, a zárómérleg, a zárójelentés és a vagyonfelosztási javaslat elfogadása után keletkezik, illetve keletkezhet [BDT 2005.1165].
A fentiek szerint tehát a megállapítási kereset indításának feltételei fennálltak.
Megalapozatlanul állapította meg a megyei bíróság, hogy a megállapítási keresetben foglalt konjunktív feltételek bizonyítása esetén sem indítható megállapítási kereset abban az esetben, ha az adott jog érvényesítése más módon - kifogás útján - lehetséges. A felszámolási eljárás keretében csak a pénzkövetelések érvényesíthetők, ezért a felszámolónak is csak az ilyen követeléssel kapcsolatos intézkedései, mulasztásai támadhatók kifogással [BDT 2006.1386]. Mivel a felperes keresete kizárólag megállapításra irányult, ezért kifogás útján nem volt érvényesíthető.
A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a felperes keresetének elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozott, valamint a Pp. 123. §-ában foglalt megállapítási kereset feltételei is fennálltak, továbbá a felperes az igényét kifogás útján nem érvényesíthette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között vizsgálhatja felül (Pp. 253. §). A fellebbezésben felhozott indokokra a bíróságnak indokolási kötelezettségéből adódóan részletesen ki kell térnie.
A másodfokú bíróság az ítéletében azt állapította meg, hogy a megállapítási kereset megindításának feltételei nem álltak fenn. Elfoglalt jogi álláspontja miatt érdemben nem vizsgálta - a fellebbezés keretei között eljárva -, hogy a felperes munkaviszonya a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen 1989. szeptember 19-én létrejött-e, illetőleg az jelenleg fennáll-e.
A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak a fellebbezésben foglaltakat kell értékelnie, és ennek megfelelően vizsgálnia kell, hogy a felperes munkaviszonya az általa állított időpontban létrejött-e, illetőleg az jelenleg fennáll-e. Csak ezen eljárás lefolytatását követően lesz a megyei bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő döntést hozhasson.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ugyanazt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.490/2010.)