adozona.hu
BH+ 2011.5.226
BH+ 2011.5.226
Az elmaradt munkabér megállapításánál a kifizetett prémiumnak csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső, időarányos részét kell figyelembe venni [Mt. 152. § (6) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A másodfokú bíróság jogerős közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes 2005. április 21-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, így az 2007. június 1-jén szűnt meg. A munkaviszony megszüntetés jogellenességének anyagi jogkövetkezményei elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest elmaradt munkabér címén 11 250 000 forint, étkezési hozzájárulás címén 45 000...
BH+ 2011.5.226 Az elmaradt munkabér megállapításánál a kifizetett prémiumnak csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső, időarányos részét kell figyelembe venni [Mt. 152. § (6) bekezdés].
A másodfokú bíróság jogerős közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes 2005. április 21-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, így az 2007. június 1-jén szűnt meg. A munkaviszony megszüntetés jogellenességének anyagi jogkövetkezményei elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest elmaradt munkabér címén 11 250 000 forint, étkezési hozzájárulás címén 45 000 forint, mobiltelefon használat hozzájárulás címén 375 000 forint és ezek kamatai, valamint átalánykártérítés címén 900 000 forint megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az indokolás szerint az Mt. 152. § (1) és (4) bekezdés alapján a felperes egy havi átlagkeresete a személyi alapbérével, azaz 450 000 forinttal megegyezett. Ennek alapulvételével határozta meg a felperest az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján megillető elmaradt munkabér összegét a 2005. május 1-jétől 2007. június 1-jéig terjedő időszakra.
Megalapozottnak ítélte az étkezési hozzájárulás és a mobiltelefon használati hozzájárulás megfizetése iránti követelést arra tekintettel, hogy a felperes ezen juttatásokra a munkaszerződés 6. pontja alapján jogosult havi 1800 forint, illetve 15 000 forint összegben. Nem fogadta el az alperes azon érvelését, hogy ezen juttatások csak munkavégzés esetén illetnék meg a felperest, mivel ilyen kikötés a munkaszerződésben nem szerepel.
Részben találta alaposnak az Mt. 100. § (4) bekezdésre alapított átalánykártérítés iránti kérelmet. A felperes e címen 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget igényelt, azonban az elsőfokú bíróság 2 havi átlagkeresetnek megfelelő 900 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest. Figyelembe vette e körben a felperes képzettségén, életkorán és a munkaviszonyban töltött időtartamon túl azt, hogy a felperes a Gt.</a> szabályai szerint az ügyvezetői tisztségéből bármikor indokolás nélkül visszahívható volt, és ennek ismeretében vállalta el az egyébként is határozott időre szóló ügyvezetői munkakört.
Alaptalannak találta a felperes felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetése iránti keresetét, miután e jogcímen fizetési kötelezettséget csak rendes felmondás keletkeztetett volna.
A felperes által előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a mobiltelefon használati hozzájárulás megfizetése iránti kereseti kérelmet elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az Mt. 152. § (1) - (4) bekezdés alapján helyesen állapította meg a felperes átlagkeresetének összegét, miután a személyi alapbére 2004. május 1-jétől havi 450 000 forint volt, és az átlagkereset-számítás időszakában egyéb munkabér, jövedelem nem volt figyelembe vehető. Ezért a havi átlagkeresetet a személyi alapbérrel egyező összegben kellett meghatározni. Ennek alapulvételével helyesen számította ki az elsőfokú bíróság a felperest az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján megillető elmaradt munkabér és a (4) bekezdés szerinti átalánykártérítés összegét.
Az Mt. 100. § (6) bekezdés szerinti elmaradt járandóságként a felperest megillette az étkezési költségtérítés is, miután ez nem kifejezetten a munkavégzéshez kapcsolódott, ugyanakkor a mobiltelefon használati díj az ügyvezetői tevékenység ellátásával szükségszerűen felmerülő kommunikációs költség fedezetéül szolgált, ezért arra a felperes nem tarthatott igényt.
Jogszerűnek ítélte a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróságnak a felmentési átlagkeresetet és a végkielégítést elutasító döntését.
Alaptalannak találta a felperes fellebbezését az átalánykártérítés mértékére nézve. Az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül vette figyelembe a felperes életkorát, képzettségét, és azt a körülményt, hogy a felperes az ügyvezetői tisztségéből indokolás nélkül bármikor visszahívható volt. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a felperes viszonylag rövid ideje állt alkalmazásban az alperesnél, és az ügyvezetői munkakörre létesített meghatározott idejű munkaviszonya lejártáig, annak jogellenes megszüntetésekor már csak 25 hónapja volt hátra.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet megváltoztatására irányult, az alperest terhelő elmaradt munkabér összegét 7 399 425 forintra, míg a kárátalány összegét 8 051 724 forintra kérte felemelni.
Álláspontja szerint az irányadó átlagkeresete a 2004. árpilis 1-jétől 2005. március 31-éig ténylegesen kifizetett 8 850 000 forint munkabért és a 261 munkanapot figyelembe véve helyesen 745 977 forint. Munkabérként kell ugyanis figyelembe venni az ebben az időszakban kifizetett prémium- összeget is. Elmaradt munkabért pedig nem személyi alapbérrel, hanem átlagkeresettel kell a bírói gyakorlat szerint az Mt. 100. § (6) bekezdés alkalmazásakor számolni.
Ugyanez az átlagkereset az irányadó az átalánykártérítés meghatározásakor, melynél indokolatlanul alacsony összegben állapították meg a bíróságok a 2 havi mértéket. A jogsértés súlyánál ugyanis nem értékelték, hogy az alperes azonnali hatállyal, írásba foglalt indokolással ellátott intézkedés nélkül szüntette meg a munkaviszonyát, így az ellen védekezni sem tudott. Emellett az Mt. 88. § (2) bekezdésben foglalt juttatást sem fizette ki a részére, a munkavégzési helyéről kizárta. A munkaviszony jogellenes megszüntetésekor az 57. életévét betöltötte, és azóta sem tudott elhelyezkedni. Az alperes a munkaviszonya megszűnését követően hosszú ideig bizonytalanságban tartotta a munkaviszonya további fenntartását illetően. Emellett mindvégig perelhúzó magatartást tanúsított, alaptalan büntetőeljárásokat kezdeményezett vele szemben. Minderre tekintettel átalánykártérítés címén a 12 havi átlagkeresetre jogosult.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult a felperes 274 000 Ft + áfa felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére kötelezése mellett.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperesnek az alperesnél ügyvezető munkakörre, határozott időre, 2002. június 1-jétől fennálló munkaviszonyát 2005. április 21-én a munkáltató ügyvezető tisztsége alól azonnali hatállyal történő felmentéssel szüntette meg. Ezen intézkedés időpontjára tekintettel az Mt. 152. § (1) és (4) bekezdés alapján az átlagkereset számítására az utolsó teljes négy naptári negyedévben, azaz 2004. április 1-jétől 2005. március 31-éig terjedő időtartamra kifizetett munkabér az irányadó. Ezen adatok a becsatolt kimutatásban szerepelnek: e szerint a felperes részére 8 850 001 forintot fizettek ki, mely a felperes személyi alapbéréből és 2004. májusában a 2003. évre járó prémium összegéből állt.
Az Mt. 152. § (6) bekezdése szerint az irányadó időszakban kifizetett, de az irányadó időszakot meghaladó meghatározott időtartamra járó munkabérnek csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső (időarányos) részét kell az átlagszámításnál a kifizetett munkabér összegébe beszámítani.
Ebből következően a 2004. májusában kifizetett prémiumösszeg az átlagkereset számításakor nem volt figyelembe vehető, mivel a prémium a felperesnek a 2003. évi munkájára tekintettel került kifizetésre. Ezért az eljáró bíróságok helyesen számították a felperes személyi alapbérével az elmaradt munkabért és a kárátalányt az Mt. 100. § (4) bekezdés és (6) bekezdése alkalmazásakor.
A felperesnek a kárátalány összegére vonatkozó felülvizsgálati érvelése alaptalan. A bíróságok döntése megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A kárátalány mértékének megállapításánál az eljáró bíróságok helytállóan értékelték a jogsértést és annak következményei súlyát, helytállóan tárták fel a felperes munkaviszonyának megszűnésekor fennálló azon lényeges szempontokat, amelyek a mérlegelés alapjául szolgálhattak. Helytállóan mellőzték a munkaviszony megszűnését követően tanúsított peren kívüli és perbeli alperesi magatartás értékelését, továbbá a felperes által a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott és nem bizonyított állítást, miszerint a munkavégzés helyéről kizárták volna, valamint az alperes megalapozatlanul feljelentésekkel zaklatná, mivel ezek a körülmények az Mt. 100. §. (4) bekezdése szerint értékelendő jogsértésen kívül esnek.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.033/2010.)