adozona.hu
BH+ 2011.3.132
BH+ 2011.3.132
A létszámcsökkentéssel indokolt munkáltatói rendes felmondás jogszerűségének elbírálásánál az indok valóságán túl az nem vizsgálható, hogy a létszámcsökkentés módja célszerű volt-e. A munkáltató döntésére tartozik, hogy a határozatlan, vagy a határozott időre alkalmazott munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése, illetve megszűnése útján csökkenti a létszámot [Mt. 89. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkavállaló a keresetében az alperes munkáltatói rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes munkáltatói rendes felmondása jogellenes, azt hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felek között fennálló munkaviszony a jogellenes megszüntetést megállapító rendelkezés jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes rész...
BH+ 2011.3.132 A létszámcsökkentéssel indokolt munkáltatói rendes felmondás jogszerűségének elbírálásánál az indok valóságán túl az nem vizsgálható, hogy a létszámcsökkentés módja célszerű volt-e. A munkáltató döntésére tartozik, hogy a határozatlan, vagy a határozott időre alkalmazott munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése, illetve megszűnése útján csökkenti a létszámot [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A felperes munkavállaló a keresetében az alperes munkáltatói rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes munkáltatói rendes felmondása jogellenes, azt hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a felek között fennálló munkaviszony a jogellenes megszüntetést megállapító rendelkezés jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 123 327 forint elmaradt munkabért és annak kamatait, továbbá 716 838 forint átalány-kártérítést.
A megállapított tényállás szerint a felperes 2004. június 15-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, uszodamesteri munkakörben. Az alperes 2009. október 1-jén kelt és október 5. napján közölt munkáltatói rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette, kéthavi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés megállapítása mellett. A rendes felmondás indokolása szerint a munkáltató a gazdasági racionalizáció jegyében létszámleépítés mellett döntött. A vendégforgalom visszaesése miatt a nyitva tartandó medencék száma lecsökkent, ezáltal kevesebb uszodamesterre lett szükség. A munkaviszony megszüntetésére így létszámleépítés okán került sor.
Az alperesi munkáltató tevékenységének szezonális jellege miatt az a munkaszervezési megoldás érvényesült, hogy a szezonnak megfelelően határozott idejű munkaviszonyokat létesítettek a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók mellett. A medenceőröket nagyobb részt határozott időre, szezonálisan szerződtették, míg az uszodamestereket általában határozatlan idejű munkaszerződéssel alkalmazták. Az uszodamesteri munkakörhöz szakképesítés volt szükséges, amellyel a felperes rendelkezett. Az uszodamester elláthatta a medenceőr munkafeladatait, fordítva viszont ez nem volt lehetséges. A medenceőrök és az uszodamesterek is a szükséghez képest időszakosan elláttak takarítói, valamint öltözőőri feladatokat is. A medenceőrök, valamint az uszodamesterek bérezése lényegében megegyező volt.
A felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetése közlésekor az alperes határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott más munkavállaló szerződését meghosszabbította. A felmondás közlésének időpontjában nem volt igazolható, hogy a vendéglétszám és az árbevétel az összehasonlítható más időszakhoz képest csökkent volna.
Miután a felperes vitássá tette a munkáltató rendes felmondásában felhozott indokokat, ezért a munkáltatónak kellett a felmondás indokának valóságát és okszerűségét bizonyítania. Az okszerűség értékelésénél a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a perbeli esetben oltalmazni kell a határozatlan idejű munkaszerződést, az uszodamesteri és medenceőri munkakörök területén mellőzhető lett volna a határozatlan idejű munkaviszony megszüntetése, ha a munkáltató egyidejűleg a határozott idejű munkaszerződést nem hosszabbítja meg.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 100. § alapján elmaradt munkabér-különbözet, valamint hat havi átlagkeresetnek megfelelő átalány-kártérítés megfizetésére.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.
A megyei bíróság ítéletének indokolása szerint a munkaügyi bíróság tévesen indult ki abból, hogy a bíróságnak oltalmaznia kell a határozatlan idejű munkaszerződést a határozott időre szóló munkaviszonnyal szemben. A felmondás jogszerűségének vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy a munkáltató vezetésének körébe tartozó olyan kérdések eldöntésébe is beavatkozzék, amelyek kívül esnek a munkaügyi jogvita keretein. Emiatt a létszámcsökkentés, illetve a munkáltató működésével összefüggő felmondási ok valóságán túl, azok célszerűségét, eredményességét a bíróság nem vizsgálhatja. Nem vizsgálhatja továbbá a bíróság azt sem, hogy a munkáltató miért éppen az adott munkavállaló munkaviszonyát mondta fel. Miután a határozott és határozatlan idejű munkaviszonyt egyenértékűnek kell tekinteni, ezért helytelen az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy az alperesnek a felperesi munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése helyett meg kellett volna várnia, hogy a határozott időre alkalmazott munkavállaló munkaviszonya az időmúlás folytán megszűnjön.
A felperes fellebbezésében hivatkozott létszám-mozgásokra történt alperesi magyarázatot megfelelőnek találta, a munkaviszony megszűnését követő időszak létszámbővítését pedig a szezonális jelleg indokolta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő és kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság azt jogszabálysértő voltára tekintettel helyezze hatályon kívül, és utasítsa a megyei bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára.
Álláspontja szerint a megyei bíróság megsértette az Mt. 3. §-át, 75/A. § (2) bekezdését, 86. § c) pontját, 89. § (2) bekezdését, az 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §-át, valamint a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalását.
Arra hivatkozott, hogy az alperes ellenkérelmében 2009 őszétől határozta meg azt az időszakot, amikor a vendégforgalom jelentős mértékben csökkent, ezért okszerű döntéssel ezen időponttól kellett volna a gazdasági racionalizáció elvének megfelelően létszámot csökkenteni. A becsatolt iratok alapján azonban megállapítható, hogy az alperes 2009. szeptember 1. napjától létszámemelést hajtott végre, amikor K. J.-vel munkaszerződést kötött. Álláspontja szerint az érintett munkavállalóval ekkor az alperes új munkaszerződést kötött, mert a korábbi munkaviszonya 2009. augusztus 31-én "lejárt", és szeptember 1-jétől új munkavállalóként alkalmazta őt a munkáltató. Ezen intézkedésével az alperes 2009. szeptember 1-én visszaállította a korábbi magasabb létszámot, ami ellentétes a gazdasági racionalizáció elvével.
Előadta, hogy K. J. medenceőri munkakörét ő elláthatta, mert uszodamesteri képesítése ezt lehetővé tette, fordítva azonban ez már nem volt igaz. Kettőjük fizetésében számottevő különbség nem volt. A munkáltató intézkedése a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalásával is ellentétes, mert bár a felmondás indoka valós volt, de nem okszerű.
Hivatkozott továbbá arra is, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási indítványának nem maradéktalanul tett eleget, mert az általa kért statisztikai létszámot 2009. november 20. napjára nem kérte meg, csak 2009. október 5. és 2010. január 15. napjára. Érvelése szerint az alperes Sz. I.-t, valamint N. Á.-t határozott idejű munkaszerződésük lejártával 2009. szeptember 30-át követően alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatta. Álláspontja szerint a fentieket figyelembe véve megállapítható az alperes rendeltetésellenes joggyakorlása is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem alkalmasak [Pp. 275. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001.197., BH 2002.29.].
A felperes megalapozatlanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy K. J. határozott idejű munkaszerződésének 2009. augusztus 31-ével történt lejárta után, a vele kötött újabb határozott idejű munkaszerződés új munkaviszonynak minősül, és a huzamos ideig történő foglalkoztatására tekintettel a felperessel közölt rendes felmondás jogellenes volt.
Az alperes felmondását a munkáltató működésében rejlő okra - létszámleépítésre - alapította, ezért a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a munkáltató állományi létszáma az intézkedést követően hogyan módosult, illetve, hogy a ténylegesen megvalósult létszámcsökkentés a felperes munkakörét érintette-e.
Az alperes által közölt statisztikai adatok alapján megállapítható volt, hogy a felmondás közlésekor, vagyis 2009. október 5-én az alperes statisztikai állománylétszáma 120 fő, 2010. január 6-án pedig 119 fő volt, vagyis az egy fős létszámleépítés megvalósult.
A megyei bíróság helytállóan állapította meg, hogy a határozott és a határozatlan idejű munkaviszonyt egyenértékűnek kell tekinteni, és ennek következtében a munkáltató diszkrecionális joga annak eldöntése, hogy a létszámcsökkentés során mely munkavállaló munkaviszonyát szünteti meg. K. J. határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállaló az alperes állományi létszámába tartozott augusztus 31. előtt és szeptember 1-je után is, tehát nem minősült új munkavállalónak.
Az alperes által a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott alkalmi munkavállalói könyvvel alkalmazott munkavállalók foglalkoztatására pedig az alperes szezonális működése megfelelő alapot jelentett, ahogyan azt a megyei bíróság is megállapította.
A felperes az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására az első fokú eljárás során nem hivatkozott, ezért ennek vizsgálatára a felülvizsgálati eljárásban már nem kerülhetett sor (BH 2002.447., BH 2002.83.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv.I.10.765/2010.)