adozona.hu
BH+ 2011.3.131
BH+ 2011.3.131
A munkavállalónak - a munkaviszony megszűnésekor - a ki nem adott szabadsága pénzbeni megváltása iránti igénye nem évült el [Mt. 11. §, 134. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes gazdasági alkalmazott munkakörben állt az alperessel munkaviszonyban 2008. augusztus 8-áig. Munkaviszonya megszűnésekor 183 óra rendkívüli munkavégzés ellenértékeként "túlóra alap" címén 435 714 forintot, "túlórapótlék" címén 435 714 forintot, valamint 185 nap szabadság pénzbeni megváltásaként 3 523 810 forintot számfejtettek a részére, amely bruttó összeg nettó összegének kifizetése megtörtént.
Az alperes 2008. augusztus 25-én kelt fizetési felszólításával 1.462.160 forint jogtal...
BH+ 2011.3.131 A munkavállalónak - a munkaviszony megszűnésekor - a ki nem adott szabadsága pénzbeni megváltása iránti igénye nem évült el [Mt. 11. §, 134. §].
A felperes gazdasági alkalmazott munkakörben állt az alperessel munkaviszonyban 2008. augusztus 8-áig. Munkaviszonya megszűnésekor 183 óra rendkívüli munkavégzés ellenértékeként "túlóra alap" címén 435 714 forintot, "túlórapótlék" címén 435 714 forintot, valamint 185 nap szabadság pénzbeni megváltásaként 3 523 810 forintot számfejtettek a részére, amely bruttó összeg nettó összegének kifizetése megtörtént.Az alperes 2008. augusztus 25-én kelt fizetési felszólításával 1.462.160 forint jogtalanul felvett összeg nyolc munkanapon belüli visszafizetésére szólította fel a felperest. Az alperes álláspontja szerint a felperes túlmunka ellenértékére - annak elrendelése hiányában - nem volt jogosult, míg a 185 nap szabadság pénzbeni megváltása helyett csupán 2004. április 1-jétől ki nem vett 94 nap szabadság ellenértékére volt jogosult, ezért 91 nap pénzbeni megváltása jogellenes volt.
A felperes a keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes fizetési felszólítását megváltoztatta, és a felperes visszafizetési kötelezettségét 513 000 forintban állapította meg.
A munkaügyi bíróság megalapozottnak fogadta el, miszerint a felperes részéről 183 óra az Mt. 126. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendkívüli munkavégzés történt. Kifejtette, hogy a munkáltató a rendkívüli munka teljesítése esetén nem hivatkozhat az elrendelés szabálytalanságára, és rendkívüli munkavégzésnek minősül az a munkavégzés is, melyet annak elrendelésére jogosult személy tudomásul vett. A felperes közvetlen felettesének, a gazdasági vezérigazgató-helyettesnek a tanúvallomása, valamint a teljesített munkaórákról szóló nyilvántartás és annak jóváhagyása hitelt érdemlően alátámasztották, hogy a felperes az alperes érdekében és tudomásával a munkafeladatai ellátása során 183 óra túlmunkát végzett, melyet az alperes a Kollektív Szerződés 45. § a) pontja szerint 100%-os pótlékkal volt köteles elszámolni.
A munkaügyi bíróság abból indult ki, hogy az Mt. 134. § (11) bekezdése, amely szerint a szabadság kiadására vonatkozó munkavállalói igény a munkaviszony fennállása alatt nem évül el, 2007. április 1-jén lépett hatályba azzal, hogy e rendelkezéseket először a 2007. évre járó rendes szabadság kiadása tekintetében kell alkalmazni, a 2006. évre járó, a törvény hatályba lépését megelőzően hatályos szabályoknak megfelelően ki nem adott szabadságot 2007. szeptember 30-áig kellett kiadni. Ezért a munkaügyi bíróság szerint a felperes a 2007. április 1-jét megelőző három éves elévülési időben ki nem vett szabadsága pénzbeni megváltására volt jogosult, így a munkaviszonya megszűnéséig összesen 137 nap tekintetében. Ennek megfelelően a munkaügyi bíróság a felperessel közölt fizetési felszólítást megváltoztatta, és a felperes fizetési kötelezettségét 513 000 forintban állapította meg, mert álláspontja szerint a felperes 54 nap szabadság pénzbeni ellenértékére nem volt jogosult.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az alperes által sem vitatottan a munkaviszonya megszűnésekor 185 nap ki nem adott szabadsága volt. Ezért a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes fellebbezése kizárólag arra irányult, hogy a felperes a túlórapótlék címén kifizetett összeg 50%-át fizesse vissza.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte, miszerint az alperes által sem vitatottan a felperes a rendes munkaidőn felül 183 óra munkát végzett, melyet a munkaügyi bíróság helyesen értékelt túlmunkának. Az alperes Kollektív Szerződése pedig túlmunka esetében a túlórapótlékot 100%-ban határozta meg.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a szabadság kiadása az Mt. 134. § (1)-(3) bekezdései értelmében a munkáltató részéről kötelezettség. Amennyiben a munkáltató ezt a kötelezettségét nem teljesíti, semmiképpen nem értékelhető a munkavállaló hátrányára, az elévülés a ki nem adott szabadságok tekintetében a munkaviszony megszűnésekor kezdődik.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Azzal érvelt, hogy az Mt.</a> 2007. április 1-jétől hatályos 134. § (11) bekezdésének nincs visszamenőleges hatálya, ezért a hatályba lépését megelőző három éves elévülési időn túli szabadságkövetelés elévült, a jogerős ítélet sérti a visszamenőleges jogalkalmazás tilalmát. Arra is hivatkozott, hogy a felperes egyenlőtlen munkaidőben dolgozott. Ez esetben túlmunka elrendelésére nem került sor, és a "többlet munkaidő" átlagkeresettel került megfizetésre. Ezért szerinte jogszabálysértő az eljárt bíróságok által a "ki nem adható" "többlet munkaidő" után a 100%-os pótlék megfizetésére levont következtetés.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta. Minthogy - fellebbezés hiányában - a másodfokú eljárásnak nem képezte tárgyát, miszerint a fizetési felszólítás jogellenesen kötelezte a felperest 183 óra ellenértékeként (a fizetési felszólításban "túlóra alapként" megjelölt) 435 714 forint visszafizetésére, illetve az elismert 94 nap szabadságmegváltáson túl kifizetett 91 napból 37 nap pénzbeni megváltásának visszafizetése, az alperes felülvizsgálati kérelmében jogszerűen nem kérhette a felperes keresetének elutasítását. A felülvizsgálati eljárás tárgyát a fizetési felszólításban meghatározott összegből (1 462 160 forint) kizárólag a "túlórapótlék" címén kifizetett 435 714 forint és a munkaügyi bíróság által el nem fogadott 513 000 forint szabadságmegváltás képezhette.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet által levont jogkövetkeztetés helytálló és jogszerű.
Az alperes jóllehet elismerte, hogy a felperes a munkaviszonya megszűnéséig 183 óra "többlet munkaidőt" teljesített, melynek ellenértékeként 435 714 forint jár, ugyanakkor nem ismerte el, hogy a felperes Mt. 126. § (1) bekezdése szerint rendkívüli munkát végzett, érvelése szerint, minthogy a felperest az Mt. 120. § (1) bekezdése szerint egyenlőtlen munkaidőben foglalkoztatta, a felperes a rendkívüli munkavégzés pótlékát nem érvényesíthette.
A perbeli iratokból kitűnően az alperes havi munkaidőkeretben alkalmazta a felperest, a havi munkaidőkeretet meghaladó munkavégzést tartották nyilván, melyről a felperes felettesének tudomása volt, és azt le is igazolta. A munkaidőkeretet meghaladó munkavégzést a munkavállalók lecsúsztathatták. Mivel azonban a felperes munkaviszonya az alperesnél 2008. augusztus 8-án megszűnt, ezért a felperesnek nincs már lehetősége arra, hogy az ezen időpontig teljesített többlet munkaidőt szabadidőben kivegye, ezért annak ellenértékeként a Kollektív Szerződésben meghatározott pótlékkal elszámolt összeg visszafizetésére az alperes jogellenesen szólította fel.
Az Mt. 120. § (1) bekezdése értelmében a munkaidő a munkanapokra - munkaidőkeret alkalmazása esetén - egyenlőtlenül is beosztható. Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén is irányadó azonban az Mt. 126. § (1) bekezdés b) pontja, mely szerint rendkívüli munkavégzésnek minősül a munkaidőkereten felüli munkavégzés. Az Mt. 147. § (1) bekezdése értelmében rendkívüli munkavégzés esetén a munkavállalót rendes munkabérén felül a (2)-(4) bekezdés szerint ellenérték illeti meg. Az Mt. 147. § (2) bekezdése szerint munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása előírhatja, hogy ellenértékként - pótlék helyett - szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál. Következésképp a felperesnek a rendkívüli munkavégzés idejére járó bérén felül - minthogy a szabadidőt már nem tudja kivenni - ellenérték jár, melyet a Kollektív Szerződés rendelkezéseit alkalmazva az eljárt bíróságok jogsértés nélkül fogadtak el az alap 100%-ában.
Megállapíthatóan a felperest megillető szabadságmegváltás tekintetében a jogerős ítélet nem az Mt. 134. § (11) bekezdésének alkalmazásával vonta le a jogkövetkeztetését, ezért a felülvizsgálati kérelem e törvényi rendelkezés visszamenőleges hatályú alkalmazását kellő alap nélkül sérelmezte. (Egyébként a 2007. évi XIX. törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint "e rendelkezés lényegében megfelel az Mt.</a> szabályaiból korábban levezethető értelmezésnek, a jogalkalmazást segítő módon történik meg ennek külön kimondása").
A perbeli iratokból kitűnően az alperes évről-évre nyilvántartotta és ezzel elismerte a felperesnek az adott évhez képest a korábbi években ki nem adott szabadságát, a ki nem adott szabadságnapokat az adott évi rendes szabadsághoz hozzászámítva "göngyölítette". Ez a bérjegyzékeken is kimutatott írásbeli elismerés pedig az elévülési időt megszakította [Mt. 11. § (4) bekezdés], ezért a felperes vitatott szabadsága pénzbeni megváltása iránti igénye sem évült el, és az a felperest az Mt. 136. § (1) bekezdésének alkalmazásával megillette. Ebből következően az alperes által közölt fizetési felszólítás jogellenes volt, melyet a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül helyezett hatályon kívül.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - az indokolás kiegészítésével - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv.II.11.193/2009.)