adozona.hu
AVI 2010.1.2
AVI 2010.1.2
A szerződés adóügyi minősítése önkényes értelmezésre nem vezethet [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó, tételes egészségügyi hozzájárulás, százalékos egészségügyi hozzájárulás, munkaadói és munkavállalói járulék, egészségbiztosítási alapot, valamint nyugdíjbiztosítási alapos megillető járulékadónemekben adóellenőrzést végzett 1999. év vonatkozásában. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére 5 137 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely után 40 000 Ft adóbírságot, 2 228 000 Ft késedelmi pótlékfizetési kötelezettséget ír...
AVI 2010.1.2 A szerződés adóügyi minősítése önkényes értelmezésre nem vezethet [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó, tételes egészségügyi hozzájárulás, százalékos egészségügyi hozzájárulás, munkaadói és munkavállalói járulék, egészségbiztosítási alapot, valamint nyugdíjbiztosítási alapos megillető járulékadónemekben adóellenőrzést végzett 1999. év vonatkozásában. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére 5 137 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amely után 40 000 Ft adóbírságot, 2 228 000 Ft késedelmi pótlékfizetési kötelezettséget írt elő. Az elsőfokú adóhatóság ugyanezen adónemek vonatkozásában a 2001. január-szeptember közötti időszakra is ellenőrzést végzett, melynek eredményeként határozatával a felperest 4 624 000 Ft adókülönbözet után 37 000 Ft adóbírság és 286 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.Az alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Megállapította, hogy a módosított munkaszerződések értelmében a munkavállalók által munkakörükben kifejlesztett szoftverek, szoftvert-részek kizárólag a munkáltatót illették meg. A felperes a szoftverfejlesztői munkakörben alkalmazott munkavállalóit minimális, a szakmai átlagot messze alulmúló munkabérért alkalmazta, a szoftverek felhasználásáért vagyonjogok átruházása címén szerzői jogdíjat fizetett. A felperes jogellenes adónyereség és a közterhek minimális szintre csökkentése érdekében kötötte a felhasználási szerződéseket. A felperes a felhasználói szerződések alapján munkabért fizetett.
A felperes kereseteiben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte, azt mind jogalap, mind összegszerűség tekintetében vitatta. Hivatkozott arra, hogy az adóhatóság a felhasználási szerződéseket és a munkaszerződéseket önkényesen értelmezte, megsértette tényállás tisztázási kötelezettségét, a felperesre adóamnesztia vonatkozott.
Az elsőfokú bíróság mindkét alperesi határozatot - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte, azt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a tényállást a peres felek nyilatkozatai, az alperesi közigazgatási iratok, a felek által csatolt iratok, a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Bérpolitikai Főosztályának iratai, a Szerzői Jogi Szakértői Testület jegyzőkönyve, valamint a tanúk vallomása alapján állapította meg. Kifejtette, hogy az adó elsődleges rendeltetése, hogy a természetes és jogi személyek az Alkotmány 70/I. pontja értelmében jövedelmi és vagyoni viszonyaiknak megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez. A jogalkotó a munkaviszonyból származó jövedelmekre más adójogi következményeket állapított meg a felhasználói szerződés alapján történő kifizetésektől eltérően. Az adóhatóság tévesen minősítette globálisan munkaviszonyból származó jövedelemnek, azaz munkabérnek a felperes általi kifizetéseket.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adóhatóság a szükséges tényállást nem tárta fel teljes körűen, a felperesnél elektronikus formában rendelkezésre állt a bírósági eljárásban kinyomtatott iratok.
A szoftverek fejlesztését a felperes munkaviszonyban foglalkoztatott szoftverfejlesztő dolgozói végezték. A fejlesztők munkaköri kötelessége volt a szoftverművek előállítása. A főszabály alapján a szerzőnek szerzői jogdíj jár, az ettől eltérő megállapodás munkaszerződésbe foglalható. A felperes a munkaszerződések 6. pontja szerint felhasználási szerződéseket kötött és vagyoni jog ellenértékeként szerzői jogdíjat fizetett.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése alapján az adóhatóság elvégezheti a szerződések adóügyi minősítését, de ez önkényes értelmezésre nem vezethet. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felhasználási szerződések megkötése jogszerű volt, az ezek alapján teljesített kifizetések nem munkabér kifizetéseknek minősülnek.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 30. § (1) bekezdése, 58. § (4) bekezdése alapján ezek a rendelkezések nem tiltják, hogy a munkáltató és a szerző ettől eltérően akár magát a vagyoni jog átszállást szerződésükben kizárják, vagy megállapodás alapján a munkavállalót mégis megilleti megfelelő díjazás harmadik személynek engedett felhasználás esetén. Ezen lehetőség összhangban áll az Európai Közösség Tanácsának 1991. május 14-i 91/250. EGK számú irányelv 2. Cikkének 3. pontjával is.
Az Szjt. 5. és 6. §-aiban írtak alapján több szerző közösen is létrehozhat művet; a felperes bírósághoz benyújtott dokumentációi is igazolták, hogy szerzőhöz köthető fejlesztések történtek.
Az elsőfokú bíróság szerint a felperes által kötött munkaszerződések nem minimálbérben történő megállapodásokat tartalmaznak. A kialakított bérszínvonal és a vállalkozások létszáma között összefüggés van, ez eltérésre ad okot a középmértékű bérektől.
E körben utalt a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Foglalkoztatási Hivatalának iratára is.
Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos kereseti kérelmét az adóamnesztiára való hivatkozást nem tartotta megalapozottnak. Jogi álláspontja szerint az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosítására kiadott 2003. évi XCI. törvény 223. § (1) bekezdése nem vonatkozik a perbeli jogviszonyra.
Miután az egyes felhasználási szerződésekhez kapcsolódó szerzői jogdíj kifizetések egyenkénti vizsgálata meghaladja a bírósági kereteket, ezért az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezése mellett új eljárás elrendelése volt szükséges.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, és a felperes kereseteinek elutasítását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megsértette az Art. 1. § (7) bekezdését, 2. § (1) bekezdését, az Szjt. 1. § (2) bekezdés c) pontját, 58. § (4) bekezdését, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 141. §-át és a Pp. 206. § (1) bekezdését. A felperes rendeltetésellenesen gyakorolta jogait, nem tudta hitelt érdemlően igazolni az önálló, elkülöníthetően beazonosítható szoftverrészek létét és a szerzőket, a dokumentációt az alperesi ellenőrzés során nem mutatta be. Adójogi megítélés szempontjából a felhasználói szerződések színleltek, tényleges tartalmát tekintve munkabérnek minősülnek.
A felperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 18. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmével ellentétben azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen és iratszerűen feltárta, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével hozta meg döntését.
Az alperes az Art. 1. § (7) bekezdése alapján valóban elvégezheti a megkötött szerződések adóügyi minősítését, de helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy ez önkényes értelmezésre nem vezethet. Az Szjt. 30. § (1) bekezdés, 58. § (4) bekezdés alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, a jogszabály nem zárta ki, hogy a felperes és a szerzők felhasználási szerződést kössenek, amely értelmében a szerzőket szerzői jogdíj illette meg. A felperes a bírósági eljárás során megfelelő gazdasági indokát adta annak, hogy a fejlesztőknél ezt a fajta jövedelmezést alkalmazta. A felperes megfelelően igazolta a perben, hogy szerzőhöz köthető fejlesztések történtek.
Az elsőfokú bíróság a statisztikai adatok alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperesi bérek a versenytársak által alkalmazott béreknél nem voltak jelentősen alacsonyabbak. Az alperes tehát a bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felhasználói szerződések alapján a felperes részéről munkabér került kifizetésre.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.489/2006.)