adozona.hu
EH 2019.08.M17
EH 2019.08.M17
A munkaszerződés megkötésének, módosításainak időpontjaiban a felek elérni kívánt céljának, a megállapodás - esetleg - módosult tartalmának, a vállalt kötelezettség jellegének és joghatásának vizsgálata szükséges annak megítélésekor, hogy a munkaszerződés kikötése jóerkölcsbe ütközik-e [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 27. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 1965-től dolgozott az alperes jogelődjénél, 1990-től vezető tisztségviselőként, ügyvezetőként.
[2] Az alperes jogelődje, a Sz. és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 2010. november 29-én határozattal elfogadta a javadalmazási politikát, melynek személyi hatálya kiterjedt az alperes jogelődje valamennyi alkalmazottjának javadalmazására.
[3] A javadalmazási politika szerint a hitelintézet vezető állású személyei részére minden, a munkaviszony alapján közvetlenül, közvetve, p...
EH 2019.08.M17 A munkaszerződés megkötésének, módosításainak időpontjaiban a felek elérni kívánt céljának, a megállapodás - esetleg - módosult tartalmának, a vállalt kötelezettség jellegének és joghatásának vizsgálata szükséges annak megítélésekor, hogy a munkaszerződés kikötése jóerkölcsbe ütközik-e [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 27. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1965-től dolgozott az alperes jogelődjénél, 1990-től vezető tisztségviselőként, ügyvezetőként.[2] Az alperes jogelődje, a Sz. és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 2010. november 29-én határozattal elfogadta a javadalmazási politikát, melynek személyi hatálya kiterjedt az alperes jogelődje valamennyi alkalmazottjának javadalmazására.
[3] A javadalmazási politika szerint a hitelintézet vezető állású személyei részére minden, a munkaviszony alapján közvetlenül, közvetve, pénzbeli, természetbeni és vagyoni jog, valamint egyéb formában juttatott juttatás javadalmazásnak minősül. A javadalmazási rendszer kialakításakor és működtetésekor a "józan javadalmazás" elvét kell követni.
[4] A 2011. május 4-én megkötött munkaszerződés értelmében az alperes jogelődje a felperest 2011. május 4-től 2016. május 4-ig terjedő határozott időre társadalmi elnöki feladatok ellátásával bízta meg, és ügyvezető munkakör ellátására alkalmazta. A felperes felett a munkáltatói jogkört az Igazgatóság gyakorolta.
[5] A munkaszerződés 2.2. pontja szerint a felek megállapodtak abban, hogy amennyiben a határozott idő lejárta után a munkavállalóval újabb munkaszerződést nem kötnek, úgyszintén ha a munkavállaló él rendkívüli felmondással, a munkavállalót 36 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés illeti meg. A felperes havi személyi alapbére ekkor bruttó 1 050 000 forint volt.
[6] A felperes a 2011-ben megkötött munkaszerződés aláírásakor már nyugdíjas volt.
[7] 2012. szeptember 3-án a felperes bejelentette az Igazgatóságnak, hogy az 5 éves ciklust követően nem kíván indulni az elnök-ügyvezetői munkakör betöltéséért, és kérte az Igazgatóságot, hogy járuljon hozzá a végkielégítés fedezetére szolgáló céltartalék képzéséhez. Az alperes jogelődje a bejelentést tudomásul vette, és egyhangúlag hozzájárult a végkielégítés fedezetére szolgáló céltartalék képzéséhez az igazgatósági határozatában.
[8] A felperes munkaszerződésének 1. számú módosítása értelmében a munkaszerződés 2. pontját 2013. június 10-én akként módosították, hogy a munkavállaló munkaviszonya a munkaszerződésben kikötött határozott idő elteltével megszűnik. A határozott idő letelte előtt a munkaviszony közös megegyezéssel (a közgyűlés hozzájárulásával) vagy rendkívüli felmondással szüntethető meg. Amennyiben vezető tisztségviselő határozott idejű megbízása visszavonással, valamint a közgyűlés általi visszahívással szűnik meg, vagy a határozott idő lejárta után a munkavállalóval újabb munkaszerződést nem kötnek, úgyszintén ha a munkavállaló él rendkívüli felmondással, a munkavállalót 36 havi távolléti díj illeti meg.
[9] 2013. szeptember 1-jétől hatályba lépett, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény létrehozta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét, amelynek tagjai lettek - többek között - a szövetkezeti hitelintézetek. Az integrációs szervezethez kötelező volt csatlakoznia valamennyi takarékszövetkezetnek. A T. Zrt. a hatálybalépést követő 45 napon belül megkezdte a szövetkezetek átvizsgálását. A takarékszövetkezet a központi bank utasításait, szabályzatait köteles követni.
[10] Az alperes jogelődje a felperes alapbérét 2014. január 1-jétől havi 2 000 000 forintban állapította meg.
[11] Az alperes jogelődje 2015. év végére 92 520 000 forint céltartalékot képzett a felperes végkielégítésének fedezetére. A munkaszerződés alapján a felperes végkielégítésének mértéke 2015. év végén az alperes saját tőkéjének 19,8%-a, valamint a jegyzett tőkének a háromszorosa volt.
[12] A felperes munkaviszonya a határozott idő lejártával, 2016. május 4-én megszűnt. Az alperes jogelődje határozatával a felperes részére végkielégítés címén bruttó 26 000 000 forint kifizetését engedélyezte, majd az összeget átutalta.
A felperes kereseti kérelme és az alperes ellenkérelme
[13] A felperes keresetében kérte az alperest elsődlegesen végkielégítés, másodlagosan a munkaviszony megszűnéséhez kötött juttatás címén 46 000 000 forint és ezen összeg járulékai megfizetésére kötelezni.[14] Az elsődleges kereseti kérelem tekintetében azt adta elő, hogy a munkaszerződést aláíró felek a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 77. §-ától egyező akarattal eltértek, ezért a végkielégítés a törvényben meghatározott mértéknél magasabb összegben is kifizethető, valamint annak a munkavállalónak is juttatható, aki egyébként az Mt. szabályai alapján végkielégítésre nem lenne jogosult. Arra is hivatkozott, hogy 2011-ben a banki szférában kikötött 36 havi végkielégítés nem minősült kirívóan magasnak, tekintettel a felperes akkor fennállt 45 éves munkaviszonyára és 32 év eredményes vezetői tevékenységére.
[15] Utalt arra a felperes, hogy nincs annak jelentősége, hogy az alperes jogelődje veszteséges volt-e ebben az időszakban vagy sem, mivel a végkielégítés nem teljesítményhez kötött juttatás, mértéke nem függ a kifizetéskori eredményes vagy eredménytelen működéstől.
[16] A felperes úgy foglalt állást, hogy a peres felek között semmilyen formában nem jött létre munkaszerződés-módosítás, a 26 000 000 forint utóbb kifizetett összeget a felperes részteljesítésként fogadta el, amivel nem mondott le a különbözetről. Azt is előadta a felperes, hogy a T. Zrt. sem 2013-ban, az alperes jogelődjének az átvilágításakor, sem 2015-ben, a javadalmazási politika hatálya alá tartozó munkaszerződések bekérésekor nem jelezte aggályait. Az alperes jogelődjének javadalmazási politikája nem tiltotta a 36 havi végkielégítést figyelemmel arra, hogy az 5.1. pont nem zárja ki a diszpozitív szabály esetében az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára történő eltérést.
[17] A felperes hivatkozott arra is, hogy a Kúria 2014. június 6-án hozta meg a pénzügyi intézmények fogyasztóikölcsön-szerződéseire vonatkozó 2/2014. PJE határozatát, ezt követően került sor az elszámolás szabályainak törvényi megalkotására, így a törvény veszteségvonzatainak nagyságrendjéről semmi sem volt tudható akkor, amikor a munkaszerződést aláírták. A felperes megítélése szerint a céltartalékban elkülönített pénz miatt senkit nem ért hátrány, mert azt az előző évek gazdálkodásának eredményeként képezték. A felperes összességében úgy foglalt állást, hogy a végkielégítés kifizetésének jogszabályi akadálya nem volt.
[18] Az alperes jogelődje ellenkérelmében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes követelése idő előtti, mivel a megállapodásban a felek nem határozták meg az esedékesség időpontját. Másodlagosan a kereset elutasítását kérte, tekintettel arra, hogy az Mt. 77. § (5) bekezdése alapján nyugdíjas munkavállalónak nem jár végkielégítés, ezért a végkielégítés törvényi szabályai a felperes követelésére nem alkalmazhatók.
[19] Utalt arra az alperes jogelődje, hogy a munkaszerződés 2. pontja jóerkölcsbe ütközik, mert alkalmas arra, hogy a társadalom rosszallását kiváltsa. E körben azt adta elő, hogy a felperesnek 200 000 000 forint összegben fizettek ki munkabért, a kifizetéskor a munkáltatót terhelő járulékokkal együtt a végkielégítés összege 92 500 000 forint, amely a saját tőke 20%-át teszi ki. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatónak 2014-2015 években 100 000 000 forint vesztesége keletkezett, a tagok részére osztalék kifizetése nem történt.
[20] Az alperes jogelődje, hivatkozva az ezzel összefüggő bírói gyakorlatra, úgy foglalt állást, hogy nem egyeztethető össze a társadalom által elfogadott általános erkölcsi normákkal az, hogy a nyugdíjas felperes a már megkapott juttatásokon túl végkielégítésként az alperes teljes vagyonának mintegy ötödét is megkapja. Utalt arra, hogy a felperes prémiumának alapbéresítésére akkor került sor, amikor már előre látható volt, hogy a hitelintézeteknek a fogyasztókkal tisztességtelenül felszámított kamatok, költségek tekintetében visszafizetési kötelezettsége keletkezik.
[21] Az alperes jogelődje azt is előadta, hogy a felperes maga is megszavazta a 2016. április 25-ei igazgatósági ülésen a 2016. évi üzleti tervet, valamint azt, hogy javára 26 000 000 forint összegben teljesítsenek kifizetést, így értelmezése szerint a munkaszerződés módosítására megállapodás jött létre.
Az első- és másodfokú ítélet
[22] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[23] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében a felek között semmilyen formában nem jött létre szerződésmódosítás a 26 000 000 forintot meghaladó összeg tekintetében, azt a felperes kizárólag részteljesítésként fogadta el, annak elfogadásával a különbözeti összegről nem mondott le. Az idő előtti igényérvényesítésre történő hivatkozással összefüggésben rámutatott arra, hogy a felek között határozott időre jött létre a szerződés, amelyben úgy állapodtak meg, hogy a jogviszony megszűnése esetére jár a felperesnek a végkielégítés, ezért a keresetlevél benyújtásának időpontjában a marasztalására irányuló vagyoni igény már esedékessé vált.
[24] Az elsődleges kereseti követelésről az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a végkielégítés jogcímén történő marasztalás nem lehetséges, tekintettel arra, hogy a relatív diszpozitivitásra figyelemmel a felek ugyan megállapodhattak a törvényi mértéknél magasabb összegű végkielégítésben, azonban az Mt. 77. § (5) bekezdésétől nem térhettek el, a felperes pedig a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősült, ezért végkielégítés címén történő alperesi marasztalásra nem látott lehetőséget.
[25] A felperes másodlagos kereseti kérelmét vizsgálva az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az Mt. 27. § (1) bekezdése tekintetében nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e, vagy azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak tartja-e. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felek szerződési szabadsága nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek az általánosan kialakult erkölcsi normákat nyilvánvalóan sértő munkaszerződéseket. Azt állapította meg, hogy a perbeli esetben fokozottan elvárható, hogy a munkaviszony fennállta alatt a munkajog alapelvének és tételes rendelkezéseinek is megfelelő magatartást tanúsítsanak a felek.
[26] Az elsőfokú bíróság értékelte azt a tényt is, hogy a felperes végkielégítésének összege 2015. év végén az alperes jogelődje saját tőkéjének 1,8%-át tette ki, valamint a jegyzett tőke háromszorosának felelt meg. Ezzel összefüggésben úgy foglalt állást, hogy a jogügylet társadalmilag kifogásolható és a társadalmi megítélés szerinti elfogadhatatlanság szintjét meghaladó mértéke megállapítható. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a józan javadalmazás elve mint zsinórmérték alapján volt köteles eljárni a pénzintézeti vezető a pénzintézet vezetésekor, amelynek során figyelembe kellett vennie a megváltozott jogszabályi helyzet alapján fennállt gazdasági helyzetet, pénzügyi mutatókat és a pénzintézet pénzügyi helyzetét.
[27] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a szerződést jóerkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek találta, melynek következtében a másodlagos kereseti kérelmet is elutasította.
[28] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 46 000 000 forintot és járulékait.
[29] A törvényszék ítélete szerint téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, miszerint a felek nem állapodhattak volna meg végkielégítés kifizetésében. E körben utalt az Mt. 77., illetve 85. §-ának rendelkezéseire, melyekre figyelemmel az eltérő megállapodás lehetőségét a törvény az Mt. 77. § vonatkozásában nem zárja ki, így a felek eltérhettek azon szabálytól is, miszerint annak a munkavállalónak, aki a felmondás közlésének, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, nem jár végkielégítés.
[30] A másodfokú bíróság megítélése szerint az nem tekinthető jogsértőnek ha általában a munkaviszony megszűnése esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől. A jóerkölcs olyan jogi kategória, amely a társadalom általános erkölcsi értékítéletét fejezi ki. A törvényszék szerint a 2011. május 4-én kötött munkaszerződés, majd a 2013. június 10-ei módosítás nem tartalmazott olyan megszorítást, amely szerint a megállapodásba foglalt rendelkezést csak akkor kellene alkalmazni, ha az újabb munkaszerződés megkötésére csak a munkáltató akaratára visszavezethetően nem kerül sor.
[31] Arra is utalt a másodfokú bíróság, hogy a munkaszerződés megkötésekor a felperes már majdnem 50 éves munkaviszonnyal rendelkezett, amelyből több mint 20 évig vezető munkakörben foglalkoztatták, valamint kiemelte, hogy a pénzintézetek esetében gyakorlat volt a vezetők hasonló mértékű juttatásban részesítése a munkaviszony megszűnésének esetére.
[32] Mindebből a törvényszék arra következtetett, hogy maga a jogügylet nem volt társadalmilag elítélendő, és az alperesnek sem okozott nyilvánvaló, durva érdeksérelmet. A szerződéskötést követően bekövetkezett, az alperesre nézve hátrányos pénzügyi változásokat az elsőfokú bíróság tévesen vizsgálta és vonta értékelési körébe, azok ugyanis nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[33] A jogerős ítélettel szemben az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú, a keresetet elutasító ítélet helybenhagyását. Másodlagosan kérte a másodfokú és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.[34] Az alperes azt adta elő, hogy a másodfokú ítélet jogszabálysértő, mivel az Mt. 27. § (1) bekezdésébe ütközik. E körben arra hivatkozott, hogy a munkáltatónál jogszabályi kötelezettség alapján elfogadott, a perbeli munkaszerződés megkötésekor hatályos javadalmazási politika elvi jelentőségű rendelkezéseit vette semmibe a szerződés hivatkozott pontja. A felperes javára az alperes jegyzett tőkéjének háromszorosát, saját tőkéjének mintegy 20%-át kitevő juttatás kifizetéséről szóló megállapodás a társadalmilag elvárt erkölcsi normákat sérti, ezért semmis. A javadalmazási politika bevezetésének a hitelintézeteknél az volt a jogpolitikai indoka, hogy a 2008-ban kibontakozott pénzügyi válság idejére nehéz likviditási helyzetbe került hitelintézetek vezetői ne élhessenek olyan szerződéses kikötésekkel, amelyek a pénzintézet egyébként is drasztikusan megromlott, instabil tőkehelyzetét tovább rontó és a tulajdonosok, valamint a betétesek érdekeit sértő, tisztességtelen kifizetéseket realizálhassanak.
[35] Az alperes úgy foglalt állást, hogy a javadalmazási politika ugyan nem minősül az Mt. 13. §-a szerint munkaviszonyra vonatkozó szabálynak, azonban az a pénzügyi szektor stabilitásának garantálása révén a közérdek védelmére hivatott, melynek megsértése a közfelfogással, a társadalmi elvárásokkal ellentétes, a közérdeket és a hitelintézetekbe vetett közbizalmat sérti.
[36] Hivatkozott arra is az alperes, hogy az Mt. 77. § (5) bekezdésében írtakkal szemben a felperesnek a jogviszonya megszűnésekor járó 0 forint helyett bruttó 92 500 000 forint megfizetése a hitelintézet tulajdonosai részére - tekintettel a hitelintézet gazdálkodására, az utóbbi időben kifizetett összes osztalék összegére - társadalmilag elítélendő, tisztességtelen és jelentős érdeksérelmet okoz.
[37] A felülvizsgálati kérelemben az alperes sérelmezte, hogy a törvényszék ítéletének indokolása során a javadalmazási politikáról, illetve annak az alperes által hivatkozott rendelkezéseiről említést sem tesz, nem adta jogi indokát annak, hogy a rendelkezések mindkét fél részéről történt tudatos megsértése miért nem értékelhető a felperes érdekeit kizárólagosan szem előtt tartó megállapodásnak. E körben utalt arra is, hogy az alperes az eljárás során a javadalmazási politika rendelkezéséből kiindulva, azok szabályozási célja mentén érvelt a megállapodás jóerkölcsbe ütközése mellett, ezért a másodfokú bíróság az ezzel összefüggő jogi álláspontjának kifejtését jogszabálysértően mellőzte.
[38] Az alperes megítélése szerint abból a tényből, hogy a hitelintézeti integrációt megelőzően sajnálatos módon elterjedt a hitelintézeti szektorban, hogy a vezetők a felpereséhez hasonló megállapodásokat kötöttek, nem vonható le olyan következtetés, hogy az ilyen megállapodások tisztességesek lettek volna.
[39] Az alperes úgy foglalt állást, hogy a felek a munkaszerződést 2016. április 25-én akként módosították, hogy a felperest 36 havi távolléti díj helyett 26 000 000 forint összeg illeti meg a munkaviszonya megszűnésekor.
[40] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Előadta, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme nem felel meg teljeskörűen az 1/2016. (II. 16.) PK vélemény 3. pontjában foglaltaknak, mivel a tényállást támadja, azonban a Pp. 206. § (1) bekezdését, 220. § (1) bekezdés d) pontját, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdését nem jelölte meg.
[41] A felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes utalt arra, hogy az alperes az előadása szerint a konkrét gazdasági körülmények alakulását illetően tévedésben volt, azonban a megállapodást sem tévedés, sem megtévesztés címén nem támadta meg. Arra hivatkozott a felperes, hogy a jogerős döntés alapját a Kúria EBH 2017.M3. számú elvi döntése képezi, azonban a megállapodás jóerkölcsbe ütközésének megállapításához szükséges többlettényállási elem, az hogy a felek a munkaviszony megszüntetése körébe a kifizetésre okot adó körülményként beleértsék a szankciós jellegű megszüntetés esetét is, a perben nem volt megállapítható.
[42] Az ellenkérelem szerint nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a per tárgyát képező szerződés megkötése előtt a felek már négy határozott idejű munkaszerződést megkötöttek, amelyek hasonló jellegű végkielégítési összeget tartalmaztak. Arra is hivatkozott a felperes, hogy ő már 2012-ben bejelentette a munkáltatói jogkört gyakorló Igazgatóságnak, hogy a szerződése megszűnését követően nem kíván tovább dolgozni
A Kúria döntése és jogi indokai
[43] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.[44] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdése szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.
[45] A felülvizsgálati kérelmében az alperes lényegében az Mt. 27. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott. Ennek értelmében semmis az a megállapodás, amely munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkaviszonyra vonatkozó szabály megkerülésével jött létre, vagy nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
[46] A feleket megillető szerződéskötési szabadság, az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára történő eltérés lehetősége bizonyos jogszabályi keretek között korlátozott. Az egyik ilyen korlát a jóerkölcsbe ütköző megállapodás tilalma. A kialakult joggyakorlatnak megfelelően jóerkölcsbe ütközik az olyan szerződés, amelynek a megkötését jogszabály nem tiltja ugyan, de az azzal elérni kívánt cél, a szerződés tárgya, a vállalt kötelezettség jellege, vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, a kialakult szokásokat, és azt az általánosan kialakult társadalmi megítélés is tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti (BH 2005.1234.).
[47] Annak megítélése során, hogy a perbeli munkaszerződésbe foglalt megállapodás jóerkölcsbe ütközik-e objektív és szubjektív elemeket egyaránt figyelembe kell venni. A jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításánál mind a megállapodás tartalma, mind a szerződő felek célja, azok joghatása, a szerződés megkötésének körülményei relevánsak lehetnek.
[48] A szövetkezeti formában működő hitelintézetek alapvetően szövetkezeti szempontok szerint épülnek fel, elsődlegesen személyegyesítő közösségek. A tőkeerejük jellemzően kisebb a bankokénál. A munkaszerződés megkötésekor hatályban volt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 13/D. § (1) bekezdés e) pontja alapján a hitelintézetnek, a pénzforgalmi intézménynek és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek a mérete, az általa végzett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége jellege, nagyságrendje és összetettsége arányában megbízható irányítási rendszerrel kell rendelkeznie, amelynek keretén belül köteles a hitelintézet a hatékony és eredményes kockázatkezeléssel összhangban álló, annak alkalmazását előmozdító, a 69/B-69/E. §-ban meghatározott elveknek megfelelő javadalmazási politikát és gyakorlatot megvalósítani.
[49] Helytállóan hivatkozott arra az alperes, miszerint a javadalmazási politikával kapcsolatban vizsgálandó, hogy a 36 havi végkielégítésre vonatkozó megállapodás jóerkölcsbe ütközik-e, tekintettel arra is, hogy az előző jogszabályhely alapján az alperes jogelődjének törvényi kötelezettsége volt a javadalmazási politika elfogadása és alkalmazása.
[50] Ezt a körülményt szükséges értékelni annak a "gyakorlatnak" a megítélésekor is, hogy az alperes jogelődje olyan végkielégítésről szóló megállapodást kötött a felperessel, amely a munkaszerződés megkötésének az időpontjában nem szövetkezeti formában működő hitelintézetben szokásos javadalmazásnak felelhetett meg.
[51] A szerződés jóerkölcsbe ütközésének a szerződéskötéskor kell fennállnia. Az eljárt bíróságok azonban nem értékelték megfelelően a perrel érintett megállapodás megkötésekori körülményeket.
[52] A felek a munkaszerződést 2011. május 4-én kötötték, azonban az abban foglaltakat 2013. június 10-én, majd 2013 júliusában, illetve 2014. január 1-ei hatállyal többször módosították, a módosításokra pedig a megkötésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Mt. 58. §). Peradat, hogy a munkaszerződés módosításai tartalmukban érintették a 36 havi juttatásra vonatkozó megállapodást. A munkabér jelentős emelkedése olyan új helyzetet teremtett, amelyet a jóerkölcsbe ütköző szerződéses rendelkezés vizsgálatakor feltétlenül értékelni kellett volna. Az eredeti megállapodás szerint a felperes akkori távolléti díját figyelembe véve a jogviszony megszűnésével bruttó 37 800 000 forint végkielégítést kapott volna, azonban a munkaszerződés 2014. január 1-ei módosításával ez az összeg radikálisan, 72 000 000 forintra emelkedett úgy, hogy akkor a munkáltatói jogokat gyakorló Igazgatóságnak már tudomása volt arról, hogy a felperes a határozott idő lejártát követően saját elhatározásából nem kíván tovább munkát végezni, következésképpen a végkielégítést a részére ki kell fizetni.
[53] A jogügylet nemcsak tartalmánál, hanem joghatásánál fogva is minősülhet jóerkölcsbe ütközőnek (BH+ 2010.309.). A bíróságok azonban a joghatást csak a kifizetés időpontjában fennálló körülmények szempontjából vizsgálták, a felek által a megállapodáskor (illetve annak módosításaikor) elérni kívánt közös célt nem.
[54] Minderre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem kellően megalapozott, a tényállás hiányos, a levont jogi következtetések, a jogi értékelés, annak a megítélése, hogy a megállapodás nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközött-e vagy sem, nem volt teljes, ezért a másodfokú ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[55] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felek indítványának megfelelően az előzőekben részletezett körülményeket vizsgálnia és értékelnie kell annak megítélésekor, hogy az Mt. szabályaitól kétszeresen eltérő megállapodás (határozott idejű munkaviszony megszűnésének esetére végkielégítés kikötése nyugdíjas munkavállaló részére) a munkaszerződés megkötésének, módosításainak időpontjaiban a felek céljának, a megállapodás (módosult) tartalmának, a vállalt kötelezettség jellegének és joghatásának figyelembevételével nyilvánvalóan sérti-e az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, a kialakult szokásokat, jóerkölcsbe ütközik-e vagy sem.
(Kúria Mfv.I.10.247/2018.)
* * *
T e l j e s h a t á r o z a t
Az ügy száma: Mfv.I.10.247/2018/7.
A tanács tagjai: Dr. Hajdu Edit a tanács elnöke
Dr. Rózsavölgyi Bálint előadó bíró
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Gally Mihály ügyvéd
Az alperes: Békés Takarékszövetkezet
Az alperes képviselője: Dr. Vargha Balázs Ügyvéd Iroda
A per tárgya: végkielégítés megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Gyulai Törvényszék 9.Mf.25.869/2017/9.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.246/2017/4.
Rendelkező rész
A Kúria a Gyulai Törvényszék 9.Mf.25.869/2017/9. számú ítéletét a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.246/2017/4. számú ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a felperes költségét 460.000 (négyszáz-hatvanezer) forintban, az alperesét 460.000 (négyszáz-hatvanezer) forintban és 124.200 (egyszáz-huszonnégyezer-kétszáz) forint áfában, a felülvizsgálati eljárás illetékét 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forintban állapítja meg.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1965-től dolgozott az alperes jogelődjénél, 1990-től vezető tisztségviselőként, ügyvezetőként.[2] Az alperes jogelődje, a Sz. és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 2010. november 29-én határozattal elfogadta a javadalmazási politikát, melynek személyi hatálya kiterjedt az alperes jogelődje valamennyi alkalmazottjának javadalmazására.
[3] A javadalmazási politika szerint a hitelintézet vezető állású személyei részére minden, a munkaviszony alapján közvetlenül, közvetve, pénzbeli, természetbeni és vagyoni jog, valamint egyéb formában juttatott juttatás javadalmazásnak minősül. A javadalmazási rendszer kialakításakor és működtetésekor a "józan javadalmazás" elvét kell követni.
[4] A 2011. május 4-én megkötött munkaszerződés értelmében az alperes jogelődje a felperest 2011. május 4-től 2016. május 4-ig terjedő határozott időre társadalmi elnöki feladatok ellátásával bízta meg, és ügyvezető munkakör ellátására alkalmazta. A felperes felett a munkáltatói jogkört az Igazgatóság gyakorolta.
[5] A munkaszerződés 2.2. pontja szerint a felek megállapodtak abban, hogy amennyiben a határozott idő lejárta után a munkavállalóval újabb munkaszerződést nem kötnek, úgyszintén ha a munkavállaló él rendkívüli felmondással, a munkavállalót 36 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés illeti meg. A felperes havi személyi alapbére ekkor bruttó 1.050.000 forint volt.
[6] A felperes a 2011-ben megkötött munkaszerződés aláírásakor már nyugdíjas volt.
[7] 2012. szeptember 3-án a felperes bejelentette az Igazgatóságnak, hogy az 5 éves ciklust követően nem kíván indulni az elnök-ügyvezetői munkakör betöltéséért, és kérte az Igazgatóságot, hogy járuljon hozzá a végkielégítés fedezetére szolgáló céltartalék képzéséhez. Az alperes jogelődje a bejelentést tudomásul vette, és egyhangúlag hozzájárult a végkielégítés fedezetére szolgáló céltartalék képzéséhez az igazgatósági határozatában.
[8] Az alperes jogelődjének 41/2013. számú igazgatósági határozata értelmében az Igazgatóság 2013. július 1-jétől jóváhagyta minden dolgozó, így a felperes tekintetében is, hogy a prémium 70%-át az alapbérbe sorolják át.
[9] A felperes munkaszerződésének 1. számú módosítása értelmében a munkaszerződés 2. pontját 2013. június 10-én akként módosították, hogy a munkavállaló munkaviszonya a munkaszerződésben kikötött határozott idő elteltével megszűnik. A határozott idő letelte előtt a munkaviszony közös megegyezéssel (a közgyűlés hozzájárulásával) vagy rendkívüli felmondással szüntethető meg. Amennyiben vezető tisztségviselő határozott idejű megbízása visszavonással, valamint a közgyűlés általi visszahívással szűnik meg, vagy a határozott idő lejárta után a munkavállalóval újabb munkaszerződést nem kötnek, úgyszintén ha a munkavállaló él rendkívüli felmondással, a munkavállalót 36 havi távolléti díj illeti meg.
[10] 2013. szeptember 1-jétől hatályba lépett, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény létrehozta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét, amelynek tagjai lettek-többek között- a szövetkezeti hitelintézetek. Az integrációs szervezethez kötelező volt csatlakoznia valamennyi takarékszövetkezetnek. A T. Zrt. a hatályba lépést követő 45 napon belül megkezdte a szövetkezetek átvizsgálását. A takarékszövetkezet a központi bank utasításait, szabályzatait köteles követni.
[11] Az alperes jogelődje a felperes alapbérét 2014. január 1-jétől havi 2.000.000 forintban állapította meg.
[12] Az alperes jogelődje 2015. év végére 92.520.000 forint céltartalékot képzett a felperes végkielégítésének fedezetére. A munkaszerződés alapján a felperes végkielégítésének mértéke 2015. év végén az alperes saját tőkéjének 19.8%-a, valamint a jegyzett tőkének a háromszorosa volt.
[13] A felek egyeztetése során a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a 2016. április 12-ei levelében arra hivatkozott, hogy a felperes részére fizetendő végkielégítés 2015. év végén az alperes jogelődje saját tőkéjének és a szavatoló tőkének a 20%-a, valamint a jegyzett tőkének a háromszorosa, a céltartalékképzés időszakában pedig a kifizetett osztalékok kilencszerese. Véleménye szerint a túlzott mértékű végkielégítés az alperes jogelődjének eredményét rontja, befolyásolja a potenciális eredménytermelő képességet, korlátozza a tagok részére kifizetendő osztalék mértékét és ezzel a tagokat alapvető jogaikban. Az elnök-ügyvezető végkielégítése és alapbére az integrációban kimagaslóan jelentős mértékű. Kérte továbbá a javadalmazási politikában foglaltak maradéktalan betartását.
[14] A felperes munkaviszonya a határozott idő lejártával, 2016. május 4-én megszűnt. Az alperes jogelődje határozatával a felperes részére végkielégítés címén bruttó 26.000.000 forint kifizetését engedélyezte, majd az összeget átutalta.
A felperes kereseti kérelme és az alperes ellenkérelme
[15] A felperes keresetében kérte az alperest elsődlegesen végkielégítés, másodlagosan a munkaviszony megszűnéséhez kötött juttatás címén 46.000.000 forint és ezen összeg járulékai megfizetésére kötelezni.[16] Az elsődleges kereseti kérelem tekintetében azt adta elő, hogy a munkaszerződést aláíró felek a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 77. §-ától egyező akarattal eltértek, ezért a végkielégítés a törvényben meghatározott mértéknél magasabb összegben is kifizethető, valamint annak a munkavállalónak is juttatható, aki egyébként az Mt. szabályai alapján végkielégítésre nem lenne jogosult. Arra is hivatkozott, hogy 2011-ben a banki szférában kikötött 36 havi végkielégítés nem minősült kirívóan magasnak tekintettel a felperes akkor fennállt 45 éves munkaviszonyára és 32 év eredményes vezetői tevékenységére.
[17] Utalt arra a felperes, hogy nincs annak jelentősége, hogy az alperes jogelődje veszteséges volt-e ebben az időszakban vagy sem, mivel a végkielégítés nem teljesítményhez kötött juttatás, mértéke nem függ a kifizetéskori eredményes vagy eredménytelen működéstől.
[18] A felperes úgy foglalt állást, hogy a peres felek között semmilyen formában nem jött létre munkaszerződés módosítás, a 26.000.000 forint utóbb kifizetett összeget a felperes részteljesítésként fogadta el, amivel nem mondott le a különbözetről. Azt is előadta a felperes, hogy a T. Zrt. sem 2013-ban az alperes jogelődjének az átvilágításakor, sem 2015-ben, a javadalmazási politika hatálya alá tartozó munkaszerződések bekérésekor nem jelezte aggályait. Az alperes jogelődjének javadalmazási politikája nem tiltotta a 36 havi végkielégítést figyelemmel arra, hogy az 5.1. pont nem zárja ki a diszpozitív szabály esetében az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára történő eltérést.
[19] A felperes hivatkozott arra is, hogy a Kúria 2014. június 6-án hozta meg a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó 2/2014. polgári jogegységi határozatát, ezt követően került sor az elszámolás szabályainak törvényi megalkotására, így a törvény veszteségvonzatainak nagyságrendjéről semmi sem volt tudható akkor, amikor a munkaszerződést aláírták. A felperes megítélése szerint a céltartalékban elkülönített pénz miatt senkit nem ért hátrány, mert azt az előző évek gazdálkodásának eredményeként képezték. A felperes összességében úgy foglalt állást, hogy a végkielégítés kifizetésének jogszabályi akadálya nem volt.
[20] Az alperes jogelődje ellenkérelmében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes követelése idő előtti, mivel a megállapodásban a felek nem határozták meg az esedékesség időpontját. Másodlagosan a kereset elutasítását kérte, tekintettel arra, hogy az Mt. 77. § (5) bekezdése alapján nyugdíjas munkavállalónak nem jár végkielégítés, ezért a végkielégítés törvényi szabályai a felperes követelésére nem alkalmazhatók.
[21] Utalt arra az alperes jogelődje, hogy a munkaszerződés 2. pontja jóerkölcsbe ütközik, mert alkalmas arra, hogy a társadalom rosszallását kiváltsa. E körben azt adta elő, hogy a felperesnek 200.000.000 forint összegben fizettek ki munkabért, a kifizetéskor a munkáltatót terhelő járulékokkal együtt a végkielégítés összege 92.500.000 forint, amely a saját tőke 20%-át teszi ki. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatónak 2014-2015 években 100.000.000 forint vesztesége keletkezett, a tagok részére osztalék kifizetése nem történt.
[22] Az alperes jogelődje, hivatkozva az ezzel összefüggő bírói gyakorlatra, úgy foglalt állást, hogy nem egyeztethető össze a társadalom által elfogadott általános erkölcsi normákkal az, hogy a nyugdíjas felperes a már megkapott juttatásokon túl végkielégítésként az alperes teljes vagyonának mintegy ötödét is megkapja. Utalt arra, hogy a felperes prémiumának alapbéresítésére akkor került sor, amikor már előre látható volt, hogy a hitelintézeteknek a fogyasztókkal tisztességtelenül felszámított kamatok, költségek tekintetében visszafizetési kötelezettsége keletkezik.
[23] Az alperes jogelődje azt is előadta, hogy a felperes maga is megszavazta a 2016. április 25-ei igazgatósági ülésen a 2016. évi üzleti tervet, valamint azt, hogy javára 26.000.000 forint összegben teljesítsenek kifizetést, így értelmezése szerint a munkaszerződés módosítására megállapodás jött létre.
Az első- és másodfokú ítélet
[24] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[25] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében a felek között semmilyen formában nem jött létre szerződés módosítás a 26.000.000 forintot meghaladó összeg tekintetében, azt a felperes kizárólag részteljesítésként fogadta el, annak elfogadásával a különbözeti összegről nem mondott le. Az idő előtti igényérvényesítésre történő hivatkozással összefüggésben rámutatott arra, hogy a felek között határozott időre jött létre a szerződés, amelyben úgy állapodtak meg, hogy a jogviszony megszűnése esetére jár a felperesnek a végkielégítés, ezért a keresetlevél benyújtásának időpontjában a marasztalására irányuló vagyoni igény már esedékessé vált.
[26] Az elsődleges kereseti követelésről az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a végkielégítés jogcímén történő marasztalás nem lehetséges, tekintettel arra, hogy a relatív díszpozitivitásra figyelemmel a felek ugyan megállapodhattak a törvényi mértéknél magasabb összegű végkielégítésben, azonban az Mt. 77. § (5) bekezdésétől nem térhettek el, a felperes pedig a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősült, ezért végkielégítés címén történő alperesi marasztalásra nem látott lehetőséget.
[27] A felperes másodlagos kereseti kérelmét vizsgálva az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az Mt. 27. § (1) bekezdése tekintetében nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e, vagy azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak tartja-e. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felek szerződési szabadsága nem korlátlan, a törvény nem fogadja el érvényesnek az általánosan kialakult erkölcsi normákat nyilvánvalóan sértő munkaszerződéseket. Azt állapította meg, hogy a perbeli esetben fokozottan elvárható, hogy a munkaviszony fennállta alatt a munkajog alapelvének és tételes rendelkezéseinek is megfelelő magatartást tanúsítsanak a felek.
[28] Az elsőfokú bíróság értékelte azt a tényt is, hogy a felperes végkielégítésének összege 2015. év végén az alperes jogelődje saját tőkéjének 19.8%-át tette ki, valamint a jegyzett tőke háromszorosának felelt meg. Ezzel összefüggésben úgy foglalt állást, hogy a jogügylet társadalmilag kifogásolható és a társadalmi megítélés szerinti elfogadhatatlanság szintjét meghaladó mértéke megállapítható. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a józan javadalmazás elve, mint zsinórmérték alapján volt köteles eljárni a pénzintézeti vezető a pénzintézet vezetésekor, amelynek során figyelembe kellett vennie a megváltozott jogszabályi helyzet alapján fennállt gazdasági helyzetet, pénzügyi mutatókat és a pénzintézet pénzügyi helyzetét.
[29] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a szerződést jóerkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek találta, melynek következtében a másodlagos kereseti kérelmet is elutasította.
[30] A felperes munkáltatója az Sz. és Vidéke Takarékszövetkezet 2017. november 30-án jogutódlással megszűnt, jogutódja az alperes lett.
[31] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 46.000.000 forintot és járulékait.
[32] A törvényszék ítélete szerint téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, miszerint a felek nem állapodhattak volna meg végkielégítés kifizetésében. E körben utalt az Mt. 77. §, illetve az Mt. 85. §-ának rendelkezéseire, melyekre figyelemmel az eltérő megállapodás lehetőségét a törvény az Mt. 77. § vonatkozásában nem zárja ki, így a felek eltérhettek azon szabálytól is, miszerint annak a munkavállalónak, aki a felmondás közlésének, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, nem jár végkielégítés.
[33] A másodfokú bíróság megítélése szerint az nem tekinthető jogsértőnek ha általában a munkaviszony megszűnése esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől. A jóerkölcs olyan jogi kategória, amely a társadalom általános erkölcsi értékítéletét fejezi ki. A törvényszék szerint a 2011. május 4-én kötött munkaszerződés, majd a 2013. június 10-ei módosítás nem tartalmazott olyan megszorítást, amely szerint a megállapodásba foglalt rendelkezést csak akkor kellene alkalmazni, ha az újabb munkaszerződés megkötésére csak a munkáltató akaratára visszavezethetően nem kerül sor.
[34] Arra is utalt a másodfokú bíróság, hogy a munkaszerződés megkötésekor a felperes már majdnem 50 éves munkaviszonnyal rendelkezett, amelyből több mint 20 évig vezető munkakörben foglalkoztatták, valamint kiemelte, hogy a pénzintézetek esetében gyakorlat volt a vezetők hasonló mértékű juttatásban részesítése a munkaviszony megszűnésének esetére.
[35] Mindebből a törvényszék arra következtetett, hogy maga a jogügylet nem volt társadalmilag elítélendő, és az alperesnek sem okozott nyilvánvaló, durva érdeksérelmet. A szerződéskötést követően bekövetkezett, az alperesre nézve hátrányos pénzügyi változásokat az elsőfokú bíróság tévesen vizsgálta és vonta értékelési körébe, azok ugyanis nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[36] A jogerős ítélettel szemben az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú, a keresetet elutasító ítélet helybenhagyását. Másodlagosan kérte a másodfokú és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.[37] Az alperes azt adta elő, hogy a másodfokú ítélet jogszabálysértő, mivel az Mt. 27. § (1) bekezdésébe ütközik. E körben arra hivatkozott, hogy a munkáltatónál jogszabályi kötelezettség alapján elfogadott, a perbeli munkaszerződés megkötésekor hatályos javadalmazási politika elvi jelentőségű rendelkezéseit vette semmibe a szerződés hivatkozott pontja. A felperes javára az alperes jegyzett tőkéjének háromszorosát, saját tőkéjének mintegy 20%-át kitevő juttatás kifizetéséről szóló megállapodás a társadalmilag elvárt erkölcsi normákat sérti, ezért semmis. A javadalmazási politika bevezetésének a hitelintézeteknél az volt a jogpolitikai indoka, hogy a 2008 évben kibontakozott pénzügyi válság idejére nehéz likviditási helyzetbe került hitelintézetek vezetői ne élhessenek olyan szerződéses kikötésekkel, amelyek a pénzintézet egyébként is drasztikusan megromlott, instabil tőkehelyzetét tovább rontó és a tulajdonosok, valamint a betétesek érdekeit sértő, tisztességtelen kifizetéseket realizálhassanak.
[38] Az alperes úgy foglalt állást, hogy a javadalmazási politika ugyan nem minősül az Mt. 13. § szerint munkaviszonyra vonatkozó szabálynak, azonban az a pénzügyi szektor stabilitásának garantálása révén a közérdek védelmére hivatott, melynek megsértése a közfelfogással, a társadalmi elvárásokkal ellentétes, a közérdeket és a hitelintézetekbe vetett közbizalmat sérti.
[39] Hivatkozott arra is az alperes, hogy az Mt. 77. § (5) bekezdésében írtakkal szemben a felperesnek a jogviszonya megszűnésekor járó 0 forint helyett bruttó 92.500.000 forint megfizetése a hitelintézet tulajdonosai részére - tekintettel a hitelintézet gazdálkodására, az utóbbi időben kifizetett összes osztalék összegére - társadalmilag elítélendő, tisztességtelen és jelentős érdeksérelmet okoz.
[40] A felülvizsgálati kérelemben az alperes sérelmezte, hogy a törvényszék ítéletének indokolása során a javadalmazási politikáról, illetve annak az alperes által hivatkozott rendelkezéseiről említést sem tesz, nem adta jogi indokát annak, hogy a rendelkezések mindkét fél részéről történt tudatos megsértése miért nem értékelhető a felperes érdekeit kizárólagosan szem előtt tartó megállapodásnak. E körben utalt arra is, hogy az alperes az eljárás során a javadalmazási politika rendelkezéséből kiindulva, azok szabályozási célja mentén érvelt a megállapodás jóerkölcsbe ütközése mellett, ezért a másodfokú bíróság az ezzel összefüggő jogi álláspontjának kifejtését jogszabálysértően mellőzte.
[41] Az alperes megítélése szerint abból a tényből, hogy a hitelintézeti integrációt megelőzően sajnálatos módon elterjedt a hitelintézeti szektorban, hogy a vezetők a felpereséhez hasonló megállapodásokat kötöttek, nem vonható le olyan következtetés, hogy az ilyen megállapodások tisztességesek lettek volna.
[42] Az alperes úgy foglalt állást, hogy a felek a munkaszerződést 2016. április 25-én akként módosították, hogy a felperest 36 havi távolléti díj helyett 26.000.000 forint összeg illeti meg a munkaviszonya megszűnésekor. Megítélése szerint az igazgatósági ülést megelőzően a Takarékbank Zrt-nél megvalósult egyeztetést követően a felperes felhívta a Takarékbank Zrt. részéről dr. Gázmár Zoárdot és megegyezett vele abban, hogy a munkaviszonya megszűnésére tekintettel az őt megillető összeg 26.000.000 forint. Utalt arra, hogy 2016. április 25-én maga felperes is igennel szavazva elfogadta a 2016. évi üzleti tervet, konkrétan azt, hogy részére 36 havi távolléti díj helyett 26.000.000 forint kerüljön kifizetésre, ezzel a felperes és a munkáltatói jogkört gyakorló Igazgatóság között a munkaszerződést módosító megállapodás az Mt. 14. § alapján létrejött, ezért a felperes keresete nem alapos.
[43] A felülvizsgálati kérelmében az alperes azt is előadta, hogy a másodfokú bíróságnak a Pp. 252. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kellett volna az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezni, arra figyelemmel, hogy az elsőfokú ítélet tényállása hiányos, annak kiegészítése szükséges, mivel az elsőfokú ítélet a felvett bizonyítás ellenére nem tartalmazza az előzőekben részletezett tényeket és azok értékelését.
[44] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Előadta, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme nem felel meg teljes körűen az 1/2016. (II. 16.) PK vélemény 3. pontjában foglaltaknak, mivel a tényállást támadja, azonban a Pp. 206. § (1) bekezdését, 220. § (1) bekezdés d) pontját, valamint a Pp. 221. § (1) bekezdését nem jelölte meg.
[45] A felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes utalt arra, hogy az alperes az előadása szerint a konkrét gazdasági körülmények alakulását illetően tévedésben volt, azonban a megállapodást sem tévedés, sem megtévesztés címén nem támadta meg. Arra hivatkozott a felperes, hogy a jogerős döntés alapját a Kúria EBH 2017.M3. számú elvi döntése képezi, azonban a megállapodás jó erkölcsbe ütközésének megállapításához szükséges többlet tényállási elem, az hogy a felek a munkaviszony megszüntetése körébe a kifizetésre okot adó körülményként beleértsék a szankciós jellegű megszüntetés esetét is, a perben nem volt megállapítható.
[46] Az ellenkérelem szerint nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a per tárgyát képező szerződés megkötése előtt a felek már négy határozott idejű munkaszerződést megkötöttek, amelyek hasonló jellegű végkielégítési összeget tartalmaztak. Arra is hivatkozott a felperes, hogy ő már 2012-ben bejelentette a munkáltatói jogkört gyakorló Igazgatóságnak, hogy a szerződése megszűnését követően nem kíván tovább dolgozni, illetve utalt arra, hogy az alperes tulajdonosi körének érdekeit sérthette a végkielégítés mértéke, azonban azzal összefüggésben semmilyen jelzés vagy kritika nem érkezett a tagok részéről, a juttatás csökkentése nem az Igazgatóság szándéka volt, hanem a Takarékbank Zrt. utasítása szerint jártak el.
[47] Úgy foglalt állást a felperes, hogy amennyiben a felügyeleti szervek az 1990-től öt alkalommal megkötött munkaszerződéseknek a vonatkozó rendelkezéseit nem találták volna törvényesnek, vagy a jóerkölcs követelményének megfelelőnek, úgy nyilvánvalóan jelzéssel éltek volna, azonban ez nem történt meg. A javadalmazási politikával összefüggésben a felperes álláspontja az volt, hogy a 2011. május 4-ei szerződés megkötésekor az alperes jogelődje vele szemben nem alkalmazott az Mt-től eltérő szabályokat, figyelemmel arra, hogy a végkielégítés nem teljesítményhez kötött juttatás, annak mértéke nem minősül garantált teljesítményjavadalmazásnak.
[48] Az alperes hivatkozásával szemben az elsőfokú ítélet indokolása tartalmazza a 2016. április 25-ei közös megegyezéssel összefüggő értékelést, ezért az elsőfokú bíróság az alperes szerződésmódosításra történő hivatkozással kapcsolatos jogi álláspontját kifejtette, az elsőfokú ítélet indokolásával szemben pedig az alperes fellebbezést nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[49] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.[50] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdése szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett - hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.
[51] A felülvizsgálati kérelmében az alperes lényegében az Mt. 27. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott. Ennek értelmében semmis az a megállapodás, amely munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkaviszonyra vonatkozó szabály megkerülésével jött létre, vagy nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.
[52] A feleket megillető szerződéskötési szabadság, az Mt. rendelkezéseitől a munkavállaló javára történő eltérés lehetősége bizonyos jogszabályi keretek között korlátozott. Az egyik ilyen korlát a jóerkölcsbe ütköző megállapodás tilalma. A kialakult joggyakorlatnak megfelelően jóerkölcsbe ütközik az olyan szerződés, amelynek a megkötését jogszabály nem tiltja ugyan, de az azzal elérni kívánt cél, a szerződés tárgya, a vállalt kötelezettség jellege, vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, a kialakult szokásokat, és azt az általánosan kialakult társadalmi megítélés is tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti (BH 2005.1234.).
[53] Annak megítélése során, hogy a perbeli munkaszerződésbe foglalt megállapodás jóerkölcsbe ütközik-e objektív és szubjektív elemeket egyaránt figyelembe kell venni. A jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításánál mind a megállapodás tartalma, mind a szerződő felek célja, azok joghatása, a szerződés megkötésének körülményei relevánsak lehetnek.
[54] A szövetkezeti formában működő hitelintézetek alapvetően szövetkezeti szempontok szerint épülnek fel, elsődlegesen személyegyesítő közösségek. A tőkeerejük jellemzően kisebb a bankokénál. A munkaszerződés megkötésekor hatályban volt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 13/D. § (1) bekezdés e) pontja alapján a hitelintézetnek, a pénzforgalmi intézménynek és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek a mérete, az általa végzett pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége jellege, nagyságrendje és összetettsége arányában megbízható irányítási rendszerrel kell rendelkeznie, amelynek keretén belül köteles a hitelintézet a hatékony és eredményes kockázatkezeléssel összhangban álló, annak alkalmazását előmozdító, a 69/B-69/E. §-ban meghatározott elveknek megfelelő javadalmazási politikát és gyakorlatot megvalósítani.
[55] Helytállóan hivatkozott arra az alperes, miszerint a javadalmazási politikával kapcsolatban vizsgálandó, hogy a 36 havi végkielégítésre vonatkozó megállapodás jóerkölcsbe ütközik-e tekintettel arra is, hogy az előző jogszabályhely alapján az alperes jogelődjének törvényi kötelezettsége volt a javadalmazási politika elfogadása és alkalmazása.
[56] Ezt a körülményt szükséges értékelni annak a "gyakorlatnak" a megítélésekor is, hogy az alperes jogelődje olyan végkielégítésről szóló megállapodást kötött a felperessel, amely a munkaszerződés megkötésének az időpontjában nem szövetkezeti formában működő hitelintézetben szokásos javadalmazásnak felelhetett meg.
[57] A szerződés jóerkölcsbe ütközésének a szerződéskötéskor kell fennállnia. Az eljárt bíróságok azonban nem értékelték megfelelően a perrel érintett megállapodás megkötésekori körülményeket.
[58] A felek a munkaszerződést 2011. május 4-én kötötték, azonban az abban foglaltakat 2013. június 10-én, majd 2013 júliusában, illetve 2014. január 1-ei hatállyal többször módosították, a módosításokra pedig a megkötésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni [Mt. 58. §]. Peradat, hogy a munkaszerződés módosításai tartalmukban érintették a 36 havi juttatásra vonatkozó megállapodást. A munkabér jelentős emelkedése olyan új helyzetet teremtett, amelyet a jóerkölcsbe ütköző szerződéses rendelkezés vizsgálatakor feltétlenül értékelni kellett volna. Az eredeti megállapodás szerint a felperes akkori távolléti díját figyelembe véve a jogviszony megszűnésével bruttó 37.800.000 forint végkielégítést kapott volna, azonban a munkaszerződés 2014. január 1-ei módosításával ez az összeg radikálisan, 72.000.000 forintra emelkedett úgy, hogy akkor a munkáltatói jogokat gyakorló Igazgatóságnak már tudomása volt arról, hogy a felperes a határozott idő lejártát követően saját elhatározásából nem kíván tovább munkát végezni, következésképpen a végkielégítést a részére ki kell fizetni.
[59] A jogügylet nemcsak tartalmánál, hanem joghatásánál fogva is minősülhet jóerkölcsbe ütközőnek (BH+2010.7.309.). A bíróságok azonban a joghatást csak a kifizetés időpontjában fennálló körülmények szempontjából vizsgálták, a felek által a megállapodáskor (illetve annak módosításaikor) elérni kívánt közös célt nem.
[60] Minderre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem kellően megalapozott, a tényállás hiányos, a levont jogi következtetések, a jogi értékelés, annak a megítélése, hogy a megállapodás nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközött-e vagy sem nem volt teljes, ezért a másodfokú ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[61] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felek indítványának megfelelően az előzőekben részletezett körülményeket vizsgálnia és értékelnie kell annak megítélésekor, hogy az Mt. szabályaitól kétszeresen eltérő megállapodás (határozott idejű munkaviszony megszűnésének esetére végkielégítés kikötése nyugdíjas munkavállaló részére) a munkaszerződés megkötésének, módosításainak időpontjaiban a felek céljának, a megállapodás (módosult) tartalmának, a vállalt kötelezettség jellegének és joghatásának figyelembe vételével nyilvánvalóan sérti-e az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, a kialakult szokásokat, jóerkölcsbe ütközik-e vagy sem.
A döntés elvi tartalma
A munkaszerződés megkötésének, módosításainak időpontjaiban a felek elérni kívánt céljának, a megállapodás - esetleg - módosult tartalmának, a vállalt kötelezettség jellegének és joghatásának vizsgálata szükséges annak megítélésekor, hogy a munkaszerződés kikötése jóerkölcsbe ütközik-e [Mt. 27. § (1) bekezdés].Záró rész
[62] A Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú határozatra is kiterjedően a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a felülvizsgálati eljárásban felmerült költség megállapítása mellett.[63] A Kúria a pertárgy értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján határozta meg, az illeték mértékét az Itv. 50. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
[64] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
[65] Ez ellen a végzés ellen a Pp. 271. § (1) bekezdésének e) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak.
Budapest, 2019. március 27.
Dr. Hajdu Edit s. k. a tanács elnöke, Dr. Rózsavölgyi Bálint s. k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s. k. bíró
(Kúria Mfv.I.10.247/2018.)