adozona.hu
EH 2010.2161
EH 2010.2161
Nem minősül vezető munkakört betöltőnek az a munkavállaló, akit erről a munkáltató a törvényben előírt módon nem értesít. Ezért a túlmunkavégzés ellenértékére és műszakpótlékra igényt tarthat [Mt. 188/A. §, 147. §, 117. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2003. október 1-jétől állt az alperes alkalmazásában kezdetben üzletvezető-helyettes, majd üzletvezető munkakörben.
Az alperes 2004. március 31-én kelt rendkívüli felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, amely jogellenességének megállapítása érdekében a felperes keresettel fordult a bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az ítéletében megállapította, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes, és a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Az eljárásban ...
EH 2010.2161 Nem minősül vezető munkakört betöltőnek az a munkavállaló, akit erről a munkáltató a törvényben előírt módon nem értesít. Ezért a túlmunkavégzés ellenértékére és műszakpótlékra igényt tarthat [Mt. 188/A. §, 147. §, 117. § (1) bekezdés].
A felperes 2003. október 1-jétől állt az alperes alkalmazásában kezdetben üzletvezető-helyettes, majd üzletvezető munkakörben.Az alperes 2004. március 31-én kelt rendkívüli felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, amely jogellenességének megállapítása érdekében a felperes keresettel fordult a bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az ítéletében megállapította, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes, és a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Az eljárásban a bíróság a túlmunka és a bérpótlékok megfizetése iránti kérelmet elkülönítette.
A felperes a jelen eljárás tárgyát képező kereseti kérelmében elmaradt bérpótlék, és annak 2004. április 1. napjától járó törvényes kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság - megismételt eljárásban meghozott - ítéletével a keresetet elutasította.
A jogviszony tartalmának elemzése után a csatolt iratokból, munkaszerződésből, a tanúk nyilatkozatából és a felperes előadásából arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkavállaló az alperesnél vezető állású volt. Kifejtette, hogy erre tekintettel okafogyottá vált a másodfokú bíróság új eljárásra utasító végzésének a túlmunkára és a műszakpótlékra vonatkozó előírása.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes sem állította, hogy a felperes az Mt. 188. § (1) bekezdése szerint vezető lett volna. Az Mt. 188/A. §-ára figyelemmel kifejtette, hogy a munkavállaló munkakörének megnevezése egymagában nem jelenti a vezető állásúvá minősítést. Nem vitatott, hogy az alperes a felperest írásban sem a munkaviszony létesítésekor, sem a munkaviszonya fennállása alatt nem tájékoztatta arról, hogy vezetőnek minősül. A 2004. március 31-én kelt rendkívüli felmondás azonban már tartalmazta a felperes vezetői beosztását. A felperes a betöltött munkakörből, a körülményekből tudta, hogy az Mt. 188/A. § (1) bekezdés szerinti vezetőnek minősül, a munkaidejét maga osztotta be, a pihenőidejét maga határozta meg. Önmagában az a tény, hogy az alperes az írásbeli tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, nem eredményezheti annak megállapítását, hogy a felperes ne lett volna vezető, és nem teremt alapot a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért ellenérték megfizetésére való jogosultságra.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság azon megállapítását, mely szerint - figyelemmel arra, hogy a felperes vezető állású minősége megállapításra került - a túlmunka kapcsán előterjesztett bizonyítási indítványokat el kellett utasítani. A műszakpótlékra az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem jogosult a felperes, hiszen nem vitatottan folyamatosan, és nem valakivel egymást váltva dolgozott, az alperes napi üzemeltetési ideje meghaladta a napi teljes munkaidejét, és a felperes tevékenységét nem valamely más, azonos munkakörben dolgozó munkavállalóval végezte.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és az alperes 742 859 forint elmaradt pótlék és díjazás megfizetésére kötelezését kérte. Ezen összeg után kamatot is igényelt 2004. április 1-jétől kezdődően a Ptk. 232. §-ában meghatározott mértékben.
A felülvizsgálati érvelés szerint az Mt. 188/A. §-a szigorú feltételhez köti a munkáltató erre irányuló nyilatkozatát, nevezetesen ahhoz, hogy a vezetői minősítésről a munkavállalót a munkaviszony létesítésekor írásban tájékoztatnia kell. Mivel ez elmaradt, jogszabálysértő a munkavállalót a munkaviszonya egyéb elemei alapján vezető állásúnak minősíteni. A felperes írásbeli tájékoztatást a munkaviszonya létesítésekor nem kapott, erre vonatkozóan az alperes okiratot csatolni nem tudott.
Az elsőfokú bíróság ítéletét részben a meghallgatott tanúk vallomására alapozta, e körben hivatkozott arra, hogy a tanúvallomásokra egy másik peres eljárásban került sor, amely eljárás tárgya nem volt azonos a jelen ügy tárgyával, ennek következtében a tanúkat sem kifejezetten ebben a körben hallgatták meg.
Az elsőfokú bíróság értékelte a tájékoztatás megnevezésű, a felek által 2004. január 1-jén aláírt iratot, amelyben a munkáltató arról tájékoztatta a felperest, hogy a személyi alapbéren felül további munkabér vagy juttatás nem illeti meg. A peranyagnak része, de az elsőfokú bíróság elmulasztotta értékelni azt a tájékoztatást, amelyet a felek 2003. október 1-jén írtak alá, és amelyben a munkáltató arról tájékoztatta a felperest, hogy a személyi alapbérén felüli juttatása megfizetésére a munkabér-átutalással azonos módon kerül sor. Ekkor tehát a munkavállalót bizonyítottan nem tekintette vezető állásúnak.
A fentiek alapján elfogadható, hogy 2004. január 1-jét követően már nem volt jogosult személyi alapbéren felüli juttatásra. Ennek megfelelően a kereseti követelése leszállításra is került. A perben igazolta, hogy túlmunkát végzett, a jelenléti ívet az alperes befogadta, a gazdasági osztályának továbbította, ott annak feldolgozása megtörtént, az alperes kifogással egészen a per megindításáig nem élt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Álláspontja szerint mind az első-, mind a másodfokú bíróság ítélete megalapozott. A jogviszonyokat mindig tartalmuk szerint kell megítélni, a felperes pedig 2003. október 1-jétől üzletvezető-helyettes, majd 2003. október 31-től üzletvezető pozíciót töltött be az alperesnél, a ténylegesen ellátott feladatokból tudta, és mások számára is nyilvánvaló volt, hogy vezetői állást tölt be. A BH 1999/53. számú eseti döntés szerint önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás túlmunkavégzés megállapítására nem szolgálhat alapul.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 188. §-ának (1) bekezdése szerint vezető állású munkavállaló a munkáltató vezetője, valamint a helyettese. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy az alperes maga sem állította, miszerint a felperes ezen jogszabályi rendelkezés szerint vezetőnek minősült volna.
Az Mt. 188/A. § (1) bekezdése értelmében azonban a tulajdonos, illetőleg a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakör tekintetében előírhatja, hogy az ilyen munkakört betöltő munkavállaló a 190. § (3) bekezdés, 191. §, a 192. §, illetve a 193. § (2)-(4) bekezdése alkalmazásában vezetőnek minősül. Erről a körülményről a munkavállalót a munkaviszony létesítésekor írásban tájékoztatni kell.
A törvény előírja, hogy a munkaviszony létesítésekor a munkavállalót írásban tájékoztatni kell arról, hogy olyan munkakört fog betölteni, amely - az Mt. 188/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogintézmények tekintetében - vezetői munkakörnek minősül. A perbeli esetben a felperes írásbeli tájékoztatást ebben a körben sem a munkaszerződés megkötésekor, sem azt követően nem kapott. A jogszabály kötelező előírására figyelemmel a tájékoztatás elmaradása miatt pedig a felperes nem tekinthető vezető állásúnak, és nem alkalmazhatóak az erre az esetre irányadó rendelkezések akkor sem, ha az ellátott tevékenység esetleg alapot adhatna a vezetői munkakörben történő foglalkoztatásra.
A bíróságok a téves jogi álláspontjuk miatt nem vizsgálták a felperes túlmunkavégzés ellenértéke iránti kereseti kérelmét (Mt. 147. §), a munkavállaló által igényelt műszakpótlék [Mt. 117. § (1) bekezdés] körében a másodfokú bíróság állást foglalt, és elutasította a keresetet anélkül, hogy az elsőfokú bíróság erről döntést hozott volna. Minderre figyelemmel az elsőfokú bíróságnak kell a fenti kereseti követelések tárgyában - a felek indítványai alapján - a bizonyítási eljárást lefolytatni és érdemi döntést hozni, mivel elfoglalt jogi álláspontja miatt ennek nem tett eleget.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.831/2009.)