adozona.hu
EH 2010.2158
EH 2010.2158
I. Bizonyítottnak tekintendő a károsodásnak (Hepatitis B fertőzés) a közalkalmazotti jogviszonnyal fennálló összefüggése, ha azt a munkavégzés konkrét körülményei - ideértve a munkáltatónak a munkavédelmi szabályok betartásával kapcsolatos magatartását - meggyőzően alátámasztják [Mt. 174. § (4) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés]. II. A rokkantsági nyugdíjban részesülő károsultat a kárenyhítési kötelezettség nem terheli [Mt. 182. § c) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1989. április 19-től volt egészségügyi dolgozó, az alperes jogelődjéhez 1997. június 2-ától nevezték ki. A felperes segédápoló munkakörben a szülészet-nőgyógyászaton dolgozott, ahol az alperes utasítására, rendszeresen munkakörébe nem tartozó szakápolói feladatokat is ellátott.
A felperes 1993-ban Hepatitis B védőoltásban, majd 1998-ban emlékeztető oltásban részesült.
1999-ben a felperesnél a májfunkciós enzimvizsgálat határérték körüli eredményt mutatott, ezért Hepatitis C fertő...
EH 2010.2158 I. Bizonyítottnak tekintendő a károsodásnak (Hepatitis B fertőzés) a közalkalmazotti jogviszonnyal fennálló összefüggése, ha azt a munkavégzés konkrét körülményei - ideértve a munkáltatónak a munkavédelmi szabályok betartásával kapcsolatos magatartását - meggyőzően alátámasztják [Mt. 174. § (4) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés].
II. A rokkantsági nyugdíjban részesülő károsultat a kárenyhítési kötelezettség nem terheli [Mt. 182. § c) pont].
A felperes 1989. április 19-től volt egészségügyi dolgozó, az alperes jogelődjéhez 1997. június 2-ától nevezték ki. A felperes segédápoló munkakörben a szülészet-nőgyógyászaton dolgozott, ahol az alperes utasítására, rendszeresen munkakörébe nem tartozó szakápolói feladatokat is ellátott.A felperes 1993-ban Hepatitis B védőoltásban, majd 1998-ban emlékeztető oltásban részesült.
1999-ben a felperesnél a májfunkciós enzimvizsgálat határérték körüli eredményt mutatott, ezért Hepatitis C fertőzésre speciális vizsgálatot végeztek, amely negatív volt. Hepatitis B vírusfertőződésre nem volt gyanú, ezért azt nem vizsgálták. 2001. év elején a felperesnél ismét májfunkciós enzimvizsgálat történt, amely Hepatitis B fertőzöttséget igazolt.
A felperes Hepatitis B fertőződése súlyos cukorbetegségéhez és egyéb sorsszerű megbetegedéseihez járult, melyek miatt kialakult munkaképesség-csökkenésének mértékét 67%-ban állapították meg, ezért 2002. február 28-ától rokkantsági nyugdíjban részesül.
A felperes a keresetében kártérítési járadék és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy fertőződése és a munkavégzése között okozati összefüggés áll fenn, ezért a foglalkozási megbetegedés miatt az alperes - objektív felelőssége alapján - teljes kártérítéssel tartozik.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4 272 014 forint hátralékos kártérítési járadékot, valamint ennek kamatát, 2008. május 1-jétől minden hónap 10. napjáig esedékesen havi 62 309 forint kártérítési járadékot, továbbá 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítést és kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint nem bizonyított, hogy a felperes kára az alperes működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy a károsult elháríthatatlan magatartása miatt következett be. A perbeli esetben nem lehetett megállapítani, hogy mi okozta a felperes fertőződését, valamint azt sem, hogy a fertőződés kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartásának a következménye. Érvelése szerint a konkrét károkozó körülmény feltárása nélkül nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy a munkavállaló vétkes magatartása közrehatott volna a kár bekövetkeztében. A felperes közrehatása és ennek aránya tehát bizonyítatlan maradt.
Az elsőfokú bíróság a felperes nyilatkozatából, valamint a főnővér munkatárs tanúvallomásából megállapította, hogy a felperes nem minden esetben használt védőfelszerelést, ez azonban az alperes kimentését nem eredményezhette. A munkáltató nem követelte meg maradéktalanul a munkavédelmi szabályok betartását, és nem biztosított mindig megfelelő minőségű védőfelszerelést, ezért ha a felperes mulasztott, és fertőződése a védőfelszerelés viselésének hiánya miatt történt, magatartása nem kizárólagos, ugyanis a munkáltató a mulasztásával maga is hozzájárult a kár bekövetkezéséhez.
A munkaügyi bíróság a beszerzett szakvélemények alapján megállapította, hogy a felperes súlyos cukorbetegsége korábbi eredetű, mint a Hepatitis B fertőződés, és sorsszerű megbetegedései mellett teljes munkaidőben dolgozhatott volna, azonban rokkantságát a Hepatitis B fertőzöttség eredményezte, vagyis a kár bekövetkezése teljes egészében okozati összefüggésbe hozható a foglalkozási megbetegedésével.
Az elsőfokú bíróság a felperes kárenyhítési kötelezettsége körében azzal érvelt, hogy a felperes rokkantsági nyugdíjas státusa igazolja, hogy rendszeres munkavégzésre képtelen, ezért szükségtelen volt bizonyítania, hogy mit tett az elhelyezkedési lehetőségei felkutatása érdekében. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesnek a Hepatitis B fertőzés kb. 15%-os munkaképesség-csökkenést okozott, enyhe panaszokkal járt, egyéb sorsszerű megbetegedései lényegesen súlyosabbak, de figyelemmel arra, hogy ismerősei eltávolodtak tőle, elhelyezkedési esélyei lényegesen beszűkültek, sem a szakmájában, sem egyéb olyan munkát nem tud vállalni, amely az emberekkel való közvetlen érintkezéssel jár.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperes által fizetendő hátralékos kártérítési járadék tőkeösszegét 3 844 813 forintra és ennek kamataira, a havonta esedékes kártérítési járadék összegét 56 078 forintra, és a nem vagyoni kártérítés összegét 1 350 000 forintra és kamataira leszállította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben vizsgálni kellett a felperes munkavégzésének helyét, a munkavégzés sajátosságait, a fertőzés tipikus okait, és a munkaviszonyon kívüli más fertőződési okok meglétét vagy hiányát. A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperes segédápolói és szakápolói munkát is végzett, amelyek ellátása során vérrel, testváladékkal kapcsolatba került. A tanúk vallomása szerint a felperes munkavégzési helyén, a szülészet-nőgyógyászat osztályon előfordultak Hepatitis B vírusfertőzött betegek, ezért fennállt a fertőzött vérrel, váladékkal történt fertőződés lehetősége. Utalt arra, hogy az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a tankönyvi adatok alapján az egészségügyi dolgozóknál előforduló Hepatitis B fertőzés előfordulási gyakorisága 18-szorosa az átlagnak.
A másodfokú bíróság kiemelte a szakvélemény megállapítását, mely szerint felmerül a gyanú, hogy a felperes fertőzésének kialakulása az 1999 júniusa és 2001 januárja közötti időszakra tehető.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a felperes vért, vérkészítményt nem kapott, a férjétől 15 éve külön él, a gyermekei nem fertőzöttek, a férje, illetve a szexuális partnereinek fertőzöttségére vonatkozóan semmilyen adat nem áll rendelkezésre, ezért munkaviszonyon kívüli más konkrét fertőződési ok a felperes esetében nem merült fel.
A másodfokú bíróság érvelése szerint a felperes betegségét foglalkozási megbetegedésként nyilvántartásba vették, ezért ítéleti bizonyosságot jelentő nagy valószínűséggel a Hepatitis B fertőzöttségének a munkaviszonnyal való összefüggésére lehetett következtetni.
Az alperes nem tartotta be a védőeszköz-használat ellenőrzésének kötelezettségét, ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A felperes azonban beismerte, hogy a védőkesztyűt sürgős beavatkozás, életveszély esetén idő hiányában nem használta, ezért vétkesen mulasztott, mely miatt a kármegosztás nem mellőzhető. A kárviselés arányáról a megyei bíróság úgy foglalt állást, hogy ugyanazt a munkavédelmi előírást a munkáltató és a felperes is megszegte, azt azonban súlyosabban kellett a munkáltató terhére értékelni. Hangsúlyozta, hogy a felperes a munkáltató utasítása alapján a munkakörébe nem tartozó szakápolói munkát végzett, amelynek során kifejezetten vérrel került kapcsolatba, ezzel szemben segédápolói munkakörében eljárva erre nem minden munkafeladata kapcsán és ritkábban került volna sor. Figyelemmel a felperes munkavégzési körülményeire, és kiemelten arra, hogy az alperes utasítására rendszeresen szakápolói munkát végzett, a kárviselés arányát 90-10%-ban állapította meg a munkáltatóra terhesebben.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes sorsszerű megbetegedései a fertőződés előtt is fennálltak, és keresetveszteséget nem okoztak. A Hepatitis B fertőzöttség a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékét a rokkantság szintjére emelte, ezért a foglalkozási megbetegedésből eredő károkért a munkáltató kártérítési felelőssége teljes, és annak 100%-os mértékét a felperes vétkes magatartása miatti kármegosztás csökkenti 90%-ra.
A megyei bíróság helyesnek találta az elsőfokú bíróság érvelését, mely szerint a felperest nem terhelte kárenyhítési kötelezettség, már nem rendelkezik olyan, az Mt. 182. § c) pontban meghatározott munkaerővel, amit tőle elvárható módon hasznosítani kellene. A nem vagyoni kártérítés körében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, kiemelve, hogy a felperes Hepatitis B vírusfertőzöttsége által előidézett májgyulladása enyhe fokú, fertőzőképessége alacsony, de értékelendő, hogy 47 évesen rokkanttá, vírushordozóvá vált, az életvitele és a családi kapcsolatai nagymértékben beszűkültek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte. Érvelése szerint az Alkotmánybíróság 21/2006. (V. 31.) határozata 2007. január 1-jével hatályon kívül helyezte azt a szabályt, hogy a 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet melléklete állapítja meg a foglalkozási betegségeket, tehát a jogerős ítélet meghozatalakor jogszabály nem határozta meg a fenti betegségek körét, ezért téves kiindulópont, hogy a közalkalmazottat terhelő bizonyítási kötelezettség eltér az általánostól.
Sérelmezte, hogy a perbeli esetben a munkáltató kártérítési felelőssége megállapításához a károsultnak elegendő bizonyítania, hogy meghatározott munkavégzési körülmények esetén az adott megbetegedésének statisztikai bizonyossága van. Álláspontja szerint a perbeli esetben nem volt megállapítható a konkrét sérülési mechanizmus, olyat az orvos szakértői vélemény nem rögzített, és nincs tény, mely okszerű, logikai lánc mentén a jogviszonnyal való összefüggést megalapozná. Kiemelte az ÁNTSZ-nél felvett, jegyzőkönyvbe foglalt felperesi nyilatkozatot, amelyben a munkavállaló nem tudott pontos választ adni, hogy mikor sértette, szúrta meg a kezét, és hogy miért nem jelentette azt a munkahelyi vezetőjének.
Az alperes felülvizsgálati érvelése szerint a jogerős ítélet helyesen rögzítette a felperes fertőzött vérrel, váladékkal történt fertőződésének lehetőségét, az egészségügyi dolgozóknak az átlagostól eltérő 18-szoros veszélyeztetettségét, azt, hogy a szakértő szerint felmerült a gyanú, hogy a fertőződés 1999 júniusa és 2001 januárja között következett be, valamint azt, hogy a közalkalmazotti jogviszonyon kívül más konkrét fertőződési ok nem merült fel. Ezeken a tényeken alapult a jogerős határozat megállapítása, az ítéleti bizonyosságot jelentő nagy valószínűséggel a vírusfertőzöttség közalkalmazotti jogviszonnyal való összefüggése. Az alperes mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes önmagában az egészségügyi dolgozói státusa miatt mentesült a bizonyítás általános szabályai alól.
Az alperes álláspontja szerint a jogerős ítélet rögzítette, hogy a közalkalmazotti jogviszonyon kívüli egyéb konkrét fertőződési ok nem merült fel, ellenben az alperes kérte a felperes fogorvosi dokumentációját, és a férjére vonatkozó ÁNTSZ-adatok beszerzését, mert az a.-i származásúak körében köztudomású a Hepatitis B fertőzöttség elterjedése.
A munkáltató objektív felelőssége alól való mentesülése céljából az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes munkaköri leírása rögzítette a gumikesztyű kötelező viselését a vérrel kapcsolatos tevékenység esetén. Ezzel szemben az ÁNTSZ-nél felvett jegyzőkönyvben foglalt felperesi nyilatkozat szerint idő hiányában Branül-cseréhez, vérvételhez nem használta a védőeszközt. A tanúk is elmondták, hogy egyes betegeknél a védőeszközt volt, hogy felhúzták, volt, hogy nem. Az alperes sérelmezte a kárviselés mértékének lényeges eltérését, mert az orvos szakértői vélemény szerint a felszerelés rendeltetésszerű használata esetén és ezen keresztüli sérülés híján a védelem biztosított. Vélelmezte, hogy a felperes megbetegedése olyan alkalommal keletkezett, amikor vérrel kapcsolatos tevékenysége során nem használt védőkesztyűt, tehát a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta, így az alperes mentesül a felelősség alól.
A kárenyhítési kötelezettséggel összefüggésben az alperes olyan egységes bírói gyakorlatra hivatkozott, mely szerint a munkáltató a kártérítési járadék összegének meghatározása során jogszerűen veszi figyelembe kárcsökkentő tényezőként a minimálbér összegét, ha a volt munkavállaló - amint a felperes is - nem tesz eleget a megmaradt munkaképessége, életkora, és szakképzettsége által lehetővé tett elhelyezkedési kötelezettségnek.
Álláspontja szerint a felperest a Hepatitis B fertőzéssel összefüggésben ért nem vagyoni kár minimális mértékű.
A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte. Érvelése szerint a jogerős ítélet törvénysértő annyiban, hogy a közrehatását a betegség bekövetkeztésében megállapította, és ezért kármegosztást alkalmazott. Tagadta, hogy a fertőzése bekövetkeztében kármegosztást eredményező közrehatása volt. A munkáját a szakma szabályai szerint látta el, gumikesztyűt minden lehetséges esetben használt, kivéve, amikor emberélet került közvetlen veszélybe.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az alperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet meghozatalakor jogszabály nem határozta meg a foglalkozási betegségek körét. A bejelentendő foglalkozási megbetegedések jegyzékét tartalmazó 27/1996. (VIII. 28.) NM rendelet melléklete C.12. számú kód alatt a fertőződés vélelmezett időpontjában tartalmazta a "Foglalkozással kapcsolatban keletkezett Hepatitisek" megbetegedést. Megjegyzendő, hogy az Mt.</a> nem használja a foglalkozási megbetegedés kifejezést, a bírói gyakorlatban azonban - a törvény 174. §-a egységes (minden egészségkárosodásra vonatkozó) alkalmazását nem érintve - megmaradt. Ennek az Mt. 174. § (4) bekezdésére tekintettel nem lehet ügydöntő jelentőséget tulajdonítani.
Alaptalan az alperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a perbeli esetben nem került megállapításra konkrét sérülési mechanizmus, amely alapján a jogviszonnyal való összefüggés okszerűen megállapítható lett volna. A felperes úgy nyilatkozott, hogy az alperesnél ellátott munkavégzése során sérülése keletkezett, mert "a sok fertőtlenítőtől ki volt repedezve a kezünk, vagy akár gumikesztyűn keresztül is megszúrtuk magunkat". Az Sz. Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete szakértői véleményének megállapítása szerint a felperes az alperesnél végzett munkája során is fertőződhetett Hepatitis B vírussal, mivel munkaköre erre még gondos, körültekintő munkavégzés esetén is lehetőséget adott. Munkakörére tekintettel a Hepatitis B vírus általi fertőződés reális - az átlagosnál nagyobb - lehetősége fennállt, ez nem zárható ki, de egyértelműen nem is bizonyítható. A P. Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézet szakvéleménye megállapította, hogy a felperes Hepatitis B fertőzöttsége és az alperesnél végzett munkája közötti okozati összefüggés orvos szakértőileg nem zárható ki, de egyértelműen nem is bizonyítható. A vírus cseppfertőzéssel nem terjed, de a fertőzött egyén váladékával, vérével való érintkezés a bőrön található akár banális sérüléseken keresztül már lehetséges. A szakértő véleménye szerint felmerült a gyanú, hogy a felperes fertőződése 1999 júniusa és 2001 januárja között következett be. A szakértő tehát nem zárta ki a felperes fertőződésének lehetőségét, és ezzel a Hepatitis B fertőzés és a felperes megbetegedése között a munkaviszonnyal való okozati összefüggést.
Helytálló az eljárt bíróságok álláspontja, mely szerint a felperes munkavégzése, munkakörülményei és a munkaviszonyon kívüli más fertőződési okok vizsgálata alapján megállapítható, hogy - egyéb bizonyított ok hiányában - a foglalkozás különös veszélyessége folytán fennállt a "statisztikai bizonyossága" annak, hogy a megbetegedése a közalkalmazotti jogviszonyával okozati összefüggésben keletkezett.
A felperes kétséget kizáróan vérrel, váladékkal a munkavégzése során kapcsolatba került. Önmagában a felperes egészségügyi dolgozói státusa nem eredményezi annak megállapítását, hogy a fertőződése a közalkalmazotti jogviszonyával ok-okozati összefüggésben van, azonban a perbeli esetben a munkavégzés konkrét feltételei és a munkavégzésen kívüli körülmények értékelésével ez a következtetés alappal vonható le. Ez a mérlegelés a törvénynek [Pp. 206. § (1) bekezdés] megfelel, a jogerős ítélet indokolása alapos és meggyőző [Pp. 221. § (1) bekezdés].
Nem megalapozott az alperes felülvizsgálati érvelése a felperes fogorvosi dokumentációjáról, és a.-i származású férjére vonatkozó ÁNTSZ-adatok beszerzéséről. Az igazságügyi orvos szakértői véleményből megállapítható, hogy a felperes 1999-ben fogorvosi kezelés alatt állt, azonban az erre vonatkozó iratok, jellegüknél fogva beszerzésük esetén sem igazolták volna, hogy a kezelés során történt a felperes vírusfertőzése. A felperes férje - az alperes által nem vitatottan - 1993-ban Magyarországot elhagyta, a felperes vele a kapcsolatot bizonyítottan nem tartotta, a fertőződés időpontját a szakértő pedig 1999 júniusa és 2001 januárja közé véleményezte, ebből következően nem merülhet fel, hogy a felperes a tőle különváltan élő férjétől fertőződött meg.
Az alperes megalapozottan kifogásolta, hogy a felperes nem használta minden esetben a védőeszközt, a gumikesztyűt. Helytállóan hivatkozott a jogerős ítélet a Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 42. § b) pontjára, mely a munkáltató feladatává teszi a védőeszközök meghatározását, azoknak a munkavállalók részére történő biztosítását, a használatra a dolgozók kioktatását, azzal, hogy azt meg is kell követelni. Az alperes - a per adatai alapján kétséget kizáróan megállapíthatóan - az ellenőrzési kötelezettségének nem tett eleget, tehát alaptalanul hivatkozott arra, hogy a kárt kizárólag a felperes elháríthatatlan magatartása okozta.
Az MK 29. számú állásfoglalás c) pontja szerint ha a kár bekövetkezése nem kizárólag a munkavállaló magatartására vezethető vissza, hanem abban olyan ok is közrehatott, amely a munkáltató működési körébe esik, vagy bár azon kívül esik, de a munkáltató részéről objektíve elhárítható volt, a munkáltató a felelősség alól nem mentesülhet. Ez esetben kármegosztás alapjául csak a munkavállaló vétkes magatartása szolgálhat. A balesetek és a megbetegedések elleni védekezés egyik jelentős eszköze a technológiai utasítások, óvórendszabályok megtartása. Ezek az előírások azonban csak akkor töltik be a rendeltetésüket, ha azokra a munkáltató kellően kioktatja a munkavállalóit, és megfelelő intézkedéseket tesz azok megtartása érdekében. Nem hivatkozhat tehát elháríthatatlanságra a munkáltató, ha ezt a kötelezettségét elmulasztotta.
A munkáltató egészségkárosodásért fennálló objektív kártérítési felelőssége, a kimentés eredménytelensége, a felperes fokozott veszélynek kitett munkakörben történt foglalkoztatása, az ezzel együttjáró sürgős intézkedések előfordulása (amikor nincs idő a védőeszköz felvételére), a védőeszköz- használat nem kellően hatékony ellenőrzése, az adott esetben a logika és az életszerűség figyelembevételével azt bizonyítják, hogy a felperes megbetegedése nem a közalkalmazotti jogviszonyán kívül eső okból következett be. E foglalkoztatás miatt az alperesnek számolnia kellett a betegség keletkezésével, a felperes pedig a törvény által előírt bizonyításnak - a károkozás a munkaviszonyával összefüggött - eleget tett [Mt. 174. § (4) bekezdés]. Az alperes felelőssége megállapításához a fentiek miatt került sor, a jogerős ítélet meggyőző erejét nem egy szókapcsolat (statisztikai bizonyosság), hanem az alapozza meg, hogy az indokolás a törvénynek megfelel [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
Alaptalanul hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében a felperes kárenyhítési kötelezettségére. A felperesnek a cukorbetegsége, egyéb sorsszerű megbetegedése, valamint a Hepatitis B vírusfertőzöttsége együttesen 67%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett, amely alapján rokkantsága volt megállapítható. Nem volt tehát a felperesnek olyan, az Mt. 182. § c) pontjában meghatározott munkaereje, amelynek hasznosítása tőle elvárható lett volna.
A nem vagyoni kártérítés iránti igényt az eljárt bíróságok helytállóan értékelték a felperes egészségi állapotában a vírusfertőzés miatt bekövetkezett romlás, viszonylag fiatal életkora (amikor rokkanttá és vírushordozóvá vált) alapján, továbbá amiatt, hogy az elhelyezkedési esélyei beszűkültek, az életvitele és a családi kapcsolatai nagymértékben negatív irányban változtak.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme, amelyben a kármegosztást eredményező közrehatását vitatta, nem megalapozott. A felperes nyilatkozatai, valamint a meghallgatott tanúk vallomása alapján megállapítható, hogy egyes esetekben (vérvétel, Branül-csere) a felperes a gumikesztyű használatát elmulasztotta, ez pedig nem kizárólag a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben hivatkozott közvetlen életveszély esetén, hanem egyéb körülmények közt is megtörtént. A felperes számára a védőeszköz használata kötelezettségét a munkaköri leírása nem vitatottan rögzítette, ennek elmulasztása a felperes vétkes közreható magatartásának minősül, mely miatt a kármegosztás nem volt mellőzhető. A kárviselés arányának meghatározásakor helytállóan értékelte a jogerős ítélet a felperes munkakörébe nem tartozó szakápolói tevékenység ellátását, melynek során - szemben a segédápolói munkakör ellátásával - testnedvekkel került kapcsolatba. Figyelemmel azonban arra, hogy az alperes és a felperes is megszegte a munkavédelmi előírásokat, a kárviselés arányát a másodfokú bíróság a peradatok helyes, okszerű értékelésével, a logika szabályainak megfelelően a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése nélkül határozta meg, melyet a Pp. 221. § (1) bekezdése alapján a szükséges tartalommal és terjedelemmel indokolt (MK 31.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 11.061/2008.)