adozona.hu
AVI 2009.11.118
AVI 2009.11.118
Önmagában az arra való utalás, hogy az adóhatóság a tényállást nem tárta fel, bizonyítottság hiányában nem elegendő [Pp. 336/A. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2001-2004. években kiemelten foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozókat. 2001-2004. években többször nyújtott be önrevíziót, melynek alapján többletdotációt igényelt.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le normatív termelési árkiegészítés és dotáció vonatkozásában 2001-2004. adóévekre. Ennek alapján az alperes határozatában a felperes terhére 7 560 000 Ft, javára 11 000 Ft adókülönbözetet állapított meg,...
AVI 2009.11.118 Önmagában az arra való utalás, hogy az adóhatóság a tényállást nem tárta fel, bizonyítottság hiányában nem elegendő [Pp. 336/A. § (2) bek.].
A felperes 2001-2004. években kiemelten foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozókat. 2001-2004. években többször nyújtott be önrevíziót, melynek alapján többletdotációt igényelt.Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le normatív termelési árkiegészítés és dotáció vonatkozásában 2001-2004. adóévekre. Ennek alapján az alperes határozatában a felperes terhére 7 560 000 Ft, javára 11 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 5 433 000 Ft minősült adóhiánynak, továbbá kötelezte 1 358 000 Ft (25%-os mértékű) adóbírság és 1 794 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Megállapította, hogy az önellenőrzés keretében lefolytatott felperesi eljárás nem felelt meg a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) és (2) bekezdéseiben, 28. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak.
Az Országos Orvosszakértői Intézet (továbbiakban: OOSZI) visszamenőleges időponttal állapította meg a munkaképesség-csökkenést. A tényleges vizsgálati és a szakvéleményben meghatározott vélelmezett időpont között a felperesi társaság a rehabilitációs intézkedést fizikai korlátok miatt nem tudta megtenni, így visszamenőleg nem volt jogosult dotációt igényelni.
Az elsőfokú adóhatóság 2005. január hónapra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le normatív termelési árkiegészítés és dotáció adónemben. A határozatában a felperes terhére 1 466 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely után kötelezte 367 000 Ft adóbírság és 136 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Megállapította, hogy a felperes eljárása nem felelt meg az R. 27/A. § (7) bekezdése és (12) bekezdés a) pontjában, valamint a 27/A-27/G. §-okban foglaltaknak. Hivatkozott a korábbi adóigazgatási eljárás megállapításaira, hogy ennek alapján a felperes 2005. január hónapban nem megfelelő számítással állapította meg a dotáció mértékét.
Az alperes határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Kifejtette, nincs jelentősége a dotáció igénybevételét illetően, hogy az OOSZI mely időpontot vélelmezi a munkaképesség csökkenésének, mivel az adózó visszamenőlegesen már nem tud eleget tenni az R. 1. § (1) bekezdésében meghatározott célok megvalósításának.
A felperes kereseteiben mindkét alperesi határozat hatályon kívül helyezését indítványozta azzal, hogy az alperes tévesen értékelte, hogy az R.a> szempontjából ki minősül megváltozott munkaképességű dolgozónak.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az R. 1. § (1) bekezdésére, az R. 2. § (1) bekezdése határozza meg, hogy a rendelet alkalmazása szempontjából ki minősül megváltozott munkaképességű dolgozónak.
A dotáció szempontjából azonban nem az R. 2. § (1) bekezdésében írt, hanem a 28. § (1) bekezdésében adott fogalom-meghatározást kell irányadónak tekinteni.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes az ügyben eljárásjogi jogszabályokat sem sértett, az adóhatóság eljárásában valamennyi releváns tényt, körülményt tisztázott. Eljárása nem sértette a felperes jogorvoslati jogát, hiszen mindkét határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a felperes.
Az elsőfokú bíróság az Art. 170. § (1) bekezdése és 171. § (1) bekezdésére figyelemmel nem látott lehetőséget az adóbírság befizetése alóli mentesítésre.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és keresetének történő helyt adást indítványozta, mivel az megsértette a Pp. 221. §, 336/A. § (2) bekezdése, az R. 27/A. §, 28. §, az Alkotmány 70/E. §, az Art. 97. § (4) bekezdésének rendelkezéseit és az 1/2003. BJE jogegységi határozatot.
Fenntartotta jogi álláspontját, hogy a dotáció igénylésének nem feltétele az OOSZI szakvélemény, és a rehabilitációs eljárás megindítása, befejezése. Az OOSZI szakvélemény csak igazolja a megváltozott munkaképességet, de nem feltétele annak. Az R.a> végrehajtásáról szóló 12/1983. (EüK. 13.) EüM utasítás 8. §-a az üzemorvost hatalmazza fel, hogy a dolgozó megváltozott munkaképességének mértékét megállapítsa. Alkotmányellenes lenne, hogy az üzemorvosi vélemény és az OOSZI szakvélemény beszerzése közötti időpontra ne lehetne jogszerűen igényelni a dotációt. A felperes mindent megtett a megváltozott munkaképességű dolgozók megfelelő foglalkoztatására. Az adóhatóság a tényállást nem tisztázta, ezt az elsőfokú bíróságnak - a Pp. 336/A. § (2) bekezdésére figyelemmel - észlelnie kellett volna. Az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 221. §-ának, ítéletében nem indokolta, hogy miért utasította el a cég könyvvizsgálójának tanúkénti meghallgatását.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a dotáció feltétele az OOSZI szakvélemény és a rehabilitációs eljárás lefolytatása. Az üzemorvos csak a kereset-kiegészítés mértékét bírálja el, a munkaképesség-csökkenés mértékének megállapítása nem tartozik feladatai közé.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az R. 1. § (1) bekezdése értelmében a megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkozásának (foglalkozási rehabilitációjának) célja az orvosi rehabilitációt követően, egészségi állapotának, szakképzettségének megfelelő munkavégzés biztosítása. Az R. 2. § (1) bekezdése határozza meg, hogy e rendelet alkalmazása szempontjából kit kell megváltozott munkaképességű dolgozónak tekinteni.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a dotáció szempontjából az R. 28. §-a önálló, eltérő meghatározást szabályoz.
Az R. 28. § (1) bekezdés a) pontja alapján a 2. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a dotáció és az Fld. 41/A. §-ában szabályozott rehabilitációs hozzájárulás szempontjából megváltozott munkaképességű dolgozónak kell tekinteni azt a munkaviszony keretében foglalkoztatott dolgozót, illetve szövetkezettel munkaviszony jellegű jogviszonyban álló szövetkezeti tagot, akinek munkaszerződés szerinti napi munkaideje eléri a 4 órát, továbbá a biztosított bedolgozói, és - 1994. június 1-je előtt létesített - ezzel egy tekintet alá eső bedolgozói jogviszony keretében foglalkoztatott dolgozó, ha egészségügyi állapotának romlásából eredően 40%-os, vagy azt meghaladó mértékben megváltozott munkaképességű, és eredeti munkakörében, rehabilitációs intézkedés nélkül, teljes értékű munkavégzésre tartósan alkalmatlanná vált. A dolgozó megváltozott munkaképességének mértékét az OOSZI szakvéleménye igazolja.
A fentiekből egyértelműen következik, a dotáció szempontjából szükséges, hogy a megváltozott munkaképesség mértékét az OOSZI szakvéleménye igazolja. Ilyen szakvélemény nélkül lehetséges munkaképesség-csökkenés, de a tény önmagában nem ad alapot a dotáció igénylésére.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg továbbá, hogy csak az OOSZI szakvéleményt követően kerülhet sor a rehabilitációs eljárás megindítására, lefolytatására. Az R. 9. § (1) bekezdés tartalmazza, hogy a rehabilitációs eljárást a megváltozott munkaképességű dolgozó, az illetékes gyógyító-megelőző intézmény főorvosi bizottsága, vagy a foglalkozás-egészségügyi orvos kezdeményezi a munkáltatói rehabilitációs bizottságnál. A munkáltató csak az OOSZI szakvélemény birtokában bizonyosodhat meg arról, hogy az adott dolgozót megváltozott munkaképességű dolgozónak kell tekinteni, és csak ezt követően kerülhet sor a rehabilitációs eljárásra. Így dotációt az OOSZI szakvéleményt megelőző időszakra akkor sem lehet igényelni, ha maga a szakvélemény korábbi időpontra véleményezi a munkaképesség-csökkenést. A jogszabály rendelkezéséből egyértelmű, hogy objektíve csak a jövőre nézve állapítható meg dotáció, visszamenőlegesen nem.
Az R.a> végrehajtásáról kiadott EüM utasítás 8. § (1) bekezdése értelmében, ha a munkáltató rehabilitációs megbízott a megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatását a munkáltató működési körén belül biztosítja, és az előzetes elbírálás során a munkaképesség-változás mértékét az orvosi bizottság még nem vélelmezte, akkor a kereset-kiegészítésre jogosultsághoz szükséges mértéket (36, illetve 50%) a munkáltatói, illetve a helyi rehabilitációs bizottság orvosi tagja bírálja el. Ebből következően a dotáció igénylése szempontjából szükséges OOSZI szakvéleményt nem helyettesítheti a munkáltatói üzemorvos megállapítása, mivel az a kereset-kiegészítésre jogosultság szükséges mértékét állapíthatja csak meg.
Az elsőfokú bíróság arra is helytállóan utalt, hogy az adóhatóság mindkét eljárásban a szükséges tényállást felderítette, a döntéséhez szükséges tényeket megállapította, a bizonyítékokat megfelelően értékelte.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesnek a Pp. 336/A. § (2) bekezdésére hivatkozását sem tartja megalapozottnak. Nem elegendő, ha a felperes csak állítja, hogy a közigazgatási szerv tényállás megállapítási kötelezettségének nem tett eleget, hanem meg kell jelölnie, hogy az adóhatóság mit nem vizsgált, vagy mit nem vizsgált teljes körűen, milyen bizonyítékokat nem értékelt, milyen, az adózó által javasolt bizonyítási eljárásokat nem folytatott le. Önmagában az arra való utalás, hogy az alperes a tényállást nem tárta fel, bizonyítottság hiányában nem elegendő.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesnek az Alkotmány 71/E. § (2) bekezdésére való hivatkozását sem fogadta el. A per tárgya nem a dolgozók szociális kedvezményben való részesítése volt, hanem a felperes dotáció igénylésének jogszerűsége. A dotáció igénylésének feltételeit az R.a> határozza meg. A felperes is jogosult volt dotáció igénylésére, csak nem attól az időponttól, nem visszamenőlegesen.
A Legfelsőbb Bíróság az adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti eljárásában a büntető jogegységi határozat alkalmazhatóságát sem találta lehetségesnek. A két jogág eljárási rendje eltér egymástól, a vizsgált jogviszonyok tartalmát nem lehet egymással egybevetni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.534/2006.)