AVI 2009.5.55

Az adóhatóságot új eljárás lefolytatása során a jogerős ítélet rendelkező része és indokolása is köti (2003. évi XCII. tv. 143. §)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adóhatóság a felperesnél költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el 1999-2002. évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatban általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa), egészségbiztosítási - nyugdíjbiztosítási és munkaadói járulék, egészségügyi hozzájárulás adónemekben kötelezte a felperest összesen 44 505 000 Ft adóhiány, 22 252 000 Ft adóbírság, 19 345 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. A bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettség valótl...

AVI 2009.5.55 Az adóhatóságot új eljárás lefolytatása során a jogerős ítélet rendelkező része és indokolása is köti (2003. évi XCII. tv. 143. §)
Az adóhatóság a felperesnél költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el 1999-2002. évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatban általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa), egészségbiztosítási - nyugdíjbiztosítási és munkaadói járulék, egészségügyi hozzájárulás adónemekben kötelezte a felperest összesen 44 505 000 Ft adóhiány, 22 252 000 Ft adóbírság, 19 345 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. A bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettség valótlan adattartalommal történő teljesítése, illetve nem teljesítése, a jogszabályban előírt nyilvántartások hiányos, előírástól eltérő vezetése, illetőleg vezetésének elmulasztása miatt összesen 200 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes a következőket állapította meg:
A felperes 2000-2002. években olyan eltitkolt jövedelmet fizetett ki munkavállalóinak, amelyre a könyvelésben nem szereplő bevételek nyújtottak fedezetet. Az alperes becslést alkalmazott, mert a felperes iratait nem találta alkalmasnak a valós adó alapjának és összegének megállapítására. Ennek során rögzítette, hogy az eltitkolt jövedelmek összege megegyezik az eltitkolt bruttó árbevétellel, és, hogy az eltitkolt bevétel kizárólag a felperes belföldi tevékenységéből származhatott. Mivel a vizsgált időszakban a felperes 12 és 25%-os áfa adókulcsú tevékenységet folytatott, az alperes a felperes adóbevallásaiban szereplő arány szerinti bontást alkalmazva összesen 13 364 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő.
Az alperes társadalombiztosítási alapokat érintő megállapításai a következők voltak:
A felperes 19 fő foglalkoztatását egyáltalán nem, vagy a tényleges foglalkoztatást követően, több hónappal később jelentette be a társadalombiztosítási szervhez. A felperes az alkalmazásában álló személyek után - 1 fő kivételével - a mindenkori minimálbér alapulvételével tette meg járulékbevallásait. A felperes dolgozói részére a bevallott minimálbéren felül a könyvelésében nem rögzített további "PLUSSZ"-t is adott. A munkabéreknek megfelelő legális kifizetéseket a felperes a dolgozók folyószámláira utalta át, a bérek be nem vallott része - amely a fizetések nagyobb hányadát tette ki - pénztári befizetéssel került a folyószámlákra. A gépkocsivezetők a napidíjat minden esetben a házipénztárban vették fel. Ezt az eljárást a felperes azon személyek esetében is alkalmazta, akik a menetleveleken gépkocsivezetőként szerepeltek, de nem állt rendelkezésre tényleges keresetük, valamint azok kapcsán, akik esetében a felperes úgy nyilatkozott, hogy részükre fizetést nem adott. Az alperes e személyek foglalkoztatását munkaviszonyként kezelte. Az alperes a határozat 3/1-től 3/56. pontjaiban megjelölt személyeknek illegálisan kifizetett munkabérek után előírta a járulékokat az 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 4. § a) pontja, 5. § (1) bekezdés a) pontja, 19. § (1)-(3) bekezdései, 46. § (2) bekezdése, 47. §, 50. §, 55. §-a, valamint a 1998. évi LXVI. törvény 6. § (3) bekezdés a) pontja, 9. § (2) bekezdése és az 1991. évi IV. törvény 40. § (1) bekezdése, 42. § (2) bekezdése alapján. Abban az esetben, amikor a tényleges kereset nem állt rendelkezésre a járulékot a Tbj. 55. § c) pontja alapján számította fel.
Az alperes a mulasztási bírsággal kapcsolatos érdemi döntéseit a Tbj. 46, 47. §-aiban és a 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: az Art.) 172. § (1) bekezdés a), c)</a>, f) pontjaiban foglaltakra alapította.
Az adóvizsgálattal párhuzamosan a felperesnél a 2003 évi járulékbevallás tekintetében is ellenőrzést végzett az adóhatóság. Ennek eredményeként az alperes határozatban - az elsőfokú határozatot helybenhagyva - kötelezte a felperest 14 934 654 Ft járulékhiány, továbbá adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes e határozat ellen keresetet nyújtott be, amit a megyei bíróság 8. számú ítéletében elutasított. A Legfelsőbb Bíróság a Kfv. I. 35.175/2005. számú határozatában a megyei bíróság 8. számú ítéletet hatályában fenntartotta.
A felperes az alperes határozata ellen is keresetet nyújtott be, kérte annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését.
A megyei bíróság a perben lefolytatott bizonyítás eredményeként "egyetértett" a mulasztási bírság kiszabásával, de rögzítette, hogy a felperes nem kötelezhető olyan nyilvántartások átadására, amelyeket az adójogi jogszabályok nem írnak elő, így az ezzel összefüggésben kiszabott mulasztási bírság jogszabálysértő.
A megyei bíróság azt állapította meg, hogy a felperes nyilvántartásai nem voltak alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására. A felperes dolgozói tekintetében nem tett eleget bejelentési és bevallási kötelezettségének. Azon gépkocsivezetők esetében, akik más gépjárművezetőkkel együtt külföldi útra mentek, az alperes helyesen állapított meg járulékhiányt. A bérjegyzékek hiteltelensége az alperesi becslést megalapozta. K. F.-né azonban nem fuvarszervezői, hanem takarítónői minőségben került foglalkoztatásra.
Az alperes által alkalmazott becslési módszert a megyei bíróság nem fogadta el. Álláspontja szerint az alperes helytelenül értelmezte a napidíj fogalmát, mert az nem azonosítható a járatellátmánnyal. Az alperes több dolgozó banki befizetését tévesen értékelte a cég befizetéseként, és alap nélkül hagyta figyelmen kívül, hogy a vizsgált időszakra elszámolt napidíjak és a dolgozó bankszámlájára befizetett és pénztári kifizetés összegek nagyságrendje megegyezik. Nem találta helytállónak azt az alperesi megállapítás, mely szerint a napidíjak kifizetése pénztáron keresztül bonyolódott le. Az volt a jogi álláspontja, hogy önmagában az ún. "Melinda tábla" (a felperestől lefoglalt adatállomány) a cégvezető által írt gépkocsivezetők fizetési rendszerének bevezetésére vonatkozó feljegyzés egyéb más bizonyíték hiányában nem alapozza meg az alperes becslési módszerének helyességét és azt a feltételezést, hogy a gépkocsivezetők a napidíjon felüli további "fekete juttatásban" részesültek volna. Az alperes nem bizonyította azt sem, hogy a felperes belföldi tevékenysége fedezetet nyújthatott a fekete jövedelmek kifizetésére.
Mindezek alapján a megyei bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte, a felperes javára 1 700 000 Ft perköltséget ítélt meg. Az új eljárásra előírta a könyvelési adatok ismételt átvizsgálását azzal, hogy amennyiben továbbra is eltérés mutatkozik a ténylegesen átutalt és befizetett összegek között, akkor kizárólag ez vehető figyelembe, mint a dolgozók részére juttatott plusz kifizetés és ez képezheti a járulékhiány alapját.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének teljes körű elutasítását, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Az alperes vitatta a per érdemében hozott döntést és a perköltségre vonatkozó ítéleti rendelkezést is, azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 77. § (1) bekezdésében, 81. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, 215. §-ában, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 23. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a per fő tárgya és a kereseti illeték vonatkozásában hatályában fenntartotta.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt, bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek nincs helye [Pp. 275. § (1) bekezdése].
Tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha a bíróság ítéletének indokolása hiányos, iratellenes, vagy nyilvánvalóan téves, okszerűtlen, a logikai szabályaival ellentétes megállapításokat, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség akkor, ha a felek valamelyikének jogi álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval. Ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul (BH 1994/639., BH 2002/29.).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok értékelését vitatta, azok felülmérlegelését kérte. Az elsőfokú bíróság azonban bizonyítékokat helyesen, iratszerűen jelölte meg és az értékelés során okszerűtlen következtetéseket nem vont le, indokolási kötelezettségének is eleget tett, tehát jogszabálysértés e körben nem állapítható meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelésére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság e körben csupán a következőkre kíván rámutatni:
Az alperes által hivatkozott jegyzőkönyv 7. számú melléklete - mely az alperes álláspontja szerint igazolja, hogy a gépkocsivezetők nemcsak a minimálbért kapták - nem az e perben felülvizsgálni kért határozatok szerinti adóévekre vonatkozik. Az alperes érvelésével ellentétben a lefoglalt számítógépes adatállományban a "FIZETÉS" fájl 2002. március 1-jétől létezik és "új fizetési rendszer"-re vonatkozó feljegyzés e perben keresettel támadott határozatok szerinti időszakra semmilyen konkrétumot nem rögzít. Ennél fogva ezek tekintetében a jogerős ítélet okszerű következtetéseket rögzít, amikor megállapítja, hogy egyéb bizonyítékok hiányában nem alapozzák meg az alperes becslés módszerének helyességét.
Az alperes által hivatkozott megyei bírósági 8. és a Kfv. I. 35.175/2005/7. számú határozatok és az azokban megállapított, illetve kifejtett jogi álláspont az e perbeli jogvita eldöntésére nézve nemcsak azért nem lehet irányadó, mivel nem azonos adóévekre vonatkozik, hanem azért sem mivel ennek bírósági felülvizsgálata során a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, és az adóhatósági határozatokat nem az e perbelivel azonos módon és terjedelemben vitatta. Mindez a bírói felülvizsgálat körét az e perbelitől eltérővé tette, ez által a két ügyben azonosságot megállapítani vagy az egyikben hozott döntés a másikra nézve irányadónak tekinteni nem lehet [Pp. 212. § (1) bekezdése, 215. § (1) bekezdése, 164. § (1) bekezdése, 339. § (1) és (2) bekezdése, Art. 146. § (1) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy fennállt a becslés és a mulasztási bírságok jogalapja, illetve, hogy az alperes helyesen állapította meg a "fekete foglalkoztatás" tényét. Nem állapított meg jogszabálysértést a tekintetben sem, hogy a könyvelésben nem szereplő, eltitkolt jövedelmek kifizetésére fedezetet kizárólag könyvelésben nem szereplő bevételek nyújthattak. Ennél fogva az áfát és a különböző járulékokat, valamint az egészségügyi hozzájárulást érintő megállapítások, ténybeli és jogkövetkeztések egymással szorosan összefüggnek. A felperes továbbá teljes körűen kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését mivel vitatta a becslés jogalapját, módszerét továbbá a járulékok és hozzájárulás előírását és összegszerűségét is. A megyei bíróság ezért - bár a felperesi keresetnek nem teljes egészében, hanem ítéletének indokolásából jól behatárolható körben csupán részben adott helyt - helytállóan helyezte hatályon kívül az adóhatósági határozatokat teljes körűen.
A megyei bíróság az előzőekben részletezettekre figyelemmel nem sértette meg a Pp. 215. § (1) bekezdése szerinti rendelkezést. Rámutat továbbá e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az alperest az új eljárás során a jogerős ítélet rendelkező része és indokolása köti, és a megismételt eljárás során ennek megfelelően köteles eljárni (2004. évi CXLV. törvény 109. és 111. §-ai, Art. 143. §). Az alperesnek tehát az új eljárás eredményeként új érdemi határozatát arra figyelemmel kell meghoznia, hogy a kereseti kérelem egyes részei tekintetében a jogerős ítélet indokolása milyen megállapításokat és előírásokat tartalmaz.
Az alperes ugyanakkor helytállóan hivatkozott arra, hogy a perköltség tárgyában hozott jogerős ítéleti döntés téves. A megyei bíróság nem helytállóan hivatkozott a Pp. 78. § (1) bekezdésére, mivel a részleges pernyertességre figyelemmel döntését a Pp. 81. § (1) bekezdésének alkalmazásával kellett volna meghoznia.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel támadott körben a per fő tárgya és a kereseti illeték tekintetében nem jogszabálysértő, ezért e körben a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.312/2006.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.