adozona.hu
EH 2009.1985
EH 2009.1985
A munkáltató rendkívüli felmondásakor a munkavállaló átalány-kártérítés megfizetésére irányuló kötelezettsége nem állhat fenn [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, 101. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében elsődlegesen az Mt. vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályai szerint jogellenes munkavállalói rendes felmondás miatt 12 havi átlagkereset és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a munkavállaló nem dolgozta le a munkáltató felhívása ellenére a rá irányadó (3 hónap) felmondási időt, ezért a munkaviszony megszüntetése jogellenes, és az alperesnek az Mt. 192/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezettsége áll fenn. Másodlagosan az Mt...
EH 2009.1985 A munkáltató rendkívüli felmondásakor a munkavállaló átalány-kártérítés megfizetésére irányuló kötelezettsége nem állhat fenn [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, 101. §].
A felperes keresetében elsődlegesen az Mt.</a> vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályai szerint jogellenes munkavállalói rendes felmondás miatt 12 havi átlagkereset és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a munkavállaló nem dolgozta le a munkáltató felhívása ellenére a rá irányadó (3 hónap) felmondási időt, ezért a munkaviszony megszüntetése jogellenes, és az alperesnek az Mt. 192/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezettsége áll fenn. Másodlagosan az Mt. 101. §-ának alkalmazását kérte a le nem dolgozott felmondási idő miatt.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes vezető állású munkavállalóként 2005. április 11-étől állt a felperes alkalmazásában minőségügyi mérnök munkakörben. A 2006. szeptember 1-jén kelt és közölt felmondásával szüntette meg a jogviszonyát azzal, hogy szeptember 14-éig kíván ténylegesen munkát végezni. A munkavállalói felmondás indokolást is tartalmazott. A peres felek közötti levélváltásból és a felek előadásából a bíróság megállapította, hogy a felperes ragaszkodott az alperesre irányadó teljes felmondási idő ledolgozásához. A felek egyezően adták elő azt, hogy az alperes ténylegesen csak 2006. szeptember 14-éig végzett munkát a felperesnél, és vezető állású munkavállalónak minősült. Nem volt vitatott - alperes 2006. szeptember 14-e után való távolléte miatt -, hogy a felperes 2006. szeptember 21-én munkáltatói rendkívüli felmondással élt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a 2006. szeptember 1-jei alperesi nyilatkozat rendes felmondás volt, ezt erősíti meg, hogy a munkaviszonya végét a munkavállaló két héttel későbbi időpontban jelölte meg, ez idő alatt munkát is végzett. A felperes azáltal, hogy az alperes 2006. szeptember 14-e utáni távolléte miatt 2006. szeptember 21-én rendkívüli felmondással élt, e nappal azonnali hatállyal megszüntette az alperes munkaviszonyát. Az előzőek következtében az alperesnek a felperesnél fennállt munkaviszonya munkáltatói rendkívüli felmondással szűnt meg igazolatlan távollét miatt, mivel a hatályos szabályozás lehetőséget ad arra, hogy bármelyik fél a felmondási idő alatt rendkívüli felmondással éljen. Figyelemmel arra, hogy a felperes szüntette meg a alperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással, a felperesnek a munkavállalói felmondás jogcímén kártérítés megfizetése iránti követelése jogalap nélküli.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes 2006. szeptember 1-jén kelt munkaviszonyt megszüntető nyilatkozata rendes felmondás. Az alperes a munkáltató felhívása ellenére 2006. szeptember 14-ét követően nem jelent meg a felmondási idő alatt munkavégzésre a munkahelyén, ezért a felperes az alperes munkaviszonyát a felmondási idő alatt rendkívüli felmondással szüntette meg 2006. szeptember 21-én. Erre tekintettel nem volt felmondási idő, amelyet az alperesnek le kellett volna töltenie. Az Mt. 101. § (1) bekezdése alapján a felperes keresete akkor lett volna megalapozott, ha a felmondási idő letöltése hiányában igazolatlan távollétre hivatkozva nem szüntette volna meg az alperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással. Az Mt. 101. § (4) bekezdése alapján a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy az alperes kárt okozott.
Fentiek alapján helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy sem az Mt. 101. §-a, sem az Mt. 192. §/A. § (4) bekezdése rendelkezései alapján nem lehet az alperest a felperes keresetében meghatározott bármely összeg megfizetésére kötelezni, így a keresetet el kellett utasítani.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az eljáró bíróságok határozatainak hatályon kívül helyezését, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes jogsértése azáltal valósult meg, hogy a felmondási idő lejártát és a felperes rendkívüli felmondás közlését megelőzően azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát, ekkortól a munkahelyén nem jelent meg, munkát felszólítás, és a jogkövetkezményekre figyelmeztetés ellenére sem végzett. Ebből eredően az ezt követően közölt munkáltatói rendkívüli felmondás hatálytalan, joghatás kiváltására alkalmatlan, mivel ekkor már a munkaviszony nem állt fenn a korábbi alperesi jogcselekményekre figyelemmel. Az Mt. 101. § (1) bekezdés rendelkezéseinek nyelvtani és logikai értelmezéséből is az következik, hogy a felmondási idő le nem töltése esetén a munkavállaló jogsértése - a munkából való távolmaradás - a munkaviszony megszűnését is eredményezi. A tényállás alapján megállapítható, hogy az alperesnek az utolsó munkában töltött napot követően nem állt szándékában a további munkavégzés, illetve a legcsekélyebb együttműködés a felperes munkáltatóval. Mindezt alátámasztja, hogy - bár munkakörének átadását meg sem kísérelte - a munkáltató tulajdonát képező személyes használatában álló eszközöket átadta, mely körülmények egyértelműen arra mutatnak, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándéka végleges volt, a munkaviszonyból eredő kötelezettségeinek a továbbiakban nem kívánt eleget tenni.
A perbeli kártérítés esedékességére vonatkozóan irányadó a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése, valamint a 360. § (1) bekezdése. Az Mt. 192/A. § (4) bekezdése átalány kártérítési felelősséget állapít meg, azaz - az adott esetre vetítve - közömbös, hogy a munkavállalói jogsértés abban testesül meg, hogy a felmondási idő teljes tartamát, vagy esetlegesen egyetlen napot nem töltött le. Ugyanezen rendelkezés megállapítja a kár objektív, minden egyéb körülménytől, bizonyítástól független mértékét is. Az Mt.</a> által nevesített munkavállalói részről megvalósuló jogellenes magatartás önmagában megalapozza a kártérítési felelősséget, melynek megfelelően a kártérítés esedékessé, és az ehhez kapcsolódó követelés lejárttá is válik a felmondási idő első, le nem töltött napján, jelen esetben a felek egyező előadása szerint 2006. szeptember 15-én.
Az első-, és másodfokú eljárás során is hivatkozott a felperes arra, hogy a kereseti kérelemben szereplő követelést a munkakör átadásának hiánya, azaz az Mt. 97. § (1) bekezdés rendelkezéseinek munkavállaló által történő megszegése is megalapozza, melyet az Mt. 101. § (1) bekezdése kifejezetten nevesít.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az alperes azonnali hatállyal szűntette meg munkaviszonyát 2006. szeptember 15-én, így a felperes ezt követően közölt rendkívüli felmondása hatálytalan, joghatás kiváltására alkalmatlan, mivel a munkaviszony ekkor már nem állt fenn. Ezzel ellentétben a munkáltató a keresetében azt állította, hogy az alperes munkaviszonyát 2006. szeptember 21-ei hatállyal az Mt. 87. § (1) bekezdés c) pontja, illetőleg 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján rendkívüli felmondással a felperes szüntette meg, és ugyanezen felperesi álláspontot tartalmazza a fellebbezés kiegészítése is.
A felperes korábban nem állította a saját rendkívüli felmondása hatálytalanságát, a felülvizsgálati eljárásban pedig nem lehet olyan körülményre hivatkozni, amelyre vonatkozóan a fél az első-, és másodfokú eljárás során nem utalt [EBH 2002.653., Pp. 270. § (1) bekezdés, Pp. 275. § (1) bekezdés]. Ebből következően pedig a felülvizsgálati eljárásban már nem volt vizsgálat tárgyává tehető azon jogerős ítéleti megállapítás, amely szerint a felperes szüntette meg az alperes munkaviszonyát a 2006. szeptember 21-én kelt rendkívüli felmondásával.
Minderre figyelemmel helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a munkáltató rendkívüli felmondása következtében nem volt felmondási idő, így annak letöltése körében az alperest nem terhelte felróható magatartás.
Fentiekből következően helyesen következtettek az eljáró bíróságok, hogy sem az Mt. 101. § (1) bekezdés és (4) bekezdés, sem az Mt. 192/A. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg az alperes fizetési kötelezettsége.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.768/2008.)