adozona.hu
BH+ 2010.1.40
BH+ 2010.1.40
I. A magányszemély munkáltató kártérítési felelősségét meg kellett állapítani, mert nem tudta bizonyítani, hogy a baleset bekövetkezésében vétkesség nem terheli [2009. december 31-éig hatályos Mt. 175. §]. II. Az 1998. április 3-án balesetet szenvedett munkavállaló 2005. február 28-án megállapított rokkantságából eredő, 2005. július 18-án érvényesített kárigénye nem évült el [Mt. 11. §, 186. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998. április 3-án bekövetkezett üzemi balesetével összefüggésben 2005. július 18-án terjesztette elő keresetét, melyben 2005. február 28-ától - rokkantsága megállapításától - járadék, egyéb vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperest a felperes 1998. április 3-án bekövetkezett munkahelyi balesetéért teljes felelősség terheli.
Az ítéleti tényállás szerint a felperest a munkáb...
BH+ 2010.1.40 I. A magányszemély munkáltató kártérítési felelősségét meg kellett állapítani, mert nem tudta bizonyítani, hogy a baleset bekövetkezésében vétkesség nem terheli [2009. december 31-éig hatályos Mt. 175. §].
II. Az 1998. április 3-án balesetet szenvedett munkavállaló 2005. február 28-án megállapított rokkantságából eredő, 2005. július 18-án érvényesített kárigénye nem évült el [Mt. 11. §, 186. §].
A felperes 1998. április 3-án bekövetkezett üzemi balesetével összefüggésben 2005. július 18-án terjesztette elő keresetét, melyben 2005. február 28-ától - rokkantsága megállapításától - járadék, egyéb vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperest a felperes 1998. április 3-án bekövetkezett munkahelyi balesetéért teljes felelősség terheli.
Az ítéleti tényállás szerint a felperest a munkába lépése napján érte a baleset, amikor a magánszemély munkáltató utasítására egy épület hullámpala tetejének lefestését végezte. A felperes a rosszul alkalmazott biztosító kötél miatt 6 méter magasról lezuhant. A felperes részére 50%-os munkaképesség-csökkenése alapján 1999-ben baleseti járadékot, 2005. február 28-ától pedig rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg azzal, hogy 67%-os össz-szervezeti munkaképesség-csökkenésen belül 30% baleseti eredetű.
A munkaügyi bíróság az Mt. 186. § (1) és (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes kártérítési igényei - minthogy ezeket a rokkantság megállapítására tekintettel érvényesítette - nem évültek el. Az elsőfokú bíróság az Mt. 175. § (1) és (2) bekezdésére tekintettel vizsgálta a munkáltató vétkességét, és eljárása során beszerzett aggálytalan szakértői vélemény alapján megállapította, hogy az alperes a felperes részére olyan egyéni védő eszközt adott (kenderkötél), amely nem volt alkalmas, nem minősült zuhanásgátló eszköznek. A felperes első munkanapján nem munkakörébe tartozó munkát végzett, részére betanítási időt kellett volna biztosítani, és ez alatt nem lett volna szabad egyedül foglalkoztatni, mert amennyiben a munkáltató észlelte volna, el lehetett volna tiltani a felperest a szabálytalan munkavégzéstől.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú közbenső ítéletet megváltoztatta és a keresetet - a felperes igényének elévülésére hivatkozva - elutasította.
A felperes a jogerős határozat ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, mely alapján a Legfelsőbb Bíróság végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, mert az elévülésre vonatkozó szabályok és a bírói gyakorlat alapján a felperes 2005. február 28-án megállapított rokkantságára tekintettel 2005. július 18-án előterjesztett kereseti igénye nem évült el.
A megismételt eljárás során hozott közbenső ítéletével a megyei bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperes az első munkanapján nem a munkakörébe tartozó munkát végzett, ezért számára az alperesnek megfelelő betanulási időt kellett volna biztosítani, és ez alatt nem is lehetett volna egyedül foglalkoztatni. Az alperesnek az Mt. 175. § (1) bekezdése szerinti kártérítési felelőssége fennáll, figyelemmel arra, hogy a 175. § (2) bekezdése alapján nem sikerült bizonyítania azt, hogy a károkozás bekövetkeztében vétkesség nem terheli. Az utasítás és ellenőrzés elmulasztása a munkáltatónak a baleset megelőzésére vonatkozó kötelezettségei folytán az alperes munkáltató vétkességét - súlyos gondatlanságát - mindenképpen megalapozza.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az elsőfokú eljárás során a tárgyaláson meghallgatott szakértő nyilatkozatára hivatkozott, amely szerint bár nem volt szabályos a felperes számára biztosított eszköz, de ha úgy használja, ahogy azt alperes mondta, az megvédhette volna a zuhanástól. Az ellenőrzés elmulasztása körében hivatkozott arra, hogy a felperes számtalanszor végzett már munkát ilyen körülmények között. Érvelése szerint a felperes a részére biztosított védőeszközt szándékosan nem használta, távozása után kikapcsolta, amely a munkáltató részéről kivédhetetlen volt. Továbbra is fenntartotta azt a korábbi álláspontját, mely szerint a felperes követelése elévült.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában történő fenntartását és alperes perköltségben való marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel, nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésének. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg. A felülvizsgálati kérelemben foglaltak ilyen jogszabálysértés megállapítására nem adtak alapot.
Az Mt. 11. § (1) és (2) bekezdése a munkaviszonnyal kapcsolatos igény elévülését 3 évben állapítja meg azzal, hogy az elévülési idő az igény esedékessé válásával kezdődik. A munkaviszonnyal összefüggő egészségkárosodásból eredő kártérítési igények esedékességét az Mt. 186. § (1) és (2) bekezdése szabályozza, az egyes igények elvülési ideje egymástól független (ún. szakaszos elévülés). Az MK 93. számú állásfoglalás szerint amennyiben az egészségkárosodással okozati összefüggésben több és egymástól eltérő időben esedékes újabb elkülönülő járadékigény származik, ezek elévülési idejét az egyes igények külön-külön számított esedékessé válásától és egymástól függetlenül kell számítani. Amennyiben a munkavállaló a munkahelyi balesetből eredő valamely esedékessé vált igényt nem érvényesít, ez nem zárja el attól, hogy egy később esedékessé vált új igényét ne terjeszthetné elő amiatt, hogy a korábban nem érvényesített követelés jogalapjáról az igényérvényesítés elmaradása miatt a bíróság nem határozott. Az elévülésre vonatkozó jogszabályokat a munkaügyi bíróság helytállóan értelmezte, amikor a 2005. február 28-án megállapított rokkantságra tekintettel a 2005. július 18-án előterjesztett kereseti igények tekintetében nem állapította meg az elévülést.
Alaptalan az alperes felülvizsgálati érvelése, mely szerint a munkavégzéshez általa biztosított védőeszköz nem volt ugyan szabályos, azonban ha a felperes úgy használja, ahogy az alperes előírta, az megvédte volna a leeséstől. A beszerzett igazságügyi munkavédelmi szakértői véleményben foglaltak szerint az alperes által a felperes részére rendelkezésre bocsátott kötélzet a munka biztonságos elvégzéséhez alkalmatlan volt. Megfelelő védelmet csak a biztonsági hevederzet, és munkaöv együttes használata, vagy zuhanásgátló alkalmazása nyújthatott volna, így a baleset bekövetkezésének okaként a munkáltatónak felróható védőeszköz szabályozásának és kiadásának hiánya jelölhető meg.
Nem mentesíti az alperest a felelősség alól az sem, ha a felperes a perbelihez hasonló munkát számtalanszor végzett korábban. Az adott esetben az alperes feladata volt a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése, amelyet nem befolyásol az a körülmény, ha a munkavállaló más esetben már végzett hasonló feladatot.
Az alperes alaptalanul sérelmezte, hogy a felperes volt az, aki az általa rendelkezésre bocsátott védőeszközt nem használta, az alperes távozása után azt kikapcsolta. A munkavédelmi szakértő véleményében foglaltak szerint nem bizonyítható, hogy a felperes a baleset bekövetkezésében vétkesen közrehatott, mivel a rendelkezésére bocsátott kötelet a baleset bekövetkezésének, illetve a zuhanás pillanatában bizonyíthatóan használta, de a kenderkötelek egyike sem volt alkalmas egyéni védőeszközként történő használatra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.722/2008.)