adozona.hu
BH 2009.11.336
BH 2009.11.336
A kórházi fekvőbetegként történő ellátásra orvosi javaslatra gépkocsival, hozzátartozó kísérő igénybevétele mellett oda- és visszautazó 65. életévét betöltött személy utazási költségtérítésre jogosult [1997. évi LXXXIII. tv. 22. §, 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 11. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a J. Kórház Rendelőintézetében 2007. január 10. és január 29-e között 11 alkalommal jelent meg kezelésen és az O. Intézetben 2007. január 24-étől január 27-éig tartott fekvőbeteg gyógyintézeti ellátására is gépkocsival, hozzátartozó kísérő igénybevétele mellett érkezett, illetve utazott haza, amelyet a háziorvos beutalón javasolt. A felperes 1936. március 19-én született, így a 65. életévét a perbeli időben betöltötte.
A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 2007. február 20-án kelt ...
BH 2009.11.336 A kórházi fekvőbetegként történő ellátásra orvosi javaslatra gépkocsival, hozzátartozó kísérő igénybevétele mellett oda- és visszautazó 65. életévét betöltött személy utazási költségtérítésre jogosult [1997. évi LXXXIII. tv. 22. §, 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 11. §].
A felperes a J. Kórház Rendelőintézetében 2007. január 10. és január 29-e között 11 alkalommal jelent meg kezelésen és az O. Intézetben 2007. január 24-étől január 27-éig tartott fekvőbeteg gyógyintézeti ellátására is gépkocsival, hozzátartozó kísérő igénybevétele mellett érkezett, illetve utazott haza, amelyet a háziorvos beutalón javasolt. A felperes 1936. március 19-én született, így a 65. életévét a perbeli időben betöltötte.A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 2007. február 20-án kelt határozatával elutasította a felperes utazási költségtérítési igényét. Döntése indokolásában arra hivatkozott, hogy a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 22. § (1) bekezdése szerint a járóbeteg szakellátásra, a fekvőbeteg gyógyintézetbe beutalt biztosítottat utazási költségeihez támogatás illeti meg, ha a beutalás olyan egészségügyi szolgáltatóhoz történik, mely a biztosított területi ellátására kötelezett. A törvény végrehajtása tárgyában kiadott 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 11. § (1) bekezdése szerint az utazási költségtérítés mértéke megegyezik az adott távon menetrend szerint közlekedő közforgalmú közlekedési eszköz igénybevételére megszabott, a helyközi járaton érvényes, a biztosított által igénybe vehető, személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 139/2006. (VI. 29.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezmény összegével csökkentett viteldíj árával. Ennek mértéke ezen rendelet 2. § b) pontja szerint a 65. életév betöltése napjától ingyenes. Ezen díjmentesség kiterjed a helyközi, távolsági menetrend szerinti autóbusz közlekedésre is. Ezért nem jár utazási költségtérítés a felperesnek, aki jogszabály alapján díjmentes utazásra volt jogosult, még akkor sem, ha egyébként tömegközlekedési eszközön nem tud utazni. Mivel a felperes kísérője is díjmentes utazásra volt jogosult, így utazási költségtérítésre ő sem tarthat igényt.
A felperes fellebbezése folytán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú társadalombiztosítási határozatot annak kiemelése mellett, hogy nem jár utazási költségtérítés annak, aki külön jogszabály szerint díjmentes utazásra szerzett jogosultságot.
A felperes a keresetében a társadalombiztosítási határozat megváltoztatását, utazási költségei megfizetésére kérte kötelezni az alperest, hivatkozva arra, hogy azon személyek, akik tömegközlekedési eszközön orvosilag igazoltan nem tudnak utazni életkoruktól függetlenül ugyanolyan támogatásban kell hogy részesüljenek, mint azok, akik erre képesek, ellenkező esetben a 65 év felettiek az utazási kedvezményt nem tudják igénybe venni. Sérelmezte azt is, hogy az alperes szabálytalanul járt el, amikor az útiköltség kifizetését visszamenőlegesen február közepén "tiltatta le", ha a szándékát időben jelezte volna, akkor csak a legszükségesebb vizsgálatokat vette volna igénybe, vagy betegszállítást igényelt volna.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes a keresetében helytelen álláspontra helyezkedett, mert az utazás időpontjában mind a felperes, mind a kísérője is betöltötte 65. életévét, így közforgalmú vasútvonalakon, valamint menetrendszerinti autóbusz közlekedésben is díjmentes utazásra voltak jogosultak, így a hatályos jogszabályok szerint utazási költség iránti igényük nem teljesíthető. Utalt az R. 11. § (1) és (5) bekezdésében írtakra.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes határozatát a másodfokú határozatra is kiterjedően megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes 2007. január 10. és 2007. január 27-e között járó- és fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásával kapcsolatban utazási költségtérítésre jogosult.
Ítéletének indokolásában a munkaügyi bíróság idézte az R. 11. § (1) bekezdését, (5) bekezdését és (8) bekezdését annak kiemelése mellett, hogy ezen jogszabályok alkalmazhatóságával kapcsolatos alperesi jogértelmezés nem helytálló. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint ugyanis az alperesi jogalkalmazás kizárja azon személyeket a támogatási körből, akik egészségi állapotuk miatt ugyanolyan rászorultak a gépkocsival történő közlekedésre, mint a 65 év alatti személyek. Pusztán amiatt, mert életkoruk alapján meghatározott közlekedési eszközökön díjmentes utazásra jogosultak voltak, ebben a támogatásban részesülve további támogatástól nem eshetnek el. Az R. 11. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy aki orvos döntése alapján tömegközlekedési eszközön nem tud utazni, úgy utazási költségtérítésként a közlekedési eszköz jegyének az (1) bekezdéssel megállapított ára - ideértve a kísérő jegyének árát is - alapján jogosult a megtérítési összegre. Az alperes jogértelmezése következtében csak azon személyek részesülhetnének utazási költségtérítésben, akik tömegközlekedési eszköz igénybevétele esetén ténylegesen kötelezettek valamilyen útiköltséget fizetni. Az R. 11. § (5) bekezdés rendelkezései csak azért tartalmazzák a visszautalást az (1) bekezdésben megállapított árra, hogy a tömegközlekedési eszköz hiányában igénybe vett utazási költség ne legyen magasabb díjtételű, mint a tömegközlekedési eszköz igénybevételével kapcsolatos költség.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a Pp. 270. § (2) bekezdésére, jogszabálysértésre hivatkozva. A felülvizsgálati kérelmének indokai szerint nem tartja helyes jogértelmezésnek azt, amit az R. 11. § (5) bekezdésének alkalmazásáról a munkaügyi bíróság az ítéletében kifejtett. Utalt arra, hogy az utazási költségtérítésről, annak mértékéről rendelkező jogszabály megváltozott, és a 2007. január 1-jén hatályos jogszabályi rendelkezésektől nem állt módjában eltekinteni, azokat alkalmaznia kellett. A felperes utazási költségtérítés iránti igényének elbírálásakor nem volt kétséges, hogy nem tudott tömegközlekedési eszközt igénybe venni. A nyújtható költségtérítést, annak mértékét azonban a jogalkotó úgy határozta meg, hogy mindazokat, akik tömegközlekedési eszközt ingyenesen vehetnek igénybe- egészségi állapotukra tekintet nélkül - kizárta a támogatotti körből. Az utazási költségtérítés mértékét meghatározó jogszabályt a 120/2007. (V. 31.) Korm. rendelet utóbb 2007. április 30-át követő időre akként módosította, hogy a tömegközlekedési eszközt egészségi állapotuk miatt igénybe venni nem tudó 65. életévüket betöltött személyeknek is jár utazási költségtámogatás. Az alperesi álláspont szerint ezen jogszabály módosítás is igazolja azt, hogy a korábbi, jelen perben alkalmazott gyakorlatuk megfelelt az akkor hatályos jogszabályi előírásoknak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaügyi bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban azt vizsgálta, hogy a perbeli időben hatályos jogszabályok helyes értelmezésével hozta-e meg a munkaügyi bíróság a jogerős döntését. Megállapította, hogy a munkaügyi bíróság a tényállás teljes körű felderítését követően a jogszabályok helyes jogi értelmezésén alapuló ítéletet hozott, az megfelel a perbeli időben hatályos jogszabályoknak, illetve azok értelmezése sem ellentétes az ezen tárgykörre vonatkozó rendelkezések komplex értékelése során kialakítható jogi állásponttal.
A jogkérdés eldöntésekor az Ebtv. 22. § (1) bekezdéséből kell kiindulni, amely az alaprendelkezést tartalmazza, és azt mondja ki, hogy a biztosítottat - a törvényi feltételek fennállása esetén, mely feltételeknek a felperes nem vitásan megfelelt - utazási költségeihez támogatás illeti meg. A törvény 22. § (8) bekezdése mondja ki, hogy az utazási költséghez nyújtott támogatás mértékét és módját külön jogszabály tartalmazza.
A külön jogszabály az R. 11. §-a, amelynek (1) bekezdése határozza meg az utazási költségtérítés mértékét a menetrend szerint közlekedő közforgalmú közlekedési eszközök igénybevételére megszabott viteldíj árában. Alapvető jelentőségű az R. 11. § (5) bekezdésében megfogalmazott rendelkezés, miszerint azt a biztosítottat, aki a beutalásra jogosult orvos döntése alapján betegsége, egészségi állapota miatt tömegközlekedési eszközön utazni nem tud - melynek tényét és indokát a beutalásra jogosult orvos az utazási utalványon feltünteti - utazási költségtérítésként az adott viszonylatban közlekedő olcsóbb díjtételű menetrend szerinti közlekedési eszköz jegyének az (1) bekezdéssel megállapított ára - ideértve a kísérő jegyének árát is - illeti meg. Az utazási költség megtérítésére a (9) bekezdésben foglaltak az irányadók azzal, hogy az utazási utalványhoz a menetjegyet nem kell csatolni. A fent idézett rendelkezéshez képest az R. 11. § (8) bekezdése kizárja a költségtérítésből a külön jogszabály alapján díjmentes utazásra jogosult biztosítottakat.
Az R. 11. § (5) bekezdés és (8) bekezdés azonban csak együtt, egymással összefüggésben értelmezhető és csak így lehet alkalmazni. Az (5) bekezdés ugyanis kifejezetten tartalmaz a tömegközlekedési eszközön utazni nem tudókra vonatkozó szabályt az utazási költség elszámolását illetően, amelynek egyedüli törvényi feltétele az orvosi utazási utalvány, amely igazolja azt, hogy az igénybe vevő képtelen tömegközlekedési eszközön utazni. Kétségtelen, hogy a felperes és az őt kísérő felesége életkoruknál fogva díjmentes utazásra voltak jogosultak. Nem volt vitás azonban az sem, hogy tömegközlekedési eszköz igénybevételével a felperes nem tudott a kezeléseken megjelenni és nem is azzal közelítették meg az egészségügyi intézményt. A háziorvosi igazolás szerint tehát jogosultak voltak utazási költségtérítésre az egyéb közlekedési eszköz - személygépkocsi - igénybevétele mellett.
A perbeli időben hatályos R. 11. § (5) bekezdése szerint az utazási költségtérítés mértékének meghatározása szempontjából volt irányadó az "olcsóbb díjtételű menetrend szerinti közlekedési jegynek az ára". Az egyéb járművön való utazás elszámolásának lehetőségét az orvosi utazási utalvány biztosította, amelyet szintén az R. 11. § (5) bekezdése szerint állítottak ki.
Ekként az R. 11. § (8) bekezdésében szabályozott jogosultsági kérdésnek nincs jelentősége a jogvita elbírálása során, hiszen ezen rendelkezés csupán annak kizárását célozta, hogy jogosulatlan térítés felvételéből kizárja azokat a személyeket, akik tömegközlekedési eszköz igénybevételével, de külön jogszabály alapján díjmentesen utazhatnak.
Nem mond ellent a fenti jogszabály értelmezésnek az sem, hogy utóbb az R. 11. §-ának különböző bekezdéseit változó időpontoktól kezdődően módosították, hiszen az utóbbi kormányrendeleti szinten részletesen szabályozott utazási költségtérítés csak az életkörülmények megváltozása miatti pontosítás céljából történt és tette egyértelművé egyébként a törvényi szinten kimondott kedvezmény igénybevételének elszámolását.
Mindezen indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. III. 10.190/2008.)