adozona.hu
BH 2009.8.255
BH 2009.8.255
Ha a munkavállaló lényeges munkavállalói kötelezettségét figyelmen kívül hagyva folyamatosan a munkáltatója helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, ez az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, és a felmondást megalapozza [Mt. 89. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes uszodamester munkakörben 2001. március 2-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 2003. július 8-án kelt rendes felmondással 2003. augusztus 7-étől megszüntette. Ennek indokolása konkrét okokat is felsorolva a felperesnek a munkáltatóval szembehelyezkedő, az együttműködést megtagadó, a munkáltatót és a vezetését lejárató összeférhetetlen magatartására hivatkozott.
A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének megállapítására és a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazá...
BH 2009.8.255 Ha a munkavállaló lényeges munkavállalói kötelezettségét figyelmen kívül hagyva folyamatosan a munkáltatója helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, ez az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, és a felmondást megalapozza [Mt. 89. §].
A felperes uszodamester munkakörben 2001. március 2-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 2003. július 8-án kelt rendes felmondással 2003. augusztus 7-étől megszüntette. Ennek indokolása konkrét okokat is felsorolva a felperesnek a munkáltatóval szembehelyezkedő, az együttműködést megtagadó, a munkáltatót és a vezetését lejárató összeférhetetlen magatartására hivatkozott.A felperes keresete a rendes felmondás jogellenességének megállapítására és a jogellenesség jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2003. július 8-án kelt rendes felmondása jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért azt hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2003. évre 44 602 forint, 2004. évre 576 576 forint, 2005., 2006. évekre évenként 616 176 forint elmaradt munkabért és mindezen összegek törvényes kamatát, négyhavi átlagkeresetnek megfelelő 205 392 forintot. A felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította.
A tényállás szerint az alperes 2002. május és 2003. január 22. között többször írásban figyelmeztette a felperest (2002. május 10-én, május 13-án, szeptember 3-án, december 13-án, 2003. január 10-én, január 22-én). Ezek tárgyában munkaügyi per volt folyamatban, melynek során meghozott jogerős ítélet az alperesi intézkedések egy részét hatályon kívül helyezte.
Az alperes - mivel a felperes a V. Szakszervezeti Szövetség helyi szakszervezetének volt a tisztségviselője - többször (2003. január 28. és 2003. június 20. között hat alkalommal) kezdeményezte a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv hozzájárulását a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez, és egyetértő nyilatkozat pótlása iránt kereseti kérelmet is előterjesztett. A rendes felmondást 2003. július 8-án azt követően közölte a felperessel, miután a V. Szakszervezeti Szövetség a 2003. június 20-án átvett kérelmére 8 munkanapon belül a tervezett munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját nem terjesztette elő. A munkaügyi bíróság ezért nem találta alaposnak a felperes kereseti kérelmében a jogalap körében előadott azon érvelését, miszerint a rendes felmondás a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése hiánya miatt is jogellenes. Ugyanakkor a felmondás indokaira lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra vont le jogi következtetést, hogy az alperes intézkedése érdemben azért jogellenes, mert az indokok egy része miatt a munkáltató már figyelmeztetésben részesítette a felperest, a további felmondási indokok pedig valótlanok, illetve álláspontja szerint okszerűen munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetéséhez nem vezethetnek.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy egyes indokok miatt a felperes már figyelmeztetésben részesült, ezért ezek az indokok nem képezhették egy későbbi felmondás jogszerű indokát. A munkaügyi bíróság nem találta kellően bizonyítottnak, hogy a felperes a munkáltatója és a vezetője ellen fordult, a vendégek előtt rendszeresen a munkáltató és a munkáltató vezetésének jóhírnévhez való jogát sértette, és lejárató kijelentéseket tett. Az indokolás szerint az e körben vallomást tévő tanúk nem tudták konkrétan megmondani, hogy a felperes ezzel összefüggésben milyen kijelentést tett, és vendéget sem tudtak személy szerint megnevezni. A munkaügyi bíróság a perben azon indokok valóságát sem látta bizonyítottnak, hogy a felperes a társaság hivatalos dokumentumairól másolatot, videó és fényképfelvételeket készített, és a vendégeket illetően jogosulatlan adatgyűjtést folytatott.
A munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában jóllehet tényként állapította meg, hogy a felperes és a vezetőség között nagyon elmérgesedett a kapcsolat, és ez a munkavállalók egy részét zavarta, ugyanakkor nem találta igazoltnak azt a felmondási indokot, hogy a felperes összeférhetetlen magatartást tanúsított. Álláspontja szerint a felek nem megfelelően kezelték a problémát, és ez vezetett a konfliktus elmélyüléséhez. Ezt alátámasztja az a valósnak talált felmondási indok is, miszerint a felperes az alperes elnök-vezérigazgatóját a vendégek jelenlétében "takarodjon innen" kiabálása közben hagyta ott. A munkaügyi bíróság szerint ez összefüggött azon körülménnyel, hogy az alperes törvényes képviselője megelőzően "provokálta" a felperest.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint valós az a felmondási indok, hogy a felperes feljelentést tett a munkáltatója ellen, melynek következményeként az alperesnél lefolytatott vizsgálat szabálytalanságot nem tárt fel, ezért az OMMF az eljárást megszüntette. Ezt az indokot a munkaügyi bíróság azért nem találta okszerűnek, mert megítélése szerint a munkavállalóknak joguk van a munkáltatónál felmerült valós vagy általuk annak vélt szabályszegések miatt vizsgálatot kezdeményezni. A felperes bejelentése azért sem minősülhet okszerű felmondási indoknak, mert a korábban tett feljelentése alapján az OMMF bírsággal sújtotta a munkáltatót. Továbbá azt a felmondási indokot sem találta okszerűnek a munkaügyi bíróság, miszerint a felperes a munkáltató jóhírnevének csorbítására törekedett az egyik televízió műsorában. E körben azt értékelte, hogy a felek közt per volt folyamatban, melynek eredményeként a bíróság az alperest túlmunkadíj, bérpótlékok és utazási költség megfizetésére kötelezte, ezért a felperes feltehetőleg valós körülményeket sérelmezett. Miután a műsor végül adásba nem került, azt sem lehetett pontosan megállapítani, hogy ott a felperes részéről mi hangzott el.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és további 169 448 forint elmaradt munkabér és törvényes kamata megfizetésére kötelezte az alperest, továbbá megállapította, hogy az elsőfokú ítélet szerint megítélt négy havi átlagkeresetnek megfelelő összeg "nettó" 205 390 forint. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti értékelésével és mérlegelésével a felmondás jogellenességét jogszerűen állapította meg. A lefolytatott bizonyítás eredményeként azt nem lehetett megállapítani, hogy a felperes utóbb a figyelmeztetésekben terhére rótt magatartásokkal azonos, vagy hasonló jellegű magatartást tanúsított volna, ezért a figyelmeztetésben foglalt magatartások kétszeres értékelésére nincs lehetőség.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság azon megállapításával, hogy az alperes vezetősége a szakszervezet tisztségviselőjével kialakult konfliktust nem megfelelően kezelte, és ez a munkavállalók, valamint a munkáltató között összeütközésekhez vezetett. Bizonyítottnak találta, hogy a felperes a személyiségéből adódóan időnként "túlreagálta" a vezetőségnek a vele szemben tanúsított magatartását, azonban erre álláspontja szerint több alkalommal éppen az alperes vezetőségének, elsősorban a törvényes képviselőjének a vele szemben tanúsított magatartása miatt került sor. Ilyen körülmények között a másodfokú bíróság érvelése szerint nem állapítható meg, hogy a felperes a munkahelyi vezetőjével szemben olyan összeférhetetlen magatartást tanúsított volna, ami a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette.
A másodfokú bíróság szerint a felperes közérdekű bejelentése bár valóban tartalmaz megjegyzést az alperes törvényes képviselőjének személyére, ez önmagában azonban nem alapozza meg a rendes felmondás jogszerűségét.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - a felperes keresetének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem értékelték valamennyi - a felperes összeférhetetlen magatartását alátámasztó - perbeli bizonyítékot, és a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközően annak indokát sem adták. A jogerős ítélet nem tulajdonított jelentőséget a felperes személyes előadásának, és a fellebbezésben kiemelt tanúvallomásoknak, melyeket az alperes a felülvizsgálati kérelmében is részletesen megjelölt annak alátámasztásaként, hogy a felperes nem tett eleget az Mt. 3. § (5) bekezdésében, 4. §-ában, 103. § (1) bekezdés c) pontjában és 104. § (1) bekezdésében foglalt kötelességének. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok döntése ezért jogszabálysértő, és nem felel meg a kialakult bírói gyakorlatnak sem.
A felülvizsgálati kérelem azt is hangsúlyozta, hogy a rendes felmondás indokai egy olyan folyamatot jelöltek meg, amely a felperes huzamos ideig tartó szembeszegülésén, a vezetőkkel történő folyamatos szembenállásán, a munkahelyi légkör rendszeres megzavarásán, az alperes jóhírnevének csorbításán keresztül vezettek az összeférhetetlensége megállapításához. A felülvizsgálati érvelés szerint jogszabálysértő a jogerős ítélet, mert nem tekinti a rendes felmondást megalapozó oknak az alperes társaság és annak vezetője lejáratására alkalmas 2002. december 17-ei közérdekű bejelentést, melyben a felperes a társaival együtt a munkáltatóról, annak dolgozóiról, az ő jóhírnevüket súlyosan sértő, megalapozatlan, rágalmazó bejelentést tett azt a látszatot keltve, hogy az alperesnél folyamatosan súlyos bűncselekményeket követnek el. Miután a vizsgálat azzal zárult, hogy a hatóság semmilyen jogsértést nem állapított meg és az eljárást megszüntette, az 1977. évi I. törvény 15. § (3) bekezdése alapján eljárva az alperes megkeresésére feltárta a bejelentő kilétét.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az Mt. 89. § (1) bekezdése értelmében a határozatlan idejű munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti. A rendes felmondás jogszerű, ha annak indoka a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő világos, valós és okszerű okot jelöl meg. A törvény rendes felmondás esetén feltételként nem írja elő a munkavállaló kötelezettségszegése súlyának és a vétkességének, valamint annak vizsgálatát sem, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette-e. Ezért a jogerős ítélet tévedett, amikor az indokolásában a rendes felmondást az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételek alapján értékelte.
Helytálló a felülvizsgálati érvelés, miszerint a rendes felmondás indokolása egy hosszabb időszak sorozatos eseményeit átfogva hivatkozott a felperes összeférhetetlen magatartására.
A tényállás felülvizsgálati kérelemmel nem támadott megállapítása szerint a felperes és a vezetőség között nagyon elmérgesedett a kapcsolat, és ez a munkavállalók egy részét zavarta, a munkatársak nem helyeselték a felperes szakszervezeti tevékenységét, tartottak attól, hogy ez a munkaviszonyukra és a jövedelmükre kihatással lesz. A jogerős ítélet indokolása is igazoltnak találta, hogy a felperes a személyiségéből adódóan időnként "túlreagálta" a vezetőségnek a vele szemben tanúsított magatartását. Az eljárt bíróságok ugyanakkor nem adták megalapozott indokát annak, hogy a felperes munkaviszonnyal kapcsolatos ezen magatartását - amely tartósan és többször is előfordult - miért nem értékelték. A perben nem került megállapításra, hogy az elnök-vezérigazgatónak a rendes felmondás közlését megelőző időpontú egyetlen "provokatív" megjegyzésén túlmenően a munkáltató, illetve vezetőinek bármilyen magatartása "provokálta" volna a felperest, és ezzel alapos okot szolgáltatott volna a felperes folyamatos konfrontálódására, és azt a munkáltató miért lett volna köteles - intézkedés nélkül - hosszú távon elfogadni. Egymagában az a körülmény, hogy a felek között korábban munkaügyi vita volt folyamatban, a felperes által az Mt. 3. § (1) bekezdésében, (5) bekezdésében, és az Mt. 103. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak sorozatos megsértését okszerűen nem indokolhatja. A munkáltató nem köteles tűrni a korábban pert nyerő munkavállalója későbbi kötelezettségszegéseit, a feletteseit sértegető, becsmérlő kijelentéseit.
A felmondás indokai között vannak olyanok, amelyekért a felperes korábban figyelmeztetésben részesült, ezért azok önálló felmondási indokként nem, de egy folyamat részeként értékelhetők. Így a folyamatosan tanúsított összeférhetetlen, és a felettesekkel szembeszegülő magatartás részeként értékelhető, amikor az alperes megbeszélést kezdeményezett, és a felperes a munkahelyi vezetőit szó nélkül - általa is elismerten - többször otthagyta, illetve az, hogy a közölt figyelmeztetést a felperes összegyűrte, és az intézkedő vezetőnek visszadobta.
A felmondás indokolása szerint a felperes több alkalommal a fürdővezető és a munkavállalók, valamint a fürdővendégek jelenlétében elfogadhatatlan hangnemben és hangerővel minősítette munkavégzésének körülményeit és a munkabérét. A vendégek előtt rendszeresen a munkáltató és a munkáltató vezetésének jóhírnevéhez való jogát csorbító, lejárató kijelentéseket tett, esetenként a fürdő büféjében, illetve a vendégek közé ülve a fürdőmedencében.
A 2002. május 10-ei figyelmeztetést a felperes egyetlen ilyen eset miatt kapta. A tanúvallomások ugyanakkor egybehangzóan azt bizonyították, hogy ezen felmondási indokban megjelölt felperesi magatartás rendszeresen előfordult, a vendégeket ez a felperesi magatartás kifejezetten zavarta, emiatt panaszkodtak is. Ezen lényeges bizonyítékok értékelés és indokolás nélkül hagyása sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését és a 221. § (1) bekezdését.
Az alperes a tevékenysége folytán olyan szolgáltatást nyújt, amelyet a vendégei szabadidejükben szórakozásként vesznek igénybe. Az alperes bevétele és további működése a vendégforgalomtól függ. A vendégek előtt a munkavállaló és a munkáltató közötti kapcsolatra, munkabérre, a munkáltatóra vonatkozó bármilyen tartalmú negatív kijelentés ezért súlyosan sérti a munkáltató jóhírnevét, veszélyezteti gazdasági érdekét, következésképpen annak esetleges valóságtartalma sem teremt arra jogszerű alapot a munkavállalónak. Az a körülmény, hogy utóbb a perben olyan vendég nem volt személy szerint azonosítható, aki előtt a felperesi kijelentés elhangzott, illetve annak tartalma nem volt szó szerint igazolható, az egybehangzó tanúvallomásokkal aggálytalanul alátámasztott rendszeresen tanúsított felperesi magatartás valóságát és annak súlyos megítélését nem kérdőjelezi meg.
A felmondás indokolása tartalmazza, hogy a felperes is aláírta azt a 2002. december 17-én kelt feljelentést a munkáltatója ellen, amelynek hatására lefolytatott vizsgálat a megfogalmazott hiányosságokat nem tárta fel, ezért az OMMF az eljárást megszüntette. Az eljárt bíróságok e körben megállapították, hogy az indok valós, de azt nem találták okszerűnek. Csak azt a körülményt értékelték, hogy a felperes a társaival együtt közérdekű bejelentést tett, és a megelőző bejelentésük alapján indult OMMF vizsgálat korábban munkaügyi szabálytalanságok miatt bírságolta a munkáltatót. Ugyanakkor a bíróságok nem értékelték a munkáltatóra és vezetőjére tett, őt személyében sértő és súlyosan rágalmazó állításokat, melyeket - mivel azok bizonyítást nem nyertek, és bűncselekményt és szabálytalanságot sem állapítottak meg - az alperes alappal minősíthette a felmondás indokolásában rosszhiszeműnek, és a munkafegyelemhez, a megfelelő munkahelyi légkör fenntartásához fűződő érdekét súlyosan sértőnek.
A fentieket értékelve megállapítható, hogy a felperes lényeges munkavállalói kötelezettségét figyelmen kívül hagyva munkáltatója helytelen megítélésére alkalmas módon járt el. A munkavállalót megilleti a véleménynyilvánítás alkotmányos joga, ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkaviszonyban a felek szoros alá-, fölérendeltségi és bizalmi kapcsolatán alapuló együttműködési kötelezettségét figyelmen kívül hagyva a munkavállaló ezt a jogát korlátlanul, a munkáltatója gazdasági és szervezeti érdekeivel ellentétesen, azt súlyosan sértő, illetve veszélyeztető módon gyakorolhatja [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont].
A lényeges munkavállalói kötelezettséget jelentő együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyilvánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el (EH 1050.).
A perbeli rendes felmondás indokolása szerint a felperes az utóbbi időben (május hónapban) az indulatain nem tudott uralkodni, a fürdő beruházási és műszaki vezetőjét és az elnök-vezérigazgatót többször is szemtől-szemben megfenyegette. A felperes összeférhetetlen magatartása miatt a munkatársak elfordultak tőle, aggodalommal figyelték, hogy minden cselekedetével ezen légkör megrontására törekszik.
Gy. J. tanúvallomást tett arról, hogy a felperes megfenyegette, arrogánsan lépett fel vele szemben. Cz. P. tanúként vallotta, hogy ahogy haladtak előre az események, a munkavállalók már nem örültek a felperes folyamatos "kéretlen ügyintézésének". D. F. fürdővezető tanúvallomása szerint a felperes minden egyes utasítását megkérdőjelezte, folyamatos szembeszegülést érzékelt a személye iránt. G. E. L.-né vallotta, hogy a felperes és a vezetőség közötti konfliktus miatt a munkavállalók között a légkör megromlott. Sz. Gy. vallomása szerint attól kezdve, hogy a felperes szakszervezeti tisztségviselő lett, megváltozott a magatartása, kioktató, fellengzős hangnemben kezdett beszélni, ő volt a "legokosabb", mindig tudta, hogy mit kell csinálni, ellenszegült az utasításoknak, nem volt hajlandó együttműködni, durva hangnemben beszélt, fenyegető magatartást tanúsított, megjelenésében, testtartásában is "úgy viselkedett, hogy vele most már semmit nem tehet a munkáltató".
Az előbbiekben kifejtett aggálytalan perbeli bizonyítékok törvénynek megfelelő egybevetése, okszerű és a logika szabályainak megfelelő értékelése [Pp. 206. § (1) bekezdés] alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes jogszerűen szüntette meg rendes felmondással a felperes munkaviszonyát. Az alperes által az előbbiek szerint kellően bizonyított hosszabb ideje folyamatosan tanúsított, összeférhetetlen és a felettesekkel szembeszegülő, a munkatársakat is zavaró, mindemellett az alperes gazdasági érdekeit veszélyeztető felperesi magatartás valós és okszerű indokául szolgált a munkaviszonya megszüntetéséhez [Mt. 89. § (1)-(3) bekezdések].
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.718/2007.)