adozona.hu
BH+ 2009.6.281
BH+ 2009.6.281
A munkavállaló munkabér-igényével szemben a munkáltató a rendszeres munkavégzés hiányára alappal nem hivatkozhat, ha a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, holott a munkavállaló a munkavégzésre rendelkezésre állt [Mt. 141. §, 102. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében előadta, hogy 1999. január 1-jén szóbeli megállapodással létesített munkaviszonyt az alperes ügyvédi irodával, melynek irodavezetője a volt házastársa. Az alperes a munkaviszonyát 2003. február 12-én kelt levelével háromhavi felmondási idővel felmondta és háromhavi végkielégítés megfizetésére vállalt kötelezettséget. A felperes kereseti kérelme azon alapult, hogy az alperes nem fizetett részére munkabért. A felperes a keresetében 2000. május 1-jétől 2003. február 15-i...
BH+ 2009.6.281 A munkavállaló munkabér-igényével szemben a munkáltató a rendszeres munkavégzés hiányára alappal nem hivatkozhat, ha a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, holott a munkavállaló a munkavégzésre rendelkezésre állt [Mt. 141. §, 102. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes a keresetében előadta, hogy 1999. január 1-jén szóbeli megállapodással létesített munkaviszonyt az alperes ügyvédi irodával, melynek irodavezetője a volt házastársa. Az alperes a munkaviszonyát 2003. február 12-én kelt levelével háromhavi felmondási idővel felmondta és háromhavi végkielégítés megfizetésére vállalt kötelezettséget. A felperes kereseti kérelme azon alapult, hogy az alperes nem fizetett részére munkabért. A felperes a keresetében 2000. május 1-jétől 2003. február 15-ig terjedő időre elmaradt munkabére, felmentési időre járó átlagkeresete, végkielégítés-különbözet, valamint késedelmi kamatok és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek között nem jött létre munkaviszony, a felperes ténylegesen nem végzett munkát a részére, a munkabérét soha nem kérte. Nem vitatta, hogy a felperest munkavállalóként bejelentette és 1999-2003. években a felperesi munkabér tekintetében eleget tett adatszolgáltatási, adó- és járulékfizetési kötelezettségének.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 2 377 000 forint elmaradt munkabért, 150 000 forint felmentési időre járó átlagkeresetet, 150 000 forint végkielégítés-különbözetet, és ezen összegek 2003. május 16-tól számított törvényes kamatát.
A munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában megállapította, hogy a felek között munkaviszony jött létre. A felek szóban abban állapodtak meg, hogy a felperesi járandóság a minimálbérrel megegyező munkabér. Ezt az összeget az alperes egy ízben, egyoldalú intézkedésével felemelte. Az alperes adminisztratív feladatok elvégzésére alkalmazta a felperest, heti 40 órás munkaidőben dolgozó "általános titkár", "irodai adminisztrátor, írnok", "irodavezető" munkaköröket betöltő munkavállalóként jelentette be. A felperesnek nem az alperes székhelyén, hanem az alperesi irodavezetővel közös otthonában kellett munkát végezni. Az alperesi irodavezető maga sem vitatta, hogy a felperes részére időközönként feladatokat adott, bár nyilatkozata szerint azok ellátásával nem volt elégedett, és egyébként úgy tekintette, hogy a felperes házastársi szívességként jár el.
A munkaügyi bíróság az Mt. 141. § és 142. §-a alapján, valamint az Mt. 102. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazásával megalapozottnak találta a felperes kereseti kérelmét. Nem értékelte releváns körülményként, hogy az alperes a munkaviszony fennállása alatt a felperesnek nem adott megfelelő mennyiségű feladatot, vagy azokat a felperes milyen minőségben végezte el. Nem fogadta el az alperes azon védekezését, miszerint az irodavezető által felperes részére átadott havi pénzösszegek - azok jelentős mértékére tekintettel - értelmezhetők úgy is, hogy a munkabért magában foglalták. A munkaügyi bíróság kiemelte, hogy nem vitásan a felperes rezsiköltségre és a család létfenntartásával járó egyéb kiadásokra a házastársától különböző összegben pénzt kért és kapott, de ezek jogcíme nem munkabér volt. Az a körülmény, hogy a felperes a házassági életközösség fennállása alatt nem igényelte a munkabérét, nem jelenti azt, hogy arról lemondott, elévülési időn belül ezért jogszerűen követelheti.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, melyben a felperesi kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság "közbenső ítéletét" helybenhagyta, a késedelmi kamat mértékének pontosításával.
A jogerős ítélet a munkaügyi bíróság álláspontját osztotta a munkaviszony fennállását illetően. Kiemelte, hogy az alperes mint munkáltató 1999. január 1-jétől 2003. február 15-ig terjedő időre a felperest munkavállalóként jelentette be, utána járulékot fizetett, az éves "NYENYI" adatszolgáltató lapokon közölte a felperes munkakörét és munkabérét. A másodfokú bíróság bizonyítottnak találta azt is, hogy a felperes a munkaszerződése alapján az alperesi irodavezetővel közös otthonukban munkát végzett az alperes számára, az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjába foglalt kötelezettségének eleget tett. A felperes tényleges munkavégzését igazolja az is, hogy az alperes a felmondásában rendelkezett arról, hogy a felperest a munkavégzés alól felmenti. A jogerős ítélet az Mt. 102. § (1) bekezdésében foglaltakra is hivatkozott, amely előírja, hogy a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés, illetve az egyéb vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem hivatkozása szerint a jogerős ítélet iratellenesen tartalmazza, hogy a felperes az ügyvédi irodában vagy az ügyvédi iroda részére máshol munkát végzett. A jogerős ítélet az alperes szerint azért is jogsértő, mert okszerűtlen a levont jogi következtetése. Az eljárt bíróságok nem állapították meg a rendszeres felperesi munkavégzést, és azt sem, hogy milyen munkabérre volt megállapodás. Ugyanakkor teljes egészében figyelmen kívül hagyták, hogy csupán az elvégzett munkáért jár munkabér. Ezért az alperesi álláspont szerint a felperesnek az alkalmanként végzett másolásért, egy ízben végzett iratrendezésért, valamint a telefonok felvételéért és vendégfogadásért munkabér nem jár. A felek viszonyában nem állapítható meg a munkaviszony lényeges eleme, a lekötöttség, alá-, fölérendeltség, melyre az eljárt bíróságok az ítéletük indokolásában nem tértek ki. Emellett a felülvizsgálati kérelem azt hangsúlyozta, hogy kizárólag azért hoztak létre a felperessel munkaviszonyt, mert egészségügyi szolgáltatások biztosítása és nyugdíjalapot jelentő munkaviszony megszerzése volt a cél.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy a perben igazolta állítását, miszerint rendszeresen munkát végzett az alperes részére, az alperes maga sem hivatkozott arra, hogy az Mt. 103. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét megszegte volna, nem végezte el a rábízott feladatokat, ezért az alperes nem mentesülhet a munkabér megfizetése alól arra hivatkozva, hogy nem látta el rendszeresen feladatokkal.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok által megállapított tényállás iratellenességet, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, helytálló az abból levont jogi következtetés is.
Az eljárt bíróságok a felek között munkaviszony fennállását jogszabálysértés nélkül állapították meg. A felek szándéka ugyanis minden kétséget kizáróan munkaviszony létrehozására irányult, a munkaszerződés alapvető elemeiben, mint munkakör, munkabér, a munkavégzés helye megállapodtak, a felperes bizonyítottan az alperes utasítása szerint személyesen végzett az alperes részére munkát, az alperes a bejelentési és járulékfizetési kötelezettsége teljesítése során, a munkaviszony megszüntetésekor munkáltatóként járt el. A tényállás ezen lényeges elemei mellett pedig nem perdöntő, hogy a felek jogviszonyára az általánostól eltérő, sajátos viszony folytán - a felperes és az alperesi vezető között fennálló házastársi életközösség miatt - a munkaviszonyra jellemző függőség és alá-, fölérendeltség nem volt jellemző.
Az Mt. 141. §-a értelmében a munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen.
A felperes által nem volt vitatott az alperes által megtett bejelentés szerinti minimálbér és az alperes által elismert munkabéremelés sem, ezért az alperes azon állítása, miszerint az eljárt bíróságok nem tudták megállapítani, hogy milyen összegű munkabérben állapodtak meg, téves. Az Mt. 142. §-ában foglaltakat a jogerős ítélet nem sérti, hiszen munkaviszony a munkaszerződés írásba foglalása nélkül is létrejöhet érvényesen [Mt. 76. § (2) bekezdés], ha a munkavállaló a szóbeliség miatti érvénytelenségre 30 napon belül nem hivatkozik.
A jogerős ítélet az indokolásában helytállóan állapította meg, miszerint a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségének eleget tett, ezt a megállapítást a felülvizsgálati kérelem nem támadta. Az alperes a felperesi munkavégzés rendszerességének hiányára alappal pedig nem hivatkozhat, ha az Mt. 102. § (1) bekezdésében előírt foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Mindezekből következően a munkavállalót a munkabér megilleti, ha a munkaviszonya megszűnéséig a munkáltató rendelkezésére állt, és a munkáltató mellőzte a foglalkoztatását (EBH 2007.1720.).
A fentiek alapján ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdésének alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.826/2007.)