adozona.hu
BH+ 2009.5.231
BH+ 2009.5.231
A munkaviszonyt megszüntető jogellenes munkáltatói intézkedés jogkövetkezményei tekintetében a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség nem terheli. Már a munkaviszony fennállása alatt is folyósított rendszeres szociális járadék nem vehető figyelembe az elmaradt munkabér összegének megállapításánál máshonnan megtérült jövedelemként [Mt. 100. § (6) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az alperes munkáltató rendkívüli felmondása miatt indított keresetet a jogellenes jognyilatkozat jogkövetkezményei iránt.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 5 640 334 forint elmaradt munkabér annak kamata, és négyhavi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány címén 552 200 forint megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes 1999. november 1-jétől üzletvezető-helyettes, majd üzletvezető munkakörben állt munkaviszonyban. Az elsőf...
BH+ 2009.5.231 A munkaviszonyt megszüntető jogellenes munkáltatói intézkedés jogkövetkezményei tekintetében a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség nem terheli.
Már a munkaviszony fennállása alatt is folyósított rendszeres szociális járadék nem vehető figyelembe az elmaradt munkabér összegének megállapításánál máshonnan megtérült jövedelemként [Mt. 100. § (6) bekezdés].
A felperes az alperes munkáltató rendkívüli felmondása miatt indított keresetet a jogellenes jognyilatkozat jogkövetkezményei iránt.A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 5 640 334 forint elmaradt munkabér annak kamata, és négyhavi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány címén 552 200 forint megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes 1999. november 1-jétől üzletvezető-helyettes, majd üzletvezető munkakörben állt munkaviszonyban. Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest túlóra ellenértéke megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet az alperes rendkívüli felmondása és jogkövetkezményei körében elutasította. A peres felek fellebbezése folytán a másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. július 1-jén szűnt meg. A további eljárásban a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondással kapcsolatos összegszerűség tárgyában döntött.
Megállapította, hogy a felperes 1993. novembertől rendszeres szociális járadékban részesült és ezt a támogatást az 50%-os munkaképesség-csökkenés miatt kapja a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (továbbiakban: R.) alapján. Az Mt. 100. § (6) bekezdését a munkaügyi bíróság úgy értelmezte, hogy a rendszeres szociális járadék nem minősül munkavégzés ellenértékének. Továbbá, mivel a felperes az említett ellátásban részesül, már az alperesnél létesített munkaviszonyt megelőző időpont óta, ez okból sem tekinthető megtérült jövedelemnek. Arra is hivatkozott, hogy a munkaviszony megszüntetéséből származó igények érvényesítése körében az Mt.</a> szerint a munkavállalót kárenyhítési kötelezettség nem terheli.
Az elsőfokú bíróság az összegszerűség megállapításánál figyelembe vette, hogy a felperes 2000. október 1-jétől 2001. április 2-áig, illetve 2003. március 1-jétől 2005. április 30-áig munkaviszonyban volt. A fentiek alapján részletes számítások alapján határozta meg a felperes részére megítélt elmaradt munkabért.
Az Mt. 100. § (4) bekezdés alkalmazásánál a munkaügyi bíróság mérlegelte, hogy az alperesnek nem volt törvényes indoka a munkaviszony megszüntetésére, a rendkívüli felmondás jelentős tartalmi hibában szenvedett, továbbá a felperes 50%-os munkaképesség-csökkenése következtében kedvezőtlen helyzetben van a munkaerőpiacon. Ezért részére négyhavi átlagkeresetnek megfelelő átalány-kártérítést ítélt meg.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helytállónak találta a szükséges bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállást, az arra alapított jogi következtetést, egyetértett az elsőfokú ítélet indokaival is, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira is tekintettel hagyta helyben.
A fellebbezésre tekintettel kifejtette, hogy a felek között a havi átlagkereset bruttó összege nem volt vitatott, az elsőfokú bíróság a napi átlagkeresetet úgy állapította meg, hogy nem a naptári napokat, hanem a munkanapokat és egyéb fizetett napokat vette figyelembe.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás körében a munkavállalót a bérjövedelem szempontjából kárenyhítési kötelezettség nem terheli, a felperes a megtérült jövedelmét bizonyította, ezt az alperes nem cáfolta. A kárátalány mértékének meghatározása a jogellenesség súlyának megfelelően történt.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsődleges, illetve másodlagos fellebbezési kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Másodlagos felülvizsgálati kérelme az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult.
Az anyagi jogi jogszabálysértések körében az alperes a fellebbezése IV. fejezetének 1.1. pontja és a II. fejezetében foglaltak figyelembevételét kérte.
Iratellenesnek minősítette, hogy a felek egyezően adták elő a felperes havi, illetve napi átlagkeresetét. Arra hivatkozott, hogy a bíróság 2000. szeptember 11. és szeptember 30. közötti időszak vonatkozásában nem a felek számítását vette figyelembe és az ezektől való eltérést nem indokolta. E tekintetben az elsőfokú bíróság által meghatározott 94 125 forint helyett 92 040 forint figyelembevételét kérte.
Az Mt. 100. § (6) bekezdésével összefüggésben arra hivatkozott, hogy az ún. máshonnan megtérült összeg kifejezés minden megkeresett jövedelmet jelent. Ezeket nem a munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége, hanem az Mt. 100. § (6) bekezdésének utolsó mondata miatt kell figyelembe venni.
Az eljárt a bíróságok a Pp. 3. § (5) bekezdését megsértve figyelmen kívül hagyták az alperes bizonyítási indítványait, valamint azt a körülményt, hogy a felperes mintegy két évet munka nélkül töltött. Ezért az összegszerűség meghatározásánál figyelembe kellett volna venni a munkanélküli járadékot, a felperes egészségi állapotára tekintettel járó adókedvezményt, a külföldön kapott keresményét. Az elmaradt munkabért csökkentő tényező elsődlegesen a vitatott időszak alatt kereshető minimálbér, másodlagosan a felperes önhibájából nem érvényesített munkanélküli járadék összege. Mindezeken túlmenően az alperes által fizetendő elmaradt munkabér összegét csökkenteni kell a rendszeres szociális járadékkal.
Az Mt. 100. § (4) bekezdésével összefüggésben az alperes azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a jogszabály szövegétől eltérő módon, aránytalanul állapította meg a kárátalány összegét és az indokait nem ismertette. Az alperes megítélése szerint a perbeli esetben a legenyhébb szankciót kell alkalmazni.
Mindezek miatt elmaradt munkabér címén elsődlegesen 2 952 693 forint és kamatai, másodlagosan 3 397 082 forint, kéthavi átlagkereset címén 276 100 forint megfizetésére kötelezését kérte, a felperes további igényének elutasítása mellett. Az összegszerűség körében a 2006. július 21-én kelt előkészítő irata és fellebbezése 1.2. és 1.3. pontjainak figyelembevételét kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Előadta, hogy a kereseti kérelmének összegszerűségét a peres eljárásban okiratokkal bizonyította, az alperes ezzel szemben bizonyítást nem ajánlott fel.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja az alperes eljárásjogi érvelésére vonatkozóan a következő.
A felülvizsgálati kérelem önálló rendkívüli jogorvoslati kérelem. Ezért a törvény értelmében abban pontosan meg kell jelölni a jogszabálysértést és annak indokait, ebből következően nem felel meg a törvénynek a korábbi beadványokra történt utalás. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmének azon részeit bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfeleltek.
A napi átlagkereset összegét az adott ügyben az Mt.</a>-nek az ügyben irányadó 152. § (10) bekezdésének megfelelően kellett megállapítani. Ebből következően az alperes által elfogadott havi 138 050 forint átlagkeresetet nem a naptári, hanem a munkanapok számával való osztással kell kiszámítani. Ezért a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróságnak a 2000. szeptember 11-étől szeptember 30-ig tartó időszakra vonatkozó, munkanapokon alapuló számítását.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az Mt. 100. § (6) bekezdése - amely a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit szabályozza - nem állapít meg kárenyhítési kötelezettséget a munkavállaló terhére. Ez a szabály nem hasonlítható a munkáltató ettől eltérő jogcímű kártérítési kötelezettségét rendező, a felülvizsgálati kérelemben felhozott Mt. 184. §-ával, és az utóbbihoz fűződő bírói gyakorlatot sem lehet az adott jogkérdés elbírálásánál figyelembe venni.
Az elsőfokú ítélethozatalt megelőző tárgyalás berekesztésekor az alperes úgy nyilatkozott, hogy nincs bizonyítási indítványa; indítványnak tekinthető nyilatkozata a perben nem volt, ezért az elmaradt jövedelem összegének megállapítása a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen történt [Pp. 164. § (1) bekezdés]. A fél figyelemfelhívása, perbeli előadása csak akkor minősülhet bizonyítási indítványként, ha a kérelme (kérése stb.) a szavak általánosan használt jelentése, a szövegkörnyezet és a logika szabályai szerint ilyennek minősül, ettől eltérő esetben a fél előadásának tekintendő.
Az alperes nem vitatta a felperesnek azt az előadását, miszerint az alperesnél létesített munkaviszonya előtt már részesült rendszeres szociális járadékban. Ezt az ellátást a felperes a munkaviszonya fennállása alatt mindvégig kapta, következésképpen a logika szabályai szerint a megtérítendő munkabér összegét nem csökkentheti. Ennek eldöntésénél azt is figyelembe kellett venni, hogy az 1993. november 1-jén kelt társadalombiztosítási határozat szerint a felperes munkaképesség-csökkenése véglegesen 50%, orvosi felülvizsgálata nem szükséges.
Az elsőfokú bíróság az átalánytérítés mértékét jogszabálysértés nélkül mérlegelte és állapította meg. Figyelembe vette a munkaviszony tartamát, a jogellenesség súlyát, vagyis tartalmilag a törvénynek meg nem felelőségét, és a felperes személyes sajátos körülményeként a cukorbetegség miatt fennálló 50%-os munkaképességét. A kárátalány összegének a törvényben lévő legkisebb összeghez közelítő megállapítása (négy havi átlagkereset) az adott esetben nem alapoz meg a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést. Ezért az ezt helybenhagyó jogerős ítélet nem jogszabálysértő - arra is figyelemmel, hogy a munkaerő piacon a nem teljesen egészséges személyek köztudomásúan nehezebb helyzetben vannak az egészséges személyekhez képest. A Legfelsőbb Bíróság e körben is irányadónak tekinti a bizonyítási teherről, a bizonyítási indítványról és a másodfokú bíróság ítélet-indokolási kötelezettségéről fent kifejtetteket.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.074/2008.)