adozona.hu
BH+ 2009.2.88
BH+ 2009.2.88
Ha a munkavállaló a munkaviszonya alapján őt megillető juttatást a végzett munkája ellenértékeként kapta, az az elnevezésétől függetlenül munkabérnek minősül. Amennyiben az így munkabérnek minősülő devizaellátmányt - a teljesített munkaidő függvényében - időbérként fizette a munkáltató, az személyi alapbérnek minősül, és eltérő megállapodás hiányában a bérpótlék számításának alapjául szolgál [Mt. 142. §, 145. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében 2000. július 1-jétől 2003. augusztus 31-ig terjedő külföldi munkavégzése időszakára a devizaellátmánya 70%-ának alapulvételével 5 023 379 forint túlmunkabér és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 5 023 379 forint elmaradt munkabért és ennek 2002. február 1-jétől a kifizetésig terjedő időre járó törvé...
BH+ 2009.2.88 Ha a munkavállaló a munkaviszonya alapján őt megillető juttatást a végzett munkája ellenértékeként kapta, az az elnevezésétől függetlenül munkabérnek minősül. Amennyiben az így munkabérnek minősülő devizaellátmányt - a teljesített munkaidő függvényében - időbérként fizette a munkáltató, az személyi alapbérnek minősül, és eltérő megállapodás hiányában a bérpótlék számításának alapjául szolgál [Mt. 142. §, 145. §].
A felperes keresetében 2000. július 1-jétől 2003. augusztus 31-ig terjedő külföldi munkavégzése időszakára a devizaellátmánya 70%-ának alapulvételével 5 023 379 forint túlmunkabér és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 5 023 379 forint elmaradt munkabért és ennek 2002. február 1-jétől a kifizetésig terjedő időre járó törvényes kamatát.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1996. március 1-jétől 2003. augusztus 31-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a felperest ezen időszak alatt határozott időre szóló munkaszerződésekkel és kiküldetési megállapodásokkal külföldi munkavégzésen asztalos munkakörben foglalkoztatta. A határozott időre szóló munkaszerződésekben a felek forintban a mindenkori minimálbérnek megfelelő személyi alapbérben, a kiküldetési megállapodásokban és azok módosításaiban a külföldi tartózkodás idejére USA dollárban devizaellátmány fizetésében állapodtak meg. Ennek összege a peresített időszakban 2000. február 1-jétől havi 1350 USD, 2001. január 1-jétől havi 1260 USD, 2002. február 27-től havi 1140 USD volt.
A felperes az alperes által is beismerten munkavégzése során túlmunkát végzett, melynek ellenértékeként az alperes a munkaszerződésben kikötött személyi alapbér figyelembevételével a per folyamán túlmunkabért fizetett. A munkaügyi bíróság a felek nyilatkozatai és a tanúvallomások értékelése alapján arra következtetett, hogy a kereseti kérelem szerint a felperes részére kifizetett devizaellátmány 70%-a munkabérnek minősült. Amennyiben a devizaellátmány vagy annak egy része munkabérnek minősül, azt a rendkívüli munkavégzés esetén járó munkabér és pótlékok elszámolásakor sem lehet figyelmen kívül hagyni, ellenkező esetben a rendkívüli munkavégzés után járó ellenértéket a munkavállaló teljes egészében nem kapná meg. A felperes munkabére a munkabér és devizaellátmány elszámolásáról szóló évenkénti kimutatások, valamint a határozott időre szóló munkaszerződések és módosítások alapján időbérként került meghatározásra, elszámolásra és kifizetésre, ezért a devizaellátmány azon része, amelyről az állapítható meg, hogy munkabér, személyi alapbérnek minősül.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint az ellátmány munkabér jellegét támasztja alá az a körülmény is, hogy annak mértékét a havonta ledolgozott munkaidő arányában állapította meg az alperes.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezéssel a munkaügyi bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok jogszabálysértően figyelmen kívül hagyták, hogy a Munka Törvénykönyve megkülönbözteti a munkabért és a személyi alapbért. Az Mt. 145. §-a szerint, ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása bérpótlék fizetését írja elő, annak számítási alapja - eltérő megállapodás hiányában - a munkavállaló személyi alapbére. Tekintettel arra, hogy a felek között eltérő megállapodás nem volt, a pótlékszámítás alapja csak a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér lehet. A felülvizsgálati érvelés szerint az eljáró bíróságok téves jogi következtetésük alapján állapították meg, hogy a felperes részére meghatározott ellátmány egy része munkabér jellegű, és ez a munkabér a pótlékszámítás alapjául is figyelembe vehető, a személyi alapbér, munkabér, átlagkereset fogalmát jogszabálysértéssel tekintették azonosnak, és ezért tévesen hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróság azon eseti döntéseire, amelyek a költségtérítést annyiban az átlagkereset részének tekintik, amennyiben költséggel nem fedezett része is van.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok helyesen indultak ki abból, hogy nem a juttatás elnevezésének, hanem a juttatás tényleges tartalmának van jelentősége. Ebből következően, ha a munkavállaló a juttatást a munkavégzési kötelezettsége teljesítésére tekintettel kapta, az munkabérnek minősül, csak a munkaviszonnyal összefüggésben felmerült költségei fedezetére kapott összeg a költségtérítés. Munkabérként kell figyelembe venni a költségtérítésként adott juttatást, ha valódi rendeltetése a munka díjazása (BH 2008.73.). Ha a munkaviszony alapján a munkavállalónak meghatározott juttatás a munkavégzés fejében jár, az elnevezésére tekintet nélkül munkabérnek minősül (EBH 251.).
Az adott esetben a jogerős ítélet a perbeli adatok alapján jogszabálysértés nélkül minősítette a havi devizaellátmányt - a kereseti kérelem kereteit figyelembe véve - munkabérnek. Az alperes munkáltató valamennyi kimutatása a havi devizaellátmány összegét "bérbesorolásként" tartotta nyilván. Annak havi összegét a munkáltató a ténylegesen felmerülő költségektől függetlenül a betöltött munkakör és szakképesítés alapján a munkavállalók között különbséget téve eleve eltérő mértékben határozta meg. A felperes erre vonatkozó előadását az alperes nem vitatta, és a felek egyezően adták elő azt is, hogy az alperes a vasárnapi munkavégzésért a devizaellátmány havi összegét emelve "prémium órákat" fizetett. Az elszámolásokból és a tanúvallomásokból is kitűnően az alperes a devizaellátmány havi összegét a ténylegesen ledolgozott órák alapján állapította meg és fizette ki.
Az előbbiek helytálló értékelése alapján jogszerű az a következtetés is, hogy az ily módon megállapított és elszámolt munkabért kell a bérpótlék számítási alapjaként figyelembe venni. Az Mt. 142. §-a szerinti személyi alapbér időbér. Miután a felperes a munkabérnek minősülő devizaellátmányát is havonta teljesített munkaideje alapulvételével, a munkában töltött idejének megfelelően, tehát időbérként kapta (az alperes a vasárnapi munkavégzés pótlékát "prémiumként" maga is ekként számolta el), ezért az a tartalma alapján az Mt. 142. §-a szerinti személyi alapbérnek minősül, és - eltérő megállapodás hiányában - a pótlékok számításánál irányadó.
Helytálló az elsőfokú ítéletben kifejtett azon álláspont, mely szerint ellenkező értelmezés esetén a rendkívüli munkavégzés ellenértékét a munkavállaló teljes egészében nem kapná meg. Nyilvánvaló, hogy a magasabb jövedelem elérése érdekében történik a külföldi munkavégzési helyen a munkavállalás, így a rendkívüli munkavégzés ellenértékének elszámolásakor sem hagyható figyelmen kívül az a munkabér összeg, amely kifejezetten a külföldi munkavégzés ellenértéke.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.536/2007.)