adozona.hu
BH 2009.1.25
BH 2009.1.25
A munkáltatót terheli a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló által végzett tevékenység miért vált szükségtelenné [Mt. 89. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1975. szeptember 1-jétől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, munkaviszonya megszűnését megelőzően a gyártási részlegnél termelés előkészítő munkakörb...
BH 2009.1.25 A munkáltatót terheli a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló által végzett tevékenység miért vált szükségtelenné [Mt. 89. §].
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1975. szeptember 1-jétől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, munkaviszonya megszűnését megelőzően a gyártási részlegnél termelés előkészítő munkakörben foglalkoztatták. A munkáltatói jogkör gyakorlója a 2004. október 15-én kelt rendes felmondásával 90 nap felmondási idő biztosításával szüntette meg a munkaviszonyát azon indokolással, hogy a kft. termelési és logisztikai feladatainak újraalakítása során bizonyos szakterületeket a jövőben összevonnak, ennek részeként a felperes által végzett tevékenységre nem lesz szükség.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperesnél a felperes munkakörét érintő átszervezés megvalósult. A termelés csökkenése 2004. augusztus, szeptember hónaptól volt érzékelhető, ezért W. M. felvétele 2004 júniusában még nem hozható összefüggésbe a felmondás okával. Az a tény, hogy a felperes munkaköri feladatait a felmondást követően a többi munkavállaló között szétosztották, az átszervezés fogalmát kellően kimeríti, annak célszerűsége pedig a perben nem volt vizsgálható. A felperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy a felmondás valódi indoka nem a felmondásban közölt ok, hanem magasabb szintű szaktudása volt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás okai nem felelnek meg az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt világos indokolási kötelezettségnek, nem egyértelmű, hogy az "egyes szakterületek összevonása" alatt mit értett a munkáltató, és ebből miként következik a felperes munkájának fölöslegessége. Az alperes a kirívóan szakszerűtlenül megfogalmazott felmondást a per során sem tudta világossá tenni, a rá háruló bizonyítási kötelezettségét az elsőfokú bíróság kifejezett felhívása ellenére sem teljesítette. Ebből pedig az következik, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", a kereset elutasítását, és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabályt sértett, ugyanis az a mód, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvet nem a bíró diktálja, hanem a jegyzőkönyvvezető visszaolvasás nélkül jegyzeteli, nélkülözi a közokiratok készítésének törvényi előfeltételeit. Ilyen módszer alkalmazása mellett a felek a jegyzőkönyv tartalmáról csak akkor tudnak meggyőződni, amikor az ügyben már jogerős ítélet született. További érvelése szerint a másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy a felmondás miért lenne szakszerűtlen, és annak sem, hogy számára a felmondás miért nem érthető. A munkáltató intézkedéséből megállapíthatóak azok a konkrét tények, amelyekre a felmondását alapozta, az alperes pedig az átszervezés megtörténtét bizonyította. A munkáltató a felmondás jogát rendeltetésének megfelelően gyakorolta, és nem az motiválta, hogy megszabaduljon attól az embertől, aki a vezetés hozzá nem értését átlátta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen eljárásjogi szabályszegésre, a Pp. 118. §-ában szabályozottak megsértésére hivatkozott.
A Pp. 118. §-a szerint a bírósági tárgyalásról a jegyzőkönyvet egyidejűleg, hangfelvétel esetén nyolc munkanapon belül el kell készíteni. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (BÜSZ) 8. § (1) bekezdés értelmében az eljárási törvények szerinti jegyzőkönyv kézírásos formában nem készíthető el. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a 2000. évi 4. számú szabályzatában (Sz.) rendelkezett a bíróságok egységes iratkezeléséről. Az Sz. 11. § (3) bekezdés szerint: "Ha a jegyzőkönyv - jegyzet alapján - nem a tárgyaláson készült el, és jogszabály annak az irathoz csatolását nem írja elő, a jegyzőkönyvvezető köteles a tárgyalási jegyzeteit (betelt jegyzetfüzeteit) az iratkezelését végző irodának megőrzésre átadni. A tárgyalási jegyzeteket három évig kell megőrizni". Mindezen rendelkezések alapján, továbbá a másodfokú bíróságnak a kijavítás tárgyában hozott 6. sorszámú végzését is figyelembe véve, a jegyzőkönyv elkészítésénél jogszabálysértés nem állapítható meg. A jegyzőkönyvvezetés ilyen módja mellett továbbá lehetősége volt az alperesnek a tárgyaláson az ott készült jegyzőkönyv visszaolvasását kérni, ilyen kérelmet nem terjesztett elő, így utóbb a visszaolvasás elmaradására nem hivatkozhat. A másodfokú bíróság az alperes jegyzőkönyv kijavítás iránti kérelmét részletes indokolás mellett utasította el, az ellen pedig a Pp. 233. §-ának (3) bekezdése szerint külön fellebbezésnek nincs helye.
A Pp. 235. § (1) bekezdése szerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul, a 141. § (6) bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell. A Pp. 244. § (1) bekezdés utolsó mondata értelmében a 235. § (1) bekezdése a fellebbezési ellenkérelemre, valamint a csatlakozó fellebbezésre is irányadó. Az említett jogszabályokból következően az alperes a fellebbezési ellenkérelmében - miután az ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult - nem az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására, hanem a rendes felmondás törvénynek megfelelőségére tett nyilatkozatot. Az e körben előadott újabb tények összefoglaló módon, a törvénynek megfelelő jegyzőkönyvezése nem alapozhat meg jogszabálysértést.
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató köteles felmondását megindokolni, abból a felmondás okának világosan ki kell tűnni, vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felmondási indok részletes leírása nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is (MK 95. számú állásfoglalás, BH 2003/5/211.). A rendes felmondással kapcsolatos munkaügyi vita során - az eljárásjogi szabályok megtartásával - további olyan tények és körülmények bizonyításának is helye lehet, amelyek - az indokolás keretein belül maradva - azt kiegészítik és alátámasztják. A bizonyítás azonban nem lépheti túl a felmondás indokolásának kereteit (MD II/143.). A felmondás indokát úgy kell megjelölni, hogy abból a munkavállaló egyértelműen megtudja, miért nem tartanak igényt a munkájára (BH 1993/4/266.).
Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság tévesen döntött, amikor a felmondás indokait túl általánosnak tekintette, mivel az indokok a jogszabályi előírásoknak és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelnek.
Helytállóan állapította meg azonban a másodfokú bíróság, hogy az alperes a rendes felmondásban foglaltakat bizonyítani nem tudta. Csupán azt igazolta ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan, hogy 2004 augusztusában a cégnél gazdasági nehézségek jelentkeztek, amelyek a mérleg szerinti eredményből is megállapíthatóak. Az azonban nem nyert bizonyítást, hogy a szervezet átalakítása során a felperes munkakörét érintően milyen szakterületek összevonására került sor, illetve az alperes által hivatkozott átszervezés mikor kezdődött. H. J. tanúvallomása sem bizonyította a fentieket: "arról nem tudok nyilatkozni, hogy írásos dokumentum és határozat született-e az átszervezésről".
Az alperes - mint azt a jogerős ítélet helytállóan fejtette ki - ellentmondásos nyilatkozatokat tett a végrehajtott intézkedésekről, a feladatok szétosztásáról, illetve nem bizonyította, hogy miért vált szükségtelenné a felperes által végzett tevékenység. Mindez kötelezettsége volt annak ellenére, hogy a bíróság egyébként az intézkedés célszerűségét nem vizsgálhatta [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A bírói gyakorlat szerint a felmondásban nem közölt indokra nem lehet hivatkozni (BH 1994/4/224.). A rendes felmondás nem tartalmaz utalást a felperes képességeire, sem a német nyelv ismeretének hiányára, ezért ezen, a bizonyítási eljárásban tett alperesi hivatkozások nem voltak vizsgálat tárgyává tehetőek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.522/2007.)