adozona.hu
BH 2008.11.311
BH 2008.11.311
A munkáltató az egyenlő bánásmód követelményét megsérti, ha 20 fő autóbusz-vezetőt keresett, de a korábban nála dolgozott gépkocsi-vezetőnőt nem alkalmazta [Mt. 5. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozással 831 944 forint vagyoni és 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 770 686 forint és kamata megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. június 18-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 1996. augusztus 20-ával szüntette meg azon ...
BH 2008.11.311 A munkáltató az egyenlő bánásmód követelményét megsérti, ha 20 fő autóbusz-vezetőt keresett, de a korábban nála dolgozott gépkocsi-vezetőnőt nem alkalmazta [Mt. 5. §].
A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozással 831 944 forint vagyoni és 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 770 686 forint és kamata megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. június 18-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 1996. augusztus 20-ával szüntette meg azon indokolással, hogy a felperes munkaképessége megváltozott, az 50%-os munkaképesség-csökkenésnek megfelelő munkát pedig a munkáltató nem tud biztosítani részére.
Az alperes 2003. évben és 2004. év elején több ízben adott fel álláshirdetést női és férfi autóbusz-vezetői munkatársak felvételére, ezért - a korábban is autóbusz gépkocsivezető munkakörben dolgozó felperes, aki időközben meggyógyult - 2004. március 5-én V. G. vezérigazgató-helyettesnél érdeklődött a foglalkoztatásról, aki B. Z. üzemvezetőhöz irányította. A felperes jelentkezését a munkáltató elutasította, és e tényt igazolta a Munkaügyi Központ által megállapított álláskeresési járadék folyósításához is. A Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltségének vezetője 2004. április 30-án igazolta, hogy az alperes 2004. február 18-án 20 fő autóbusz-vezetői jogosítvánnyal rendelkező munkaerőre jelentette be igényét.
A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperes arra hivatkozását, hogy az alperesnél érvényben lévő Vezérigazgató-helyettesi Utasítás 5.4. pontjában foglalt rendelkezés szerint nem volt mód olyan munkavállalók újbóli alkalmazására, akik munkaviszonya korábban a munkáltató rendes felmondásával szűnt meg végkielégítés fizetése mellett. Az alperes ezen indokra csak a peres eljárásban hivatkozott, és ha az elutasítás valós indoka ez a körülmény lett volna, úgy a munkáltató - az előírt eljárás mellett - a felperes felvételi lapját annak kitöltése után a Munkaügyi és Bérgazdálkodási Osztályhoz küldte volna meg írásos nyilatkozatot kérve. A felperes álláspontját támasztották alá hozzátartozói, valamint N. M. volt munkatárs, akik tanúvallomása szerint a felperes nekik panaszolta el, hogy azért nem alkalmazták, mert nő. A bíróság álláspontja szerint az alperesnek a foglalkoztatási jogviszony létesítését meghiúsító eljárása az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, ezért a felperes részére kártérítés fizetésére köteles. A felperes mint autóbusz gépjárművezető az alperesnél havi 123 713 forint bruttó összegű havi munkabért érhetett volna el, amelyből a bíróság levonásba helyezte a megtérült összegeket. A nem vagyoni kártérítés iránti igényt a felperes nem bizonyította, ezért a munkaügyi bíróság ebben a körben a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta, a kártérítés összegét 311 979 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes megfelelően bizonyította, hogy foglalkoztatása elmaradása miatt hátrány érte, az alperes pedig nem igazolta az egyenlő bánásmód követelményének betartását, ez pedig megalapozza a felperes kárigényét. A megyei bíróság nem tekintette jogszabálysértőnek a Termelési Vezérigazgató-helyettesi Utasítást, mivel az mindenkivel szemben fennálló korlátozást tartalmaz. Ezen utasítás figyelembevételével megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés hiányában sem került volna sor a felperes alkalmazására, így elmaradt munkabérben megnyilvánuló vagyoni kár nem érte. Ugyanakkor a jogerős ítélet bizonyítás nélkül is köztudomású tényként fogadta el, hogy az egyenlő bánásmód megsértése folytán a felperest olyan sérelmek érték, amelyek következtében nem vagyoni kártérítésre jogosult. A másodfokú bíróság ennek összegét a három hónap alatt elérhető jövedelmében határozta meg - levonva a munkanélküli ellátás összegét.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek - az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére vonatkozó rendelkezését nem érintve - a hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte a kártérítés összegszerűsége körében. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp.</a>-nek a bizonyításra és a másodfokú eljárásra vonatkozó rendelkezéseit, az általa alkalmazott jogi érvelés alátámasztására az elsőfokú eljárás során bizonyítás nem történt, az pedig a másodfokú eljárásban nagy terjedelme miatt nem eszközölhető, illetve ilyet a másodfokú bíróság meg sem kísérelt. A jogerős ítélet megsértette a Pp. 163. §-ának (1) bekezdését, amikor az ítéleti indokolást az arra vonatkozó tényállás felvétele nélkül, csupán vélelemre alapította.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet részbeni megváltoztatására, és a kereset teljes egészében történő elutasítására irányult. Érvelése szerint a munkáltató nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét. Arra hivatkozott, hogy jelen perben vagyoni kárigényt az Mt. 174-177. §-aira alapítottan nem lehet érvényesíteni, míg a nem vagyoni kártérítés iránti igény megalapozottságát a felperes nem bizonyította.
A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott, míg a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az Mt. 5. §-ának megsértése miatti perben - a bizonyítási teher megfordításából következően - elégséges, ha a jogsérelemre hivatkozó fél bizonyítja azt a tényt, hogy őt hátrány érte, ezt követően a másik félnek kell igazolnia, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, ennek sikertelenségét a terhére kell értékelni. A bíróság az alapos munkáltatói kimentést fogadhatja el a bizonyítékok összességében való értékelése során (BH 2004/255., EBH 2002/792., Pp. 206. §).
Az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértését jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, amelynek eredményeként meghatározott személy, vagy csoport neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, vallása stb., illetve egyéb tulajdonsága miatt összehasonlítható helyzetben lévő más személyhez, vagy csoporthoz képest kedvezőtlen bánásmódban részesül (2003. évi CXXV. tv. 8. §). A kifejtettekből következően tehát az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felperessel szemben alkalmazott intézkedésnek valós és okszerű indoka volt, továbbá azt, hogy nem sértette meg a felperes tekintetében az egyenlő bánásmód elvét.
Az eljáró bíróságok helytállóan értékelték a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján - meghallgatott tanúk, valamint a Vezérigazgató-helyettesi Utasítás 5.4. pontjában írt rendelkezések elmulasztása -, hogy a felperes foglalkoztatására azért nem került sor, mivel nő. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy az alperes női és férfi munkaerőt keresett felvételre autóbusz-vezetői munkakör ellátására, a felperes jelentkezésének időpontjában a munkaerő felvétel nem fejeződött be, a felperes pedig valamennyi alkalmazási feltételnek megfelelt. Az elsőfokú bíróság állapította meg helytállóan, hogy a Vezérigazgató-helyettesi Utasítás kizáró feltételeire az alperes a felvétel megtagadásakor nem hivatkozott, ennek ellenkezőjét a munkáltató a bírósági eljárás során nem bizonyította, így nem volt ítéleti bizonyossággal megállapítható, hogy a belső szabályozás hiúsította meg a felperes foglalkoztatását. Mindebből következően a bíróságok helytállóan állapították meg, hogy az alperes eljárása az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, ennek ellentételezéseként pedig kártérítés fizetésére köteles.
Az Európai Bíróság a C-14/83. számú ítéletében is kifejtette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma megsértésének szankciójaként alkalmazott kártérítés összegének arányban kell állnia az elszenvedett kárral, mivel ezáltal biztosított a szankció hatékonysága és visszatartó ereje.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a felperest 2004. május 5-étől október 19-éig (az új munkaviszony létesítéséig) elmaradt munkabér illeti meg, amelyből levonandó a máshonnan megtérült jövedelem. Az adott ügyben helytálló, nem törvénysértő mérlegelés szerint ezen összeg áll arányban a felperes által elszenvedett sérelemmel.
A másodfokú bíróság tévesen határozta meg a felperes részére fizetendő nem vagyoni kártérítést. Ebben a körben a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget (Pp. 164. §), nem igazolta, hogy a munkaviszony létesítésének elmaradásából milyen egyéb - nem vagyoni kártérítéssel szankcionálható - sérelem érte. Önmagában a jogsértés bekövetkezte "köztudomású tényként" nem értékelhető a kompenzáció jogalapjaként.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 275. §-ának (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.449/2007.)