adozona.hu
AVI 2007.9.86
AVI 2007.9.86
A garázs, gazdasági épület, üzlet, műhely nem minősíthető lakóingatlan rendeltetésűnek (1992. évi LXXIV. tv. 13. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996. június 12-én vásárolta meg a T., V. u. 1. szám alatti ingatlant, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezéssel szerepelt. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (továbbiakban: OMH) 2000. június 16-án kelt határozatában a felperes részére építési engedélyt adott a benyújtott terveknek, mellékleteknek megfelelő építési munkálatok elvégzésére. A felperes tevékenységi körében szerepel építőipari tevékenység, saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása ...
AVI 2007.9.86 A garázs, gazdasági épület, üzlet, műhely nem minősíthető lakóingatlan rendeltetésűnek (1992. évi LXXIV. tv. 13. §)
A felperes 1996. június 12-én vásárolta meg a T., V. u. 1. szám alatti ingatlant, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezéssel szerepelt. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (továbbiakban: OMH) 2000. június 16-án kelt határozatában a felperes részére építési engedélyt adott a benyújtott terveknek, mellékleteknek megfelelő építési munkálatok elvégzésére. A felperes tevékenységi körében szerepel építőipari tevékenység, saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása is. A felperes az építkezést 2000 évben kezdte meg, annak bejelentett generálkivitelezője volt.Az OMH 2004. június 14-én határozatában az épület engedélyezett tervében szereplő rendeltetésének módosítását a helyreállított egykori népi lakóépület vonatkozásában iroda, az új épületrészek vonatkozásában üdülőház céljára engedélyezte.
A felperes az ingatlant üzembe helyezett tárgyi eszközei között nyilvántartásba vette, utána értékcsökkenést számolt el. Az építési szerződések, vállalkozói és közműszámlák iroda és vendégházról szólnak, ezek a felperes könyvelésében szerepelnek.
A felperes 2003. II. és III. negyedévre benyújtott általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásaiban saját vállalkozásban megvalósuló beruházás áfa-adóját levonható adóként szerepeltette. A visszaigénylés indokaként tárgyi eszközbeszerzést tüntetett fel és az adó kiutalását kérte, a vizsgált időszakokra értékesítést nem vallott.
Az adóhatóság a felperesnél 2003. II. és III. negyedévre vonatkozóan áfa adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatokban a felperes terhére 4 240 000 Ft illetve 4 162 000 Ft adókülönbözetet írt elő, ezeket jogosulatlan visszaigényléseknek minősítette. Mindkét határozatban 50-50%-os mértékű adóbírságot szabott ki.
A felperes fellebbezései folytán eljárt alperes határozataiban ez elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Döntéseit - azonos tartalommal - az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 13. § (1) bekezdés 21. pontjába, 33. § (2) bekezdés i) pontjába foglaltakra alapította. Határozatait azzal indokolta, hogy lakóingatlan építéséhez, felújításához kapcsolódó beszerzések esetén nem vonható le az előzetesen felszámított adó. Ezért az ehhez kapcsolódó költségek áfa-tartalmának levonásba helyezése jogtalan.
A felperes kereseteiben a határozatok megváltoztatását, vagy hatályon kívül helyezésük mellett az elsőfokú adóhatóságok új eljárásra kötelezését kérte a tényállás felderítetlenségére és téves jogalkalmazásra hivatkozással. Vitatta az adókülönbözetek és bírságok jogalapját. Azzal érvelt, hogy adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges, bírósági eljárásban nem orvosolható eljárási jogszabálysértést nem követett el, határozatai kellően indokoltak. A felperesre nézve kedvezőbb elbírálást eredményező, az Európai Unió közösségi szabályozásából következő rendelkezéseket csak a 2004. május 1. napja után keletkezett adólevonási jogosultság esetén lehet alkalmazni. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja, 33. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdés i) pontja, 36. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésekből következően a lakóingatlan felújításával, átalakításával kapcsolatosan 2002. december 31. napja utáni teljesítési idejű beszerzések, számlák áfa-tartalma nem keletkeztet levonási jogosultságot.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítéleti döntés nem felel meg az Áfa. tv. 13. § 21. pontja, 18. § (2) bekezdése, 32. § (1) bekezdés d) pontja, 33. § (2) bekezdés i) pontja, 36. § (2) bekezdés a) pontja, 38. § (2) bekezdése szerinti rendelkezéseknek. Hivatkozott arra is, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság nem vonta értékelési körébe valamennyi adólevonási joga gyakorlásának jogszerűségét alátámasztó érvelését.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 10. számú ítéletét és az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságokat új eljárásra kötelezte.
Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja értelmében lakóingatlannak minősül a lakás céljára létesített, és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan. Nem minősül lakóingatlannak a lakóépülethez tartozó földrészlet, valamint az azon létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet, a gazdasági épület.
A perrel érintett ingatlant a felperes által sem vitatottan korábban lakás céljára létesítették, a felperes ekként vásárolta meg, és azt a határozatok szerinti bevallási időszakokban az ingatlan-nyilvántartásban lakás megnevezéssel tartották nyilván, rendeltetésének módosítására nem került sor, ilyen irányú kérelem sem került előterjesztésre.
Ebből következően az alperesnek és az elsőfokú bíróságnak a lakóingatlan fogalmát illetően a perbeli tényállás kapcsán kifejtett jogi álláspontja helytálló, és az ezzel kapcsolatos felperesi érvelés pedig téves.
Az alperes, az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra is, hogy a közösségi jog szabályait azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adófizetési kötelezettség, illetve az adólevonási jog 2004. május 1. napja után keletkezik (Áfa. tv. 70/A. §).
Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés a) pontja értelmében nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és szolgáltatást egészben vagy részben, nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel vagy hasznosítja, kivéve, ha a terméket és a szolgáltatást részben az Áfa. tv. 7. § (3) bekezdésében meghatározott célok elérése érdekében, vagy a 9. § (3) bekezdésében meghatározott szolgáltatáshoz hasznosítja.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében az alperes által nem vitatottan megállapította, hogy az alperes az e törvényhelyre alapított perbeli érvelését nem bizonyította (elsőfokú ítélet 5. oldal utolsó bekezdése, 6. oldal első bekezdése). Ezért ezt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásra nézve irányadónak tekintette. Kiemeli egyben, hogy az alperes határozatait nem is e törvényhelyre alapította, és az Áfa. tv. 33. § (2) bekezdésében felsorolt értékesítések és szolgáltatások tekintetében az Áfa. tv. 33. § (2) bekezdés a) pontjának vizsgálata nem is merülhet fel, mivel a levonási tilalom ezekben az esetekben akkor is fennáll, ha kizárólag az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységet szolgálja a beszerzés.
Az Áfa. tv. 33. § (2) bekezdés i) és j) pontjai értelmében nem vonható le az előzetesen felszámított adó a lakóingatlan építéséhez, felújításához kapcsolódó beszerzések, a 2. számú melléklet 2. pontja alapján tárgyi adómentesnek nem minősülő (akóingatlan beszerzése esetén, feltéve, hogy a beszerzés nem továbbértékesítési céllal történik.
Az Áfa. tv. 7. § (2) bekezdés a) pontja értelmében azonban a termékértékesítéssel egy tekintet alá esik a saját vállalkozásban megvalósított beruházás, ha az adóalany a megvalósításhoz olyan terméket használ fel, hasznosít, amelynek beszerzéséhez, előállításához kapcsolódó előzetesen felszámított adó egészben vagy részben levonható. Saját vállalkozásban megvalósított beruházásnak minősül az e törvény értelmében vett tárgyi eszköz létesítése saját előállítás útján, ide nem értve a már meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának növelését [Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 4. pontja].
Az előzőekben ismertetett törvényhelyekre figyelemmel a felperes a közigazgatási és az elsőfokú bírósági eljárásban alappal hivatkozott arra, hogy az Áfa. tv. szerint lakóingatlannak minősülő építmény esetén is vizsgálandó a továbbértékesítési cél, amely a lakóingatlanhoz kapcsolódó beszerzések áfájának levonását lehetővé teszi. Ezt azonban érdemben az alperes, illetve az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg, e tárgyban döntést nem hozott. Ez a jogi álláspont azért téves, mivel a saját vállalkozásban megvalósított beruházás esetén termékértékesítés valósul meg, amelyhez kapcsolódóan az adózót a használatba vételkor adófizetési kötelezettség terheli, és egyben élhet az adólevonási jogával is, amennyiben ennek további törvényi feltételei adottak [Áfa. tv. 18. § (2) bekezdése, 32. § (1) bekezdés d) pontja, 33. §-a].
Az iratokból megállapíthatóan a felperes már a közigazgatási és az elsőfokú bírósági eljárásban is hivatkozott a részére kiadott építési engedély rendelkező részében is megjelölt és engedélyezési iratok döntő részét képező tervekre, mellékletekre, amelyekben kis mértékben szerepelnek átalakítási, bővítési, rekonstrukciós, felújítási munkálatok, ugyanakkor része a bontási engedély. A rendelkezésre álló alperes által meg nem cáfolt adatokból megállapíthatóan továbbá az eredetileg meglévő 84 m2-es parasztházhoz képest 940 m2 alapterületű új építmény keletkezett. A rekonstrukcióval érintett rész 11,92%-os, az újonnan létesített építményrész pedig - amely 88,08%-ot tesz ki - nyilvánvalóan nem lakás, nem magáncélú, vagy ilyen jellegű használatot biztosító építmény. Ezt igazolja, hogy a tervek szerint létrejött építmény 54 helyiségből, 22 közös vendégtérből, 10 szobából, 8 fürdőszobából, 5 konyhából áll és 26 férőhelyes.
Kiemeli továbbá a Legfelsőbb Bíróság, hogy a garázs, gazdasági épület, üzlet, vagy műhely egyébként sem minősíthető lakóingatlan rendeltetésűnek [Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontja]. A számlák alaki és tartalmi hitelességét az adóhatóság nem vitatta. Önmagában pedig az a tény, hogy a felperes a beruházás teljes áfa-tartalmát visszaigényelte, és, hogy a számlák nem kerültek megbontásra, nem jelenti azt, hogy a felperest az áfa-visszatérítés ez utóbbi körben nem illeti meg. Nem kerültek ugyanis megvizsgálásra az egyes konkrét számlák illetve az, hogy megállapítható-e az új, illetve gazdasági épületekre jutó konkrét, beazonosítható építési, beruházási költség a fizikailag is elkülönülő építményrészek és számlák tekintetében.
Rámutat továbbá a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes a vizsgált időszakban építőipari tevékenységet jogszerűen folytató cég volt, és egyben a kivitelezés bejelentett generálkivitelezője. Az alperes nem jelölt meg olyan jogszabályhelyet, amely törvényi feltételként rögzítené azt, hogy a vállalkozásnak már a tárgyi eszköz létrehozását megelőzően árbevétellel kell rendelkeznie egy olyan tevékenység folytatásához, amelyhez éppen az adott tárgyi eszköz beszerzésére van szüksége. A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint továbbá az a tény, hogy a számlák nincsenek megbontva, illetve nem tartalmazzák elkülönítetten a lakóingatlan felújítását érintő, vagy a tárgyi eszköz létesítési tárgyú költségeket, nem a jogosulatlan visszaigénylés megállapítására, hanem az Áfa. tv. 38. § (2) bekezdése szerinti rendelkezés alkalmazhatóságának vizsgálatára adhat alapot.
Az előzőekben részletezettekből következik, hogy a felek közötti jogvita érdemi eldöntéséhez szükséges a tényállás további tisztázása és a megalapozottan megállapított tényállásnak az egybevetése a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezésekkel, azaz a saját vállalkozásban megvalósított beruházásra vonatkozó és ebből következő szabályozásnak a vizsgálatával. Ez a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésből következően nem lehetséges. Amennyiben ezt az elsőfokú bíróság tenné meg, elvonná az adóhatóság hatáskörét, és ez csorbítaná a felperes jogorvoslathoz való jogát is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és az alperes keresettel támadott határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságokat új eljárásra kötelezte [Pp. 275. § (4) bekezdése].
Az új eljárásra vonatkozóan előírja, hogy az adóhatóságnak a Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspont figyelembevételével kell a jogvita eldöntéséhez szükséges releváns tények tisztázása érdekében eljárását lefolytatnia. Vizsgálnia kell a felperesnek valamennyi áfa-levonási jogát alátámasztó okiratát, bizonylatát és jogi érvelését és ezeket az anyagi jogi jogszabályi rendelkezésekkel egybevetve kell az érdemi döntéseit meghoznia. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.324/2005.)