adozona.hu
AVI 2007.6.54
AVI 2007.6.54
Az Szja. tv. 1. sz. melléklete pontosan megfogalmazza azokat a célokat, amelyek érdekében az adómentességet a jogalkotó megállapította (1995. évi CXVII. tv. 1. sz. melléklet)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2002. október 1-jén szerződést kötött a B. Pénztárral, (továbbiakban: Pénztár) amelynek munkáltatói tagjává vált. A szerződés értelmében munkavállalóként havonta 15 000-50 000 Ft-ig terjedő tagdíj hozzájárulást vállalt. A hozzájárulások összegét 2002. novembertől kezdődően banki átutalással teljesítette a Pénztár részére. A munkavállalók 2002. novembertől 86%-ban lakásfenntartási támogatás jogcímén, 8%-ban időskorúak támogatása, 6%-ban iskoláztatási és 1%-ban családi pótlékot kiegé...
AVI 2007.6.54 Az Szja. tv. 1. sz. melléklete pontosan megfogalmazza azokat a célokat, amelyek érdekében az adómentességet a jogalkotó megállapította (1995. évi CXVII. tv. 1. sz. melléklet)
A felperes 2002. október 1-jén szerződést kötött a B. Pénztárral, (továbbiakban: Pénztár) amelynek munkáltatói tagjává vált. A szerződés értelmében munkavállalóként havonta 15 000-50 000 Ft-ig terjedő tagdíj hozzájárulást vállalt. A hozzájárulások összegét 2002. novembertől kezdődően banki átutalással teljesítette a Pénztár részére. A munkavállalók 2002. novembertől 86%-ban lakásfenntartási támogatás jogcímén, 8%-ban időskorúak támogatása, 6%-ban iskoláztatási és 1%-ban családi pótlékot kiegészítő támogatás címén pénztári kifizetésben részesültek. A Pénztár a felperes által munkavállalók javára átutalt havi hozzájárulásból - a 13%-os működési költségét levonva - a megmaradt nettó összeget a munkavállalók bankszámlájára átutalta, illetve lakáscímükre postázta. A felperes a munkáltatói hozzájárulás összegét a bérkartonokon természetbeni juttatás jogcímén szerepeltette és az 5513 "átvállalt önsegély pénztár tagdíj" főkönyvi számlára könyvelte. A fizetéseket adómentes jövedelemként kezelte, amelyből adóelőleget nem vont le.Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002 évekre és 2003 év január hónapra vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban egészségbiztosítási alapot, nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulékban, munkaadói és munkavállalói járulékban, szakképzési hozzájárulásban, magánnyugdíj pénztári tagdíjként összesen 1 071 687 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, amelyből 1 059 687 Ft-ot adóhiánynak minősített. Kötelezte a felperest az adókülönbözet, az adóhiány, 529 338 Ft adóbírság, 148 155 Ft késedelmi pótlék, 383 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, 1/A. § (1) bekezdésében, az 1993. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Öpt.) 10. § (1) bekezdésében, 3. § (6) bekezdésében, az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 1. sz. melléklet 6.5. pontjában, 3. § 21. pontjában, 24. § (1), (2) bekezdésében, 25. § (1) bekezdésében, 47. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes által átutalt tagdíj hozzájárulásokból munkavállalók részére pénztári szolgáltatás jogcímén kifizetett összeg nem adómentes bevétel, hanem munkáltató részéről dolgozóinak nem önálló tevékenység ellenértékeként adott jövedelem.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata megalapozatlan és jogszabálysértő.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes helyesen minősítette a Pénztár közbeiktatásával magánszemély részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Az Öpt. 11. § (2) bekezdésében, 12. § (1) bekezdésében, az Szja. tv. 7. § (1) bekezdésében, 1. sz. melléklet 6.5. pontjára alapítottan azzal érvelt, hogy a pénztári kifizetés adómentes volt. Az adóhatóság hatáskörét túllépve járt el, határozata sérti az önkormányzatiság elvét. Az alperes nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, a határozatok szerinti érdemi döntés téves jogértelmezésen alapul.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A perben a Legfelsőbb Bíróságnak abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperes munkavállalói hozzájárulása magánszemély munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelmének, avagy Pénztár által nyújtott adómentes szolgáltatásnak minősül-e. E tárgyban a Legfelsőbb Bíróság már hozott határozatot, mely közzétételre került (KGD 2005/7. 130. számú jogeset). A Legfelsőbb Bíróság e perben eljáró tanácsa a közzétett határozatba foglalt jogi állásponttól eltérni nem kíván, az abban kifejtettekkel egyetért, és a következőkre mutat rá:
A közterhekhez való hozzájárulás alkotmányos kötelezettségének - az Szja. tv. és az Art. rendelkezései szerint - a magánszemélyeknek is eleget kell tenniük. Ezért a magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt társadalmilag kiemelt kivételes célok érdekében csak törvény állapíthat meg. Adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, a magánszemély adójának csökkentését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény csak annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ha a felek az adókedvezményt a szokásos piaci értékektől, áraktól való eltérésekkel színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. A magánszemély, vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az Szja. tv. 1. § (1)-(5) bekezdésében foglalt alapelveket.
Az Art. 1/A. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. Ilyen esetben az adóhatóságnak az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel kell megállapítania. Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogosult a szerződések, ügyletek és más hasonló cselekmények adójogi minősítésére.
Az Szja. tv. 24. § (1) és (3) bekezdése, 47. § (3) bekezdése értelmében a munkáltató által munkavállaló részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó nem rendszeres jövedelemnek minősül, ami az összevont adóalap részét képezi, és ez után a munkáltatót adóelőleg-megállapítási kötelezettség terheli.
Az Szja. tv. 1. sz. melléklete tartalmazza az adómentes jövedelmek felsorolását pontosan megfogalmazva egyben azokat a célokat is, amelyek érdekében az adómentességet a jogalkotó megállapította. Ezek egy része szociális megfontoláson alapul (pl. a szociális juttatások, egyes lakáscélú támogatások) Más jövedelmek pedig más szempontból - a kettős fizetés elkerülése érdekében, vagy gazdasági-társadalmi megfontolásokból - mentesülnek az adózás alól (Pl: alapítványi kifizetések). Az 1. sz. melléklet 6. pontja "a károk megtérülése, a kockázatok viselése körében" tekinti adómentesnek a 6.5. pont szerinti, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztár törvényben előírt szolgáltatását.
Mivel a Szja. tv. 1. sz. melléklet 6.5. pontja a Pénztár törvényben előírt szolgáltatásáról rendelkezik adómentes bevételként, így nem hagyható figyelmen kívül az Öpt. preambulumban rögzített cél, alapelvek, a törvényben meghatározott fogalmak, és a jogintézménynek a rendeltetése sem.
Az Öpt. 2. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a Pénztár természetes személyek által a függetlenség, kölcsönösség, szolidaritás és az önkéntesség elve alapján létrehozott, társadalombiztosítási ellátásokat kiegészítő, pótló, illetve ezeket helyettesítő szolgáltatásokat, továbbá az egészség védelmét elősegítő ellátásokat szervező és finanszírozó társulás. A Pénztárnak szolgáltatásait a tagdíjbefizetésekből, az egyéni számlavezetés alapján kell szerveznie, finanszíroznia, nyújtania. A tevékenységéhez kapcsolódó gazdálkodási és felelősségi szabályokat, valamint jogosultságát az Öpt. szabályozza. Az Öpt. 10. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Pénztár a következő támogatásokat nyújthatja: munkanélküliek, keresőképtelenek segélyezése, jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő ellátások, gyógyszer és gyógyászati segédeszközök árának támogatása, gyereknevelési támogatás, elhalálozás esetén hátramaradottak támogatása. Az Öpt. megalkotásával - a törvényben kifejezésre is juttatott - jogalkotói cél tehát egy olyan rendszer létrehozása volt, amely öngondoskodásra épül. Ezért preferálja adómentes bevételként az Szja. tv. is a kockázatviselést, az önsegélyezést. A Pénztár nem vitásan Szolgáltatási Szabályzatát maga alkotja meg, az adóhatóság és a bíróság azonban jogosult a pénztárral kötött ügyletek és szolgáltatások adójogi minősítésére.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a Pénztár - a tagdíj összegét és a működési költséget levonva - teljesítette a kifizetéseket a pénztártag munkavállalók részére, nagyobb részben lakásfenntartási hozzájárulás jogcímén. A munkavállalók október 1-jén léptek be a Pénztárba, és már ezen a napon benyújtották a támogatás iránti kérelmüket, noha a tagdíj még befizetésre se került. A munkáltató november 21-én utalta át az összeget, és november 25-én a munkavállalók azt szociális rászorultság vizsgálata nélkül már meg is kapták, annak összege a munkáltatói hozzájárulástól függött. A munkavállalók jövedelmének kiszámításánál ezt az összeget nem vették figyelembe, ez az összevont adóalapjukat is csökkentette, ugyanakkor - mint adómentes bevételt - a befizetett pénzt is visszakapták, és a munkáltatót sem terhelte adó és járulékfizetési kötelezettség. [Szja. tv. 7. § (1) bekezdés k) pontja, 35. § (2) bekezdése, 1. sz. melléklet 6.5. pontja] Ezekből a dokumentumokkal igazolt adatokból és a Pénztár reklámanyagából kizárólag az a ténybeli és jogkövetkeztetés vonható le, hogy olyan szolgáltatásban részesültek a tagok, amelyben mindegyikük kizárólag a saját maga által igénybe veendő egyetlen szolgáltatást finanszírozta, azaz nem alkottak kockázatközösséget. Mivel a befizetéseket azonnal igénybe is vehették, még egyéni kockázatot sem vállaltak. Ezért a jogalkotó által törvényekben preferált cél, az öngondoskodás, illetve a kockázatviselés éppen úgy nem valósult meg, mint a kölcsönösség, szolidaritás elve szerinti szolgáltatás. Nem érvényesülhetnek ugyanis ezek az elvek akkor, amikor a Pénztár a befizetések 87%-át visszafizeti, a fennmaradó 13%-ból a működési költségeket fedezi, mivel így nem marad forrás az összes egyéni számla arányos megterhelésével biztosítható, működési elvek betartásával nyújtható szolgáltatások finanszírozására.
Az Öpt. 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti azon kitétel, hogy a Pénztár "a jogszabály által előírt szociális kötelezettség alapján biztosított kiegészítő ellátását nyújthatja", azt jelenti, hogy a Pénztár a Szolgáltatási Szabályzat megalkotása során szabadságot, önállóságot élvez, azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény által deklarált elveket sem. Az Art. 1/A. § (1) bekezdése, 1. § (7) bekezdése és az Szja. tv. 1. § (3)-(5) bekezdése feljogosítja az adóhatóságot és a bíróságokat is ügyletek minősítésére és annak vizsgálatára, hogy az adókedvezményt céljának, rendeltetésének megfelelően vették-e igénybe vagy sem.
Az előzőekből következően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének a per tárgyát képező jogügyletek nem feleltek meg. Kockázatviselés ugyanis nem volt, a tagok részére folyósított ellátás nem tekinthető a jogszabály által előírt, szociális kötelezettségek alapján biztosított kiegészítő ellátásnak. Az adókedvezmény törvényi céljának megvalósulását a felperes, akinek ez érdekében állt volna, nem bizonyította. Nem szolgáltatott adatokat a kockázatviselés tényére, a kölcsönösség, szolidaritás, az önsegélyezés megvalósítására, és arra, hogy a befizetésektől függetlenül nemcsak formailag, hanem tartalmilag is jogszabály által előírt szociális kötelezettségek alapján biztosítható kiegészítő ellátásban részesültek volna a tagok.
Az alperes - a kifejtettekből következően - nem lépte túl hatáskörét, hanem jogszabályi felhatalmazás alapján járt el. Helyesen minősítette a pénztár közbeiktatásával magánszemély részére nyújtott szolgáltatásokat munkaviszonyból származó, nem rendszeres jövedelemnek, és határozatából megállapíthatóan indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az ügyletek nem az adókedvezmény célját valósították meg, az ezekben részt vevő felek célja kizárólag az volt, hogy a munkáltató munkavállalói részére a pénztár közbeiktatásával adó- és járulékterhek megfizetése nélkül juttasson jövedelmet. Csak az adójogban preferált célnak ténylegesen, tartalmilag is megfelelő megállapodással juttatott bevétel esetén lehetséges az adóelőny igénybevétele.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.253/2005.)