adozona.hu
AVI 2007.5.49
AVI 2007.5.49
A Legfelsőbb Bíróság vizsgálja, hogy szükséges-e az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásnak kezdeményezése vagy sem (2003. évi XXX. tv.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998-2003 között túlnyomórészt akril fonószalagok gyártásával foglakozott. A fonószalagok kötőfonallá történő feldolgozását nem maga végezte, azt fonalkészítő cégekkel bérmunkában végeztette el. Az így elkészített fonalakat részben a bérmunkavállalónak, részben kívülálló harmadik fél (kötödék) részére értékesítette. A bérfonó részére történő értékesítés esetén a bérmunkát végző a felperes felé a bérmunkáról, a felperes az értékesítésről állított ki számlát, és az összegek különbség...
AVI 2007.5.49 A Legfelsőbb Bíróság vizsgálja, hogy szükséges-e az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásnak kezdeményezése vagy sem (2003. évi XXX. tv.)
A felperes 1998-2003 között túlnyomórészt akril fonószalagok gyártásával foglakozott. A fonószalagok kötőfonallá történő feldolgozását nem maga végezte, azt fonalkészítő cégekkel bérmunkában végeztette el. Az így elkészített fonalakat részben a bérmunkavállalónak, részben kívülálló harmadik fél (kötödék) részére értékesítette. A bérfonó részére történő értékesítés esetén a bérmunkát végző a felperes felé a bérmunkáról, a felperes az értékesítésről állított ki számlát, és az összegek különbségét pénzügyileg kompenzálták. A felperes a befogadott számlákat az 51 340-es főkönyvi számon bérmunkadíjként számolta el.A felperes a bérmunka összegét, a helyi iparűzési adó alapjának csökkentő tételeként 2000. december 31. napjáig alvállalkozói teljesítés, 2001. január 1. napjától közvetített szolgáltatás értékeként tüntette fel.
Az alperesi beavatkozó, mint elsőfokú adóhatóság 1998-2003. évekre vonatkozóan helyi iparűzési adóra vonatkozóan adóellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére összesen 29 627 363 forint adóhiányt, 14 813 681 forint adóbírságot és 15 420 516 forint késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozatok indokolása szerint a felperes nem volt jogosult a helyi iparűzési adó alapjának csökkentésére. Erre csak akkor lett volna jogosult, ha mind a fonalak megrendelőjével, mind a bérmunkát végzővel a Ptk. szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban állt volna. Az adóhatóságok a bérmunkaszerződést szállítási szerződésnek minősítették, azzal, hogy az akril fonalak gyártása sorozatgyártás, az értékesítés pedig a termék (dolog) átadására irányult. Az adóbírság és a késedelmi pótlék mértékének megállapításánál különös méltánylást érdemlő körülményt nem tártak fel.
A felperes a keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte, vitatva, hogy a fonalgyártás sorozatgyártás lett volna, és hogy a bérmunkavállalókkal nem vállalkozási, hanem szállítási szerződés jött volna létre. Az egyedi szerződéses konstrukció szerint a megrendelő és az alvállalkozó is ugyanaz a személy volt, de ennek jogszabályi akadálya nincsen. Kérte az adóbírságra és a késedelmi pótlékra vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát is.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése feljogosítja az adóhatóságot, hogy a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint minősítse. Ennek alapján vizsgálta az adóhatóság a felperes és a bérmunkavállalók között létrejött szerződéseket.
Az elsőfokú bíróság a per adatai alapján tényként állapította meg, hogy a fonalak megrendelői azok a vállalkozók, vállalkozások voltak, akik a fonalakat a bérmunkavállalóktól megvásárolták, ők határozták meg a készülő fonal jellemzőit, és ők használták fel az elkészült terméket. E vállalkozások tehát nem a felperessel, hanem a bérmunkavállalókkal álltak szerződéses kapcsolatban.
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 39. § (1) bekezdése határozza meg az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapját. E szerint az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatások nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, és az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint az anyagköltség meghatározott százalékával.
A Htv. 52. § 39. és 40. pontjai határozzák meg az alvállalkozói teljesítések értékét, illetve a közvetített szolgáltatások fogalmát.
Az elsőfokú bíróság mind a 2000. december 31. napjáig hatályos, mind a 2001. január 1. napjától hatályos szöveg alapján egyértelműen megállapíthatónak tartotta, hogy a felperesnek a Ptk. szerinti, írásban kötött vállalkozási szerződéses kapcsolatban kellett volna állni a fonalak megrendelőivel, és a fonalak elkészítésére is alvállalkozói szerződést kellett volna kötnie. Ezen kettős feltétel teljesülése esetén csökkenthette volna a helyi adó adóalapját az alvállalkozói teljesítések értékével. A felperesnek azonban a megrendelővel ilyen kapcsolata nem volt, így a felperes nem csökkenthette a bérmunkaszerződések alapján kiállított számla értékével az adóalapját. Irreleváns körülmény, hogy a fonal gyártása sorozatgyártásnak, a szerződés pedig szállítási szerződésnek minősült-e.
Az Art. 134. § (3) bekezdése, 165. § (3) bekezdése és 171. § (1) bekezdése alapján a pótlék és bírságtartozás kivételes méltányosságból történő mérséklés elengedése (mint méltányossági jog gyakorlása) közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik. Ha e jogot a törvényes keretek között gyakorolja, azt a perben a bíróság nem bírálhatja felül. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a méltányossági kérelem elbírálásakor az adóhatóság jogszabálysértően járt volna el.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen és önellentmondóan állapította meg, a bizonyítékokat a Pp. 206. § megsértésével értékelte. Nem vette figyelembe, hogy a fonalértékesítés nemcsak a bérmunkát végzők felé, hanem kívülálló harmadik fél (kötödék) részére is történt. Jogszabály nem írja elő az írásbeliség követelményét, ennek ellenére a kötödékkel részben írásbeli szerződésekkel is rendelkezett. A bérmunkát végzők részére történt értékesítésnél vállalkozási szerződés és nem szállítási szerződés jött létre. Foglalkozni kellett volna azzal a kérdéskörrel, hogy az alvállalkozók saját tevékenységük után fizettek-e iparűzési adót. Az iparűzési adó "összfázisú forgalmi adó" jellege miatt az európai irányadó joggyakorlatot is figyelembe kell venni. Nem egyértelmű, hogy a magyar helyi iparűzési adó vagyoni vagy forgalmi típusú adó-e. E körben utalt arra, hogy hasonló eljárásban a megyei bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta azzal, hogy a hivatkozott perben jogszabálysértés nem történt, a megrendelők a felperessel nem álltak jogviszonyban, így a bérmunka értékét a helyi adó adóalapjának csökkentésénél nem lehet figyelembe venni. A felperes keresetében nem hivatkozott az uniós jogi normákkal való összeütközésre, a felperes által hivatkozott ügy nem hasonló, mert az a német-magyar kettős adóztatás elkerülését célzó nemzetközi szerződéssel van kapcsolatban. Egyébként is a fizetési kötelezettség még a Magyar Köztársaság uniós csatlakozása előtti években keletkezett, illetve a 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett Csatlakozási szerződés is lehetőséget adott az iparűzési adó fenntartására.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 20. sorszámú ítéletét, és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte, egyebekben a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen a felperesi felülvizsgálati kérelem 3. pontjában foglaltakkal foglalkozott, amely az Európai Unió irányadó joggyakorlatának figyelembevételét kérte. Ezzel kapcsolatban a felperes sem előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére nem tett indítványt, sem a Pp. 152. § alapján nem kérte a tárgyalás felfüggesztését a más perben elrendelt előzetes döntéshozatali eljárásra figyelemmel.
Ilyen indítványok hiányában, pedig a Legfelsőbb Bíróságnak e körben alakszerű határozatot sem kellett hoznia (kérelem elutasítása).
Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatalai eljárásának kezdeményezésére vonatkozó eljárási szabályokat a Pp.</a>-be a 2003. évi XXX. törvény iktatta be 2004. május 1jei hatállyal, azzal, hogy a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság vizsgálta, hogy szükséges-e az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése vagy sem.
Az EK-Szerződés 234. cikkelye értelmében: "A Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben:
a) a szerződés értelmezése;
b) a Közösség intézményeinek és az EKB jogi aktusainak érvényessége és értelmezése;
c) a Tanács jogi aktusa által létrehozott szervek alapokmányának értelmezése, ha az alapokmány így rendelkezik.
Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti a Bíróságot, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.
Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozata ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles a Bírósághoz fordulni."
A nemzeti bíróságok egyben az Európai Közösség bíróságai is, ezért biztosítani kell az egységes jogalkalmazás és értelmezés követelményét. Ennek pedig, nem lehet akadálya a nemzeti jogrendszerben megfogalmazott kereseti kérelemhez kötöttség elve. Amennyiben tehát a peres felek nem hivatkoznak a perben alkalmazandó jogszabályok közösségi joggal való ütközésére, ez nem jelenti azt, hogy a nemzeti bíróság azt nem észlelheti, és nem fordulhat az Európai Bírósághoz. A nemzeti bíróságnak joga, és adott esetben kötelessége is az egységes közösségi jogalkalmazás érdekében előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ha annak egyéb feltételei fennállnak.
Ugyanakkor a 234. cikkben megfogalmazott előterjesztési kötelezettség szűkítése körében már több európai bírósági ítélet született. Az Európai Bíróság a Da Costa ügyben (C-28-30/62.) már kifejtette, hogy "bár a (177. cikk, új számozás szerint 234. cikk) harmadik bekezdése fenntartás nélkül megkívánja az előzetes döntés indítványozását minden előtte felmerülő értelmezési kérdésben, azon tagállami bíróságtól, melynek döntéseivel szemben a nemzeti jog szerint jogorvoslatnak nincs helye - mint a Tariefcommissie esetében - azonban a (234.) cikk alapján a Bíróság által adott értelmezés ereje megfoszthatja céljától ezt a kötelezettséget, és így üressé teheti azt. Különösen ez a helyzet akkor, amikor a felhozott kérdés Lényegileg azonos egy olyan kérdéssel, amely hasonló ügyben már előzetes döntéshozatali eljárás tárgya volt."
Ezt az "acte éclaire" (tisztázott kérdés) elvet erősítette meg az Európai Bíróság a CIZFIT ügyben (C283/81.), sőt némileg ki is egészítette. Egyrészt mindegy hogy milyen eljárás során foglalt állást az Európai Bíróság a közösségi jog kérdésében, azaz nemcsak előzetes döntéshozatali eljárás lehet. Másrészt nem kell szigorúan azonosnak lenni a nemzeti bíróság előtt felmerült, illetve az előzőleg eldöntött közösségi jogi kérdésnek.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében lényegében vitatta az iparűzési adó megállapíthatóságát azon okból, hogy annak "összfázisú forgalmi adó" jellege miatt ellentétes lehet az európai irányadó joggyakorlattal.
A perbeli esetben fontos körülmény, hogy az adóhatóság 1998-2003. adóévekre folytatott le adóellenőrzést és állapított meg felperes terhére adóhiányt. Az ellenőrzés tehát 2004. május 1. napját (a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását) megelőző időszakra vonatkozik. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy a csatlakozást megelőző időszakra alkalmazhatók-e a közösségi jogszabályok.
A megyei bíróság 13. sorszámú végzésével a per tárgyalását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett azzal, hogy a 77/388/EGK (Hatodik irányelv) szerint mely szempontok alapján minősül egy adófajta forgalmi típusú adónak. A perben a felperest 1999-2002. évekre vonatkozóan helyi iparűzési adónemben kötelezték fizetésre. A megyei bíróság a csatlakozással kapcsolatos iránymutatás érdekében az alábbi kérdést is feltette:
"Amennyiben két vagy több forgalmi adótípusú adót tartanak fenn egy tagállamban, az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően - a csatlakozást megelőző időszakra - visszamenőleges hatállyal történő adó-megállapítás ellentétes-e az Irányelv 33. cikkével."
A városi bíróság 19. sorszámú végzésével előzetes döntés céljából tett fel kérdéseket az Európai Bíróságnak. A jelen per szempontjából a harmadik kérdés a releváns:
"A közösségi jog alkalmazása szempontjából van-e bármiféle relevanciája annak, hogy az alapul fekvő jogvita a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően, de az Irányelvnek a belső jogba történő átültetését követően keletkezett."
Mind a két előzetes döntéshozatali eljárásban időközben határozatott hozott az Európai Bíróság. Az Y. ügyben a 2006. január 10. napján kelt ítéletében a Bíróság megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel az első és a második kérdés megválaszolására olyan körülmények között, mint az alapügyben, melynek tényállása valamely államnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása előtti. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a Bíróság az Irányelv értelmezésére kizárólag annak az új tagállamban való - és az új tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásától kezdődő - alkalmazása tekintetében rendelkezik hatáskörrel (36. pont).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott az L. ügyben a 2006. február 9. napján kelt végzésben az Európai Közösségek Bírósága megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a megyei bíróság által feltett kérdések megválaszolására. A 19. pontban szövegében megismételte az Y. ügyben hozott ítélet 36. pontját, és kifejezetten hivatkozott is ezen ítéletre, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatra. Az Európai Bíróság megállapította, hogy az alapeljárásban vitatott adók beszedésének időszaka megelőzi a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történt csatlakozását (20. pont).
Az Európai Bíróság két hivatkozott határozata alapján egyértelműen, világosan és minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Európai Közösségek Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel olyan kérdés megválaszolására, amely a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történt csatlakozását megelőző vitatott adóévekre vonatkozik. A perbeli esetben pedig a vitatott időszak 1998-2003-as adóévek, amelyek megelőzik a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozását.
A Legfelsőbb Bíróság tehát megállapította, hogy az Európai Bíróság már döntött a kérdésben (acte éclaire - tisztázott kérdés), így az EK-Szerződés 234. cikke második és harmadik bekezdései alapján nem merül fel az Európai Bírósághoz előzetes döntéshozatali eljárás érdekében való fordulás szükségessége, illetve kötelezettsége.
A felperes felülvizsgálati kérelmében - a kereseti kérelemben foglaltak ellenére - már nem vitatta az alperesi határozat aláírójának személyét, illetve az 1998. adóévre vonatkozó megállapítások elévülését, így e két kérdéskörrel a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelem hiányában nem foglalkozott. A Legfelsőbb Bíróság ezt követően érdemben vizsgálta az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi álláspontot.
A Htv. 1998. január 1. napjától 2000. december 31. napjáig hatályos 39. § (1) bekezdése alapján az állandó jelleggel végzett ipartűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, és az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint az anyagköltség meghatározott százalékával. A 2001. január 1. napjától hatályos szöveg szerint az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetve a végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a közvetített szolgáltatások értékével, valamint az anyagköltség meghatározott százalékával.
Az értelmező rendelkezések körében az 1998. január 1. napjától 2000. december 31. napjáig hatályos 52. § 39. pontja alapján e törvény alkalmazásában alvállalkozói teljesítések értéke: az adóalany által továbbszámlázott, olyan alvállalkozói teljesítések értéke, melynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, valamint a továbbszámlázott közvetített szolgáltatások értéke, feltéve, hogy azt az eladott áruk beszerzési értékeként vagy anyagköltségeként nem vette figyelembe.
A Htv. 39. § (1) bekezdésének szövege 2001. január 1. napjától módosult, nem nevesíti külön az alvállalkozói teljesítések értékét, csak a közvetített szolgáltatások értékét. Az Értelmező rendelkezések 52. § 40. pontja viszont a közvetített szolgáltatások értékének értelmezésénél külön kitér az alvállalkozói teljesítések értékére. E szerint idesorolható a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítések értéke, amelynek végzése során az adóalany mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, feltéve, hogy azzal az adóalany 36. pont szerint eladott áruk beszerzése értékeként, vagy a 37. pont szerint adóköltségként nettó árbevételét nem csökkentette.
A jogszabály szövegének változása tehát nem tette kizárttá az alvállalkozói teljesítések értékének levonását az adó alapjából, csak a közvetített szolgáltatások értékének egyik alfajaként került meghatározásra. A jogi szabályozás annyiban viszont mégis változott, hogy 2001. január 1. napjától már csak írásban kötött vállalkozási szerződéses kapcsolat esetén van lehetőség az alvállalkozói tevékenység adóalapból való levonására.
E jogszabályi háttér figyelembevételével a közigazgatási perben azt kellett vizsgálni, hogy a felperes által alkalmazott szerződéses konstrukció esetében a felperes megrendelőjével és az alvállalkozójával állt-e a Ptk. szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban vagy nem. E körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. §-a szerint értékelve helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy abban a szerződéses konstrukcióban, amikor a felperes a fonalkészítő cégekkel bérfonást végeztetett, majd az így létrehozott fonalat a bérmunkát vállalónak adta el, a fonalak megrendelőivel (kötödék) nem állt szerződéses kapcsolatban. Mivel nem felelt meg a jogszabályban előírt konjunktív feltételeknek, nem volt jogosult az adó alapját csökkenteni az alvállalkozói teljesítések értékével. E körben a Legfelsőbb Bíróság még rámutat arra is, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal ellentétben a jogszabály csak 2001. január 1. napjától követelte meg az írásban kötött vállalkozási szerződéses kapcsolatot.
A közigazgatási iratok áttanulmányozása után ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság megállapította azt, hogy sem az elsőfokú bíróság, sem a közigazgatási hatóságok érdemben nem foglalkoztak azzal a kérdéssel - amelyre a felperes végig hivatkozott -, hogy a bérfonással létrehozott fonalat a felperes nem minden esetben a bérmunka-vállalók részére adta el, hanem önállóan is értékesítette kötödék részére. Az alperesi határozat harmadik oldalának hetedik bekezdése tényként állapította meg, hogy "a bérmunkával tovább feldolgozott termék vevője legtöbbször a bérmunkát végző vállalkozás volt...". A harmadik oldal utolsó bekezdésében pedig: "A bérmunkával feldolgozott termék eladásáról a Z. Rt. számlát állított ki a vevő - legtöbbször a bérmunkát végző - részére, amelyet árbevételként számolt el."
A fentiekre figyelemmel megállapítható, hogy már az adóigazgatási eljárásban is az adóhatóságok tudomással bírtak arról, hogy a felperes nem minden esetben a bérmunkát végző részére értékesítette a fonalakat, hanem attól különböző harmadik személy (megrendelő) részére is. Ennek rögzítésén túlmenően azonban az adóhatóságok ennek semmilyen jogi következményét nem vonták le.
A per irataiból megállapíthatóan a 2005. május 17-i tárgyaláson tanúként meghallgatott B. Gy. vezérigazgató-helyettes is előadta, hogy a felperes által gyártott fonószalagnak kb. 70%-át hozzávetőlegesen azok vásárolták meg, akik abból akril fonalat állítottak elő. De előfordult, hogy a vállalkozó az előállított akril fonalat visszaszolgáltatta és így azt a felperes közvetlenül a felhasználók részére értékesítette.
Mindezek ellenére sem az elsőfokú bíróság, sem az alperes nem vizsgálta, hogy ezen külső megrendelők esetében a felperes jogszerűen alkalmazta-e a Htv. 39. § (1) bekezdését. A vizsgálati anyagból az állapítható meg, hogy a felperes helyi iparűzési adóról benyújtott bevallásaiban megjelölt alvállalkozói teljesítések értékét, illetve közvetített szolgáltatások értékét úgy tekintette az alperes, hogy a Htv. 39. § (1) bekezdése alapján nem csökkentheti az adó alapját. Nem állapítható meg a közigazgatási iratokból, hogy az adóhatóságok végeztek-e bármilyen olyan adóellenőrzést, számítást, hogy a felperes által a bevallásaiban megjelölt alvállalkozói teljesítések értékéből mennyi az, amely a bérmunkát vállalók részére, és mennyi az amelyik külső megrendelők részére történt értékesítésre jut. A kétfajta értékesítést ugyanis el kell különíteni egymástól.
Az első esetében - ahogy ezt az elsőfokú bíróság is megállapította - a felperes nem felel meg a Htv. 39. § (1) bekezdésében és az Értelmező rendelkezésben meghatározott konjunktív feltételeknek. A második esetben azonban, amikor a fonalak megrendelői és vevői külső, harmadik személyek voltak, elvileg fennáll annak a lehetősége, hogy a felperes megfelelt ezen feltételeknek, és jogosult az alvállalkozói teljesítések értéke egy részének az adóalapból való levonására.
Mivel azonban az adóhatóságok ezt az elkülönítést nem végezték el, ezt számszakilag nem vizsgálták, a Legfelsőbb Bíróság teljes körűen nem tudta megállapítani az elsőfokú bíróság ítéletének, illetve az alperes határozatának jogszerűségét.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a Pp. 339. § (1) bekezdésére figyelemmel az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A felperes keresete ugyanakkor az alperesi határozat aláírója, az elévülés, és a bérmunkát végzők részére történő fonalértékesítés tekintetében alaptalan, így e körben a Legfelsőbb Bíróság a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.264/2005.)