adozona.hu
BH+ 2008.10.471
BH+ 2008.10.471
A szakszervezet joggyakorlása akkor nem felel meg a rendeltetésének, ha a tisztségviselője munkaviszonyának a felmondásához az egyetértését anélkül tagadja meg, hogy az egyetértés a jogos érdekét számbavehetően érintette volna. A szakszervezeti érdeksérelem megítélésénél mérvadó, hogy az egyetértésből a szakszervezetre háruló következmény súlyosabb-e, mint az egyetértés megtagadása miatt a munkáltatót ért hátrány [Mt. 28. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkáltató 2002. április 18-án kérte az alperes szakszervezeti szövetség egyetértését csoportos létszámcsökkentéssel összefüggésben a beavatkozó szakszervezet négy tisztségviselője munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Az alperes az egyetértést nem adta meg azzal az indokkal, hogy a tisztségviselők munkájára szükség van, eltávozásuk a működését akadályozná, ellehetetlenítené. A felperes 2002. május 27-én keresetlevelet terjesztett elő az egyetértés pótlása ...
BH+ 2008.10.471 A szakszervezet joggyakorlása akkor nem felel meg a rendeltetésének, ha a tisztségviselője munkaviszonyának a felmondásához az egyetértését anélkül tagadja meg, hogy az egyetértés a jogos érdekét számbavehetően érintette volna.
A szakszervezeti érdeksérelem megítélésénél mérvadó, hogy az egyetértésből a szakszervezetre háruló következmény súlyosabb-e, mint az egyetértés megtagadása miatt a munkáltatót ért hátrány [Mt. 28. § (1) bekezdés].
A felperes munkáltató 2002. április 18-án kérte az alperes szakszervezeti szövetség egyetértését csoportos létszámcsökkentéssel összefüggésben a beavatkozó szakszervezet négy tisztségviselője munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Az alperes az egyetértést nem adta meg azzal az indokkal, hogy a tisztségviselők munkájára szükség van, eltávozásuk a működését akadályozná, ellehetetlenítené. A felperes 2002. május 27-én keresetlevelet terjesztett elő az egyetértés pótlása iránt azzal, hogy a beavatkozó tisztségviselőiből négy személyt érint az intézkedés, ez utóbb két személyre változott, mert egyet továbbfoglalkoztatott a felperes, a másik munkaviszonya pedig közös megegyezéssel megszűnt.A munkaügyi bíróság részítéletével R. M.-né tekintetében a keresetet elutasította, T. J. vonatkozásában az alperes hozzájáruló nyilatkozatát pótolta. Ezt a határozatot a másodfokú bíróság végzésével hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el.
Az új eljárás során a felperes R.-né tekintetében elállt a keresetétől, mert az ő munkaviszonya időközben közös megegyezéssel megszűnt, és keresetét T. J. tekintetében tartotta fenn. Utóbbi ügyben a munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a létszámcsökkentéssel érintett 44 fő közül a G. Igazgatóságra - ahová T. J. is tartozott - öt fő esett, a beavatkozó szakszervezet tagságának többsége a G. Igazgatóságon tevékenykedett. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a többes szakszervezeti tisztséggel rendelkező T. J. távozása a szakszervezet tevékenységét ellehetetlenítené, ezért a jognyilatkozat pótlására irányuló keresetet nem találta alaposnak.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és T. J. vonatkozásában az alperes hozzájáruló nyilatkozatát pótolta. Ennek indokaként azt állapította meg, hogy az alperes kétséget kizáróan nem bizonyította a működése súlyos megnehezülését, ellehetetlenítését. A szakszervezetnek számos tisztségviselője volt, nem nyert bizonyítást, hogy más tisztségviselők nem tudták volna ellátni T. J. feladatkörét. Erre következtetett abból is, hogy a beavatkozó szakszervezet az őt megillető munkaidő-kedvezményt 2001. és 2002. évben nem vette igénybe. Rendeltetésellenes joggyakorlást is megállapított a másodfokú bíróság az alperes terhére. Ennek bizonyítékaként a felperes képviselőjének perbeli nyilatkozatára, valamint a felperes humánpolitikai igazgatója és vezérigazgatója levelére hivatkozott, miszerint nem elfogadható a szakszervezetek olyan igénye, hogy a munkáltató a munkajogi védelmet többletjuttatással váltsa meg, továbbá a szakszervezetek egy kivétellel valamennyi tisztségviselő tekintetében megtagadták az egyetértést.
A jogerős ítélet ellen, annak megváltoztatása, és a kereset elutasítása iránt az alperes szakszervezeti szövetség és a beavatkozó szakszervezet terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az igény keletkezésekor hatályos jogszabályra hivatkoztak, és vitatták, hogy nem bizonyított az elnehezülés ténye, illetve a tisztségviselők számából minden további nélkül következik a helyettesíthetőség. Kiemelték, hogy a beavatkozó szakszervezetet, illetve annak tisztségviselőit a többiekhez képest arányosan nagyobb létszámcsökkentés érte, és különösen sújtotta a többféle tisztséget betöltő munkatárs, T. J. munkaviszonyának megszüntetése, majd annak foglalkoztatásának mellőzése. A rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítását megalapozatlannak tartották, iratellenességre hivatkoztak amiatt, hogy a munkajogi védelem többletjuttatással való megváltását alperes terhére értékelte a bíróság, és a fellebbezés keretein túlterjeszkedett e tekintetben.
Felperes a jogerős ítélet hatályának fenntartását kérte. Az alperes felülvizsgálati kérelme indokaival szemben kifejtette, hogy az Mt. 28. § módosítását megelőzően is bizonyítás tárgyát képezték a megtagadás indokai. Egyébként is csupán a megtagadáskor fennállt és hivatkozott, lehetetlenülést alátámasztó körülmények vizsgálhatók. Az adott esetben nincs jelentősége annak, hogy a munkáltató jelenleg foglalkoztatja-e T. J.-t vagy sem, egyebek között azért sem, mert a munkáltatói intézkedés célszerűsége a munkaügyi perben nem vizsgálható. Az ügyben helyesen mérlegelt körülménynek tartotta azt, hogy "az érdekképviseleti szervek többletjuttatás fejében, közös megegyezés útján nem kifogásolták volna a tisztségviselő munkaviszonyának megszüntetését".
Az alperes, illetve a beavatkozó felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
Az eddigi eljárások adatai alapján megállapítható, hogy a felperes a perbeli időben jelentős létszámcsökkentést hajtott végre, ennek során az Mt. 28. § (1) bekezdése alapján egyes szakszervezeti tisztségviselők, köztük T. J. munkaviszonyának felmondásához az alperes szakszervezet előzetes hozzájárulását kérte, amit az alperes nem adott meg. A perben arról kellett dönteni, hogy az alperes e jognyilatkozatát jogszabálysértően tette-e, ettől függően a bíróság ítéletével az egyetértő jognyilatkozatot pótolhatja-e.
Ennek elbírálásánál a szakszervezeti tisztségviselők munkaviszonya védelmét szolgáló e jogosultságnak a rendeltetéséből kell kiindulni, miszerint e védelem a szakszervezet tevékenységének zavartalan folytatását hivatott biztosítani.
Ezt alapul véve a bírói gyakorlat szerint a szakszervezet joggyakorlása akkor nem felel meg a rendeltetésének, ha az egyetértését anélkül tagadja meg, hogy az egyetértés jogos érdekeit számbavehetően érintette volna. A szakszervezeti érdeksérelem megítélésénél mérvadó, hogy az egyetértésből a szakszervezetre háruló következmény súlyosabb-e, mint az egyetértés megtagadása miatt a munkáltatót ért hátrány.
Ezt a jogszabály-értelmezést és ítélkezési gyakorlatot vette figyelembe az Mt. 28. §-ának módosításakor a törvényhozó (2005. évi VIII. törvény 4. §-ához fűzött indokolás). Az adott ügy megítélésénél ezért nincs jelentősége az időközbeni törvénymódosításnak.
Az előbbiekből kiindulva perben azt kellett vizsgálni, hogy az alperes alappal hivatkozott-e törvényes érdeke sérelmére, a tevékenysége elnehezülésére, ellehetetlenítésére, illetve a nyilatkozata a felperesre nézve aránytalan súlyos hátránnyal járt-e.
Az irányadó tényállás szerint T. J. többes szakszervezeti tisztséget tölt be: az ügyvivő testület választott tagja, az elnök távollétében annak helyettese, a beavatkozó szakszervezet gazdasági felelőse, a könyvvitelért felelős tisztségviselő, a munkavédelmi bizottság elnöke, a felettes szakszervezeti szervvel való kapcsolattartásban fontos szerepe van. E feladatok jellege, mennyisége, másrészt az érintett személyes adottságai (szakképzettsége, tapasztalata) figyelembevételével megállapítható, hogy az alperes tevékenysége szempontjából a tisztségviselő kiválása mindenképpen hátrányt jelentett volna, az érdekvédelmi tevékenység elnehezülését eredményezte volna. Ezzel szemben a felperesnek az ügyvivő testület többi tagjával való helyettesíthetőségre történt hivatkozása általában nem cáfolta az előbbieket, mert a vezetőség létszámának önmagában a megtagadás jogszerűségét illetően nem lehet jelentőséget tulajdonítani, hiszen a szakszervezeti feladatok szerteágazóak és az egyik tekintetében való alkalmasság nem jelenti szükségképpen a másik feladat ellátására való alkalmasságot is, a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység számos esetben olyan különös munkavégzés, amely beleélést és különös adottságot igényel, következésképpen a más által történő elláthatóságra való puszta hivatkozás egymagában nem elégséges (EBH 1147.). Ebből a szempontból nem volt figyelmen kívül hagyható az a körülmény sem, hogy az alperes több tisztségviselőjét érintette a létszámcsökkentés.
A szakszervezeti munkaidő-kedvezmény nem teljes körű felhasználása adódhat a jó munkaszervezésből, a másik fél érdekének méltánylásából is, ehhez képest a vita szempontjából az alperes terhére nem értékelhető.
A másodfokú bíróság az alperes rendeltetésellenes joggyakorlását megalapozatlanul állapította meg amiatt, hogy a munkajogi védelmet a szakszervezetek többletjuttatás fejében kívánták megváltani. Az ítéletben hivatkozott vezérigazgatói levél ilyen állítást nem tartalmaz, csupán arra utal, hogy nem elfogadható megoldás egyetértés hiányában a közös megegyezéssel történő megszüntetés többletjuttatás ellenében. A humánpolitikai igazgató levele pedig általában a szakszervezetek "jelzését" említi, az alperes konkrét ilyen indítványát, javaslatát nem állítja. A felperes jogi képviselőjének előadása pedig az érintett személy nyilatkozta hiányában tényként nem volt értékelhető. Ehhez képest az alperes tagadásával szemben perbeli bizonyíték az alperes terhére róható ilyen magatartás megállapítását nem alapozta meg. Egyébként is a közös megegyezéses megszüntetés a munkáltató és a munkavállaló megállapodása, amelybe a szakszervezetnek nincs beleszólása, ezért éppen a szakszervezeti egyetértési jogosultság megkerülését szolgáló megoldás.
A perben az eljárt bíróságok nem vizsgálták az alperes oldalán jelentkező hátrányt a hozzájárulás megtagadása miatt. A per adatai alapján azonban megállapítható, hogy a T. J. munkakörébe tartozó feladatokat a felperes más munkavállalók feladatkörébe utalva látja el. Ez azt igazolja, hogy feladatai megmaradtak, így csupán az érintett személy kiválasztásától függött, hogy azt ki végzi tovább. Ennélfogva a további foglalkoztatása nem ütközött volna akadályba, felperes maga sem hivatkozott egyéb, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő tényre. Az a körülmény viszont, hogy a felperes a per során, hosszú évek alatt távolléti díj fizetése mellett a tisztségviselő munkába állítását mellőzte, és ennek vizsgálatát a felperes a munkáltatói intézkedés célszerűsége körébe tartozónak ítélte, az előbbi következtetést támasztja alá.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet megváltoztatta, a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség, valamint eljárási illeték megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Mfv.II.10.547/2007.)