adozona.hu
AVI 2002.10.136
AVI 2002.10.136
Nem sért jogszabályt a közigazgatási szerv, ha a bíróság ítéletében adott iránymutatás alapján eljárva az ügyfélre nézve terhesebb határozatot hoz (1957. évi IV. tv. 73. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú közigazgatási szerv az 1992. november 16. és 1993. május 31. közötti időszakra vonatkozóan a felperesnél végzett ellenőrzés eredményeként fizetési meghagyásával - megismételt eljárásban - összesen 1 305 280 Ft társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, valamint késedelmi pótlék és rendbírság megfizetésére kötelezte a felperest. Megállapította, hogy a felperes az általa foglalkoztatott 13 alkalmazottról nyilvántartást nem vezetett, bejelentésük nem, vagy a valósá...
AVI 2002.10.136 Nem sért jogszabályt a közigazgatási szerv, ha a bíróság ítéletében adott iránymutatás alapján eljárva az ügyfélre nézve terhesebb határozatot hoz (1957. évi IV. tv. 73. §)
Az elsőfokú közigazgatási szerv az 1992. november 16. és 1993. május 31. közötti időszakra vonatkozóan a felperesnél végzett ellenőrzés eredményeként fizetési meghagyásával - megismételt eljárásban - összesen 1 305 280 Ft társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, valamint késedelmi pótlék és rendbírság megfizetésére kötelezte a felperest. Megállapította, hogy a felperes az általa foglalkoztatott 13 alkalmazottról nyilvántartást nem vezetett, bejelentésük nem, vagy a valóságosnál rövidebb időszakra történt, a részükre kifizetett munkabérekről kifizetési bizonylatot nem állított ki, utánuk járulékfizetési kötelezettségét nem az 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103/B. §-ának megfelelően teljesítette.A felperes keresetében kérte az alperesi fizetési meghagyásának hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a foglalkoztatottak tényleges bére okiratok hiányában nem volt tisztázható, ezért helye volt a T. 103/B. § (2) (4) és (5) bekezdései, valamint a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 323. § c) pontja alapján a legmagasabb vélelmezett bér alkalmazásának. Kifejtette, hogy az alkalmazottak köre, munkaviszonyuk időtartama az előzményi 15. számú ítélet anyagi jogereje miatt jelen eljárásban nem vizsgálható.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az alperes fizetési meghagyására is kiterjedően megváltoztatta és a felperest terhelő marasztalási összeget 215 746 Ft-ra leszállította. Az eredeti kereseti kérelem korlátaira tekintettel megállapította, hogy az alperes a folyamatosnak minősülő új eljárásban nem hozhatott volna a felperesre terhesebb határozatot, erre csak akkor nyílt volna törvényes lehetősége, ha a bíróság még nem bírálta volna el fizetési meghagyását. A felperes teljes mentesítését fizetési kötelezettsége alól a megyei bíróság nem látta teljesíthetőnek; az alapeljárásban kihallgatott tanúk vallomásai nemcsak a foglalkoztatás tényének és időtartamának, hanem a munkabérek igazolására is alkalmasak.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Előadta, hogy a felperes által a per folyamán becsatolt iratokat nem ismeri, ellenőri aláírás egyetlen bizonylaton sem szerepelt a bérjegyzékek tartalmazzák az összes, a bejelentési jegyzéken is szereplők nevét és munkabérét és ez kétségessé teszi ezen iratok valódiságát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 73. § (3) bekezdésébe ütközően azért jogszabálysértő, mert az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyező ítéletében az alperest arra kötelezte, hogy a Vhr. 323. § c) pontja és a T. 103/B. § (3) bekezdése szerinti legmagasabb bért tekintse új eljárásában járulékalapnak; ezért az új fizetési meghagyás kibocsátásakor ennek megfelelően kellett eljárnia. Az új eljárásban nem állapított meg új tényállást, a bíróság iránymutatásának megfelelő határozatot hozott. Előadta végül, hogy a felperes keresetében az összegszerűséget vitatta, az új eljárásban e kérdésben döntött, eleget téve a bíróság ítéletének.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 13. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a városi bíróság 6. számú ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság 15. számú jogerős ítéletével az alperes fizetési meghagyását hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az alkalmazott személyek adatai megállapíthatók voltak, a részükre kifizetett díjazás azonban nem. Erre tekintettel ítéletében azt az iránymutatást adta, hogy az alperesnek az új eljárásban a törvényi szabályozásban foglalt jövedelemszámítás alapján kell a felperes járulékfizetési kötelezettségéről határoznia.
A felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy az alperes az elsőfokú bíróság iránymutatásának - az Áe. 73. § (3) bekezdésének megfelelő - figyelembevételével a T.a> és a Vhr. előzőekben már megjelölt rendelkezéseinek alkalmazásával törvényes határozattal kötelezte a felperest járulékfizetésre.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem sért jogszabályt a közigazgatási szerv, ha a bíróság ítéletében adott iránymutatás alapján eljárva az ügyfélre nézve terhesebb határozatot hoz. A megismételt közigazgatási eljárásban a korábbi törvénysértés kiküszöbölésének eredménye lehet egy az ügyfélre nézve terhesebb határozat meghozatala is; a közigazgatási szerv nem mérlegelheti, hogy milyen mértékig hajtja végre az ítéletet, amelynek során a közigazgatási szervet nem korlátozza a kereseti kérelem terjedelme.
Tévedett tehát a Megyei Bíróság, mert az alperes az elsőfokú bíróság iránymutatásának megfelelően járt el, amely iránymutatás köti a közigazgatási szervet, annak tartalmát köteles figyelembe venni. Az elsőfokú bíróság iránymutatása nem a tényállás további tisztázását írta elő az alperes felé, hanem azt, hogy a jogszabályok szerinti jövedelemszámítás alkalmazásával állapítsa meg a felperest terhelő járulék és egyéb kötelezettségek összegét.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 35.215/1999.)