adozona.hu
AVI 2001.11.141
AVI 2001.11.141
Az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtétele az Itv. 3. § (5) bekezdésének alkalmazása során nem minősül harmadik személy jóváhagyásának (1990. évi XCIII. tv. 3. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1995. július 27-én kelt adásvételi szerződéssel 150 millió forint vételárért megvásárolta az önkormányzatától összesen 4298 m2 alapterületű, ingatlanokat. Az adásvételi szerződés 15. pontja rögzítette, hogy a kerületi Önkormányzatot jogszabályon alapuló elővásárlási jog illeti meg és amennyiben a jogosult elővásárlási jogával él, az adásvételi szerződés az eladó, valamint vevő vásárlási jogosultja között jön létre. A felperes által 1995. július 28-án tulajdonjog bejegyzés végett...
AVI 2001.11.141 Az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtétele az Itv. 3. § (5) bekezdésének alkalmazása során nem minősül harmadik személy jóváhagyásának [1990. évi XCIII. tv. 3. §].
A felperes az 1995. július 27-én kelt adásvételi szerződéssel 150 millió forint vételárért megvásárolta az önkormányzatától összesen 4298 m2 alapterületű, ingatlanokat. Az adásvételi szerződés 15. pontja rögzítette, hogy a kerületi Önkormányzatot jogszabályon alapuló elővásárlási jog illeti meg és amennyiben a jogosult elővásárlási jogával él, az adásvételi szerződés az eladó, valamint vevő vásárlási jogosultja között jön létre. A felperes által 1995. július 28-án tulajdonjog bejegyzés végett benyújtott adásvételi szerződés alapján, a kerületi önkormányzat 1995. szeptember 15-én kelt elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatára figyelemmel a Fővárosi Kerületek Földhivatala az 1996. július 12-én kelt határozatával a felperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba adásvétel címén bejegyezte és a szerződést 1996. július 26-án továbbította a Fővárosi Illetékhivatalhoz illetékkiszabás végett. A Fővárosi Illetékhivatal az 1997. augusztus 6-án kelt fizetési meghagyásával kötelezte a felperest arra, hogy az 1995. július 27-én létrejött adásvételi szerződéssel megszerzett ingatlanok 150 millió forint forgalmi értéke után 15 millió forint visszterhes vagyonátruházási illetéket, valamint 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illetéket fizessen meg, majd 1997. október 15-én meghozott kijavító határozatával az adásvételi szerződés létrejöttének időpontját 1995. szeptember 15. napjára módosította figyelemmel az elővásárlási jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozat keltezésére.A fizetési meghagyás és az azt kijavító határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben a kiszabott illeték 12 002 000 Ft-ra történő csökkentését kérte hivatkozással arra, hogy az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtásának időpontjában - 1995. július 28-án - az akkor hatályos illetéktörvény rendelkezései szerint 8%-os visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terhelte, az 1995. július 30-án hatályba lépett jogszabály módosítás a jelen esetben nem alkalmazható.
Az alperes az 1998. július 20-án meghozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint a szerződés érvényességéhez a kerületi önkormányzat elővásárlási jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozatára volt szükség, amely csak 1995. szeptember 15-én történt meg, így ez az időpont irányadó az illetékkötelezettség keletkezése tekintetében, figyelemmel arra, hogy a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése volt szükséges. Erre tekintettel pedig az Illetéktörvény 19. § (1) bekezdésének az 1995. évi XLVIII. törvény 35. §-ával módosított rendelkezéseit alkalmazva az illetékkulcs 10%-os.
A másodfokú közigazgatási határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő, melyben annak felülvizsgálatát kérte hivatkozva arra, hogy az elővásárlási jog jogosultjának nyilatkozata nem tekinthető harmadik személy jóváhagyásának, a szerződés érvényesen létrejött és azt az illetékkulcsot módosító törvény hatálybalépése előtt, 1995. július 28-án benyújtotta a földhivatalhoz, ezért 8%-os illetékkulcs alkalmazásával a jogszabálysértően kiszabott illeték 12 002 000 Ft-ra történő mérséklését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetnek helyt adva az alperes határozatát megváltoztatta és megállapította, hogy a felperest terhelő visszterhes vagyonátruházási illeték összege 12 millió forint. Kötelezte az alperest a felperes javára perköltség megfizetésére és megállapította, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli.
Az ítélet indokolásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 3. §-ának (5) bekezdésére utalással kifejtette, hogy a II. kerületi Önkormányzatot megillető elővásárlási jog - a Ptk. 373. §-ának (2) bekezdésére is figyelemmel - nem esik egy tekintet alá azzal, amikor a szerződés érvényességéhez harmadik személy beleegyezése szükséges. A visszterhes vagyonátruházási illeték keletkezésére ezért az Itv. 3. §-ának (3) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint a szerződés megkötésének napján, 1995. július 27-én keletkezett, a visszterhes vagyonszerzés bejelentése pedig az Itv. 91. §-ának (1) bekezdése értelmében 1995. (az elsőfokú ítéletben nyilvánvaló elírás folytán 1990. szerepel) július 28-án megtörtént. Az Itv. 19. §-ának (1) bekezdését módosító 1995. évi XLVIII. törvény 35. §-ában meghatározott magasabb illetékkulcs a törvény hatálybalépéséről rendelkező 159. § (1) bekezdése értelmében nem alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, valamint a felperes perköltségben való marasztalását kérte.
Fellebbezésében fenntartotta korábbi érvelését, amely szerint az elővásárlási jog jogosultjának az arról való lemondásra vonatkozó nyilatkozata az Itv. 3. §-ának (5) bekezdésében írt harmadik személy beleegyezésének minősül, ennél fogva az illetékfizetési kötelezettség a lemondó nyilatkozat megtételének napján keletkezik. Az ingatlan-nyilvántartás szabályaira hivatkozással kifejtette, hogy a földhivatal csak akkor jegyezheti be a vevő tulajdonjogát, ha csatolta az elővásárlásra jogosult lemondó nyilatkozatát, illetőleg igazolja, hogy őt a nyilatkozattételre felszólította.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes fellebbezési perköltség megfizetésére való kötelezését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az abból az irányadó jogszabályok alkalmazásával levont jogi következtetéssel is.
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság az Itv. 3. §-ának (3) bekezdésére, amely a visszterhes vagyonátruházási kötelezettség keletkezését fő szabályként a szerződés megkötésének napjában jelöli meg. Az Itv. 91. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tükrében helytállóan állapította meg, hogy az illetékkiszabásra történő bejelentés a földhivatalhoz történő benyújtás napján, 1995. július 28-án megtörtént.
A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 53. §-ának (1) bekezdésében a törvény - az Itv. 19. §-ának (1) bekezdését módosító - 35. §-ának alkalmazását a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett ügyekben teszi lehetővé, ezért e tárgyban állapította meg, hogy az Itv. bejelentéskor hatályos 19. §-ának (1) bekezdése értelmében az adásvételi szerződéssel megszerzett ingatlanok forgalmi értékének a 8%-a volt.
Az alperes tévedett, amikor olyan álláspontot foglalt el, mely szerint az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtétele az Itv. 3. §-ának (5) bekezdése alkalmazása szempontjából harmadik személy jóváhagyásának minősül. A Ptk. 373. §-ában szabályozott elővásárlási jog intézményét meg kell különböztetni az olyan szerződésektől, amelynek érvényes létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy hatósági jóváhagyás szükséges. A Ptk. 215. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése vagy hatósági jóváhagyás szükséges, ennek megtörténtéig a szerződés nem jön létre, de a felek nyilatkozatukhoz kötve vannak. Az elővásárlási jog fennállása esetén az annak megsértésére kötött szerződés is érvényesen létrejön és joghatása az, hogy az ajánlat elfogadása esetén a szerződés az eladó és az elővásárlási jog jogosultja között jön létre, illetve a jóhiszemű vevő az ingatlan tulajdonjogát is megszerezheti adott körülmények mellett. A Ptk. 215. §-ának (1) bekezdése szerinti szerződésnél azonban a harmadik személy beleegyezésének hiányában a szerződés létre sem jön és arra az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni (ennek leggyakrabban előforduló esete a jelzálogjog biztosítására bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának az érintett ingatlan átruházásához történő beleegyezése). Miután tehát az elővásárlási jog esetében nem a szerződés érvényes létrejötte függ a jogosult nyilatkozatától, az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az Itv. 3. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezés az illetékkötelezettség keletkezése szempontjából nem vehető figyelembe, ezért a kifejtettek szerint nincs lehetőség a 10%-os illetékkulcs alkalmazására. Ebből a szempontból nincs jelentősége az alperes által hivatkozott, az ingatlan-nyilvántartásra vonatkozó szabályoknak a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó rendelkezéseinek [1972. évi 31. tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 73. § (1) bekezdése és 83. § (1) bekezdés], mivel azok az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés feltételeit tartalmazzák, a szerződés érvényessége szempontjából közömbösek.
Nem sértett tehát jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a közigazgatási határozatot részben megváltoztatva a vagyonszerzési illeték mértékét mérsékelte, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet az alperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a fenti indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. A Pp. 239. §-a folytán irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett a másodfokú perköltség viseléséről, míg az alperes teljes személyes illetékmentességére tekintettel le nem rótt fellebbezési illeték viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdése és 14. §-a értelmében rendelkezett. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 28.816/1999.)