adozona.hu
EH 2008.1720
EH 2008.1720
A munkavállalót a munkabér megilleti, ha a munkaviszonya megszüntetéséig a munkáltató rendelkezésére állt, és a munkáltató mellőzte a foglalkoztatását [Mt. 103. § (1) bekezdés, 102. § (1) bekezdés, 89. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, az eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes - aki részben tulajdonosa is az alperesi cégnek - üzemvezetőként állt alkalmazásban az alperessel. 2004 augusztu...
EH 2008.1720 A munkavállalót a munkabér megilleti, ha a munkaviszonya megszüntetéséig a munkáltató rendelkezésére állt, és a munkáltató mellőzte a foglalkoztatását [Mt. 103. § (1) bekezdés, 102. § (1) bekezdés, 89. § (2) bekezdés].
A felperes a keresetében a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, az eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes - aki részben tulajdonosa is az alperesi cégnek - üzemvezetőként állt alkalmazásban az alperessel. 2004 augusztusától november 10-éig keresőképtelen betegállományban volt, ezt követően napi egy-két órára jelent meg az alperesnél, de munkát nem végzett. 2004. november 11-ei feljegyzés szerint rögzítésre került, hogy "Egyelőre MSZ maradj otthon!". A munkáltató 2005. március 4-én, 2005. április 27-ei hatállyal rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette azon indokolással, hogy 2004. november 11-étől a felperes a munkahelyére rendszertelenül, rövid időre és csak a kollégákkal történő beszélgetésre járt be. A felek 2005. március 9-én megállapodást írtak alá, ebben a felperes jelezte "jogfenntartását".
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes azzal a magatartásával, hogy 2004. november 11-étől rendszertelenül, csupán napi egy-két órára jelent meg munkahelyén, megszegte az együttműködési kötelezettségét, azt pedig nem bizonyította, hogy az ügyvezető felhívására nem vette fel a munkát. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes rendkívüli felmondással élhetett volna, amennyiben úgy ítélte meg, hogy munkavégzését az alperes ellehetetleníti.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2007. február 14-én szűnik meg. A munkáltatót kötelezte 8 687 047 forint, ezen belül 6 827 047 forint után 2006. február 1-jétől járó kamat megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nem bizonyította, hogy a felperesnek visszaadta a korábban szétválasztott feladatait, és azt a munkavállaló nem látta el. A felperes vezette a jelenléti ívet, amely szerint munkaidejét kitöltötte, teljes munkabérét az alperes kifizette, és 2005. január 1-jétől jelentős béremelésben is részesült. Mindebből következően a felperes az Mt. 103. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett, így a rendes felmondás indoka nem valós.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a munkáltató lehetővé tette a felperes számára a munkavégzést, aki azzal nem kívánt élni, legtöbbször meg sem jelent a munkahelyén. A felperes korábban is jelentős önállóssággal látta el a tevékenységét, és a munkába való visszatérése után sem jelezte konkrét feladat kijelölésére irányuló igényét.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a bíróságok megsértették a Pp. 213. §-ának (1) bekezdését, vagyis valamennyi kereseti követelés tárgyában nem döntöttek. Álláspontja szerint az áthelyezésére tekintettel 634 095 forintra és annak kamatára jogosult felmentési időre járó bérkülönbözet címén, ezen igényével az eljáró bíróságok nem foglalkoztak. A felperes az alperes perköltség fizetésre kötelezését is kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme alapos.
Helytállóan hivatkozott a jogerős ítélet az Mt. 102. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amely szerint a munkáltató kötelezettsége a munkavállaló munkaszerződés szerinti foglalkoztatása, ennek keretén belül annak biztosítása, hogy a jogait és kötelezettségeit gyakorolni tudja, a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és iránymutatást megkapja. Az alperes nem bizonyította (Pp. 164. §), hogy a felperes részére a betegállományát követően a munkaköri feladatait visszaadta, az időközi esetleges változásokról tájékoztatta, illetve olyan feladattal bízta meg, amelyet a felperes nem teljesített. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes korábban is önállóan végezte munkáját, a munkáltatót nem mentesíti a törvényben előírt kötelezettsége alól. Mindezek alapján helytállóan vonta le a másodfokú bíróság azt a következtetést, hogy a felperes - aki a munkaviszonya megszüntetéséig a jelenléti ívet vezette, a részére számfejtett munkabért felvette és béremelésben is részesült - munkavégzés céljából (Mt. 103. §) a munkáltató rendelkezésre állt, és az alperes volt az, aki az együttműködési kötelezettségét megszegve a felperes foglalkoztatását mellőzte. Ebből következően jogszabálysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperes a rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
Az elszámolás körében a jogerős ítélet jogszabálysértő (megalapozatlan) megállapításokat tett [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Az ítélet szerint a bíróság a felperes részére elmaradt munkabért 2004. november 12-étől számolt el a korábban kifejtett álláspontja ellenére, miszerint a munkaviszony megszüntetéséig a felperes részére a munkabér kifizetése megtörtént. A megismételt eljárás során tehát a bíróságnak tisztáznia kell, hogy a táppénzes állomány lejárta után a munkaviszony megszüntetéséig a felperes részére milyen összegű munkabért fizettek ki, és azt az elmaradt járandóságokból levonásba kell helyezni.
A felperes a kereseti kérelmében felmondási időre járó bérként 634 095 forint és annak kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest, az Mt. 209. §-ára hivatkozással. Ezen kérelemmel a másodfokú bíróság az ítélete indokolásából kitűnően nem foglalkozott, ezáltal megsértette a Pp. 213. § (1) bekezdésében foglaltakat. Így a megismételt eljárás során a bíróságnak ebben a kérdéskörben is állást kell foglalnia.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a jogalap kérdésében hatályában fenntartotta, egyebekben hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot az összegszerűség tárgyában új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (3) és (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.479/2007.)