adozona.hu
BH 2008.9.253
BH 2008.9.253
Ha a jogerős ítélet szerint a megkülönböztetésnek jogszerű indoka volt, az ezen alapuló rendelkezés a felülvizsgálati eljárásban más indok alapján nem sérelmezhető [Pp. 270. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a munkabére 90%-át kitevő 2004. évi jutalom megfizetésére, továbbá a 2005. évi bére emelésére, és a bérezéssel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetése miatt 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést is igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek jutalom címén 65 790 forintot és kamatát, továbbá elmaradt munkabér címén 59 868 forintot és k...
BH 2008.9.253 Ha a jogerős ítélet szerint a megkülönböztetésnek jogszerű indoka volt, az ezen alapuló rendelkezés a felülvizsgálati eljárásban más indok alapján nem sérelmezhető [Pp. 270. §].
A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a munkabére 90%-át kitevő 2004. évi jutalom megfizetésére, továbbá a 2005. évi bére emelésére, és a bérezéssel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetése miatt 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést is igényelt.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek jutalom címén 65 790 forintot és kamatát, továbbá elmaradt munkabér címén 59 868 forintot és kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2002. április 7-étől állt munkaviszonyban az alperessel operátor munkakörben. Az alperes 2004. év végén nem részesítette jutalomban, 2005. év elején pedig béremelésben. A felperes ezzel kapcsolatos írásbeli kérelmére az alperes a 4. számú ügyvezetői utasításban meghatározott kizáró feltételre hivatkozott, amely szerint nem részesülhet az előbbi juttatásokban az a munkavállaló, aki - mint a felperes is - 2004. évben betegség miatt 15 munkanapot meghaladóan hiányzott. Az ügyvezetői utasítás 2004. július 1-jén lépett hatályba.
A munkaügyi bíróság a jutalomra és a béremelésre jogosultság tekintetében a perbeli ügyvezetői utasítás hatálybalépéséből indult ki, és amiatt minősítette megalapozottnak a 2004. év végi jutalom és a 2005. évi béremelés iránti igényt. A felperes a második félévben ugyanis csak 10 munkanapot hiányzott, ami így nem érte el az ügyvezetői utasításban meghatározott mértéket.
A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kárigényre tekintettel a 4. számú ügyvezetői utasítás vonatkozásában vizsgálta az Mt. 142/A. § (1) bekezdésének és az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdésének megtartását. Elfogadta az alperes előadását arról, hogy a költségeinek alacsony szinten tartása nem teszi lehetővé a feltétlenül szükséges létszámon felüli alkalmazást, az autógyárak szigorúan meghatározzák a termékek beérkezését, bármilyen késedelem az összeszerelő sor leállását eredményezheti, amely az alperes nagy összegű büntetés fizetésére kötelezésével járhat. A munkaügyi bíróság mindezeket úgy minősítette, hogy a jutalomra és a béremelésre vonatkozó korlátozásnak az alperes ésszerű indokát adta, a korlátozás nem volt önkényes, ezért az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nem állapítható meg.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében az elutasító rendelkezés vonatkozásában helybenhagyta, a munkabéremelésre vonatkozóan a megállapított hátralékot meghaladó részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a nem vagyoni kártérítés körében helytállóan mérlegelte a bizonyítékokat az elsőfokú bíróság, és megalapozottan utasította el a keresetet. Az alperes a megítélt jutalom és a béremelés elmaradása miatti bérkülönbözet tekintetében nem vitatta az elsőfokú ítéletet, fellebbezés hiányában az erre vonatkozó ítéleti marasztalások jogerőre emelkedtek.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a munkaügyi bíróság lényegében felemelte a felperes 2005. évi munkabérét, ennek azonban nem adta indokát, illetve az ítélete rendelkező része csupán a munkabér-különbözetről rendelkezett.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kárigényét elutasító jogerős ítéleti rendelkezést sérelmezte. Arra hivatkozott, hogy az alperes 4. számú ügyvezetői utasításával a 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Esélytv.) 7. §-át, valamint 8. §-ának k) és l) pontját megsértve hátrányos helyzetbe hozta azokat, akik bármi oknál fogva táppénzes állományba kerülnek, különösen a gyermekeit egyedül nevelő anyákat, mivel a kisgyermekeknél gyakrabban fordul elő a megbetegedés. Álláspontja szerint az alperesnek az Mt.-t és a Alkotmánynak az egyenlő munkáért egyenlő bérre vonatkozó alapelvét is sértő intézkedése "közvetve és közvetlenül is az anyaság vállalása ellen hat". Keresete alátámasztásaként előadta, hogy a jogellenes munkáltatói intézkedés miatt "nem mert otthon maradni" a beteg gyermekét ápolni, mindez idegileg megviselte, az ezt igazoló idegorvosi véleményeket a perben csatolta. Mindezek alapján kérte az alperesi intézkedés jogellenességét megállapító és ennek alapján az alperest 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező határozat hozatalát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalma nem abszolút, azt kell vizsgálni, hogy alkotmányos keretek között marad-e; a perbeli esetben a munkáltatói intézkedés nem volt jogszerűtlen, mivel a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálható.
Az elsőfokú bíróság nem állapította meg az Mt. 142/A. §-ának és az Esélytv. rendelkezéseinek megsértését (az igényelt juttatásokat más elvi alapon tartotta megalapozottnak). Álláspontja szerint az alperes bizonyította, hogy a 4. számú ügyvezetői utasítással tett megkülönböztetésnek az adott esetben a munkaviszonnyal közvetlenül összefüggő, a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka volt, amely miatt nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét; így erre alapítottan a felperes személyiségi jogai nem sérültek [Esélytv. 7. § (2) bekezdése, Ptk. 76. §]. A felperes a felülvizsgálati kérelmében az erre vonatkozó megállapításokat nem támadta, sőt nem is érintette, ezért azok a felülvizsgálati eljárásban már nem vizsgálhatók. Ebből következően a felperes alappal nem sérelmezhette a jogerős ítéletnek az egyenlő bánásmód megsértésére alapozott nem vagyoni kártérítési igényt elutasító álláspontját. Miután ebben a körben nem támadott jogerős ítélet nem állapította meg a hátrányos megkülönböztetést, az erre alapozott jogkövetkezményről nem lehet a felülvizsgálati eljárásban állást foglalni [BH 2002/490., BH 1995/106.].
A kifejtettekre tekintettel - mivel a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésekre - a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a jogerős részítéletnek a nem vagyoni kártérítés iránti keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó részét hatályában fenntartotta. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet nem érintette.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.390/2007.)