adozona.hu
AVI 2005.10.114
AVI 2005.10.114
Az illetéktörvény csak az eljárási illetékek tekintetében teszi lehetővé a törvény módosított rendelkezéseinek a folyamatban lévő ügyekre történő alkalmazását [1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1994. június 7-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg B., K. út 10. szám alatt található 90 m2 alapterületű beépíthető tetőteret, a közös tulajdonból hozzátartozó 560/10 000 tulajdoni hányaddal együtt 680 000 Ft vételárban L. Dezső és N. Sándor eladótól. A felperes az adásvételi szerződést a földhivatalhoz 1994. július 26-án nyújtotta be. A földhivatal a szerződést 1998. augusztus 9-én küldte meg az illetékhivatalhoz. Az adásvételi szerződés alapján az elsőfokú illetékkiszab...
AVI 2005.10.114 Az illetéktörvény csak az eljárási illetékek tekintetében teszi lehetővé a törvény módosított rendelkezéseinek a folyamatban lévő ügyekre történő alkalmazását [1990. évi XCIII. tv. 26. § (1) bek.]
A felperes 1994. június 7-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg B., K. út 10. szám alatt található 90 m2 alapterületű beépíthető tetőteret, a közös tulajdonból hozzátartozó 560/10 000 tulajdoni hányaddal együtt 680 000 Ft vételárban L. Dezső és N. Sándor eladótól. A felperes az adásvételi szerződést a földhivatalhoz 1994. július 26-án nyújtotta be. A földhivatal a szerződést 1998. augusztus 9-én küldte meg az illetékhivatalhoz. Az adásvételi szerződés alapján az elsőfokú illetékkiszabási hatóság 1999. szeptember 10-én kelt fizetési meghagyásával a felperest 2%-os illetékkulccsal számítva 13 600 Ft vagyonátruházási és 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték fizetésre kötelezte. A fizetési meghagyás indokolásban utalás történt arra, hogy amennyiben a megszerzett ingatlan lakóházépítésre alkalmas telektulajdon, és vállalja a 4 éven belül lakóházzal történő beépítést, építési szándékáról az ehhez kapcsolódó kedvezmény engedélyezése érdekében legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az illetékhivatalnál.A felperes 1999. október 4-én kelt módosítási kérelemnek nevezett beadványában bejelentette, hogy megtörtént az ingatlan lakással történő beépítése. Mellékelte az erről szóló építési engedélyt és használatba vételi engedélyt, és kérte az illetékmentesség megadását. Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság a kérelmet új beadványnak tekintve 2000. január 20-án kelt határozatával a felperes helyesbítés iránti kérelmét elutasította. A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság, 2001. június 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal az indokolással, hogy az illeték kiszabásra való bejelentéskor még nem volt hatályos az a rendelkezés amely a tetőtér-beépítés esetén illetékkedvezményt nyújtott. Ez a jogszabály csak az 1997. január 1-je után illetékkiszabásra való bejelentkezéskor volt alkalmazható.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
Álláspontja az volt, hogy az 1996. évi LXXXV. törvény 33. § (2) bekezdés II. fordulatára figyelemmel nem csak az 1997. január 1-je után illetékkiszabásra bejelentett ügyben, hanem az ezt követően kezdeményezett elsőfokú, illetőleg jogorvoslati eljárásban is alkalmazható volt az általa kért illetékkedvezmény. A felperes jelezte azt is, hogy a fizetési meghagyásban számítási hiba történt.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes illetékkiszabásra történő bejelentésekor még nem volt hatályban az általa alkalmazni kért illetékmentességi jogszabály. Ezen túl utalt arra is, hogy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, a felperes utóbbi beadványa a feltételes illetékmentesség megállapításra irányult, amely egy új kérelem volt.
A Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és alperest a szükséges körben az 1999. szeptember 10-én kelt fizetési meghagyás ellen beadott fellebbezés tárgyában új eljárásra kötelezte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében azt állapította meg, hogy a fizetési meghagyás elleni fellebbezési határidőben történt a felperes részéről beadvány benyújtása. Ezt a beadványt tartalma szerint kellett volna fellebbezésként elbírálni. Az illetékkiszabási hatóság azonban tévesen nem fellebbezésként bírálta el a beadványt, hanem saját hatáskörében új kérelemként döntött arról. Majd az így született elsőfokú határozatot a fellebbezés folytán eljáró alperes helybenhagyta. Az alperes nem észlelte, hogy a fizetési meghagyás ellen fellebbezést kellett volna elbírálnia. Az alperes eljárási szabálysértése kihatott az ügy érdemi döntésére, mivel a fizetési meghagyás jogszerűségét nem vizsgálta. Az Áe. 66. § (2) bekezdése szerint határozatában nem indokolta meg, hogy az illetékfizetési kötelezettség keletkezéséhez viszonyítva mikor érkezett az adásvételi szerződés a földhivatalhoz és a kötelezettség keletkezésekor hatályos illetéktörvény 78. §-ában foglalt mérséklést alkalmazni kellett volna, vagy sem. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy a felperest nem illette meg az 1997. január 1-jei hatállyal beiktatott illetékmentesség, az 1996. évi LXXXV. törvény 33. § (2) bekezdés II. fordulata ugyanis nem az anyagi jogi jogszabály szerinti illetékre, hanem az eljárási illetékre vonatkozott. Az alperesnek azonban az elsőfokú határozatot azon az alapon kellett volna megsemmisítenie, hogy a fizetési meghagyás elleni fellebbezést saját hatáskörben nem lehetett elbírálni. Ezért a bíróság úgy döntött, hogy az alperes a fizetési meghagyás ellen beadott fellebbezés tárgyában hozza meg határozatát, figyelemmel az illeték-kötelezettség keletkezésekor hatályos illetéktörvény 68. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra is.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, és kérte annak az elvi kérdésnek az eldöntését, hogy a fizetési meghagyás, mint elsőfokú határozat ellen fellebbezési határidőn belül előterjesztett beadványok tekintetében - amennyiben az ügyfél új, korábban nem ismert tényre, kedvezményre hivatkozik, - melyik szintű hatóság rendelkezik hatáskörrel elbírálásra, fellebbezésnek vagy új kérelemnek kell azt tekinteni. A továbbiakban hivatkozott az alperes arra is, hogy maga a felperes is, aki jogász végzettségű, módosítási kérelemnek nevezte a fizetési meghagyás kézhezvételét követően benyújtott beadványát. Nem volt vita a felek között abban, hogy ezt a beadványt új kérelemnek kellett tekinteni. Az elsőfokú bíróság ezért túlterjeszkedett ítélete hozatalakor a kereseti kérelmen.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében ellentétes ítéleti döntésekre is hivatkozott az adott jogkérdésben.
A Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.329/2002/2. számú végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
A nem vitás tényállás szerint a felperes 1994. június 7-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a B., K. út 10. szám alatt található 90 m2 alapterületű beépíthető tetőteret a közös tulajdonból hozzátartozó tulajdoni hányaddal. A szerződést a felperes az előírásoknak megfelelően 1994. július 26-án a földhivatalhoz benyújtotta, ezzel az illetékkiszabásra való bejelentési kötelezettségét teljesítette. A földhivatal által továbbított szerződés alapján az elsőfokú illetékhivatal 1999. szeptember 10-én kelt fizetési meghagyással szabta ki a 13 600 Ft visszterhes vagyonátruházási illetéket és a 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási illetéket.
E fizetési meghagyás kézhezvételét követően - a fellebbezési határidőn belül - a felperes módosítási kérelemnek nevezett beadványában kérte a módosított 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltételes illetékmentesség megadását arra tekintettel, hogy az általa vásárolt tetőtér időközben beépítésre került, a lakás használatba-vételi engedélyt is megkapta.
Az elsőfokú illetékkiszabási hatóság a felperes által benyújtott beadványt új kérelemként minősítette és azt saját hatáskörében hozott határozattal elutasította.
A bíróság érdemben nem vitatta az illetékhivatal feltételes illetékmentességet elutasító döntését. A határozatot mégis azért tartotta jogszabálysértőnek, mivel az elsőfokú illetékhivatal nem tartalma szerint bírálta el a felperes beadványát és a fellebbezési határidőben előterjesztett kérelmet nem fellebbezésként, hanem új kérelemként bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ez a jogerős ítéleti megállapítás téves, jogszabálysértő.
Az Itv. 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötésének napján keletkezik. Az elsőfokú illetékkiszabási hivatal az illeték keletkezésének időpontjában hatályos Itv. szerint megfelelően rendelkezett a megszerzett ingatlan utáni visszterhes vagyonátruházási illeték összegének megállapításáról az általa kibocsátott fizetési meghagyásban. A felperes a fizetési meghagyással megállapított visszterhes vagyonátruházási illeték mértékét nem sérelmezte. Az 1999. október 4-én benyújtott beadványt ő maga is módosítási kérelemként terjesztette elő és kérte az új körülmény, a tetőtér lakássá történő beépítésének megtörténtére figyelemmel illetékmentességi kedvezmény biztosítását.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az illetékhivatal helyesen bírálta el a felperes módosítási kérelmét új kérelemként. A felperes ugyanis a fizetési meghagyásban megállapított illeték mértékét nem sérelmezte. Az illeték kiszabása az új kérelmének nem volt tárgya. Ebből következik, hogy az 1999. szeptember 10-én kelt fizetési meghagyás fellebbezési kérelem hiányában jogerőre emelkedett. A felperes 1999. október 4-én kelt beadványát új kérelemnek kellett tekinteni, így annak elbírálásáról az államigazgatásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 5. §-a alapján az elsőfokú hatóságnak kellett döntenie.
A Legfelsőbb Bíróság már több döntésében rámutatott arra, hogy nem tehető vizsgálat tárgyává a megelőző eljárás során hozott, de már jogerőre emelkedett határozat.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel leszögezi, hogy a fizetési meghagyás, mint elsőfokú határozat kapcsán a fellebbezési határidőn belül előterjesztett beadványok elbírálására - amennyiben a beadványt benyújtó ügyfél korábban nem ismert új tényre hivatkozva valamely kedvezmény megadását terjeszti elő - új kérelemnek minősül, ezért azt az erre hatáskörrel rendelkező elsőfokú hatóságnak kell elbírálnia.
Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy jelen perben a peres felek között nem volt vita abban a kérdésben, hogy a felperes 1999. október 4-én kelt beadványát új kérelemnek kellett tekinteni, ezért helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, miszerint az elsőfokú bíróság a Pp. 215. § és 339. §-ában foglalt keresethez kötöttség szabályát megsértette, azon túlterjeszkedett akkor, amikor a felperesi beadványtól függetlenül fellebbezésnek minősítette a módosítási kérelmet.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégium 34. számú állásfoglalásában már arra is rámutatott, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt indult perben is a bíróság a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között hozza meg döntését. Az elsőfokú bíróság ezért a kereseti kérelem hiányában nem minősíthette másként a felperes beadványát.
Helytálló volt az alperes hivatkozása arra is, hogy a felperes által kérelmezett feltételes mentesség az alkalmazandó Itv. 26. § (1) bekezdés alapján külön nyilatkozat megtételét kívánja a kérelmezőtől. A vagyonszerzőnek a lakóház építési szándékára legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig az illetékhivatalnál nyilatkozatot kell tennie. A felperes a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a fizetési meghagyás kibocsátását követően - fellebbezési határidőn belül - tette meg ezt a nyilatkozatát, amely így önálló kérelemnek volt minősíthető, és amelynek jogszabályi feltételek fennállásáról ily módon az elsőfokú hatáskörrel rendelkező szervnek kellett döntenie.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében érdemben helytállóan állapította meg, hogy az 1996. évi LXXXV. törvénnyel 1997. január 1-jei hatállyal beiktatott 26. § (2) bekezdésében foglalt illetékmentesség a felperest nem illette meg. A felperes által hivatkozott 1996. évi LXXXV. törvény 33. § (2) bekezdés II. fordulata ugyanis nem az anyagi jogszabály szerinti illetékre, hanem az eljárási illetékre vonatkozott. Az illetékkiszabási eljárások során alkalmazandó illetéktörvény módosításaival kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság külön hangsúlyozza, hogy az évek óta következetesen alkalmazott jogszabály szerkesztési gyakorlat szerint a helyes értelmezése a hatályba léptető rendelkezéseknek az volt - és erre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság már több ítéleti döntést hozott - mely szerint az újabb anyagi jogi rendelkezések csak a törvény hatályba lépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagyonszerzési ügyekben kiszabott illetékekre vonatkozik, és csak az eljárási illetékek tekintetében teszi lehetővé a törvény a módosított rendelkezéseknek a folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazását.
E tekintetben megállapította a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a felek felülvizsgálati kérelemmel a jogerős ítélet ezen érdemi megállapítását nem vitatták.
A jogerős ítélet tehát lényegében eljárási jogszabálysértésre hivatkozással hozta meg ítéletét, és döntött a keresettel támadott határozat hatályon kívül helyezéséről, és az alperes új eljárásra kötelezéséről. Ez a bírósági ítélet által hivatkozott eljárási jogszabálysértés a fentieknek megfelelően nem állt fenn, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.329/2002.)