adozona.hu
BH 2019.6.181
BH 2019.6.181
Ha a Kormánytisztviselői Döntőbizottság a kormánytisztviselő közszolgálati panasza alapján megállapította, hogy jogellenesen szüntették meg a közszolgálati jogviszonyát és ezért a jogellenesség jogkövetkezményeként a munkáltatót a Kttv. 193. § (5) bekezdése szerint marasztalta, a joggal való visszaélést állító és eredeti munkakörébe visszahelyezés iránti kereset nem meglapozott [A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 10. §, 193. § (1) bekezdés a) pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. január 16-ától az alperes alkalmazásában, a Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság igazgatóhelyettese, Képviseleti Osztályának osztályvezetője volt. A munkáltató 2014. október 16-ai intézkedésével 2016. december 16-i hatállyal bizalomvesztésre hivatkozva felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. Intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes elmulasztotta az egyes iratok szignálását, illetve a...
BH 2019.6.181 Ha a Kormánytisztviselői Döntőbizottság a kormánytisztviselő közszolgálati panasza alapján megállapította, hogy jogellenesen szüntették meg a közszolgálati jogviszonyát és ezért a jogellenesség jogkövetkezményeként a munkáltatót a Kttv. 193. § (5) bekezdése szerint marasztalta, a joggal való visszaélést állító és eredeti munkakörébe visszahelyezés iránti kereset nem meglapozott [A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 10. §, 193. § (1) bekezdés a) pontja].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. január 16-ától az alperes alkalmazásában, a Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság igazgatóhelyettese, Képviseleti Osztályának osztályvezetője volt. A munkáltató 2014. október 16-ai intézkedésével 2016. december 16-i hatállyal bizalomvesztésre hivatkozva felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. Intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes elmulasztotta az egyes iratok szignálását, illetve azzal késlekedett, nem ellenőrizte az ügyintézők által vezetett pernyilvántartási rendszert, illetve egyéb módon is elmulasztotta vezetői ellenőrzési feladatait, munkahelyén rendszeresen a munkaidő kezdetét követően jelent meg, illetve annak vége előtt távozott, s munkaidőben nem volt elérhető, a rá szignált ügyiratokat nem intézte el, a 2014. szeptember 25-i tárgyaláson nem jelent meg és magát nem mentette ki, konkrét ügyben a jogi felülvizsgálatot késleltette, illetve elmulasztotta az ügyintézőre szignálást. Mindezek alapján megállapította, hogy a felperes munkájában a Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság igazgatója által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség nem volt fellelhető.[2] A felperes a munkáltatói intézkedés ellen közszolgálati panaszt terjesztett elő, melyben a jogviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként az eredeti munkakörbe történő továbbfoglalkoztatását kérte. A Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatával a felperes kérelmének részben helyt adott és megállapította, hogy a munkáltató 2014. október 16-án kelt intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes kormányzati szolgálati viszonyát, ezért kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek öthavi illetményének megfelelő 3 344 000 forint összeget, ezt meghaladóan a panaszt elutasította.
[3] Megállapította, hogy a munkáltatónak fegyelmi eljárást kellett volna indítania a felperessel szemben, és ennek keretében vizsgálni, hogy a megjelölt kötelezettségszegéseket elkövette-e, nem bizalomvesztésre hivatkozva felmentéssel megszüntetni a jogviszonyt. A Döntőbizottság nem találta megalapozottnak a felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra történő hivatkozását.
A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a jogellenes jogviszony-megszüntetés jogkövetkezményeként állítsa helyre kormánytisztviselői jogviszonyát, mivel álláspontja szerint a Kormánytisztviselői Döntőbizottság helytelenül alkalmazta a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 193. § (5) bekezdését.[5] Álláspontja szerint a munkáltató intézkedése a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmába ütközött és sértette az egyenlő bánásmód követelményét, így jogkövetkezményként az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásáról kellett volna rendelkezni. Érvelése szerint az alperes többszörösen jogellenes jognyilatkozata érvénytelen, mivel az jogszabályba ütközött és joghatás kiváltására nem volt alkalmas. Ennek megfelelően elsődlegesen jogviszonya helyreállítását és elmaradt illetménye megfizetését kérte. Másodlagos kereseti kérelme alapján további héthavi illetményének megfelelő elmaradt illetmény és egyéb járandóságok, valamint végkielégítés megfizetésére tartott igényt. Harmadlagosan az öthavi kártérítésen túl további tizenhárom havi illetményének megfelelő összeg átalánykártérítés címén történő megfizetésére tartott igényt.
[6] Az alperes a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Vitatta, hogy rendeltetésellenesen gyakorolta jogát, álláspontja szerint a joggal való visszaélés nem volt megállapítható, s jogszerűnek ítélte az általa kibocsátott teljesítményértékelést is.
[7] Az alperes 2015. december 9-én a perben viszontkeresetet terjesztett elő a felmentés jogszerű voltának megállapítása iránt. E viszontkeresetet a bíróság 2016. február 23-án kelt 15-II. alszámú végzésével érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A fellebbezés folytán eljárt törvényszék 2016. június 8-án kelt határozatával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[9] Határozatában kifejtette, hogy a felperes keresetében az egyenlő bánásmód elvének megsértésére is hivatkozott, ezzel kapcsolatos állítását azonban a per során nem tartotta fenn. Utalt arra, hogy a döntőbizottsági határozat megállapította, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg felperes jogviszonyát bizalomvesztésre hivatkozva, így anyagi szabályt sértett. Kifejtette, hogy a joggal való visszaélés körében többlettényállási elemet a felperes nem jelölt meg, az intézkedést azért tartotta rendeltetésellenesnek, mert álláspontja szerint az alperes intézkedése megakadályozta garanciális jogai gyakorlásában, e tényállítás azonban nem meríti ki a rendeltetésellenes joggyakorlást. Az eljárás során kifejtette, hogy nem tud bizonyítást indítványozni arra, hogy a munkáltatónál mondvacsinált ok vezetett felmentéséhez. A jogkövetkezmények vonatkozásában megállapította, hogy a felperes állításával ellentétben csupán két és fél éves jogviszonyát szüntette meg a munkáltató jogszabályba ütköző módon. Figyelemmel arra is, hogy a felmentés időpontjában a felperes 40 éves volt, nem minősült kiszolgáltatott helyzetben lévő álláskeresőnek, ügyvédi irodáját újraindította, ahol bevételre tett szert, így a jogsértéssel öthavi illetménynek megfelelő összegű átalánykártérítési összeget arányban állónak találta.
[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatára is kiterjedően a fellebbezett részében megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2014. október 16-án kelt, a felperes jogviszonyát megszüntető felmentése a joggal való visszaélés tilalmába is ütközött. A jogkövetkezmény elbírálására az iratokat visszaküldte az elsőfokú bíróságnak. Indokolásában kifejtette, hogy a felperes már a döntőbizottsági eljárásban is sérelmezte, hogy a felmentési indokok ellen nem volt lehetősége védekezni, mert a munkáltató a Kttv. 105. § (1) bekezdése szerint nem indított ellene fegyelmi eljárást, így nem tudta az ellene felhozottakkal szemben a védekezését előadni. A felperes terhére róttak a Kttv. 76. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségszegések körébe tartoznak, így nem voltak értékelhetőek a Kttv. 76. § (2) bekezdésében meghatározott és a bizalomvesztést megalapozó szakmai lojalitás sérelmeként, így nem szolgálhattak bizalomvesztés alapjául.
[11] A munkáltató nem megfelelő eljárást választott a felperes magatartása szankcionálására, így elzárta a felperest a védekezés lehetőségétől, csorbítva érdekérvényesítési lehetőségét. Mivel a munkáltató intézkedése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött, az adott esetben lehetőség van a jogviszonya helyreállítására is, amelynek feltételeit az elsőfokú bíróságnak kell vizsgálnia.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[12] A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt "változtassa meg és utasítsa el" és az elsőfokú ítéletet "hatályában tartsa fenn" és marasztalja a felperest a költségekben, mivel az sérti a Kttv. 10. § (1) bekezdését, továbbá a Pp. 164. § (1) bekezdését.[13] Érvelése szerint a törvényszék tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felperes kormányzati szolgálati jogviszonya megszüntetésével az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta jogát. A kormánytisztviselő részére a Kttv. 136. §-a biztosítja annak lehetőségét, hogy ha sérelmesnek tartja a jogviszony megszüntetését, az abból származó igénye érvényesítése érdekében közszolgálati panaszt nyújtson be, amiről tájékoztatták őt. A felperes ennek megfelelően járt el, közszolgálati panaszt nyújtott be a felmentés jogszerűsége vizsgálata körében, s a Döntőbizottság ez alapján jogszabályba ütközőnek találta a munkáltató intézkedését. A felperes keresetében a felmentési okok valóságát, okszerűségét már nem vitatta, kizárólag a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében kívánt igényt érvényesíteni. Az eljárt bíróságok ennek megfelelően a felmentési indok valóságát és okszerűségét már nem vizsgálhatták, csupán a rendeltetésellenes joggyakorlás körében kellett dönteniük.
[14] A felülvizsgálati kérelemben az alperes kifejtette, hogy a felmentésben megjelölt felperesi magatartások megalapozták a bizalomvesztés tényét, ebből következően a joggal való visszaélés, a rendeltetésellenes joggyakorlás a munkáltató részéről nem merülhetett fel. A felperes a felmentési okok valóságát és okszerűségét a döntőbizottsági eljárás során vitatta, azok valóságát és okszerűségét az alperes bizonyította és a felperes többszöri felhívás ellenére sem tudott olyan körülményt megjelölni, amely alapján megállapítható lett volna, hogy a munkáltatói intézkedésnek más oka lett volna, mint a felmentésben megjelölt indok.
[15] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelmet hivatalból utasítsa el, mivel az nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltaknak, illetve a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az alperesi hivatkozások nem lehetett a per tárgya figyelemmel arra, hogy a munkáltató viszontkeresetét a bíróság jogerősen elutasította.
[16] Álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék jogszerűen nem foglalkozott a felmentési indokokkal, mivel azok nem voltak tárgyai a pernek. A jogellenesség megállapítására a perben már nem volt szükség, a felperesi kereset a rendeltetésellenesség megállapítására és ennek következtében a kormányzati szolgálati jogviszony helyreállítására irányult.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[17] Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint megalapozott.[18] A felperes panasza alapján eljárt Kormánytisztviselői Döntőbizottság azt állapította meg, hogy a munkáltató intézkedése anyagi jogi szabályt sértett, a bizalomvesztésre alapított felmentés nem felelt meg a Kttv. rendelkezéseinek, ezért jogellenesen került megszüntetésre a felperes kormánytisztviselői jogviszonya. A Döntőbizottság határozata ezen rendelkezését a felek nem támadták keresettel, az alperes pedig a jogszerűség megállapítása érdekében elkésetten nyújtotta be viszontkeresetét, így e kérdés nem képezte a per tárgyát. Erre figyelemmel az alperes felülvizsgálati kérelmében a felmentés jogellenessége vonatkozásában kifejtett álláspontját a Kúria érdemben nem vizsgálta.
[19] Fellebbezés hiányában nem képezte a másodfokú eljárás tárgyát a jogellenes jogviszony-megszüntetés jogkövetkezményeként megállapított átalánykártérítés mértéke, így a Kúria a felülvizsgálati eljárásban ennek jogszerűségét sem vizsgálta.
[20] A másodfokú bíróság közbenső ítéletében azt állapította meg, hogy az alperes anyagi jogszabályba ütköző intézkedése egyben joggal való visszaélést is megvalósít, így a felperes a Kttv. 193. § (1) bekezdés a) pontja alapján kérhette az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását, amennyiben nem merült fel olyan körülmény, amely miatt mindez mellőzhető. Ezen feltételek vizsgálata tekintetében utasította az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására. Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy intézkedésével nem tanúsított rendeltetésellenes joggyakorlást, így a jogerős közbenső ítélet sérti a Kttv. 10. § (1) bekezdését.
[21] A Kttv. 10. § (1) bekezdése tiltja a joggal való visszaélést. Megállapítja, hogy a törvény alkalmazásában joggal való visszaélésnek minősül különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet.
[22] Az új Ptk.-hoz fűzött törvényi indokolás szerint a joggal való visszaélés mindig egy bizonyos alanyi jog gyakorlásával kapcsolatos és nem általában véve valósul meg, hanem akkor, ha egy jog gyakorlása ugyan nem ütközik semmilyen más konkrét tilalomba, azonban a joggyakorlás jogellenessége azért mutatható ki, mert a jog gyakorlása e módja nem adekvát a rendeltetésével.
[23] Bár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, illetve a Kttv. eltérő jogkövetkezményeket fűz a jogviszony jogellenes megszüntetéséhez, mindkét foglalkoztatási viszonyban egyező módon kell értelmezni a joggal való visszaélés jogelvét, amely értelmezés megfelel a polgári jogi jogértelmezésnek is. Ennek megfelelően nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy az alperes utóbb benyújtott beadványában hivatkozott az 5/2017. (XI. 28.) KMK véleményre, mivel az abban kifejtett jogelv a már korábban alkalmazott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában is irányadó.
[24] A Kúria a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 5/2017. (XI. 28.) KMK véleményében kifejtette, hogy a joggal való visszaélés tilalmának megsértése akkor állapítható meg, ha valamely alanyi jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt, ezért valamely joggyakorlás nem lehet tételes jogszabályba ütközés miatt jogellenes és egyben a joggal való visszaélés tilalmába ütköző. Minden jogi normának, alanyi jognak és jogintézménynek önálló társadalmi rendeltetése, célja van. Amennyiben a jogalany e céllal ellentétesen azt szem elől veszítve gyakorolta az egyébként megillető jogot vagy teljesítette a kötelezettségét, valójában csak látszólag cselekedett jogszerűen. Eljárása formálisan jogszerű volt ugyan - tehát nem ütközött konkrét jogi tilalomba - annak módja azonban rendeltetésellenes volt. Ebből következően a joggyakorlás nem lehet egyszerre jogellenes és rendeltetésellenes is. Ha például a felmondás nem volt okszerű, nem lehet egyben rendeltetésellenes is. Joggal való visszaélés akkor állapítható meg, ha egy jog gyakorlása ugyan nem ütközik semmilyen más konkrét tilalomba, azonban a joggyakorlás jogellenessége azért mutatható ki, mert a jog gyakorlásának e módja nem felel meg a rendeltetésének (EBH 2017.M29., BH 2018.347.).
[25] A perbeli esetben e feltétel nem valósult meg. A Kormánytisztviselői Döntőbizottság megállapította, hogy a munkáltató intézkedése a Kttv. 76. § (1), illetve (2) bekezdésébe ütközött, az intézkedés formálisan sem volt jogszerű, anyagi jogot sértett, így ebben az esetben a jogellenes joggyakorlás nem lehetett egyben rendeltetésellenes joggyakorlás is.
[26] Mindezekre figyelemmel jogsértő módon jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a munkáltató intézkedése a joggal való visszaélés követelményébe ütközött, így az adott esetben a Kttv. 193. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperes kérhette a korábbi munkakörében történő továbbfoglalkoztatását. Mivel az adott esetben anyagi jogsértés történt, a jogellenes jogviszony-megszüntetés jogkövetkezményei vonatkozásában helytállóan alkalmazta a Kormánytisztviselői Döntőbizottság a Kttv. 193. § (5) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket, így jogsértés nélkül utasította el az elsőfokú bíróság a felperes keresetét.
[27] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Kúria Mfv.II.10.259/2018.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.II.10.259/2018/13.A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Dr. Tánczos Rita előadó bíró
Dr. Tálné dr. Molnár Erika bíró
A felperes:
A felperes képviselője:
Az alperes: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Az alperes képviselője: Dr. Ormai János ügyvéd
A per tárgya: Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatának megváltoztatása
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat:
Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.530/2017/5.
Az elsőfokú bíróság határozata:
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 25.M.1433/2015/39.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.530/2017/5. számú közbenső ítéletét hatályon kívül helyezi és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 25.M.1433/2015/39. számú ítéletét helybenhagyja.Kötelezi a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint másodfokú és 80.000 (nyolcvanezer) forint és 21.000 (huszonegyezer) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget, valamint külön felhívásra a magyar államnak 642.000 (hatszáznegyvenkettőezer) forint fellebbezési és 802.500 (nyolcszázkettőezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2012. január 16-ától az alperes alkalmazásában, a Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság igazgatóhelyettese, Képviseleti Osztályának osztályvezetője volt. A munkáltató 2014. október 16-ai intézkedésével 2016. december 16-i hatállyal bizalomvesztésre hivatkozva felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. Intézkedését azzal indokolta, hogy a felperes elmulasztotta az egyes iratok szignálását, illetve azzal késlekedett, nem ellenőrizte az ügyintézők által vezetett pernyilvántartási rendszert, illetve egyéb módon is elmulasztotta vezetői ellenőrzési feladatait, munkahelyén rendszeresen a munkaidő kezdetét követően jelent meg, illetve annak vége előtt távozott, s munkaidőben nem volt elérhető, a rá szignált ügyiratokat nem intézte el, a 2014. szeptember 25-i tárgyaláson nem jelent meg és magát nem mentette ki, konkrét ügyben a jogi felülvizsgálatot késleltette, illetve elmulasztotta az ügyintézőre szignálást. Mindezek alapján megállapította, hogy a felperes munkájában a Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság igazgatója által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség nem volt fellelhető.[2] A felperes a munkáltatói intézkedés ellen közszolgálati panaszt terjesztett elő, melyben a jogviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként az eredeti munkakörbe történő továbbfoglalkoztatását kérte. A Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatával a felperes kérelmének részben helyt adott és megállapította, hogy a munkáltató 2014. október 16-án kelt intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes kormányzati szolgálati viszonyát, ezért kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek öt havi illetményének megfelelő 3.344.000 forint összeget, ezt meghaladóan a panaszt elutasította.
[3] Megállapította, hogy a munkáltatónak fegyelmi eljárást kellett volna indítania a felperessel szemben, és ennek keretében vizsgálni, hogy a megjelölt kötelezettségszegéseket elkövette-e, nem bizalomvesztésre hivatkozva felmentéssel megszüntetni a jogviszonyt. A Döntőbizottság nem találta megalapozottnak a felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra történő hivatkozását.
A felperes keresete, az alperes ellenkérelme
[4] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményeként állítsa helyre kormánytisztviselői jogviszonyát, mivel álláspontja szerint a Kormánytisztviselői Döntőbizottság helytelenül alkalmazta a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 193. § (5) bekezdését.[5] Álláspontja szerint a munkáltató intézkedése a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalmába ütközött és sértette az egyenlő bánásmód követelményét, így jogkövetkezményként az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatásáról kellett volna rendelkezni. Érvelése szerint az alperes többszörösen jogellenes jognyilatkozata érvénytelen, mivel az jogszabályba ütközött és joghatás kiváltására nem volt alkalmas. Ennek megfelelően elsődlegesen jogviszonya helyreállítását és elmaradt illetménye megfizetését kérte. Másodlagos kereseti kérelme alapján további hét havi illetményének megfelelő elmaradt illetmény és egyéb járandóságok, valamint végkielégítés megfizetésére tartott igényt. Harmadlagosan az öt havi kártérítésen túl további tizenhárom havi illetményének megfelelő összeg átalánykártérítés címén történő megfizetésére tartott igényt.
[6] Keresetlevelében a teljesítményértékeléssel kapcsolatos kormánytisztviselői döntőbizottsági döntést nem kifogásolta, ezzel kapcsolatos panaszát a 2015. november 4-én benyújtott beadványában terjesztette elő.
[7] Az alperes a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Vitatta, hogy rendeltetésellenesen gyakorolta jogát, álláspontja szerint a joggal való visszaélés nem volt megállapítható, s jogszerűnek ítélte az általa kibocsátott teljesítményértékelést is.
[8] Az alperes 2015. december 9-én a perben viszontkeresetet terjesztett elő a felmentés jogszerű voltának megállapítása iránt. E viszontkeresetet a bíróság 2016. február 23-án kelt 15-II. alszámú végzésével érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A fellebbezés folytán eljárt törvényszék 2016. június 8-án kelt határozatával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Az első- és másodfokú bíróság határozata
[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[10] Határozatában kifejtette, hogy a felperes keresetében az egyenlő bánásmód elvének megsértésére is hivatkozott, ezzel kapcsolatos állítását azonban a per során nem tartotta fenn. Utalt arra, hogy a döntőbizottsági határozat megállapította, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg felperes jogviszonyát bizalomvesztésre hivatkozva, így anyagi szabályt sértett. Kifejtette, hogy a joggal való visszaélés körében többlettényállási elemet a felperes nem jelölt meg, az intézkedést azért tartotta rendeltetésellenesnek, mert álláspontja szerint az alperes intézkedése megakadályozta garanciális jogai gyakorlásában, e tényállítás azonban nem meríti ki a rendeltetésellenes joggyakorlást. Az eljárás során kifejtette, hogy nem tud bizonyítást indítványozni arra, hogy a munkáltatónál mondva csinált ok vezetett felmentéséhez. A jogkövetkezmények vonatkozásában megállapította, hogy a felperes állításával ellentétben csupán két és fél éves jogviszonyát szüntette meg a munkáltató jogszabályba ütköző módon. Figyelemmel arra is, hogy a felmentés időpontjában a felperes 40 éves volt, nem minősült kiszolgáltatott helyzetben lévő álláskeresőnek, ügyvédi irodáját újra indította, ahol bevételre tett szert, így a jogsértéssel öt havi illetménynek megfelelő összegű átalánykártérítési összeget arányban állónak találta.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatára is kiterjedően a fellebbezett részében megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2014. október 16-án kelt, a felperes jogviszonyát megszüntető felmentése a joggal való visszaélés tilalmába is ütközött. A jogkövetkezmény elbírálására az iratokat visszaküldte az elsőfokú bíróságnak. Indokolásában kifejtette, hogy a felperes már a döntőbizottsági eljárásban is sérelmezte, hogy a felmentési indokok ellen nem volt lehetősége védekezni, mert a munkáltató a Kttv. 105. § (1) bekezdése szerint nem indított ellene fegyelmi eljárást, így nem tudta az ellene felhozottakkal szemben a védekezését előadni. A felperes terhére róttak a Kttv. 76. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségszegések körébe tartoznak, így nem voltak értékelhetőek a Kttv. 76. § (2) bekezdésében meghatározott és a bizalomvesztést megalapozó szakmai lojalitás sérelmeként, így nem szolgálhattak bizalomvesztés alapjául.
[12] A munkáltató nem megfelelő eljárást választott a felperes magatartása szankcionálására, így elzárta a felperest a védekezés lehetőségétől, csorbítva érdekérvényesítési lehetőségét. Mivel a munkáltató intézkedése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött, az adott esetben lehetőség van a jogviszonya helyreállítására is, amelynek feltételeit az elsőfokú bíróságnak kell vizsgálnia.
A felülvizsgálati kérelem, felülvizsgálati ellenkérelem
[13] A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt "változtassa meg és utasítsa el" és az elsőfokú ítéletet "hatályában tartsa fenn" és marasztalja a felperest a költségekben, mivel az sérti a Kttv. 10. § (1) bekezdését, továbbá a Pp. 164. § (1) bekezdését.[14] Érvelése szerint a törvényszék tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felperes kormányzati szolgálati jogviszonya megszüntetésével az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta jogát. A kormánytisztviselő részére a Kttv. 136. §-a biztosítja annak lehetőségét, hogy ha sérelmesnek tartja a jogviszony megszüntetését, az abból származó igénye érvényesítése érdekében közszolgálati panaszt nyújtson be, amiről tájékoztatták őt. A felperes ennek megfelelően járt el, közszolgálati panaszt nyújtott be a felmentés jogszerűsége vizsgálata körében, s a Döntőbizottság ez alapján jogszabályba ütközőnek találta a munkáltató intézkedését. A felperes keresetében a felmentési okok valóságát, okszerűségét már nem vitatta, kizárólag a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében kívánt igényt érvényesíteni. Az eljárt bíróságok ennek megfelelően a felmentési indok valóságát és okszerűségét már nem vizsgálhatták, csupán a rendeltetésellenes joggyakorlás körében kellett dönteniük.
[15] A felülvizsgálati kérelemben az alperes kifejtette, hogy a felmentésben megjelölt felperesi magatartások megalapozták a bizalomvesztés tényét, ebből következően a joggal való visszaélés, a rendeltetésellenes joggyakorlás a munkáltató részéről nem merülhetett fel. A felperes a felmentési okok valóságát és okszerűségét a döntőbizottsági eljárás során vitatta, azok valóságát és okszerűségét az alperes bizonyította és a felperes többszöri felhívás ellenére sem tudott olyan körülményt megjelölni, amely alapján megállapítható lett volna, hogy a munkáltatói intézkedésnek más oka lett volna, mint a felmentésben megjelölt indok.
[16] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelmet hivatalból utasítsa el, mivel az nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltaknak, illetve a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az alperesi hivatkozások nem lehetett a per tárgya figyelemmel arra, hogy a munkáltató viszontkeresetét a bíróság jogerősen elutasította.
[17] Álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék jogszerűen nem foglalkozott a felmentési indokokkal, mivel azok nem voltak tárgyai a pernek. A jogellenesség megállapítására a perben már nem volt szükség, a felperesi kereset a rendeltetésellenesség megállapítására és ennek következtében a kormányzati szolgálati jogviszony helyreállítására irányult.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[18] Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint megalapozott.[19] Helytállóan állította a felperes felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy a Pp. 394/C. § (2) bekezdése szerint, ha a fél jogi képviselővel jár el, beadványát kizárólag elektronikusan nyújthatja be, s a Pp. 394/I. § (1) bekezdés b) pontja szerint a nem megfelelő módon előterjesztett nyilatkozat hatálytalan. E szabályokat azonban a 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi XL. törvénnyel megállapított 394/J. § e) pontja alapján a 2016. július 1. napján és azt követően indult perekben kell alkalmazni. Mivel e per 2015. május 13-án indult, s az eljárás során egyik fél sem tartott elektronikus kapcsolatot, így a felülvizsgálati kérelmet nem volt köteles az alperes ilyen módon előterjeszteni.
[20] A felperes panasza alapján eljárt Kormánytisztviselői Döntőbizottság azt állapította meg, hogy a munkáltató intézkedése anyagi jogi szabályt sértett, a bizalomvesztésre alapított felmentés nem felelt meg a Kttv. rendelkezéseinek, ezért jogellenesen került megszüntetésre a felperes kormánytisztviselői jogviszonya. A Döntőbizottság határozata ezen rendelkezését a felek nem támadták keresettel, az alperes pedig a jogszerűség megállapítása érdekében elkésetten nyújtotta be viszontkeresetét, így e kérdés nem képezte a per tárgyát. Erre figyelemmel az alperes felülvizsgálati kérelmében a felmentés jogellenessége vonatkozásában kifejtett álláspontját a Kúria érdemben nem vizsgálta.
[21] Fellebbezés hiányában nem képezte a másodfokú eljárás tárgyát a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményeként megállapított átalánykártérítés mértéke, így a Kúria a felülvizsgálati eljárásban ennek jogszerűségét sem vizsgálta.
[22] A másodfokú bíróság közbenső ítéletében azt állapította meg, hogy az alperes anyagi jogszabályba ütköző intézkedése egyben joggal való visszaélést is megvalósít, így a felperes a Kttv. 193. § (1) bekezdés a) pontja alapján kérhette az eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását, amennyiben nem merült fel olyan körülmény, amely miatt mindez mellőzhető. Ezen feltételek vizsgálata tekintetében utasította az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására. Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy intézkedésével nem tanúsított rendeltetésellenes joggyakorlást, így a jogerős közbenső ítélet sérti a Kttv. 10. § (1) bekezdését.
[23] A Kttv. 10. § (1) bekezdése tiltja a joggal való visszaélést. Megállapítja, hogy a törvény alkalmazásában joggal való visszaélésnek minősül különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet.
[24] Az új Ptk.-hoz fűzött törvényi indokolás szerint a joggal való visszaélés mindig egy bizonyos alanyi jog gyakorlásával kapcsolatos és nem általában véve valósul meg, hanem akkor, ha egy jog gyakorlása ugyan nem ütközik semmilyen más konkrét tilalomba, azonban a joggyakorlás jogellenessége azért mutatható ki, mert a jog gyakorlása e módja nem adekvát a rendeltetésével.
[25] Bár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, illetve a Kttv. eltérő jogkövetkezményeket fűz a jogviszony jogellenes megszüntetéséhez, mindkét foglalkoztatási viszonyban egyező módon kell értelmezni a joggal való visszaélés jogelvét, amely értelmezés megfelel a polgári jogi jogértelmezésnek is. Ennek megfelelően nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy az alperes utóbb benyújtott beadványában hivatkozott az 5/2017.(XI.28.) sz. KMK véleményre, mivel az abban kifejtett jogelv a már korábban alkalmazott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában is irányadó.
[26] A Kúria a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 5/2017.(XI.28.) KMK véleményében kifejtette, hogy a joggal való visszaélés tilalmának megsértése akkor állapítható meg, ha valamely alanyi jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt, ezért valamely joggyakorlás nem lehet tételes jogszabályba ütközés miatt jogellenes és egyben a joggal való visszaélés tilalmába ütköző. Minden jogi normának, alanyi jognak és jogintézménynek önálló társadalmi rendeltetése, célja van. Amennyiben a jogalany e céllal ellentétesen azt szem elől veszítve gyakorolta az egyébként megillető jogot vagy teljesítette a kötelezettségét, valójában csak látszólag cselekedett jogszerűen. Eljárása formálisan jogszerű volt ugyan - tehát nem ütközött konkrét jogi tilalomba - annak módja azonban rendeltetésellenes volt. Ebből követően a joggyakorlás nem lehet egyszerre jogellenes és rendeltetésellenes is. Ha például a felmondás nem volt okszerű, nem lehet egyben rendeltetésellenes is. Joggal való visszaélés akkor állapítható meg, ha egy jog gyakorlása ugyan nem ütközik semmilyen más konkrét tilalomba, azonban a joggyakorlás jogellenessége azért mutatható ki, mert a jog gyakorlásának e módja nem felel meg a rendeltetésének (EBH 2017.M29., BH.2018.347.).
[27] A perbeli esetben e feltétel nem valósult meg. A Kormánytisztviselői Döntőbizottság megállapította, hogy a munkáltató intézkedése a Kttv. 76. § (1), illetve (2) bekezdésébe ütközött, az intézkedés formálisan sem volt jogszerű, anyagi jogot sértett, így ebben az esetben a jogellenes joggyakorlás nem lehetett egyben rendeltetésellenes joggyakorlás is.
[28] Mindezekre figyelemmel jogsértő módon jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a munkáltató intézkedése a joggal való visszaélés követelményébe ütközött, így az adott esetben a Kttv. 193. § (1) bekezdése a) pontja alapján a felperes kérhette a korábbi munkakörében történő továbbfoglalkoztatását. Mivel az adott esetben anyagi jogsértés történt, a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményei vonatkozásában helytállóan alkalmazta a Kormánytisztviselői Döntőbizottság a Kttv. 193. § (5) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket, így jogsértés nélkül utasította el az elsőfokú bíróság a felperes keresetét.
[29] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Záró rész
[30] A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes másodfokú és felülvizsgálati eljárás során felmerült költségét, valamint a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket. Mivel a felperes keresete a jogellenesen megszüntetett jogviszonya helyreállítására irányult, a pertárgy értéke a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerint az egyévi távolléti díj összege volt (EBH 2018.M17.).[31] A felülvizsgálat lehetőségét a Pp. 271. § e) pontja zárja ki.
[32] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a 2019. január 23-án tartott tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2019. január 23.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. bíró
(Kúria, Mfv.II.10.259/2018.)