adozona.hu
BH+ 2008.6.281
BH+ 2008.6.281
I. Ha a munkáltató csak a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát közli a munkavállalóval, az nem minősíthető szóbeli felmondásnak [Mt. 89. §]. II. Az igazolatlan távollét nem menthető ki a munkavégzési kötelezettség hiányával, ha a munkavállalót a munkáltató több ízben felhívta a munkavégzési helyén való megjelenésre [Mt. 96. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes többször módosított keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, továbbá felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, a felmondás jogellenessége címén 12 havi átlagkereset, valamint üdülési támogatás, ruházati költségtérítés, étkezési hozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, egészségpénztári hozzájárulás, évente 10 000 forint értékű ajándékcsomag és autópálya-matrica ellenértékének megfizetését kérte, mintegy 9 000 000 forint összegb...
BH+ 2008.6.281 I. Ha a munkáltató csak a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát közli a munkavállalóval, az nem minősíthető szóbeli felmondásnak [Mt. 89. §].
II. Az igazolatlan távollét nem menthető ki a munkavégzési kötelezettség hiányával, ha a munkavállalót a munkáltató több ízben felhívta a munkavégzési helyén való megjelenésre [Mt. 96. § (1) bekezdés].
A felperes többször módosított keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, továbbá felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés, a felmondás jogellenessége címén 12 havi átlagkereset, valamint üdülési támogatás, ruházati költségtérítés, étkezési hozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, egészségpénztári hozzájárulás, évente 10 000 forint értékű ajándékcsomag és autópálya-matrica ellenértékének megfizetését kérte, mintegy 9 000 000 forint összegben.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1996. június 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel. A munkaszerződést a felek többször módosították, az utolsó szerint a felperes munkaköre díjellenőrzési felügyelő, munkaideje napi négy óra volt. A felperes a munka végzéséhez 2000. szeptember 1-jétől magáncélra is használható szolgálati autót, továbbá havi 20 000 forintos mobiltelefon-használati keretet kapott. A felperes a szolgálati autóval 2003. december 30-án balesetet szenvedett, amelyet a munkáltatónak is bejelentett. Ezt követően 2004 januárjától természetes kórokú megbetegedései miatt keresőképtelen állományba került. 2004 februárjában az alperes akkori vezérigazgatóját kérte, hogy részére személygépkocsit biztosítson. Ez alkalommal a vezérigazgató közölte vele, hogy nem kíván részére újabb személygépkocsit adni, a cégen belül várható átszervezés során feltehetően a munkakörét megszüntetik. Majd február hónap folyamán munkatársa kérte a felperest, hogy a nála lévő mobiltelefont, autópálya kártyát és hivatalos iratokat jutassa el a munkáltatóhoz, amelynek azonban a felperes nem tett eleget. A felek között ezt követően egyeztetés, levelezés történt a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről, azonban írásban megállapodás sem a munkaviszony megszüntetésében, sem az ehhez kapcsolódó juttatásokról nem jött létre. A felperes 2004. július 1-jén keresőképes lett, majd július 6-án - visszamenőleg július 1-jétől kezdődően - július 21-éig 15 nap fizetett szabadságot kívánt igénybe venni, ezt telefonon jelentette be, és helyette az osztály titkárnője állította ki a szabadságigénylést. A felperes anélkül vette igénybe a szabadságot, hogy a munkáltatói engedélyt bevárta volna. A szabadság leteltét követően a felperes ismét keresőképtelen állományba került, amely 2004. október 4-éig tartott.
A felperes munkaviszonyát az alperes a 2004. október 11-én kelt rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy felperes - bár 2004. október 4-étől keresőképessé nyilvánították - nem jelent meg munkavégzés céljából a munkahelyi vezetőjénél, távolmaradását nem igazolta. Mivel 2004 júliusában már előfordult két hét igazolatlan távollét, a keresőképességgel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége elmulasztása, a munkáltató nem látott lehetőséget a munkaviszony további fenntartására.
A perben a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes vezérigazgatója szóbeli felmondással megszüntette a munkaviszonyát, illetve a munkaviszonya közös megegyezéssel 2004. július 23-án megszűnt, ezért már nem állt munkaviszonyban az alperessel a rendkívüli felmondás közlésekor. A közös megegyezésről ugyan írásos megállapodás nem jött létre, azonban a felek szóban megállapodtak a munkaviszony megszüntetésében.
A munkaügyi bíróság nem találta alaposnak a felperes keresetét. A per adatai nem támasztották alá azt a felperesi állítást, hogy a munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették. Kétségtelen, hogy a feleknek szándékában állt a munkaviszony megszüntetése, azonban az ehhez kapcsolódó vitás kérdésekben nem állapodtak meg. A felperes azzal, hogy júliusra szabadságot kért a munkáltatótól, maga is úgy tekintette, hogy nem szűnt meg a munkaviszonya.
A felperesnek 2004. október 4-ét követően munkavégzés céljából meg kellett volna jelennie a munkáltatónál, keresőképességéről a munkáltatót nem tájékoztatta, és a munkát nem vette fel. Ezzel megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. A felmondás indokoltságát alátámasztotta az is, hogy a felperes már 2004 júliusában visszamenőlegesen, utólag kérte a szabadság engedélyezését, és szabadságát úgy vette igénybe, hogy a munkáltató hozzájárulásáról nem győződött meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel rámutatott arra, hogy az alperes sem vitatta a felperes munkaviszonyának megszüntetésére irányuló szándékát, ennek közlése azonban nem azonos egy határozott és kifejezett akaratnyilatkozattal. A közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre sem került sor, mivel annak lényeges kérdéseiben nem jutottak a felek megegyezésre. A rendkívüli felmondás megalapozottságát - az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontjában előírt kötelezettség megsértése miatt - az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését, másodlagosan a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Iratellenességet és megalapozatlanságot panaszolt a jogi képviselőjétől származó okirati bizonyítékok figyelmen kívül hagyása miatt, bár ezek mind a munkáltatói felmondást, mind a felek megállapodását igazolták. Tanúvallomásokra hivatkozott, amelyek bizonyították, hogy a nála lévő eszközök (autópálya-matrica, mobiltelefon, iratok) kiadását kérték, ez pedig munkaviszonyának tényleges megszüntetését támasztja alá. A bizonyítékok téves értékelését sérelmezte, álláspontja szerint sem a felperes, sem a vezérigazgató nem tett a perben olyan nyilatkozatot, hogy csupán a felmondási szándék közlésére került sor. Mindezekre tekintettel a Pp. 206. § (1) bekezdésébe és 221. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartotta a jogerős ítéletet. Kifogásolta, hogy a fellebbezésében foglaltak jelentős részére az ítélet indokolása nem tért ki.
Vitatta azt az ítéleti megállapítást, hogy a felek között nem jött létre megegyezés a munkaviszony megszüntetésének lényeges kérdéseiben. Álláspontja szerint azzal, hogy megállapodtak a rendes felmondás következményeinek alkalmazásában, rendezték a juttatásokat és megegyeztek a munkaviszony megszűnésének időpontjában is. A rendkívüli felmondással kapcsolatos döntést azért támadta, mert figyelmen kívül hagyták, hogy ekkor már megszűnt a munkaviszonya, másrészt a munkakör ellátását az alperes lehetetlenné tette, mert megtagadta a munkavégzéshez nélkülözhetetlen személygépkocsi pótlását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítéletben a bíróság nem rekesztette ki a vezérigazgató tanúvallomását, hanem azt ellentmondásaival együtt értékelte a bizonyítékok körében. Mivel írásbeli megállapodás a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről nem jött létre, a levélváltások a felek, illetve jogi képviselőjük álláspontját tartalmazták, illetve a felperes által egyoldalúan készített ún. összefoglaló tartalmazta a felperes igényeit. Kifejtette, hogy a betegállományba került felperes munkaviszonyát rendes felmondással jogszabályi tilalom folytán nem is lehetett volna megszüntetni. A közös megegyezéses megszüntetésre vonatkozó tárgyalások 2004 júliusáig folytak. Utalt a felperes ellentmondásos nyilatkozataira az általa állított munkaviszony-megszűnés időpontja tekintetében. Végül rámutatott arra, hogy a felperes néhány hetes szabadsággal megszakítva keresőképtelen állományban volt, így a munkavégzéséhez "járó", korábban az általa okozott balesetben megrongálódott gépkocsi pótlása nem volt időszerű.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A mérlegelési körbe tartozó ténykérdések általában nem vizsgálhatók, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, a Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körében nem történt-e iratellenes, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés. Tehát a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye.
Adott esetben a munkaviszony szóbeli munkáltatói felmondását és közös megegyezéssel való megszüntetését illetően a tényállás megállapítása körében jogszabálysértést megalapozó iratellenes, okszerűtlen következtetés nem volt megállapítható.
A peres iratok tanúsága szerint a felperes jogi képviselője - alpereshez intézett, 2004. március 8-án kelt - levelében az szerepel, hogy amikor felperes 2004. február 12-én telefonon kereste a vezérigazgatót az általa kért személygépkocsi-megvásárlás ügyében, a vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy a munkakör felülvizsgálata során megállapították, munkájára a munkáltatónál a jövőben már nincs szükség, ezért tovább nem áll módjában alkalmazni. A jogi képviselő 2004. március 19-én kelt alpereshez intézett levele azt rögzíti, hogy a munkáltató egyértelmű közlésére és szándékára, miszerint a továbbiakban nem kíván felperessel együtt dolgozni, felperes megoldásként a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére kért lehetőséget. A jogi képviselő azt követő, 2004. március 8-án, július 14-én, július 23-án és július 28-án kelt levelei a közös megegyezéses megszüntetéssel kapcsolatos tárgyalásra vonatkozó részleteket rögzíti. A felperes személyes meghallgatásakor a perben úgy nyilatkozott, hogy telefonon tájékoztatták "a munkakörének szükségességét is felülvizsgálták, megállapították, hogy autóra nincs szüksége, a munkaviszonyát is fel fogják mondani. Ezt követően is keresőképtelen volt". R. R. tanúvallomása ugyancsak azt tartalmazza, hogy a vezérigazgató azt közölte a felperessel "személygépkocsit nem kíván részére korlátlan használatra biztosítani, sőt a munkaviszonyának szükségességét is felülbírálta és fel kívánja azt mondani".
Az előbbiek alapján megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott tanúvallomásokkal, és a felperes által becsatolt iratokkal nem ellentétes az az ítéleti következtetés, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát közölte felperessel, szóbeli felmondásnak minősülő határozott, konkrét jognyilatkozat azonban nem történt. Ezt támasztja alá a közös megegyezésre vonatkozó elhúzódó tárgyalás, és az is, hogy felperes a rendes szabadsága kiadását kérte 2004 júliusában.
A munkából tartósan távollévő felperestől - akinek munkaviszonya megszüntetése is tervbe volt véve - a munkáltató a munkavégzéshez használt eszközöket (telefont, autópályakártyát, iratokat) jogszerűen visszakérhette. Ebből a felmondás közlésének ténye - minden további nélkül - nem következik.
A peres iratok tanúsága szerint a felperes jogi képviselője a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó írásbeli megállapodást szorgalmazta, erre azonban nem került sor. A felperes által igényelt járandóságok tárgyában folytak tárgyalások, ennek során azonban a munkaviszony megszűnésének időpontjára vonatkozó megállapodásra adatot a peres iratok nem tartalmaznak. A felülvizsgálati kérelem megalapozatlanul és téves jogi okfejtéssel állította, hogy a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetés tartalmi elemeiben megállapodtak. Amennyiben a felek "a rendes felmondás következményeiben", azaz a rendes felmondás esetén járó juttatások megfizetésében megállapodnak, ebből a jogviszony megszüntetés időpontjában való megállapodásra következtetni nem lehet.
A rendkívüli felmondás indoka - felperes igazolatlan távolléte - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint a munkaviszony megszüntetését megalapozta. A felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott a munkavégzési kötelezettség hiányára, ellehetetlenülésére, különös tekintettel arra, hogy az alperes a felperest több ízben írásban is felhívta, hogy munkavégzési helyén munkavégzésre jelentkezzen, illetve távolmaradását hitelt érdemlően igazolja. Felperes azonban ennek nem tett eleget.
A rendkívüli felmondást megelőző munkaviszony-megszüntetésre, mint a rendkívüli felmondás jogellenességét megalapozó körülményre vonatkozó érvelés is téves, mert amennyiben a munkaviszony korábban megszűnt volna, az utóbbi munkáltatói intézkedéshez már munkaviszonyt megszüntető joghatás nem fűződött volna, így ilyen esetben a munkaviszony jogellenes megszüntetése szóba sem jöhet.
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem önálló jogorvoslati kérelem, a fellebbezésben előadott jogi kifogásokra való utalás - a Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében - a felülvizsgálat tárgyát nem képezhette, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.334/2007.)