adozona.hu
BH+ 2008.4.185
BH+ 2008.4.185
Ha a munkavállaló élt rendkívüli felmondással és ennek alapján az őt megillető járandóságai megfizetését kéri, követelésének jogalapjaként a rendkívüli felmondása jogszerűségét kell elbírálni; ennek keretében a munkavállalót terheli a rendkívüli felmondás indoka valóságának és okszerűségének bizonyítása [Mt. 96. § (2) és (7) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek módosított keresetükben a rendkívüli felmondásukkal összefüggésben végkielégítés és a rendes felmondás idejére járó átlagkereset, valamint annak kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 137 482 forintot. a II. r. felperesnek 402 692 forintot, a III. r. felperesnek 137 248 forintot, a IV. r. felperesnek 341 991 forintot és ezen összegek kamatát, valamint perköltséget.
Az ítéle...
BH+ 2008.4.185 Ha a munkavállaló élt rendkívüli felmondással és ennek alapján az őt megillető járandóságai megfizetését kéri, követelésének jogalapjaként a rendkívüli felmondása jogszerűségét kell elbírálni; ennek keretében a munkavállalót terheli a rendkívüli felmondás indoka valóságának és okszerűségének bizonyítása [Mt. 96. § (2) és (7) bekezdés].
A felperesek módosított keresetükben a rendkívüli felmondásukkal összefüggésben végkielégítés és a rendes felmondás idejére járó átlagkereset, valamint annak kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 137 482 forintot. a II. r. felperesnek 402 692 forintot, a III. r. felperesnek 137 248 forintot, a IV. r. felperesnek 341 991 forintot és ezen összegek kamatát, valamint perköltséget.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek különböző időpontoktól dolgoztak az alperesnél, az I. r. felperes konyhai kisegítő, a II. r. felperes konyhalány, a III. r. felperes konyhai kisegítő, és a IV. r. felperes felszolgáló munkakörben. A munkaszerződés szerint munkabérük következő hónap 5. napján volt esedékes. A 2004. júniusi, októberi és a 2005. februári munkabér kifizetésével az alperes részben késedelembe esett, a 2005. márciusi munkabérből 2005. április 15-én személyenként 30.000 forintot fizetett ki, a különbözet kifizetését a hónap második felére ígérte. Az alperes a II-III. r. felperest élelmiszer-egészségügyi előírásokba ütköző munkavégzésre hívta fel, majd nehéz gazdasági helyzetére hivatkozással munkaszerződés-módosításra tett javaslatot, amelyet a felperesek nem fogadtak el.
Az egyeztető megbeszélést követően a felperesek 2005. április 18-án munkaviszonyukat rendkívüli felmondással megszüntették. Az alperes az április 19-én írt válaszában a felperesek rendkívüli felmondását jogellenesnek minősítette, és tájékoztatta a felpereseket a jogorvoslati lehetőségről. A felperesek a munkaügyi bíróságnál 2005. április 29-én alperessel szemben fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményeztek, a bíróság az ügyeket a perként iktatta és elrendelte az egyesítésüket. A bizonyítási eljárás alapján a rendkívüli felmondások indokai - a munkabér késedelmes kifizetése, továbbá a II. és III. r. felperes előírásoknak nem megfelelő munkavégzésre való kötelezése - valósnak bizonyultak, ezért a bíróság a végkielégítés és felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére irányuló keresetet alaposnak találta. Nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését, hogy a rendkívüli felmondásból eredő igények elbírálására csak akkor kerülhet sor, ha a 30 napos keresetindítási határidőn belül a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására irányuló kereset benyújtására került sor.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest a felperesek javára perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállást a másodfokú eljárásban is irányadónak tekintette, azonban az alperes fellebbezésére tekintettel a jogi indokolást kiegészítette. Kifejtette, hogy a munkavállalók rendkívüli felmondása, mint egyoldalú jognyilatkozat azonnali hatállyal megszüntette a felperesek jogviszonyát, ehhez nem volt szükség a másik fél elfogadó nyilatkozatára. Mivel a rendkívüli felmondás jogszerűségét az alperes vitatta, a rendkívüli felmondáshoz kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazása iránt a felperesek indíthattak keresetet, és a kereseti kérelem jogalapjának tisztázása során a bíróság vizsgálja a rendkívüli felmondás jogszerűségét. Ezért a munkaügyi bíróság nem terjeszkedett túl a felperesek kereseti kérelmén a rendkívüli felmondás indokainak vizsgálata miatt.
A alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Eljárási jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a felperesek nem keresetlevelet, hanem fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztettek elő. Keresetlevél hiányában a Pp. 215. §-ára tekintettel a bíróságok a felperesi igényt nem bírálhatták volna el. Álláspontja szerint a megállapított munkáltatói kötelezettségszegések nem voltak olyan jelentősek, amelyek alapul szolgálhattak a rendkívüli felmondásra. Nehéz gazdasági helyzetben volt, ennek kapcsán indokoltnak látta a felperesek munkaszerződésének módosítását. A felperesek által előadott sérelmek - az élelmiszeripari előírások be nem tartása, illetve külső szakácsok alkalmazása - nem voltak olyan súlyúak, amelyek a rendkívüli felmondás indokául elfogadhatók.
A felperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték annak helyes ténybeli és jogi indokai alapján. Arra is hivatkoztak, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme elkésett, mivel a másodfokú ítéletet 2006. december 4-én vette át, és 2007. február 5-én érkezett a bíróságra a felülvizsgálati kérelem.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmét postán 2006. február 2-án, azaz a törvényes határidőben adta fel, ezért az nem minősül elkésettnek [Pp. 105. § (4) bekezdés].
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, és a bíróságok mérlegelése körébe tartozó ténykérdések általában nem vizsgálhatók, nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, azaz felülmérlegelésre. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés során jogszabálysértést megalapozó nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés történt-e.
Az adott esetben ilyen jogszabálysértés a tényállást illetően nem volt megállapítható. A felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás indokainak valóságát megalapozó tényállást az azt alátámasztó bizonyítékokkal szemben sikertelenül vitatta a bizonyítékok értékelésére vonatkozó indokolás nélkül.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet indokolását kiegészítve a jogszabálynak és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően fejtette ki, hogy ha a munkavállaló az Mt. 96. § (7) bekezdése dalapján őt megillető járandóságok megfizetése iránt keresettel él, mivel a követelés jogalapja a jogszerű rendkívüli felmondás, a jogalap elbírálása a rendkívüli felmondás jogszerűségének elbírálását jelenti, és ennek során - az Mt. 96. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó 89. § (2) bekezdése alapján - a munkavállalót terheli a rendkívüli felmondás indokai valóságának és okszerűségének bizonyítása.
Tekintettel arra, hogy a fizetési meghagyás és mellékletei alapján az érvényesített követelés a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos igénynek minősült, a bíróság azt perként iktatta és peres eljárásban bírálta el. Etekintetben a Pp. 215. § megsértésére a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott.
A rendkívüli felmondás indokait a jogerős ítélet helyesen minősítette az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján a munkaviszony megszüntetését megalapozó kötelezettségszegésnek. A munkabérfizetés lényeges kötelezettség, megsértése az adott esetben arra is tekintettel volt jelentős mértékű, hogy az irányadó tényállás szerint a felperesek nemcsak márciusban nem kapták meg munkabérük 50 százalékát, hanem azt megelőzően is alperes folyamatosan késlekedett munkabérük megfizetésével. Az alperes vétkességét a gazdasági nehézségei azért nem mentik, mert ha az érintettek munkaviszonyát annak ellenére fenntartotta, számolnia kellett a bérfizetési kötelezettségével is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.177/2007.)