adozona.hu
EH 2007.1636
EH 2007.1636
Osztott munkaidőre vonatkozó érvényes megállapodás hiányában a munkáltató bérfizetéssel tartozik arra az időre, amíg a munkavállaló a rendelkezésére állt és őt nem foglalkoztatta [Mt. 120. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes módosított keresetében 2000. augusztus 24. napjától 2003. január 28. napjáig túlmunkadíj, továbbá kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes forgalmi szolgálattevő munkakörben dolgozott az alperesnél 2000. augusztus 24. és 2003. július 31. napja között, általában az I.-i állomáson. A felperes 2001. július 1-jétől 2003. január 28-áig 24 órás szolgálatot teljesített osztott m...
EH 2007.1636 Osztott munkaidőre vonatkozó érvényes megállapodás hiányában a munkáltató bérfizetéssel tartozik arra az időre, amíg a munkavállaló a rendelkezésére állt és őt nem foglalkoztatta [Mt. 120. § (2) bekezdés].
A felperes módosított keresetében 2000. augusztus 24. napjától 2003. január 28. napjáig túlmunkadíj, továbbá kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes forgalmi szolgálattevő munkakörben dolgozott az alperesnél 2000. augusztus 24. és 2003. július 31. napja között, általában az I.-i állomáson. A felperes 2001. július 1-jétől 2003. január 28-áig 24 órás szolgálatot teljesített osztott munkaidővel. Az osztott munkaidő általában 21 órától reggel 4 óráig munkamentes időszakot jelentett. Ezt az időszakot a munkáltató rendelkezése szerint készenlétben kellett eltöltenie, amely meghaladta a kollektív szerződésben előírt hat órás felső határt, általában 6,5-7, 7,5 órát jelentett. Az ezen időszak alatt a pihenés lehetőségét biztosították. Az alperes a szolgálati helyen munkamentesen eltöltött időre a felperes személyi alapbére 50%-ának megfelelő mértékű díjazást, a havi 40 óra feletti szolgálati helyen töltött munkamentes időre pedig a személyi alapbére 110%-ának megfelelő összegű díjazást fizetett. A felperes ezen munkarendje folytonos munkarend volt, ezért törzsbére 30%-ának megfelelő műszakpótlékot kapott.
2003. január 29-étől 2003. július 31-éig az alperes a felperest nyújtott állandó nappalos munkarendben alkalmazta, amely a pótlék megszűnésével járt. Az alperes ettől kezdődően a felperes megelőző munkarendje szerinti pótlék 25%-át fizette.
Az alperesnél 2000. március 1. napján lépett hatályba a kollektív szerződés, amely a forgalmi szolgálattevőket folytonos munkarendben, készenléti jellegű munkakörben osztott munkaidőben rendelte foglalkoztatni. Helyi függelékben kellett megállapodni az osztott munkaidő alkalmazhatóságáról, a munkaidő-megszakítás időtartamáról úgy, hogy a munkaidő-megszakítás időtartama a hat órát nem haladhatja meg. A kollektív szerződés 24. § 3-6. pontjai, szükség esetén az Mt. 196. §-a szerinti döntőbíráskodással kellett eljárni, ha a helyi függelékben nem sikerült rögzíteni a munkaidő-megszakítás időtartamát és az érintett munkaköröket.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a munkaügyi bíróság a felperes keresetét nem találta alaposnak, bár megállapította, hogy a munkavállalók részéről nem a szakszervezet kötötte meg a helyi függeléket, így az érvénytelen volt. Mivel azonban a felek megállapodása alapján is el lehetett térni az Mt. 120. § (2) bekezdése szerint az általános munkarendtől és osztott munkaidőt lehetett alkalmazni, ezért tekintettel arra, hogy a helyi függeléket 2001. évre a felperes is aláírta, továbbá az annak megfelelő eljárást a későbbiekben sem vitatta, a 2001. július 1. és 2002. április 1. közötti időszakra jogszerűen megkötött megállapodást a meghaladó időszakra is elfogadta, így a munkáltató osztott munkaidőben foglalkoztathatta a felperest, és eszerint jogszerű volt a felperes díjazása is. A munkamentes időszak ugyanis készenlétnek minősült, amelyért a munkáltató az Mt.-ben meghatározott készenléti díj összegét meghaladó díjazást fizetett.
Alaptalannak találta a felperes túlmunkadíj iránti igényét, mivel túlmunkadíj csupán a tényleges munkavégzés idejére jár, az úgynevezett munkamentes időszakban viszont munkavégzésre nem került sor. A felperes ilyet nem igazolt, erre vonatkozó kártérítési igénye is alaptalan volt. Ugyancsak nem találta alaposnak a bíróság a felperes azon a jogcímen előterjesztett kártérítési igényét, hogy az állandó nappalos munkarendre áttérve az alperes már nem fizetett számára 30%-os műszakpótlékot. Bár a munkarend egyoldalú módosítását jogellenesnek tartotta, azonban - tekintettel arra, hogy a felperes ezt követően nem az átlagostól eltérő feltételek között végezte a munkáját - már nem járt számára műszakpótlék. Önmagában amiatt, hogy a munkarend-változtatással összefüggésben a felperes jövedelme csökkent, nem volt megalapozott a felperes kártérítési igénye.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság egyetértett azzal a következtetéssel, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított jogszabálysértések a felperes túlmunka-díjazás iránti igényét nem alapozzák meg. A felperes elfogadta az osztott munkaidőben történő foglalkoztatását, utóbb a munkarend kialakításával kapcsolatos jogszabálysértésekre hivatkozva előterjesztett igénye nem volt megalapozott.
A felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő, kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte.
Állította, hogy a bíróság nem tett eleget a tényállás teljes körű felderítésére vonatkozó kötelezettségének, a tanúk állításait nem értékelte kellően. Vitatta azt az álláspontot, hogy a kollektív szerződés mellékletét képező helyi függelék rendelkezése hiányában is történhetett osztott munkaidős foglalkoztatás. A bíróság azáltal, hogy az ún. helyi függeléket a munkavállalók aláírása alapján a felek közti megállapodásnak tekintette, jogellenesen a felek között szerződést hozott létre. A helyi függelék lényegében csupán az Mt. 76. § szerinti tájékoztatásnak és a tájékoztatás tudomásulvételének tekinthető. Álláspontja szerint az osztott munkaidő jogellenes alkalmazása miatt a szolgálati helyén eltöltött ideje munkaidőnek minősül, és túlmunkadíjazásra jogosult, amelynek összegét az alperes nem vitatta. Állította, hogy egyetlen időszak vonatkozásában sem jött létre megállapodás az osztott munkaidő alkalmazására a felperes és az alperes között.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A periratokhoz csatolt kollektív szerződéses rendelkezésekből megállapítható, hogy azokon a szolgálati helyeken, illetve munkakörökben, ahol a szolgálat ellátása lehetővé teszi, a napi munkaidőt (szolgálatot) a forgalmi munkakörökben meg lehetett szakítani, osztott munkaidőt lehetett alkalmazni azzal, hogy a munkaidő-megszakítás időtartama három óránál kevesebb nem lehetett, és a hat órát nem haladhatta meg Ennek figyelembevételével helyi függelékben kellett megállapítani a munkaidő-megszakítás időtartamát és az osztott munkaidejű munkaköröket, a felek erre vonatkozó megállapodása hiányában egyeztetést kellett lefolytatni.
A tényállás szerint helyi függeléket a munkáltató és a szakszervezet nem fogadott el, és döntőbíráskodásra sem került sor. A felperes osztott munkaidőben történt foglalkoztatása érdemben sem állt összhangban a kollektív szerződéssel, különösen az időkeret túllépése miatt. Mindezt a jogerős ítélet is megállapította.
A jogerős ítélet az alperes magatartásának jogszerűségét arra alapította, hogy osztott munkaidőben a munkaszerződéses felek is megállapodhattak [Mt. 120. § (2) bekezdése]. Erre azonban az adott esetben nem kerülhetett sor, mert a kollektív szerződés kötésére jogosult felek abban állapodtak meg, hogy osztott munkaidőt helyi függelékben kell megállapítani. Minthogy az Mt. 120. §-ának (2) bekezdése nem mellőzhetetlen szabály, ettől eltérésre lehetőség volt, így a felek kapcsolatában a kollektív szerződés rendelkezésénél fogva munkaszerződéses megállapodásnak nem volt helye, ha arra sor került, a megállapodás érvénytelen [Mt. 8. § (1) bekezdése].
Az előbbiekből az következik, hogy mivel a felperes az osztott munkaidőre a kollektív szerződés helyi függelékében előírt rendelkezés hiányában, osztott munkaidőre vonatkozó érvényes megállapodás nélkül a vitatott időben az alperes rendelkezésére állt, őt az alperes nem foglalkoztatta, erre az időre az alperes bérfizetéssel tartozik.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében, amelyben az 1 185 409 forint túlmunkadíj és kamata iránti kereset elutasítását helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletének érintett részét megváltoztatta, és az összegszerűségében nem kifogásolt keresetnek megfelelően marasztalta az alperest.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.950/2006.)