adozona.hu
EH 2007.1629
EH 2007.1629
Az egyenlő bánásmód követelménye a munkaviszony létesítésénél is irányadó, a munkáltató bizonyíthatja, hogy döntésének a jogviszonnyal összefüggő ésszerű indoka volt [Mt. 5. § (1) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes történelem szakos egyetemi diplomával rendelkezik, melyet 2000-ben szerzett meg. A 2002-2004. közötti években több alkalommal jelentkezett az alperes gimnáziumnál történelem szakos tanári állás betöltésére. Pályázatát minden alkalommal elutasították, arra hivatkozással, hogy nincs a gimnáziumban betöltetlen történelem tanári állás, és az alperes a diákok történelem oktatását belső átcsoportosításokkal meg tudja oldani.
A peres felek között 2004-ben munkaügyi vita volt folyamatban,...
EH 2007.1629 Az egyenlő bánásmód követelménye a munkaviszony létesítésénél is irányadó, a munkáltató bizonyíthatja, hogy döntésének a jogviszonnyal összefüggő ésszerű indoka volt [Mt. 5. § (1) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 7. § (2) bekezdés].
A felperes történelem szakos egyetemi diplomával rendelkezik, melyet 2000-ben szerzett meg. A 2002-2004. közötti években több alkalommal jelentkezett az alperes gimnáziumnál történelem szakos tanári állás betöltésére. Pályázatát minden alkalommal elutasították, arra hivatkozással, hogy nincs a gimnáziumban betöltetlen történelem tanári állás, és az alperes a diákok történelem oktatását belső átcsoportosításokkal meg tudja oldani.A peres felek között 2004-ben munkaügyi vita volt folyamatban, melyben a felperes 445 000 forint elmaradt munkabér és 2 000 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy vele szemben hátrányos megkülönböztetést tett, amikor nem alkalmazta történelemtanárként. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét ítéletével elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes 2005. december 1-jén ismételten keresetlevelet nyújtott be az alperes gimnázium ellen, melyben kérte annak megállapítását, hogy az alperes az egyenlő bánásmód követelményét megsértette, emiatt kérte az alperes kötelezését 117 000 forint vagyoni és 800 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére. A felperes álláspontja szerint az alperes megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a betegállományban lévő F. I. tanár helyére nem őt, hanem V. H.-t alkalmazta a 2005. november 1-jétől 2005. december 31-éig tartó határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyban. A felperes állította, hogy az alkalmazására azért nem került sor, mert korábban per volt folyamatban közte és a gimnázium között, illetőleg az ő igazságkereső, jogkereső magatartása miatt nem jött létre a közalkalmazotti jogviszony.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint nem valósult meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése akkor, amikor a nyolc pályázó közül az alperes gimnázium V. H.-t alkalmazta, és nem a felperest. Elfogadta a munkaügyi bíróság az alperes azon állítását, hogy V. H. alkalmazására azért került sor, mert a megszerzendő ének szakos diplomájával az iskola évek óta meglévő zenei oktatási problémája szűnik meg.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést jelentett be, melyben az alperes kereseti kérelmeinek megfelelő marasztalását, illetőleg másodlagosan a munkaügyi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A megyei bíróság álláspontja szerint az a tény, hogy a nyolc pályázó közül hat főnek volt egyetemi végzettsége, az egyetemi végzettségű pályázók mindegyike - sőt a főiskolai végzettségű két pályázó is - történelem szakot végzett, illetőleg két szak esetén az egyik történelem szak volt, megalapozta az alperes állítását, hogy V. H. jövőbeni ének szakos pedagógusként történő foglalkoztatása miatt esett rá a gimnázium választása.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok nem vizsgálták meg az irányadó tényállást az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvény rendelkezései szempontjából, a hivatkozott törvény rendelkezései tükrében nem vizsgálták a foglalkoztatás meghiúsulásának okait, pedig joggal feltételezhető, hogy ezek vezettek a felperes számára elfogadhatatlan és sérelmes helyzet kialakulásához.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adott esetben a jogerős ítélet alapjául szolgáló ítéleti tényállás tekintetében jogszabálysértést megalapozó következtetés nem állapítható meg, ezért az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 2. §-ának (3) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszonyok tekintetében is alkalmazandó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 5. §-ában megfogalmazott egyenlő bánásmód követelménye. 2004. január 27-ei hatálybalépéssel született meg az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvény, ez a törvény állapította meg az Mt. 5. §-ának hatályos rendelkezéseit. Az Mt. korábban a hátrányos megkülönböztetést tiltotta, ennek helyébe lépett az egyenlő bánásmód követelménye, melyet a munkaviszonnyal kapcsolatban, így annak létesítésénél is meg kell tartani [Mt. 5. § (1) bekezdés].
Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indult perben nem elégséges a hátrányos megkülönböztetésre való puszta hivatkozás, a bizonyítási teher megfordításából következően azonban elégséges, ha a jogsérelemre hivatkozó fél bizonyítja azt a tényt, hogy őt hátrány érte, ezt követően a másik félnek kell bizonyítania, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta. Ennek sikertelenségét a terhére kell róni. A bíróság az alapos munkáltatói kimentést fogadhatja el, a bizonyítékok összességében való értékelése eredménye alapján.
Az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértését jelenti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés az, amelynek eredményeként meghatározott személy, vagy csoport neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, vallása stb., illetve egyéb tulajdonsága miatt összehasonlítható helyzetben lévő más személyhez, vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül (2003. évi CXXV. törvény 8. §).
Nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét általában az a magatartás, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő ésszerű indoka van [2003. évi CXXV. törvény 7. §-a (2) bekezdés]. Az említett törvény rendelkezéseit összhangban a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalmával az Alkotmánybíróság az alábbiak szerint fejtette ki: "A diszkrimináció tilalma nem jelenti, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatban kifejtette: "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés, vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes".
A kifejtettekből következően az alperesnek kellett bizonyítani, hogy V. H.-val a közalkalmazotti jogviszony létesítése során meghozott döntésének ésszerű, jogszerű és valós indoka volt, továbbá választásával nem sértette a felperes emberi méltóságát.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta a perben eljárt bíróságok álláspontját a tekintetben, hogy az alperes döntésének meghozatalakor nem önkényesen járt el, hanem tárgyilagos mérlegelés után hosszabb távú stratégiai célt kívánt elérni, nevezetesen - az ének és történelem szakos tanár alkalmazásával - az évek óta meglévő zenei oktatással kapcsolatos problémájának megszüntetését. Erre pedig a nyolc pályázó közül egyedül V. H. volt alkalmas. Így a gimnázium választása ésszerű és okszerű volt, továbbá megfelelt az ügyben irányadó 1993. évi LXXIX. törvény 127. § (10) bekezdésének is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdés alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf.Bír. Mfv. I. 10.680/2006.)