adozona.hu
BH+ 2008.2.80
BH+ 2008.2.80
Pénzügyi lízingszerződés esetén az együttműködési kötelezettség megszegése és a megtámadás körében vizsgálandó körülmények [Ptk. 200. § (2) bek., 205. § (3) bek., 210. §, 1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 2. sz. melléklet 11. pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a perben nem álló S. Rt. tehergépjárműként hozta be Magyarországra a GMT-315 forgalmi rendszámú Nissan Terrano típusú gépjárművet 0% vámtétellel, majd értékesítés végett átadta a T. F. Autóház Kft.-nek. Az importőr a gépjármű átadásakor felhívta a cég figyelmét arra, hogy a vámkezelés napjától számított öt éven belül csak vámkülönbözet fizetése esetén lehet a tehergépjárművet személygépjárművé átalakítani. A gépjármű forgalmi ...
BH+ 2008.2.80 Pénzügyi lízingszerződés esetén az együttműködési kötelezettség megszegése és a megtámadás körében vizsgálandó körülmények [Ptk. 200. § (2) bek., 205. § (3) bek., 210. §, 1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 2. sz. melléklet 11. pontja].
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a perben nem álló S. Rt. tehergépjárműként hozta be Magyarországra a GMT-315 forgalmi rendszámú Nissan Terrano típusú gépjárművet 0% vámtétellel, majd értékesítés végett átadta a T. F. Autóház Kft.-nek. Az importőr a gépjármű átadásakor felhívta a cég figyelmét arra, hogy a vámkezelés napjától számított öt éven belül csak vámkülönbözet fizetése esetén lehet a tehergépjárművet személygépjárművé átalakítani. A gépjármű forgalmi engedélye szerint annak első tulajdonosa a perben nem álló P. Kft. volt, aki azt II. r. alperesnek értékesítette. A forgalmi engedély szerint a gépjármű két személy szállítására volt alkalmas és "a hivatalos feljegyzések" rovat tartalmazta, hogy 5 éven belül csak a VPOP engedélyével alakítható át személygépjárművé. Az I. r. alperes a gépjárművet lízingszerződéssel kívánta megszerezni. A felperessel mint pénzügyi lízingeléssel foglalkozó céggel történt megállapodás alapján a felperes az I. r. alperes által kiválasztott lízingtárgyat a II. r. alperestől megvásárolta, majd 1998. szeptember 9-én pénzügyi lízingszerződést kötött az I. r. alperessel a gépjármű lízingbe adása tárgyában, amely szerződést szállítóként a II. r. alperes is aláírta. A lízingdíjak kifizetéséért a IV. r. alperes készfizető kezességet vállalt. Az átadás-átvételről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint azt az I. r. alperes 1998. szeptember 9-én a II. r. alperes mint szállító telephelyén vette át a gépjárművet, az átadás-átvétel a felperes távollétében történt, az I. r. alperes képviseletében a III. r. alperes mint annak beltagja és szervezeti képviselője járt el. Az átadás időpontjában a jármű négy üléssel volt felszerelve, a rakodótér és a vezetőfülke közötti elválasztó-rács nélkül került átadásra. Az átadás-átvételről készült jegyzőkönyv nyomtatvány rovatait az I. és a II. r. alperesek a gépjármű forgalmi engedélye alapján töltötték ki - kiköltetlenül hagyva azonban a szállítható személyek számát.Az 1999. február 27-ei közúti ellenőrzés során történt igazoltatásnál a rendőrhatóság megállapította, hogy a vámkezeléskor írt korlátozás ellenére a gépjárművet személyszállító járművé alakították át. A 7. számú Vámhivatal a 7977/1999. számú határozatával a nyilvántartások szerint a gépjármű tulajdonosának minősülő felperest 2 905 482 Ft vámteher-különbözet megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezésének elutasítását követően a felperes keresete folytán a bíróság a ítéletével a felperes keresetét elutasította és a vámhivatal vámteher-különbözet fizetésére vonatkozó határozatát hatályában fenntartotta. A felperes a kirótt összeget 1999. augusztus 24-én megfizette.
A felperes a lízingszerződést a díjfizetés elmulasztása miatt felmondta és az 1999. március 17-ei jegyzőkönyvvel az I. r. alperestől a gépjárművet visszavette, majd 2000. február 2-án 4 375 000 Ft-ért értékesítette. 2000. február 22-én a lízingszerződés szerinti elszámolásra hivatkozással 4 199 215 Ft és járulékai megfizetésére hívta fel az I. r. alperest. Az I. r. alperes a felhívásnak nem tett eleget.
A felperes az I. r. alperes mint lízingbevevő, a II. r. alperes mint szállító, a III. r. alperes mint az I. r. alperes beltagja, valamint a IV. r. alperes mint a lízingbevevő kezese ellen benyújtott és utóbb módosított keresetében az I. és a IV. r. alpereseket mint egyetemleges kötelezetteket, a III. r. alperest mint mögöttes felelőst a lízingszerződésből eredő tartozás címén 705 153 Ft és járulékai; továbbá kártérítés címén 3 330 482 Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni. Ez utóbbi összeg 2 905 482 Ft vámkülönbözetet és 425 000 Ft - a közigazgatási perben felmerült eljárási költséget - foglalja magában. Előadta, hogy a vámkülönbözetet és az eljárási költséget annak folytán kellett megfizetnie, hogy az I. r. alperes által rendelkezésére bocsátott okiratok szerint tehergépkocsit vásárolt és arra kötött lízingszerződést az I. r. alperessel. Valójában a lízingbe adott gépkocsit tehergépkocsiból személygépkocsivá alakították át és ilyen állapotban volt már a lízingszerződés megkötésekor is. Az I. r. alperes azzal, hogy a gépkocsi átalakított állapotát elhallgatta, megszegte az együttműködési kötelezettségét, ezért kártérítési felelősség terheli.
Az I., III. és IV. r. alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes viszontkeresetet terjesztett elő 880 000 Ft és kamatai megfizetése iránt. A viszontkeresetében előadta, hogy a perbeli lízingszerződés a jóerkölcsbe ütközik, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A semmisség jogkövetkezményét a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint kérte levonni az eredeti állapot helyreállításával. Az általa elvégzett számítás szerint ellenszolgáltatás nélkül maradt 880 000 Ft követelésének és járulékainak a megítélését kérte. Másodlagosan a lízingszerződést a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdésére alapítva - kifogásként - tévedésre, illetőleg megtévesztésre hivatkozással megtámadta.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében az I. és a IV. r. alperest egyetemlegesen 530 823 Ft tőke, ennek 2002. február 3-tól a kifizetés napjáig járó évi 20% kamata, valamint 104 000 Ft perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte, míg a felperes keresetét ezt meghaladóan, az I. r. alperes viszontkeresetét pedig teljes terjedelmében elutasította. Kötelezte a felperest az I., III. és IV. r. alperesek javára 200 000 Ft perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság a felperes, valamint az I., III. és IV. r. alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az I., valamint a IV. r. alpereseket egyetemlegesen 43 141 Ft tőke és kamatai; az I. r. alperest 3 330 482 Ft és kamatai, valamint 731 200 Ft perköltség megfizetésére kötelezte azzal, hogy amennyiben a fenti követelés az I. r. alperestől nem hajtható be, annak megfizetésére a III. r. alperes mint mögöttes felelős köteles. A felperes ezt meghaladó keresetét, valamint az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az I. r. alperest 512 400 Ft viszontkereseti illeték, 515 000 Ft fellebbezési eljárási illeték; a felperest 29 260 Ft fellebbezési eljárási illeték megfizetésére az állam javára, végül az I. r. alperest a felperesnek 539 400 Ft másodfokú perköltség megfizetésére. Elfogadta az elsőfokú bíróság azirányú döntését, hogy a perbehozott lízingszerződés érvényes, az nem ütközik a jóerkölcsbe és az alperesek megtámadási kifogása is alaptalan, ezért az I. r. alperes viszontkeresetét elutasító elsőfokú döntést helybenhagyta.
Alaposnak találta ezzel szemben az alperesek fellebbezését az elsőfokú bíróság ítéletében írt 530 823 Ft összegű marasztalás tekintetében. E körben megállapította, hogy az elszámolás során a felperes által benyújtott számlákból az alperesek 17 150 Ft-ot nem vitattak, ezért a marasztalásukra csak az általuk elismert fenti 17 150 Ft, valamint az egyéb tételekből eredő és ugyancsak nem vitás 25 991 Ft tekintetében áll fenn, így az I. r. alperest mint kötelezettet és a IV. r. alperest mint kezest 43 141 Ft megfizetésére kötelezte egyetemlegesen.
Alaposnak találta a felperesnek a kártérítési követelését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés ellen benyújtott fellebbezését. A vámteher-különbözettel kapcsolatosan megállapította, hogy a felperes a közigazgatási eljárásban nem tudta bizonyítani, miszerint a gépjárművet személygépkocsivá átalakított állapotban vásárolta meg, így a vámteher-különbözetet neki kellett megfizetnie. A felperes kára 1999. augusztus 24-én következett be, amikor a vámhatóság felé a tartozást rendezte. A kár az I. r. alperes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett, tekintve, hogy az I. r. alperes a szerződéskötést megelőzően őt terhelő, a Ptk. 205. §-ának (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségét megszegte, a megkötendő szerződést érintő lényeges körülmények tekintetében. Az I. r. alperes, illetőleg a képviseletében eljárt III. r. alperes észlelhette, hogy a jármű forgalmi engedélyében szereplő tehergépjármű helyett személygépkocsivá átalakított jármű megvásárlását és lízingelését kezdeményezi, az átadás-átvételi jegyzőkönyvben pedig kitöltetlenül hagyták a szállítandó személyek számára vonatkozó megjelölést. A felperes kizárólag az I. r. alperes által átadott dokumentumok alapján kötötte meg a pénzügyi lízingszerződést, így a kár bekövetkezésében még részben sem hatott közre. A felperes kárának részét képezték a vámhatósági eljárásban, valamint a közigazgatási bíróság előtt felmerült 425 000 Ft-ot kitevő költségek is, így a kár összesen 3 330 482 Ft és ennek 1999. augusztus 24-étől járó kamatait.
A IV. r. alperes kezesi felelőssége a lízingszerződésből eredő I. r. alperesi tartozásért áll fenn, azonban a kezes a kárért helytállni nem tartozik, a III. r. alperes pedig mint az I. r. alperes beltagja, e minőségében mögöttes felelősként tartozik helytállni, amennyiben az I. és IV. r. alperestől a követelés nem hajtható be. A pernyertesség és pervesztesség arányában rendelkezett a perköltségek viseléséről.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatást és a kereset elutasítását, a viszontkereset teljesítését és a felperes 880 000 Ft-ban és járulékaiban, valamint a perköltségekben való marasztalását kérte.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértésként a Ptk. 200. §-ának, a 205. és 210. §-ának, valamint a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 142. §-a (2) bekezdésének a megsértését jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy az I. r. alperes a perből elbocsátott II. r. alperestől megvásárolt egy gépjárművet tehergépjárműként, amelyről a későbbiek során bebizonyosodott, hogy az személygépkocsinak minősül. A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint annak átalakítását nem az I. r. alperes végezte el, azt ugyanabban az állapotban vásárolta meg, mint amilyen állapotban a rendőrhatósági ellenőrzés idején volt. Az 1995. évi C. törvény rendelkezései értelmében, ha tehergépkocsiként vámkezelt gépjárművet utóbb átalakítják és ennek folytán személygépkocsinak minősül, az importőr köteles megfizetni a vámkülönbözetet, kivéve, ha az adásvételi szerződés megkötésekor tájékoztatta a másik felet arról, hogy az átalakítás kapcsán utóbb felmerülő költségeket neki kell viselnie. A gépjárművet importáló N. Rt. e tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, ezért a már hivatkozott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 142. §-ának (2) bekezdése értelmében a vámkülönbözetet a gépjárművet átalakító tulajdonosnak kell megfizetnie. A VPOP a felperessel szemben kezdeményezett eljárást. A felperes helyesen hivatkozott, ezekben az eljárásokban arra, hogy a felelősség a gépkocsi átalakításáért nem őt terheli, így nyilván nem neki kellett volna viselnie az átalakítás miatt a jogszabály által előírt vámfizetési kötelezettséget. A közigazgatási határozatot felülvizsgáló közigazgatási bíróság téves ítéleti rendelkezést hozott, a felperes viszont a rendkívüli jogorvoslatot nem vette igénybe. A vélhetően a gépjármű átalakítását végző II. r. alperest a perből elbocsátotta, ugyanakkor a vámteher valójában a már perben nem álló II. r. alperest terhelte volna. E mulasztásának jogkövetkezményeit az I. r. alperesre nem háríthatja át. A Pp. 4. §-ának (1) bekezdése szerint a jelen perben eljáró bíróságot a korábbi bírósági döntés nem köti, így a döntés ellenére megállapíthatja, hogy tévesen marasztalták a vámkülönbözetben a felperest a korábbi eljárásokban.
Az I. r. alperes tevékenységének megítélése során nyomatékkal esik latba, hogy az I. r. alperesnek mint laikus vásárlónak, nincsen olyan kötelezettsége, hogy tájékozódjon arról, miszerint az értékesítésre felajánlott gépjármű megegyezi-e a valóságban a forgalmi engedélyben rögzítettekkel. Az I. r. alperes terhére ezért nem róható, hogy tehergépjárműként valójában személygépkocsit lízingelt. Ezzel szemben a felperesnek mint üzletszerűen finanszírozással foglalkozó gazdasági társaságnak, rendelkeznie kell mindazokkal az ismeretekkel, amelyek a gépjárművek értékesítésével kapcsolatban lényeges körülmények lehetnek. A felperes viszont nem tájékozódott kellőképpen az általa megvásárolt, majd az I. r. alperesnek lízingbeadott gépjármű jellegzetességeiről. Növeli a felelősségét az a körülmény is, hogy nem volt jelen a gépjármű átadás-átvételekor, így nem győződött meg arról, hogy milyen gépjárművet ad át lízingszerződés alapján az I. r. alperesnek. Mivel a felperes e körben nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható, a felmerült kárát az alperesekre nem háríthatja át.
Az, hogy a lízingszerződés felmondására a díj nem fizetése miatt került sor részigazság, tekintve, hogy az I. r. alperes csak a gépjármű ellenőrzés során szerzett arról tudomást, hogy nem teher-, hanem személygépkocsit adott részére lízingbe a felperes, ezt követően a felperes szerződésszegése miatt nem fizette a lízingdíjakat.
Jogsértéssel állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató felperesnek, - akinek ebből egyébként a működéséhez szükséges haszna származott - nem volt tájékoztatási kötelezettsége az alperes felé. A tájékoztatási kötelezettsége annál is inkább fennállt, mert a gépjármű korábbi tulajdonosa a II. r. alperes és a felperes álltak egymással üzleti kapcsolatban. Ténylegesen az történt; a II. r. alperes közölte, hogy a felperes lesz a finanszírozó, akit az I. r. alperes elfogadott. A II. r. alperes és a felperes üzletszerű tevékenységük folyamán tévesztették meg az I. r. alperest.
Vitatta a szerződés megszűnése folytán elvégzett elszámolás helyességét is, és e körben a fizetési kötelezettségét a megítélt 43 141 Ft helyett csupán 17 150 Ft-ban ismerte el.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Jogsértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a perbehozott lízingszerződés nem ütközött a jóerkölcsbe - ezáltal annak semmissége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint nem áll fenn - és e szerződésnek tévedés, illetőleg megtévesztés címén történt megtámadása is alaptalan volt. A jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, avagy a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti és ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek minősíti. A lízingszerződést a Ptk. önálló szerződési formaként nem nevesíti, ettől függetlenül az a gazdasági életben ismert és elfogadott szerződési forma. A perbehozott - 1998. szeptember 9-én kelt és a II. r. alperes mint szállító által is aláírt szerződést a felek pénzügyi lízingszerződésnek nevezték meg. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) értelmező rendelkezéseit tartalmazó 2. számú mellékletének 11. pontja szerint pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbe adó a lízing tárgyának tulajdonjogát a lízingbevevő megbízása alapján abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevőnek határozott időre használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A perbeli lízingszerződés mindenben megfelelt a Hpt. 2. számú mellékletének 11. pontjában írt feltételeknek. A szerződés 4. pontja szerint a lízing tárgyát képező gépjárművet a felperes mint lízingbeadó az I. r. alperes mint lízingbevevő megbízásából vásárolja meg a szállítótól (II. r. alperestől) a részére a lízingbevevő által átadott megrendelés alapján, így annak tartalmáért a szerződés szerint a lízingbevevőt semmiféle felelősség nem terheli. A lízingbevevő kijelentette, hogy a gépjárművet maga választotta ki, az állapotát, származását ismeri, a lízingbeadót annak állapotáért felelősség nem terheli. A szerződés részét képezte az ún. általános szerződési feltételek is, amelynek III/1. pontja szerint a jótállási, szavatossági és bármilyen más kifogással kapcsolatos vitáikat a lízingbevevő és a szállító egymás között rendezik. A pénzügyi lízingszerződés fenti kikötései megfelelnek a Hpt. mellékletében foglaltaknak, azok nem irányulnak erkölcstelen célra és a közfelfogás sem tekinti nyilvánvalóan tisztességtelen kikötésnek, hogy a lízing tárgyát kiválasztó lízingbevevő vállalja a felelősséget az általa kiválasztott jármű állapotáért; mint ahogy az sem, hogy a lízingbeadó a lízing tárgyának tulajdonosával nem a lízing tárgyának megtekintése után, hanem az okiratok alapján köti meg az adásvételi szerződést.
A gépjármű forgalmi engedélyében félre nem érthető módon benne szerepelt, hogy a forgalmi engedély egy két személy szállítására alkalmas tehergépkocsiról lett kiállítva és azt is tartalmazta, hogy 5 éven belül személygépkocsivá átalakítani csak a VPOP engedélyével lehet. Az I. r. alperesnek - aki a gépjármű kiválasztója és annak üzemeltetője volt - látnia kellett, hogy a járművet átalakított állapotban szerzi meg. A jármű állapotára vonatkozóan ezért sem a tévedése, sem a megtévesztése nem foghat helyt.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a szerződés megkötéséhez szükséges okiratok átadásakor az I. r. alperes megszegte a Ptk. 205. §-ának (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségét, ezért köteles a felperesnek az ebből eredő kárát megtéríteni.
Alaptalanul hivatkoztak az alperesek arra is, hogy a kár elhárítása körében mulasztás terheli a felperest. Az iratokból megállapítható, hogy a vámtöbblet megfizetésére vonatkozó határozatot a felperes megfellebbezte, majd amikor azt másodfokon helybenhagyták, pert indított a közigazgatási bíróságnál a jogerőssé vált határozat hatályon kívül helyezése iránt. Azt, hogy a felülvizsgálati eljárást nem vette igénybe, jogellenes magatartásnak, mulasztásnak nem tekinthető. Az alperesek a szállító által is aláírt szerződés alapján (általános szerződési feltételek III/1. pontja) szerződésszegés címén maguk fordulhattak a szállító ellen, ha a szállító olyan gépjárművel szolgáltatott, amely nem tehergépjárműnek minősül, és ezt az I. r. alperes nem ismerhette fel a teljesítéskor.
A felperesnek okozott kárt a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint az I. r. alperes, amennyiben pedig tőle nem hajtható be, az időközben hatályon kívül helyezett, de a jelen perben még irányadó, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 90. §-ának (1) bekezdése értelmében a III. r. alperes mint az I. r. alperes volt beltagja köteles megtéríteni.
Alaptalanul vitatták az alperesek a lízingszerződés megszűnése miatti elszámolás összegét is. A felperes az elszámolás kapcsán 705 153 Ft-ban kérte az alpereseket marasztalni. Ebből az alperesek a gépjármű visszaadásával kapcsolatos 679 162 Ft összegű dokumentált elszámolást vitatták, nem volt vitás a fennmaradó 25 991 Ft. A számlákkal alátámasztott 679 162 Ft-ból elismertek 17 150 Ft-ot, ezért jogsértés nélkül marasztalta a másodfokú bíróság 43 141 Ft-ban és járulékaiban az I. és IV. r. alpereseket.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Fővárosi Bíróság 2.Gf.75.009/2006/14. számú ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.IX.30.289/2007.)