adozona.hu
BH 2008.1.9
BH 2008.1.9
A szakmunkástanuló nem valósíthatja meg a gazdálkodó szervezet dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettét [Btk. 251. § (1) bek., 1993. évi LXXVI. törvény].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Cs. Megyei Főügyészség T. P. I. r. vádlottat 1 rb. a Btk. 251. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő és büntetendő gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, K. L. II. r. és K. L.-né III. r. vádlottakat 1 rb., a Btk. 254. § (1) bekezdésébe ütköző, aszerint minősülő és büntetendő, a Btk. 20. § (2) bekezdésére figyelemmel társtettességben elkövetett vesztegetés vétségével vádolta, melyet a II. r. vádlott a Bt...
BH 2008.1.9 A szakmunkástanuló nem valósíthatja meg a gazdálkodó szervezet dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntettét [Btk. 251. § (1) bek., 1993. évi LXXVI. törvény].
A Cs. Megyei Főügyészség T. P. I. r. vádlottat 1 rb. a Btk. 251. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő és büntetendő gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, K. L. II. r. és K. L.-né III. r. vádlottakat 1 rb., a Btk. 254. § (1) bekezdésébe ütköző, aszerint minősülő és büntetendő, a Btk. 20. § (2) bekezdésére figyelemmel társtettességben elkövetett vesztegetés vétségével vádolta, melyet a II. r. vádlott a Btk. 137. § 14. pontja szerint, mint visszaeső követett el.A vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott nyomdász tanulóként szakmai gyakorlatát töltve dolgozott a N-A. Kft. telephelyén a B. és Társa Kft. által üzemeltetett nyomdában, a kft. és a Cs. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara között 2005. október 3. napján létrejött tanulószerződés alapján. Az I. r. vádlott a munkájáért díjazásban is részesült és elfogadta az N-A. Kft. "Tájékoztató a biztonsági szabályokról" elnevezésű okmányát, mely tartalmazza, hogy a telephelyen dolgozó fogvatartottakkal kapcsolat nem létesíthető, a fogvatartottak részére bármilyen tárgyat, élvezeti cikket átadni vagy számukra üzenetet továbbítani nem szabad. A nyomda a büntetés-végrehajtási intézet területén működik és elítélteket foglalkoztat.
Mindezek ellenére az I. r. vádlott a fegyházbüntetését töltő II. r. vádlottal kapcsolatba került és beleegyezett abba, hogy részére házastársától, a III. r. vádlottól átvesz különböző dolgokat és azokat a büntetés-végrehajtási intézetbe bejuttatja. 2006. április 17. és 2006. július 27. napja között 6-7 alkalommal találkozott is a III. r. vádlottal és összesen 4 db mobiltelefont, kb. 400-500 db Rivotril gyógyszert és pontosan meg nem határozható nevű kb. 240 db ún. "gyúrós" kapszulát vett át és juttatott be a II. r. vádlottnak, s ezért 15 000-16 000 forintot kapott a III. r. vádlottól.
Az elsőfokú bíróság T. P. I. r. vádlottal szemben a gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette, míg K. L. II. r. és K. L.-né III. r. vádlottal szemben a társtettességben elkövetett vesztegetés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény. A határozat indokolása szerint: a Btk. 251. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény alanya az lehet, aki állami szervnek, gazdálkodó szervezetnek, társadalmi szervezetnek vagy egyesületnek dolgozója, illetőleg tagja. A Btk. 254. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetésének is az a feltétele, hogy az előnyt ilyen személynek vagy reá tekintettel másnak kell adni vagy ígérni a kötelesség megszegése érdekében.
T. P. I. r. vádlott nem minősült sem a B. és Társai Kft., sem az N-A. Kft. dolgozójának, a nyomdában tanulóként a szakmai gyakorlatát töltötte. Gazdálkodó szervezet dolgozójának olyan személy minősül, aki az adott gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban avagy a munkaviszonnyal egy tekintet alá eső jogviszonyban áll. A Pp. 349. § (1) bekezdése taxatíve felsorolja azon jogviszonyokat, amelyek munkaviszonynak tekintendők, és ezen felsorolás a szakmunkástanuló szakmai gyakorlatát biztosító tanulószerződést nem tartalmazza. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 71. §-a a munkaviszony definícióját konkrétan nem határozza meg, csupán annyit rögzít, hogy a munkaviszony alanyai a munkáltató és a munkavállaló. Ezen szakaszhoz fűzött kommentár szerint munkaviszony esetén a munkáltató és a munkavállaló annak tudatában alakítják ki a közöttük létrejövő szerződési tartalmat, hogy a létrehozandó jogviszony munkaviszony lesz és e cél érdekében munkaszerződést kötnek. A Mt. 76. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony - ha a törvény másként nem rendelkezik - munkaszerződéssel jön létre. A Mt. olyan kitételt vagy eltérő rendelkezést nem tartalmaz, amely alapján a tanulószerződés munkaszerződésnek avagy munkaviszonyt létesítő szerződésnek minősülne. A Mt. 76. §-ához fűzött indokolás szerint a munkaviszonyban mind a munkáltatót, mind a munkavállalót különböző jogok illetik és kötelezettségek terhelik, így a munkavállaló a munkaszerződés alapján követelheti a foglalkoztatását, míg a munkáltató követelheti a munkavégzést. Az I. r. vádlott által aláírt tanulószerződés szerint az I. r. vádlott mint tanuló csupán arra vállalt kötelezettséget, hogy a gazdálkodó szervezet képzési rendjét megtartja, a képzésre vonatkozó utasításait végrehajtja, a szakmai gyakorlati ismereteket a képességeinek megfelelően elsajátítja, a biztonsági, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat betartja, illetőleg nem tanúsít olyan magatartást, amellyel a gazdálkodó szervezet jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. A bíróság álláspontja szerint pusztán azért mert az I. r. vádlott a szerződés szerint pénzbeli juttatásban is részesül, a közte és a B. és Társai Kft. között létrejött jogviszony munkaviszonynak nem minősül. Így az I. r. vádlott a gazdálkodó szervezetnek nem volt dolgozója, a szerződés is következetesen képzésben részt vevő tanulónak nevezte őt, nem pedig dolgozónak.
Az elsőfokú végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, annak megváltoztatása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség a bejelentett ügyészi fellebbezést annak indokaival egyezően fenntartotta.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését, és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálva az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt, illetőleg megállapította azt is, hogy az elsőfokú végzés tényállása hiánytalan, így az a felülbírálat során irányadó volt.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az I. r. vádlott nem lehet, a Btk. 251. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő bűncselekmény - a gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének - elkövetője. Ezt a bűncselekményt ugyanis kizárólag olyan személy követheti el, aki a törvényi tényállásban írt speciális kvalifikáltságnak megfelel, ami a jelen ügyre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az elkövetési magatartást csak a B. és Társai Kft., illetve a N-A. Kft. valamely dolgozója vagy tagja valósíthatja meg.
Helyesen észlelte a megyei bíróság azt, hogy mindhárom vádlottat érintően a büntetőeljárás lefolytathatóságát eldöntő főkérdés, hogy az I. r. vádlott a B. és Társai Kft., illetve a N-A. Kft. dolgozójának vagy tagjának tekinthető-e. Az elsőfokú végzés ugyan részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, azonban nem teljes körűen, ezért az érdemben helyes döntésének indokolása kiegészítésre szorul.
Osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által kifejtetteket, hogy T. P. I. r. vádlottnak a vádirati tényállásban írt jogviszonya nem tartozik a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény hatálya alá - azaz nem minősül munkaviszonynak - ezért emiatt a büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg.
Ez az okfejtés helyessége mellett azonban hiányos, mivel a bűncselekmény büntető törvényi tényállásában írt "dolgozója" tényállási elemet nem lehet kizárólag a munkaviszony körére leszűkíteni. Vitán felül rögzíthető ugyanis, hogy számos más formában is létesíthető olyan munkavégzésre irányuló jogi kapcsolat, ami alapján valaki a Btk. szerinti dolgozónak tekinthető. (pl. megbízási vagy vállalkozási szerződés stb.)
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság végzésének indokolása az egyértelmű jogi következtetés levonhatósága érdekében szorul kiegészítésre az alább kifejtetteknek megfelelően:
Az I. r. vádlott azért nem tekinthető dolgozónak, mert a közötte és a B. és Társai Kft. között megkötött és az iratok között elfekvő szerződés egy gyakorlati képzést biztosító tanulói jogviszonyt hozott létre, amely a szakképzésről
szóló 1993. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozik.
A szakképzésről szóló törvény az elkövetéskor hatályos 1. § (1) bekezdés a) pontja szerint a törvény hatálya egyebek mellett az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakmai képzésre terjed ki, amely magában foglalja a szakmai alapozó oktatást. A törvény 15. § (1) bekezdése szerint az iskolai rendszerű szakképzés szakmai elméleti és gyakorlati képzés keretében történik. Ugyanezen jogszabályhely (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tanuló gyakorlati képzése történhet jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság által fenntartott, illetőleg működtetett gyakorló helyen.
A törvény II. Fejezete a tanulók gyakorlati foglalkoztatását, a III. Fejezete - az I. r. vádlott által is kötött - tanulószerződést, míg a IV. Fejezet 44-47. §-ai a tanuló pénzbeli juttatását szabályozzák.
Ezen törvényi rendelkezések alapján tehát egyértelműen rögzíthető - ellentétben az ügyészi állásponttal - hogy nem polgári jogi, hanem tanulói jogviszony a szakmunkástanulók szakmai gyakorlata, ahol a gazdálkodó szervezetnek a képzés, míg a tanulónak az ezen való részvétel a fő kötelezettsége. Ez pedig nem eredményez olyan jogi kapcsolatot, amely munkáltatásra irányul - hiszen a törvény nem a munkavégzést, hanem egy oktatási formát, a szakképzést szabályozza - és ezért a tanulónak nem díjazás (munkabér), hanem egy ösztöndíjnak tekinthető pénzbeli juttatás jár, aminek a mértékét a szakképzésről szóló törvény pontosan meghatározza.
A fentieken túlmenően megállapítható az is, hogy T. P. I. r. vádlottnak a tanulói szerződésen kívül nem állt fenn egyéb munkavégzésre irányuló dolgozói, illetve tagsági jogviszonya a B. és Társai Kft.-vel, továbbá ilyen jogviszonyt az N-A. Kft.-vel sem létesített a vádbeli időszak alatt. Ebből adódóan a bűncselekmény általa történő megvalósítása az elkövetői minőséghez szükséges tényállási elem hiánya miatt kizárt.
Ezekből következően helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra az álláspontra, hogy az I. r. vádlott által megvalósított cselekmény nem bűncselekmény, és emiatt a II. és III. r. vádlottak vádban írt cselekménye sem tényállásszerű, hiszen a Btk. 254. § (1) bekezdése szerinti vesztegetés vétsége csak abban az esetben valósul meg, ha az előnyt a kötelességét dolgozóként vagy tagként megszegő személynek, vagy rá tekintettel másnak adja vagy ígéri a kötelesség megszegése érdekében a vesztegető, márpedig az I. r. vádlottat mint dolgozót vagy tagot kötelezettség nem terhelte.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 223/2007.)