adozona.hu
BH+ 2007.12.563
BH+ 2007.12.563
I. Kizárólag az előírt napi munkaidőt feltüntető óranyilvántartás nem felel meg annak a követelménynek, hogy a munkaidő-nyilvántartás alapján a munkavállalók tényleges rendes és rendkívül munkaidejére vonatkozó szabályok betartása ellenőrizhető legyen [Mt. 140/A. § (1) bekezdés]. II. Nem jogszabálysértő a munkaügyi bírság összegének megállapítása, ha az a törvényben megállapított keretek között, az előírt szempontok értékelése alapján történt [1996. évi LXXV. törvény 7. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes közigazgatási határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes felügyelősége 2005. június 29-én és július 6-án munkaügyi ellenőrzést tartott a felperesnél, melynek alapján hozott határozatában megállapította, hogy a felperes 14 munkavállalót érintően késedelmesen teljesítette a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkan...
BH+ 2007.12.563 I. Kizárólag az előírt napi munkaidőt feltüntető óranyilvántartás nem felel meg annak a követelménynek, hogy a munkaidő-nyilvántartás alapján a munkavállalók tényleges rendes és rendkívül munkaidejére vonatkozó szabályok betartása ellenőrizhető legyen [Mt. 140/A. § (1) bekezdés].
II. Nem jogszabálysértő a munkaügyi bírság összegének megállapítása, ha az a törvényben megállapított keretek között, az előírt szempontok értékelése alapján történt [1996. évi LXXV. törvény 7. §].
A felperes keresetében az alperes közigazgatási határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes felügyelősége 2005. június 29-én és július 6-án munkaügyi ellenőrzést tartott a felperesnél, melynek alapján hozott határozatában megállapította, hogy a felperes 14 munkavállalót érintően késedelmesen teljesítette a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 57/E. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt bejelentési kötelezettségét, 40 fő tekintetében nem tartotta nyilván a munkaidővel kapcsolatos adatokat a munkavégzés helyén, 39 fő tekintetében a kiadott munkabér elszámolásból a munkavállalók a kiszámítás helyességét nem tudták ellenőrizni, mivel az nem tartalmazta a ledolgozott munkaidőről szóló adatokat. A hatóság kötelezte a szabálytalanságok megszüntetésére a felperest, és 500 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a bejelentés késedelmes teljesítése tekintetében nem terheli mulasztás, mert külföldi állampolgárokat foglalkoztatott, és ezért nem tudott eleget tenni bejelentési kötelezettségének; a székhelyén vezette a munkaidő-nyilvántartást, erre a rendszeresített nyomtatvány-tömböt használta, a munkavállalók sem kifogásolták ezt a nyilvántartást; a hónapban ledolgozható napok száma alapján a munkabérszámítás megfelelt az Mt. 160. §-ának, és ennek a helyességét sem vitatták a munkavállalók. Álláspontja szerint az alperes határozata a kiszabott bírság tekintetében megsértette az arányosság követelményét.
A munkaügyi bíróság nem találta alaposnak felperes érvelését. Megállapította, hogy az Mt. 140/A. § (1) bekezdésében előírt követelményeknek a munkaidő nyilvántartás nem felelt meg, mivel a munkavégzés helyén kell vezetni ezeket az adatokat, hiszen a munkavállalók csak ott tudják aláírni a jelenléti ívet is. A munkabér elszámolásban feltüntetett "ledolgozható napok" ugyancsak nem felel meg az Mt. 160. §-ban foglaltaknak, mert az adott hónapban ledolgozható, és a munkavállaló által ténylegesen ledolgozott munkanapok száma eltérhet egymástól. Rámutatott arra a bíróság, hogy a szabályok megsértése tekintetében annak nincs jelentősége, hogy a munkavállalók a kiszámítás helyességét nem vitatták. Végül a munkaügyi bíróság a bejelentési kötelezettség elmulasztását is bizonyítottnak találta, hiszen az Flt. 57/A. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a bejelentés megtételéig a munkavállaló a munkavégzést nem kezdheti meg. A bíróság szerint az érintett munkavállalók létszámára tekintettel az alperes - eleget téve mérlegelési kötelezettségének - a jogsértés súlyával arányban álló szankciót alkalmazott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az Mt. 140/A. § megsértésével kapcsolatban arra hivatkozott: a jogszabály nem írja elő, hogy a munkavégzés helyén kell vezetni a nyilvántartásokat, ez a követelmény azért sem teljesíthető, mert a munkavégzési helyek változóak voltak. A nyilvántartás hitelessége csak akkor lenne kétségbe vonható, ha valamely munkavállaló vitatná a nyilvántartás adatait. Tévesnek tartotta a munkaügyi bíróság jogszabály értelmezését, amely szerint nincs jelentősége annak, hogy a munkavállalók az adatokat vitatták-e vagy sem. Sérelmezte, hogy a bíróság nem volt tekintettel az ún. fokozatosság elvére, önmagában a munkavállalók száma miatt tartotta megfelelőnek a bírság kiszabását, nem tett eleget a Pp. 221. §-a szerinti indokolási kötelezettségének.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Minthogy a felülvizsgálati kérelem csupán az Mt. 140/A. §-ában előírt nyilvántartási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban és a kiszabott bírság arányosságát illetően támadta a jogerős ítéletet, azt a Legfelsőbb Bíróság csak ebben a körben vizsgálta felül [Pp. 275. § (1) bekezdés].
A peres iratokhoz becsatolt, a közigazgatási eljárásban felvett jegyzőkönyvek alapján megállapítható, hogy a tanúként meghallgatott munkavállalók (10 fő) egy kivételével valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy a munkaidejűk az építkezésen nincs nyilvántartva, jelenléti ívet nem vezetnek, nem írnak alá. A becsatolt "óranyilvántartó" nyomtatványok a vezénylés szerinti munkaidőmértéket tüntetik fel általában egységesen minden munkavállaló esetében.
Az előbbi adatok figyelembevételével nem megalapozatlan az a következtetés, hogy a felperes az Mt. 140/A. § (1) bekezdésében meghatározott nyilvántartási kötelezettségének megfelelően nem tett eleget. A kizárólag a vezénylés szerint előírt napi munkaidőt feltüntető, a munkáltató központjában kitöltött óranyilvántartás a munkavállalók tényleges rendes és rendkívüli munkaidejére vonatkozó szabályok betartásának ellenőrizhetőségére vonatkozó követelménynek nem felel meg.
2.A kiszabott munkaügyi bírság összegét a felülvizsgálati kérelem a fokozatosság megsértése miatt egy eseti döntésre hivatkozva tévesen vitatta. A hivatkozott eseti döntés ugyanis a szabálytalanságok miatt alkalmazott következmény arányosságát olyan tényállás mellett hangsúlyozta, amikor a perben a bírság alapjául szolgáló szabálytalanságok jelentős része nem volt megállapítható. Adott esetben ez nem áll fenn. A támadott közigazgatási határozat az 1996. évi LXXV. törvény perbeli időben hatályos 7. § (3) bekezdés b) pontjában - több jogszabályi rendelkezés megsértése, valamint három éven belül újabb jogsértés elkövetése esetén - megállapított keretek között, az előírt szempontok értékelése alapján jogszabálysértés nélkül határozta meg a munkaügyi bírság összegét.
A fentiek figyelembevételével a felülvizsgálati kérelemben felhozottak alapján a jogerős ítélet jogszabálysértő volta nem állapítható meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.638/2006.)