adozona.hu
BH 2007.10.329
BH 2007.10.329
I. Hamis adásvételi szerződéssel ingatlanra elkövetett csalás sértettje az ingatlan tulajdonosa [Btk. 318. §; 1/2005. BPJE] II. A hamis adásvételi szerződésnek - a földhivatalhoz történő - benyújtása közokirat-hamisítás bűntettének kísérlete, ha a bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásba nem történik meg [Btk. 274. § (1) bek. c) pont, 16. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki R. Z. A. I. r. vádlottat 1 rb. üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, 1 rb. üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntettében, 1 rb. üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében és 3 rb. magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 5 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
S. M. I. II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. bűnsegédként elkö...
BH 2007.10.329 I. Hamis adásvételi szerződéssel ingatlanra elkövetett csalás sértettje az ingatlan tulajdonosa [Btk. 318. §; 1/2005. BPJE]
II. A hamis adásvételi szerződésnek - a földhivatalhoz történő - benyújtása közokirat-hamisítás bűntettének kísérlete, ha a bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásba nem történik meg [Btk. 274. § (1) bek. c) pont, 16. §]
Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki R. Z. A. I. r. vádlottat 1 rb. üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, 1 rb. üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntettében, 1 rb. üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében és 3 rb. magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 5 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.S. M. I. II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. bűnsegédként elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettében és 1 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
I. J. I. Á. tulajdonát képezte a K. községben található 1079 négyzetméter külterületi ingatlan. A tulajdonos 2002. március 11. napja óta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet azóta nem adott magáról.
2002. július 3. napján dr. T. I. ügyvéd irodájában készült egy meghatalmazás, mely szerint J. I. Á. meghatalmazza R. Z. A. I. r. vádlottat, hogy a tulajdonát képező fenti tanyát helyette és nevében értékesítse, az ingatlanra vonatkozóan adásvételi szerződést kössön és a vételárat átvegye a vevőtől. Ezen meghatalmazást J. I. Á. nevében II. r. S. M. I. vádlott írta alá oly módon, hogy dr. T. I. ügyvédet megtévesztve magát J. I. Á.-nak adta ki egy hamis személyi igazolvány felhasználásával. A II. r. vádlott tudta azt, hogy a hamis meghatalmazást az I. r. vádlott az ingatlan értékesítéséhez fogja felhasználni.
Az I. r. vádlott a hamis meghatalmazás felhasználásával 2002. július 11. napján a fenti ingatlant 17 000 000 forintért eladta N. S.-nek. Az I. r. vádlott jogtalan haszonszerzési céllal N. S.-t tévedésbe ejtette azzal, hogy magát úgy tüntette fel, mint aki jogosult az ingatlan értékesítésére és a vételár átvételére. Az adásvételi szerződést dr. Sz. I. ügyvéd készítette el, melyet J. I. Á. eladó képviseletében az I. r. vádlott, mint meghatalmazott írt alá. N. S. vevő a teljes vételárat kifizette az I. r. vádlottnak.
N. S. sértett - jóhiszeműen - a hamis adásvételi szerződést a földhivatalhoz tulajdonjogának bejegyzésére irányuló kérelmével együtt benyújtotta.
N. S. sértett és az I. r. vádlott között 2002. szeptember 16. napján ügyvédek előtt egy megállapodás született az adásvételi szerződés felbontására. Ezen megállapodásban I. r. R. Z. A. vádlott elismerte, hogy N. S.-nek 17 000 000 forinttal tartozik, és hogy ezen összeget 2002. december 31. napjáig visszafizetni köteles.
A földhivatal a 2002. szeptember 17. napján kelt határozatával a fenti ingatlannak N. S. javára, vétel jogcímén történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló eljárást megszüntette.
2003. április 25. napján N. S. egy elismervényen akként nyilatkozott, hogy az I. r. vádlott a 17 000 000 forint vételárat 2002. december 31. napjáig egy összegben részére visszafizette. Tényleges pénzmozgás azonban nem történt, N. S. sértettnek az eljárás során 17 000 000 forint kára keletkezett, mely nem térült meg.
II. 2002. szeptember 16. napján dr. T. I. ügyvéd irodájában ismételten készült egy meghatalmazás, mely szerint J. I. Á. meghatalmazza az I. r. vádlottat, hogy a tulajdonát képező tanyát helyette és nevében értékesítse, adásvételi szerződést kössön és a vételárat átvegye a vevőtől. Ezen meghatalmazást J. I. Á. nevében az I. r. vádlott írta alá az I. tényállási pontban készített hamis meghatalmazás felhasználásával, megtévesztve az okiratot készítő dr. T. I. ügyvédet.
Ezen hamis meghatalmazás felhasználásával az I. r. vádlott 2002. szeptember 17. napján az ingatlant 63 000 000 forint értékben eladta M. E. k.-i lakosnak, akit jogtalan haszonszerzési céllal tévedésbe ejtett az értékesítésre vonatkozó jogosultsága tekintetében. M. E. a vételárat nem fizette meg az I. r. vádlottnak, mert egy másik ügy kapcsán előzetes letartóztatásba került.
M. E. - ugyancsak jóhiszeműen - a hamis adásvételi szerződés benyújtásával földhivatali eljárást kezdeményezett. A földhivatal 2002. december 5. napján az M. E. javára történő tulajdonjog bejegyzését elutasította.
M. E. sértettnek a vádbeli cselekmény következtében kára nem keletkezett.
III. 2002. szeptember 25. napján dr. T. I. ügyvéd irodájában ismételten készült egy, a korábbiakkal azonos tartalmú hamis meghatalmazás. Ezen meghatalmazást J. I. Á. nevében az I. r. vádlott írta alá az I. tényállási pontban meghatározott hamis meghatalmazás felhasználásával, ismét megtévesztve az okiratot szerkesztő dr. T. I. ügyvédet.
Az I. r. vádlott ezen hamis meghatalmazás felhasználásával 2003. április 25. napján a fenti ingatlant 30 000 000 forint értékben eladta M. J. b.-i lakosnak, akit jogtalan haszonszerzési céllal az értékesítésre vonatkozó jogosultsága tekintetében tévedésbe ejtett. Az előszerződést dr. Sz. I. ügyvéd készítette el, aki a meghatalmazás hamis voltáról nem tudott.
M. J. vevő a banki hitelből finanszírozott vételárat azonban nem fizette ki az I. r. vádlottnak, mivel a nyomozó hatóság büntetőeljárást indított az ügyben.
M. J. sértettnek a vádbeli cselekmény következtében kára nem keletkezett.
Az ítélet ellen R. Z. A. I. r. vádlott és védője a csalás miatt emelt vád alóli felmentésért, egyebekben enyhítésért jelentett be fellebbezést, amit a másodfokú eljárásban írásban indokoltak. Ebben támadták a csalás bűncselekményének üzletszerűen elkövetettkénti minősítését is. Fellebbezést jelentett be továbbá S. M. I. II. r. vádlott és védője is enyhítésért.
A fellebbviteli főügyészség átiratában R. Z. A. I. r. vádlott vonatkozásában elmeszakértői szakvélemény beszerzését tartotta szükségesnek. A tárgyaláson az ügyész perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla az I. r. vádlott bűnösségét állapítsa meg további 1 rb., - J. I. Á. sérelmére megvalósított - jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletében, a magánokirat-hamisítások közül 2 rb.-t folytatólagosan elkövetettnek minősítsen, helyesbítse a vagyon elleni bűncselekmények megnevezését, a II. r. vádlott bűnösségét további 1 rb. jelentős kárt okozó csalás bűntette kísérletében és 1 rb. közokirat-hamisítás bűntettében is mondja ki, mindezeken túlmenően az ítéletet hagyja helyben.
A felmentésre irányuló fellebbezések alaptalanok, az enyhítésre irányulók alaposak. A jogi minősítést vitató álláspontok részben helytállóak.
Az ítélőtábla a Be. 348. § (1) bekezdése alapján eljárva az ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.
Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok maradéktalan megtartásával folytatta le az eljárást. Az ügy ténybeli és jogi elbírálásához szükséges körben és mélységben a bizonyítást alapvetően felvette. Nem osztotta ugyanakkor azon álláspontját, amely szerint, mivel nem merült fel az I. r. vádlott kóros elmeállapotára utaló jel, ezért nem szükséges elmeorvos-szakértői vélemény beszerzése.
Az eljárás során az I. r. vádlott védője által becsatolt iratok szerint ugyanis a vádlott depresszióban, személyiségzavarban és egyéb kevert szorongásos zavarban szenved, amely megállapítások mindenképpen indokolttá teszik elmeszakértői vélemény beszerzését. A bíróság ugyanis nem rendelkezik olyan különleges szakértelemmel, amely alapján megállapíthatja, hogy eleve fel sem merülhet az, hogy az I. r. vádlott kórós elmeállapotban szenved (ennek vizsgálata, illetve megállapítása szakértői kompetencia).
Ezért - osztva a fellebbviteli főügyészség indítványát - az ítélőtábla bizonyítást rendelt el, s az I. r. vádlottra elmeorvos-szakértői szakvéleményt szerzett be. A vélemény szerint a vádlott elmeállapota nem zárta ki, illetve nem korlátozta a beszámítási képességét.
Az ítélőtábla ezen túlmenően - figyelemmel az iratok tartalmára - a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján a tényállást a következőkkel egészítette még ki:
A J. I. Á. tulajdonát képező ingatlan elkövetéskori forgalmi értéke 15 millió forint volt.
A tényállás I. pontjában írt adásvételi szerződést megszüntető megállapodásra N. S. kezdeményezésére került sor. J. I. Á. sértettnek kára nem keletkezett.
Mellőzte ugyanakkor az ítélőtábla a tényállásból az I. r. vádlott "jogtalan haszonszerzési céljára" tett megállapításokat, melyek az ítélet jogi indokolásába tartoznak, illetve N. S., M. E. és M. J. sértettkénti megjelölését - a később kifejtettek alapján.
A fenti kiegészítésekkel és mellőzésekkel együtt a tényállás teljes egészében megalapozottá vált, és irányadó volt a másodfokú bíróság számára a felülbírálat során [Be. 352. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelte és mérlegelte.
A tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére. Részben tévedett azonban a cselekmények jogi minősítésénél, valamint nem értékelt minden, a tényállásban megállapított közbizalom elleni bűncselekményt. A csalás bűncselekményének jogi minősítésénél abból a téves álláspontból indult ki, hogy sértettnek azok az I. r. vádlott által megtévesztett vásárlók tekintendők, akik azt hitték, hogy R. Z. A. I. r. vádlott az ingatlan tulajdonosa és ezért vele kötöttek adásvételi szerződést.
Az 1/2005. Büntető-polgári Jogegységi Határozat III/2. pontjában foglaltak szerint "A Btk. 318. §-ában körülírt csalás elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. E bűncselekmény passzív alanya (anyagi-jogi értelemben vett sértettje) tehát az, akivel szemben az említett elkövetési magatartás megvalósul, akit a megtévesztés vagyoni kihatású intézkedés megtételére késztet. Eljárásjogi szempontból sértettje viszont a csalás bűncselekményének az, aki ennek következtében kárt szenved. A passzív alany és a károsult személye egybeeshet, de el is válhat ... amikor az elkövető - magát szükségszerűen az ingatlan tulajdonosának tüntetve fel - hamis adásvételi, csere vagy egyéb más szerződéssel az eredeti tulajdonos tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásból törölteti, s azt a saját, vagy más - jóhiszemű - személy javára bejegyezteti, jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztő magatartást tanúsít. A jogtalan haszonszerzési célzat ilyenkor az ingatlanhoz kapcsolódik, s a tévedésbe ejtett passzív alany a bejegyzést eszközlő hivatalos személy, a kárt szenvedő (sértett) pedig az ingatlan eredeti tulajdonosa. Ha a tulajdonjog-változás bejegyzése megtörténik, a csalás befejezetté válik, ugyanis az ingatlan eredeti tulajdonosát az ingatlan értékével azonos összegű kár éri, mert tulajdonjogának elvesztése folytán a vagyonában a bűncselekmény ilyen mértékű értékcsökkenést okozott.
Nem zárható ki ellenben a jóhiszeműen szerződő és az ingatlant végül meg nem szerző fél sérelmére elkövetett csalás önálló, az előbbivel valóságos anyagi halmazatban történő megállapítása akkor, ha az elkövető az ügylet révén további - a már előzőleg realizáltat meghaladó - jogtalan haszon megszerzésére törekszik. Ideértendő az az eset is, amikor az elkövető ugyanazon ingatlant többször, különböző jóhiszemű személyek részére "értékesíti".
A fentiek alapján a fellebbviteli főügyészség helyesen indítványozta annak a rögzítését, hogy R. Z. A. I. r. vádlott azon cselekményeinek, melyek során három alkalommal is hamis meghatalmazás felhasználásával szerződést kötött J. I. Á. ingatlanának eladására, J. I. Á. a sértettje, s az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves volt.
Tévedett azonban a fellebbviteli főügyészség abban, hogy a "vásárlók" is sértettjei a csalási cselekménynek, akiknek a sérelmére elkövetett bűncselekmények valóságos halmazatban állnak a J. I. Á. sérelmére elkövetettel.
A fentebb idézett jogegységi határozatból kitűnően valóságos halmazat megállapítására ugyanis kizárólag akkor kerülhet sor, ha az elkövető az ügylet révén további, a már előzőleg realizáltat meghaladó jogtalan haszon megszerzésére törekszik, ideértve azt is, ha ugyanazon ingatlant többször, különböző jóhiszemű személyek részére értékesíti.
Az előző esetben tehát a halmazat feltétele az eredeti csalási cselekmény befejezettsége, a kár bekövetkezte, vagyis a vásárló tulajdonjogának a bejegyzése, s az ezt követő további eladások ebben az esetben valósítanak meg újabb - bűnhalmazatban álló - bűncselekményeket.
Az utóbbi esetben pedig akkor áll fenn bűnhalmazat, ha az elkövető egy időben, egymással párhuzamos szerződések révén próbálja az ingatlant értékesíteni több különböző, jóhiszemű személy részére.
Jelen esetben azonban nem a fenti elkövetési körülmények valósultak meg.
Az I. r. vádlott magatartása következtében tulajdonosváltozásra (annak a bejegyzésére) nem került sor, így a későbbi szerződéskötések nem már egy eladott ingatlan újabb értékesítési kísérletei voltak, nem egy már előzőleg realizáltat meghaladó további jogtalan haszonszerzésre irányultak, amely megalapozhatta volna a halmazatot.
Ugyancsak nem vonható az ingatlan egy időben való többszöri értékesítése révén megvalósuló halmazat keretébe sem az I. r. vádlott cselekvősége, tekintettel arra, hogy a tényállásbeli cselekmények nem egymással párhuzamosan, hanem lineárisan, azt követően valósultak meg, hogy az előző adásvételi szerződés nem ment foganatba, nem sikerült az értékesítés, a földhivatali nyilvántartásba nem került a tulajdonjog-változás bejegyzésre. Az első esetben R. Z. A. I. r. vádlott és N. S. közösen kérték a földhivatali eljárás megszüntetését, a második esetben pedig a földhivatal szüntette meg határozattal az eljárást, és az újabb szerződéskötésekre csak az államigazgatási eljárások megszűnését követően került sor.
Mindezekre tekintettel az ingatlant megszerezni szándékozók büntetőjogi szempontból nem sértettjei a csalási cselekménynek, hanem csak a megtévesztés passzív alanyai, akik esetleg polgári jogi értelemben lehetnek károsultak.
Az ítélőtábla ezen okfejtésre tekintettel mellőzte a tényállásból a vevők sértetti megjelölését, és állapította meg, hogy a csalás sértettje J. I. Á., a bűncselekménnyel veszélyeztetett kár mértéke pedig az ingatlan elkövetéskori forgalmi értéke.
Ezen utóbbi tényt a másodfokú bíróság az ingatlan-szakértői véleményben foglaltak alapján állapította meg. Igaz, a tényállásban szereplő vételi szerződésekben ennél - adott esetben jóval - magasabb vételár került megállapításra. Figyelemmel azonban egyrészt arra, hogy - az ingatlanforgalmi szakértői véleményben foglaltakhoz és a másik két szerződésben megállapított összegszerűségekhez képest - a 63 millió forintos vételár nyilvánvalóan irreális, illetve azon általános elvre, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére [Be. 4. § (2) bekezdése], az ítélőtábla a vádlottak számára legkedvezőbb elbírálást jelentő, legalacsonyabb kárösszeget tette a tényállás elemévé.
A másodfokú bíróságnak a fentieknek megfelelően eljárva a vádlottak a J. I. Á. sérelmére elkövetett csalási cselekménye jogi minősítése körében kellett állást foglalnia, mellőzve egyben a nem büntetőjogi felelősséget megalapozó cselekményeknek az elsőfokú bíróság általi jogi minősítését.
Arra figyelemmel, hogy az egyik adásvételi szerződés eredményeként sem következett be tulajdonosváltozás (földhivatali bejegyzés), a három csalási részcselekmény kísérleti szakban (Btk. 16. §-a) maradt. A kísérleti stádium ugyanakkor a tényállás I. és II. pontjában írt cselekményekkor addig állt fenn, amíg a kár bekövetkeztének megvolt a reális lehetősége, vagyis a földhivatali eljárások megszüntetéséig. Ezen időpontokhoz képest az újabb elkövetésre, az újabb szerződés megkötésére valamennyi esetben rövid időn (6 hónapon) belül került sor, s minthogy a folytatólagosság további törvényi feltételei (ugyanolyan bűncselekmények, egységes elhatározás, azonos sértett) is megvalósultak, ezért az I. r. vádlott vagyon elleni bűncselekménye a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző, és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette kísérletének minősül.
A másodfokú bíróság - a védő álláspontjával egyetértve - nem látta megállapíthatónak az üzletszerűséget (Btk. 137. § 9. pontja). Az I. r. vádlott akarata ugyanis az ingatlan egyetlen tényleges értékesítésére, nem pedig annak ismétlődő, rendszeres haszonszerzést célzó eladására irányult. Az, hogy újabb kísérleteket tett az értékesítésre, csak a korábbiak sikertelenségére vezethető vissza, nem pedig az I. r. vádlott rendszeres haszonszerzési törekvésére.
S. M. I. II. r. vádlott bűnsegédként [Btk. 21. § (2) bekezdése] elkövetett vagyon elleni cselekményének minősítése a fentieknek megfelelően, az I. r. vádlott által tettesként elkövetett bűncselekmény minősítéséhez igazodott, melyet a II. r. vádlott nem folytatólagosan követett el, mivel csak az I. számú részcselekményben vett részt.
Az ítélőtábla észlelte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság, bár - a vád tényállásával egyezően - megállapította, hogy a tényállás I. és II. pontjában a hamis adásvételi szerződések a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése végett benyújtásra kerültek a földhivatalhoz, ennek nem vonta le a jogi konzekvenciáit.
Az 1/2005. Büntető-polgári Jogegységi Határozat III/2. pontjában foglaltak értelmében ugyanis - "minthogy az ingatlanra vonatkozó adásvételi (csere, ajándékozási) szerződés írásba foglalása kötelező, a tulajdonjogot pedig annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése keletkezteti, a szükségszerűen hamis magánokiratnak a földhivatali bejegyzés kieszközlése végett való elkerülhetetlen benyújtása folytán az elkövető megvalósítja a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt közokirat-hamisítás bűntettét is, mely a csalással bűnhalmazatban állapítandó meg".
Figyelemmel arra, hogy bár mindkét esetben megindult a földhivatali eljárás, de az bejegyzés nélkül zárult le, ezért a másodfokú bíróság az I. r. vádlott bűnösségét további 2 rb., a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző, és a Btk. 16. §-ára is figyelemmel, aszerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettének kísérletében is megállapította.
Az ítéleti tényállás I. pontja szerint S. M. I. II. r. vádlott egy személyi igazolvány felhasználásával dr. T. I. ügyvédet megtévesztette, amikor a meghatalmazás kiállításakor magát J. I. Á.-nak adta ki. Ezzel a II. r. vádlott elkövette a Btk. 274. § (1) bekezdés b) pont I. fordulatába ütköző és aszerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is, amelyet a másodfokú bíróság ezért megállapított a II. r. vádlott terhére.
A tényállás II. és III. pontjában megállapítottak szerint az I. r. vádlott a tényállás I. pontjában készített hamis meghatalmazás felhasználásával megtévesztette az adott eljáró ügyvédet, aki ennek következtében ismételten készített egy olyan hamis meghatalmazást, amely szerint J. I. Á. meghatalmazza R. Z. A.-t az ingatlan értékesítésére és amely meghatalmazás felhasználásával került sor a későbbiekben az adásvételi szerződés megkötésére.
Mindkét tényállási pontban tehát 2-2 hamis magánokirat - a 2-2 meghatalmazás - került felhasználásra ugyanazon jog létezésének a bizonyítására rövid időn belül, s így a tényállási pontok szerinti jogviszonyok különbözőségére és számára tekintettel 2 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének kellett ezen cselekményeket minősíteni (Legfelsőbb Bíróság BK 101. számú kollégiumi állásfoglalása).
Az elsőfokú bíróság egyebekben a Btk. vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően minősítette a vádlottak bűncselekményeit.
A büntetés kiszabásának felülbírálata során az ítélőtábla további enyhítő körülményként értékelte mindkét vádlott tekintetében a kísérleti szakban maradást, a magánokirat-hamisítások esetében a bűnösségük elismerésére is kiterjedő beismerő vallomásokat, míg további súlyosító körülményként vette figyelembe R. Z. A. I. r. vádlott esetében a folytatólagos elkövetést.
Elsősorban a vádlottak terhére rótt bűncselekmények minősítésének változására és a büntetési tételkeret ezzel együtt járó enyhülésére, másodsorban pedig a bűnösségi körülmények fentiek szerinti bővülésére is figyelemmel az ítélőtábla mindenképpen indokoltnak találta a vádlottakkal szemben kiszabott főbüntetés, és R. Z. A. I. r. vádlott tekintetében a mellékbüntetés mértékének is az enyhítését.
S. M. I. II. r. vádlott esetében, figyelemmel arra, hogy korábban hasonló bűncselekmények miatt több esetben volt már elítélve, az ítélőtábla nem találta indokoltnak a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését, az I. r. vádlott vonatkozásában pedig ennek a lehetősége a törvénynél fogva kizárt.
A kifejtettek szerint N. S. a tényállás I. pontjában foglalt cselekménynek nem a sértettje. Miután polgári jogi igényt a büntetőeljárásban csak a sértett terjeszthet elő, csak a sértett lehet a Be. 54. §-ában meghatározott polgári jogi igényt előterjesztő "magánfél", ezért N. S. kártérítési igényét a büntetőeljárás során nem lehet elbírálni. Ezért az erre vonatkozó (annak érvényesítését egyéb törvényes útra utasító) rendelkezést a másodfokú bíróság mellőzte. Ez azonban nem akadálya, hogy polgári peres úton kártérítési igényét érvényesítse.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján eljárva változtatta meg, míg az ítéletet egyebekben - annak helyességénél fogva - a Be. 371. § (1) bekezdés I. fordulata alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 187/2006.)