adozona.hu
BH+ 2007.10.469
BH+ 2007.10.469
Ha a munkáltatói rendes felmondásban a munkáltató úgy rendelkezett, hogy a munkavállalót a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzési kötelezettsége alól, a felmondási időben a munkavállaló szabadságának kiadására már nem volt lehetősége, a ki nem adott szabadságot pénzben kell megváltania [Mt. 93. § (1) bekezdés, 136. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben az alperes által kiadott fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, valamint a ki nem adott szabadságuk pénzbeni megváltása megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek munkaviszonya az alperesnél a 2003. december 13-án kelt munkáltatói rendes felmondás folytán - 2003. december 29-én kezdődő felmondási idővel - 2004. január 28-án szűnt meg. Az alperes a felperesek munkavégzés...
BH+ 2007.10.469 Ha a munkáltatói rendes felmondásban a munkáltató úgy rendelkezett, hogy a munkavállalót a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzési kötelezettsége alól, a felmondási időben a munkavállaló szabadságának kiadására már nem volt lehetősége, a ki nem adott szabadságot pénzben kell megváltania [Mt. 93. § (1) bekezdés, 136. § (1) bekezdés].
A felperesek keresetükben az alperes által kiadott fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, valamint a ki nem adott szabadságuk pénzbeni megváltása megfizetését kérték.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek munkaviszonya az alperesnél a 2003. december 13-án kelt munkáltatói rendes felmondás folytán - 2003. december 29-én kezdődő felmondási idővel - 2004. január 28-án szűnt meg. Az alperes a felperesek munkavégzési helyéül szolgáló k.-i kirendeltséget 2003. november 29-ével megszüntette, és a felmondási idő kezdetéig állásidőre járó díjazást fizetett a számukra. Az alperes a 2004. január 10-én tartott elszámolás-ellenőrzéskor megállapította, hogy a bérszámfejtő számítógépes alkalmazási hibája miatt a 2003. december 1-jétől 2003. december 29-éig terjedő időszakra az állásidőre járó díjazást kétszeresen számfejtették. Az alperes a felperesek részére jogalap nélkül, tévedésből kifizetett munkabért a 2004. január 29-én kelt fizetési felszólítással követelte vissza.
A munkaügyi bíróság által kirendelt igazságügyi könyvszakértő szakvéleményében megállapította, hogy a vizsgált időszakban a felperesek 2003. december hónapban törzsbér és állásidő címén is, azaz kétszeresen megkapták az állásidőre járó díjazást. Ennek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes az Mt. 162. § (1) bekezdése szerint a felperesektől a tévesen kifizetett munkabér visszafizetését követelhette.
Nem tartotta alaposnak a felperesek azon hivatkozását, hogy nem állásidőre járó díjazást, hanem átlagkeresetet kellett volna fizetnie az alperesnek a 2003. november 29-től 2003. december 28-ig terjedő időszakban. A felmondási idő ugyanis minden felperes esetében 2003. december 29-én kezdődött, így az az idő, amíg 2003 decemberében az alperes nem tudott munkát biztosítani számukra, állásidőnek minősült.
A ki nem adott szabadság pénzbeli megváltása iránti igényt sem találta alaposnak a bíróság, mert az alperes a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól a felpereseket, és ezalatt, a felmondási idő felében kiadta a szabadságukat. A IV. és a VI. r. felperesek esetében pedig a felmondási idő felét meghaladó, ki nem adott szabadságot megváltotta az alperes, ennek a tényét felperesek sem vitatták.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és az abból levont jogi következtetéssel is egyetértett. A fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a munkáltató a szabadságot kiadhatja a felmondási időnek a kötelező felmentési időt meghaladó részében.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet megváltoztatását, a keresetüknek helyt adó határozat hozatalát kérték. Vitatták, hogy az Mt. 162. § (1) bekezdése alapján jogalap nélkül kifizetett munkabért követelt vissza az alperes, álláspontjuk szerint az a felmentési időre járó munkabér volt, 2003. november 29. és december 28. között a munkáltatónál nem volt állásidő. Jogszabálysértőnek tartották az Mt. 136. §-a alkalmazását, mert a munkáltató a teljes felmondási időre felmentette a munkavégzés alól őket, ezért a ki nem adott szabadságot pénzben kellett volna megváltania.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben maguk is azt adták elő, hogy az alperes 2003. november 28-án csoportos létszámcsökkentésről döntött és munkaviszonyuk megszüntetésére ennek keretében került sor. Az Mt. 94/E. § (1) bekezdése szerint a felperesek munkaviszonya megszüntetéséről az alperes csak a létszámcsökkentésről szóló tájékoztatást követő 30 nap elteltével intézkedhetett, ami azt is jelenti, hogy a felperesek felmondási ideje ezt megelőzően nem kezdődhetett. Ennek megfelelően rendelkezett az alperes a rendes felmondásokban úgy, hogy a felperesek felmondási ideje 2003. december 29-én kezdődik.
Az előbbiekből következően téves az a felülvizsgálati érvelés, hogy felpereseket 2003. november 29-étől a felmondási időre járó munkabér (átlagkereset) illeti meg az Mt. 93. § (3) bekezdése alapján.
A nem vitatott tényállás szerint az alperes a felpereseket foglalkoztató k.-i kirendeltségét 2003. november 29. napjával megszüntette. Ettől kezdődően az alperes az őt terhelő foglalkoztatási kötelezettségének a saját érdekkörében felmerült okból nem tudott eleget tenni, ezért a felpereseket az Mt. 151. § (4) bekezdése alapján a 2003. november 29-étől a felmondási idő kezdetéig, 2003. december 29-éig állásidőre járó díjazás illette meg. Minthogy a becsatolt bérjegyzékek és a szakértői vélemény szerint is az alperes kétszeresen fizette ki a perbeli időszakra az állásidőre járó díjazást, ezért a tévesen kifizetett munkabért az alperes az Mt. 162. § (1) bekezdése alapján jogszerűen követelte vissza.
Az Mt. 93. § (1) bekezdése szerint munkáltatói rendes felmondása esetén a munkavállalót a munkavégzés alól fel kell menteni a felmondási idő felére. Az alperes - az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján lehetséges kedvezőbb feltételt biztosítva - a felmondó intézkedésében úgy rendelkezett, hogy a felmondási idő teljes tartamára felmentette a felpereseket a munkavégzési kötelezettség alól. E döntésével megszűnt annak a lehetősége, hogy a felperesek szabadságát a felmondási időben kiadja. A felpereseket ugyanis a felmentési időben munkavégzési kötelezettség már nem terhelte, és erre az időre átlagkereset illette meg őket, ugyanerre az időre másik jogcímen (szabadság) is nem jár szabadidő, illetve munkabér (távolléti díj).
Ezért a felperesek a ki nem adott szabadságuk pénzbeli megváltását igényelhették, e keresetüket a munkaügyi bíróság az Mt. 136. § (1) bekezdésébe ütközően utasította el, és a jogerős ítélet ezt jogszabálysértően hagyta helyben.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése iránti kereset elutasítását helybenhagyta, hatályában fenntartotta, míg a szabadság pénzbeli megváltása iránti kereset elutasítását helybenhagyó részében hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot e tekintetben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (3)-(4) bekezdés]. (Legf.Bír. Mfv.II.10.807/2006.)