adozona.hu
BH 2007.7.244
BH 2007.7.244
I. A balesettel összefüggő elmaradt jövedelem (járadék) iránti igény három évnél régebbi időre akkor sem érvényesíthető, ha a munkáltató az igénybejelentésről szóló közlés iránti kötelezettségét elmulasztotta [Mt. 185. §, 186. § (3) bekezdés]. II. A munkáltató köteles megtéríteni az orvosi javaslatra otthon ápolt munkavállalónak, illetve közeli hozzátartozójának az ápolás bizonyított és indokolt költségeit [Mt. 177. § (1) bekezdés, 181. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben az I. rendű felperes üzemi balesetével összefüggő súlyos egészségkárosodása miatt nem vagyoni és vagyoni káraik megfizetésére kérték kötelezni az I. rendű felperes munkáltatóját.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes az alperes építésvezetőjeként 1999. június 17-én az általa vezetett építkezésen egy 3 méter mély munkagödörbe zuhant, amelynek következményeként ún. "élőkómás" állapotban van, a súlyos koponyasérülés agyállomány...
BH 2007.7.244 I. A balesettel összefüggő elmaradt jövedelem (járadék) iránti igény három évnél régebbi időre akkor sem érvényesíthető, ha a munkáltató az igénybejelentésről szóló közlés iránti kötelezettségét elmulasztotta [Mt. 185. §, 186. § (3) bekezdés].
II. A munkáltató köteles megtéríteni az orvosi javaslatra otthon ápolt munkavállalónak, illetve közeli hozzátartozójának az ápolás bizonyított és indokolt költségeit [Mt. 177. § (1) bekezdés, 181. § (1) bekezdés].
A felperesek keresetükben az I. rendű felperes üzemi balesetével összefüggő súlyos egészségkárosodása miatt nem vagyoni és vagyoni káraik megfizetésére kérték kötelezni az I. rendű felperes munkáltatóját.A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes az alperes építésvezetőjeként 1999. június 17-én az általa vezetett építkezésen egy 3 méter mély munkagödörbe zuhant, amelynek következményeként ún. "élőkómás" állapotban van, a súlyos koponyasérülés agyállomány-pusztulással járt, a külvilággal minden kapcsolatát elvesztette, önellátásra képtelen, 100%-os rokkanttá vált.
A munkaügyi bíróság az alperes 80%-os kárfelelősségét állapította meg. Az alperes terhére értékelte, hogy a munkagödör köré védőkorlát helyett csupán jelzőkorlátot állított, míg az I. rendű felperest vétkesnek találta abban, hogy építésvezetőként a jelzőkorlátot eltávolítva a veszélyes területre bement, továbbá neki, mint vezetőnek is a feladatkörébe tartozott a megfelelő munkavédelmi intézkedések megtétele és betartása.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperes javára 6 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és keresetveszteségi járadék, valamint ezek kamatai, a II. rendű felperes - az I. rendű felperes házastársa - javára 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, betegelhelyezési költség címén 1999. IX. 3.-XI. 24. közötti időre a B. lakás bérleti díja és rezsiköltsége, a C. lakás ezt követő időre vonatkozó üzemeltetési költsége, ápolás - gondozás - gyógytorna költsége, étkezési többletköltség, mosás és fertőtlenítés költsége, kiesett háztartási és kerti munkák ellenértéke, az ápoláshoz szükséges eszközök, kellékek költsége, valamint mindezek kamatai, a III. rendű felperes - az I. rendű felperes édesanyja - javára 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, háztartási munka ellenértéke és mindezek kamatai megfizetésére. Elutasította a II. rendű felperes keresetét a gyógyszerköltség, valamint a lakásvásárlás és felújítás költségei tekintetében.
A munkaügyi bíróság a megalapozottnak talált igények tekintetében - egyebek között - kifejtette, hogy az I. és a II. rendű felperes közös tulajdonában álló budapesti ingatlan nem volt alkalmas az élőkómás I. rendű felperes otthoni ápolására, ezért ennek többletköltségeit (bérleti díj, rezsiköltség) az alperesnek viselnie kell. A C. lakás vásárlásával és felújításával kapcsolatos igényt bizonyítottság hiányában utasította el. Az otthon ápolás tekintetében elfogadta a II. rendű felperes álláspontját arról, hogy a férje jobb életkilátásai miatt a társadalombiztosítási ellátás helyett választott otthoni ápolás, gondozás, és gyógytorna, valamint az ápoláshoz szükséges eszközök, kellékek költségeit az alperes attól függetlenül köteles - a kármegosztás arányában - a II. rendű felperesnek megfizetni, hogy ezeket ki fizette, illetve ki viselte.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes és az ő pernyertessége érdekében beavatkozott biztosítótársaság fellebbezést, a felperesek csatlakozó fellebbezést nyújtottak be. A gyógyszerköltség iránti igény elutasítását egyik fél sem vitatta.
A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében részben megváltoztatta, az alperes kártérítési felelősségét 50%-ban állapította meg. Az elsőfokú ítéletet a felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítések tekintetében - a kamatok mértéke megváltoztatásával - helybenhagyta. Ugyancsak helybenhagyta a lakásvásárlásra és lakásfelújításra vonatkozó kereseti igényt elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést. Elutasította viszont - az elsőfokú ítélet adott része megváltoztatásával - az I. rendű felperes keresetveszteségi járadéka, a II. rendű felperesnek a betegelhelyezés költségei (bérleti díj, rezsiköltség, a C. lakás üzemeltetési költségei), valamint a II. rendű felperesnek az ápoláshoz szükséges eszközök, kellékek költségei megtérítésére vonatkozó kereseti kérelmeit. A jogalap tekintetében helybenhagyta a II. rendű felperesnek az étkezési többletköltségre, mosási és fertőtlenítési költségre, kiesett háztartási és kerti munkák miatti járadékra vonatkozó, és a III. rendű felperesnek a háztartási munkája ellenértékére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket, ezek összegszerűségét - és kamatait - a megváltoztatott kármegosztási arány szerint megállapította. Helybenhagyta a már kifizetett kártérítés és biztosítási összeg beszámítására vonatkozó elsőfokú ítéletet azzal, hogy az alperest feljogosította az előzetes végrehajtás keretében a teljes marasztalásba beszámításra.
A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletnek az ápolás, gondozás, gyógytorna költségére vonatkozó rendelkezéseit, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a jogalap körében részletesen kifejtette, hogy a lényegi kérdésekben az igazságügyi munkavédelmi és műszaki szakértők véleménye között nem volt eltérés, az I. rendű felperes kizárólagos és elháríthatatlan okozása nem volt megállapítható, de az ő vétkes közrehatása tekintetében terhére értékelte még azt a körülményt is, hogy nem viselt védősisakot. Az otthoni ápolás jogosultsága és költségei körében a Ptk. 340. § (1) bekezdésére hivatkozva - amellett, hogy új eljárást rendelt el - nem találta elfogadhatónak az elsőfokú bíróság álláspontját arról, hogy az otthon ápolás "mindennemű költsége a munkáltatóra áthárítható", és különösen kifogásolta azt, hogy kártérítés akkor is igényelhető, ha a II. rendű felperes helyett más teljesített, vagy más ingyenesen juttatott szolgáltatást a felperesek részére (perbizomány). Emiatt és a Pp. 235. § (1) bekezdése alapján nem fogadta el az A. Egyház részéről a II. rendű felperesnek utólag adott engedményező okiratot. Az összegszerűség körében a keresetveszteségi járadékot elévülés miatt, a betegelhelyezés költségeit az indokoltság bizonyítottsága hiánya miatt, az ápoláshoz szükséges eszközök, kellékek költségei iránti igényt a károkozás bizonyítatlansága miatt utasította el.
A jogerős részítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperesek a kármegosztás mértéke tekintetében az Mt. 174. § (3) bekezdésébe és az MK 29. számú állásfoglalásába ütköző jogszabálysértésre hivatkoztak, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Úgy ítélték meg, hogy a másodfokú bíróság túlzott jelentőséget tulajdonított az I. rendű felperes szabályszegő magatartásának, figyelmen kívül hagyta, hogy munkaköri kötelezettsége teljesítése miatt ment az adott területre, az alperes továbbá nem bizonyította a védősisak viselése miatti hátrányt, illetve többletkárt. A bírói gyakorlatra is hivatkozva kifejtette, hogy a munkáltatónak a védőkorlát hiánya miatti vétkességét is értékelve, az alperesre jóval hátrányosabb kármegosztás lett volna alkalmazható. Részletes érvekkel vitatta a másodfokú bíróság álláspontját az otthoni ápolás jogosultságáról és költségeiről. Kiemelte, hogy a perbeli esetben a II. rendű felperes nem "luxus igényeket" kívánt érvényesíteni, ő az emberileg elvárható, és a kezelőorvos által is javasolt magatartást tanúsította a férje otthoni ápolásával. Súlyosan iratellenesnek minősítette a perbizománnyal kapcsolatos jogerős ítéleti álláspontot, az A. Egyház által finanszírozott (kölcsönzött) költségek tekintetében ugyanis a II. rendű felperest visszafizetési kötelezettség terhelte. Ezen indokok alapján kérték megállapítani, hogy a jogerős részítélet a Ptk. 340. § (1) bekezdésébe ütközött, a II. rendű felperes nem szegte meg kárenyhítési kötelezettségét, a perbizomány tilalmára vonatkozó következtetések a Ptk. 355. § (4) bekezdésével ellentétesek, ezért a betegelhelyezés, ápolási eszközök, kellékek, ápolás, gondozás, gyógytorna költségei tekintetében az I. fokú ítélet helybenhagyását kérték. Az I. rendű felperes keresetveszteségének elutasítása körében az Mt. 185. §-ába, 186. § (3) bekezdésébe, a Pp. 3. § (2) bekezdésébe és 253. § (3) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre hivatkoztak azzal az indokkal, hogy az alperesnek és a beavatkozónak az elsőfokú eljárásban elévülési kifogása nem volt, az alperes pedig nem tett eleget a kárigényre vonatkozó kioktatási kötelezettségének. Mindezek alapján kérték a pernyertesség arányában az alperes perköltségre kötelezését.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme "legalábbis" a felperesre terhesebb kármegosztásra, és az ápolás, gondozás, gyógytorna iránti költségek tekintetében a keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. Továbbra is hivatkozott az I. rendű felperes kizárólagos elháríthatatlan magatartására, és arra, hogy az alperes nem szegett munkavédelmi szabályt, az adott esetben az ÉKBSZ 5.6. pontját kellett volna alkalmazni, mely szerint elegendő volt a gödör kétméteres határvonalára a jelzőkorlát felállítása. Utalt a fellebbezésében előadottakra is, azok megismétlése nélkül. Az ápolás, gondozás, gyógytorna költségeit illetően a Pp. 164. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott amiatt, hogy a másodfokú bíróság a felperesekre háruló bizonyítás hiánya ellenére nem utasította el a keresetet. Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a felperesek felülvizsgálati kérelmének elutasítását is kérte.
A felperesek felülvizsgálati kérelme és az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás önálló és rendkívüli jogorvoslati jellegére tekintettel a felülvizsgálati kérelemben konkrétan meg kell jelölni a jogszabálysértést és azt, hogy a fél milyen indokokkal vitatja a jogerős ítéletet [Pp. 272. § (2) bekezdés, BH 1995/99.], ezért a felpereseknek és az alperesnek a korábbi beadványokra hivatkozását a Legfelsőbb Bíróság nem vehette figyelembe.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az I. rendű felperes a balesetet megelőzően azért ment ki az irodából, hogy a munkaterület havi lefényképezésére vonatkozó munkaköri kötelezettségét teljesítse. A perbeli bizonyítékokból azonban nem volt megállapítható, hogy e kötelezettség teljesítéséhez a jelzőkorlát mögötti veszélyes területre belépés szükséges lett volna. Tény azonban, hogy a munkagödör a felperes által vezetett építési terület része volt, továbbá az I. rendű felperes a munkagödröt a munkagépek által használt rámpán is megközelíthette volna.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a védőkorlát hiánya miatt az I. rendű felperesnek a baleset okozásában kizárólagos és elháríthatatlan magatartása nem állt fenn. Az Építőipari Kivitelezési Biztonsági Szabályzat (ÉKBSZ) kiadásáról szóló 32/1994. (XI. 10.) IKM rendelet mellékletének alperes által hivatkozott 5.6. pontja a lapos és alacsony hajlású (20° alatti) tetők és a munkavégzés helyszíne közötti szintkülönbségre vonatkozik, ezért a perbeli esetre nem alkalmazható. A baleset helyszíne tekintetében az eljárt bíróságok az OMMF véleményével és az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi munkavédelmi és műszaki szakvéleményekkel összhangban helytállóan állapították meg, hogy az ÉKBSZ 5.1. pontja és 5.3. pontja értelmében - mivel a munkagödör mélysége az 1,26 métert meghaladta - a munkavállalókat leesés ellen védő védőkorlátot kellett volna alkalmazni. Ezt azonban a független munkavédelmi megbízottal rendelkező alperes elmulasztotta, a jelzőkorlát a leesés elleni védelemre nyilvánvalóan alkalmatlan volt.
A másodfokú bíróság helytállóan vette nagyobb súllyal figyelembe az I. rendű felperesnek a baleset bekövetkezésében fennálló vétkessége értékelésénél a munkavédelmi szabályok betartásáért is felelős építésvezetői munkakörét, továbbá a jelzőkorlát mögötti veszélyes területre történt súlyosan gondatlan magatartással való belépését. Az I. rendű felperesnek továbbá az építőipari kivitelezési területen az ÉKBSZ 7.4. pontja értelmében védősisakot kellett volna viselnie, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet végez. A másodfokú bíróság az életszerűség, az okszerűség és a logika szabályainak megfelelően fejtette ki, hogy az egyéni védőeszköz használatának hiánya nagy valószínűséggel befolyásolta a baleset súlyosságát. Erre egyébként a baleset egészségügyi következményei tekintetében az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény is hivatkozott: ("... A koponyát ért erőbehatás a védősisak tompító hatása miatt kisebb lehetett volna, így nagyobb eséllyel a keletkezett sérülések sem lettek volna annyira súlyosak."). Ezt azonban - tévesen - az elsőfokú bíróság nem tekintette mérvadónak, amikor ehelyett a munkavédelmi szakértőnek azt az álláspontját vette figyelembe, hogy "az ipari védősisak nem leesés elleni (hanem lehulló tárgyak elleni) egyéni védőeszköz".
Mindezeket a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján mérlegelve, az értékelést kellően, a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint indokolva a másodfokú bíróság az Mt. 174. § (2) és (3) bekezdése megsértése nélkül állapította meg a kármegosztás arányát, ezekkel összefüggésben a felperesek és az alperes jogszabálysértésre és az MK 29. számú állásfoglalás sérelmére alap nélkül hivatkoztak.
Az I. rendű felperes keresetveszteség iránti kereseti igényét elutasító jogerős részítéleti álláspont megalapozott, a felperesek felülvizsgálati érvelése ebben a körben a jogszabályok téves értelmezésén alapul.
A felperesek nem vitatták azt a jogerős részítéleti megállapítást, hogy ezt a kereseti kérelmet 2005. június 7-én terjesztették elő, az I. rendű felperes ezt megelőzően 2001. február 27-én írt levele az elévülést megszakította ugyan, de a kereset előterjesztéséig több mint három év eltelt.
Az Mt. 11. § (1) és (4) bekezdése értelmében a munkaviszonnyal kapcsolatos igény három év alatt évül el, és az elévülés megszakadása után az elévülés újra kezdődik. A (2) bekezdés előírja, hogy az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. Nincs tehát jelentősége, hogy az elsőfokú eljárásban az alperes és a beavatkozó elévülésre nem hivatkoztak. Az Mt. 186. § (3) bekezdése szerint pedig három évnél régebbi időre járadékigény akkor sem érvényesíthető, ha a munkáltatót mulasztás terheli a követelés érvényesítésében. Ezért a felperesek által hivatkozott körülmények nem cáfolhatták az elévülést.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a betegelhelyezés költségei (B. lakás bérleti díja és rezsiköltségei, valamint a C. lakás üzemeltetési költsége) iránti keresetet elutasító jogerős részítélet tekintetében az elutasítás indokait vitató érvelést nem adtak elő. A másodfokú bíróság - amellett, hogy a kárenyhítési kötelezettségre is hivatkozott - döntően arra alapozta az elutasítást, hogy a II. rendű felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni, miszerint a költségeket ő fizette meg.
A másodfokú bíróság helytállóan emelte ki, hogy költségtérítés címén kártérítés akkor lett volna érvényesíthető, ha a II. rendű felperes hitelt érdemlően bizonyítja a konkrét megjelölt költségeknek, díjaknak a perbeli balesettel összefüggésben felmerülése szükségessége mellett azok általa történt megfizetését is.
Ugyanez vonatkozik az otthon ápoláshoz szükséges eszközök, kellékek költségére vonatkozó igényre is, melyek tekintetében a becsatolt okiratok - az N. Kft. által történt különféle egészségügyi eszközök beszerzési számlái - még csak utalást sem tartalmaztak a felperesekre, az I. rendű felperes ápolásához történt felhasználásra, nemhogy arra, hogy azok ellenértékét a II. rendű felperes megfizette volna. Nem jogszabálysértő - az életszerűség, a logika, és az okszerűség figyelembevételével - a másodfokú bíróság mérlegelése, amellyel csupán a II. rendű felperes és az A. Egyház vezetője tanúnyilatkozata alapján nem találta ítéleti bizonyossággal megállapíthatónak, hogy a nevezett egyház karitatív vagy egyéb (gazdasági) tevékenysége körében járt el. Ebben a körben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a II. rendű felperesnek az otthon ápolás szükséges költségei fedezetére rendelkezésére állt az alperes és a beavatkozó által peren kívül korábban megfizetett 21 256 400 forint kártérítés, illetve biztosítási díj.
A másodfokú bíróság ezek szerint jogszabálysértés nélkül következtetett arra, hogy a II. rendű felperes a perben nem bizonyította, hogy amennyiben merültek is fel másoknak költségei, kiadásai az I. rendű felperes balesetével kapcsolatban, e követelések fennálltak-e, és ezeknek ő a jogosultja. A becsatolt okiratok, számlák alapján sem ez, sem az I. rendű felperes balesetével összefüggés nem volt megállapítható. Nem volt megalapozott ezért a felpereseknek a perbizománnyal kapcsolatos felülvizsgálati érvelése, továbbá a Ptk. 340. § (1) bekezdés (kárelhárítás, kárenyhítés) megsértése sem jöhet szóba. A másodfokú bíróság ezen túlmenően a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával hagyta figyelmen kívül a másodfokú eljárásban becsatolt okiratot arról, hogy a II. rendű felperes (aki egyébként az adott egyház alapító tagja volt) - az A. Egyház igazolása szerint - az elsőfokú ítélet alapján az előzetes végrehajtás miatt teljesített marasztalási összeget az egyház pénztárába befizette.
A munkavállaló munkaviszonnyal összefüggésben bekövetkezett balesete miatti otthon ápolása eszközeinek költségeit a keresettel élő munkavállaló vagy hozzátartozója bizonyítani köteles, ennek eredményessége alapozhatja meg a munkáltató kártérítési kötelezettségét az Mt. 174. §-a alapján.
Az otthon ápolás, gondozás, gyógytorna (további) költségei tekintetében a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárást rendelt el, ezért a Pp.-nek az adott ügyben irányadó 270. § (1) bekezdése értelmében - érdemi jogerős döntés hiányában - nincs helye felülvizsgálatnak. Noha a másodfokú bíróság ítélete indokolásában foglalkozott általában ezeknek az igényeknek a követelhetőségével - az elsőfokú ítélet ezen része hatályon kívül helyezése, és új eljárás, új határozat hozatala elrendelése miatt az otthon ápolás, gondozás, gyógytorna költségei a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezhette. Ezért a felülvizsgálati kérelemben és a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben mindezekkel összefüggésben kifejtettek vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte (BH 1995/236.).
A II. rendű felperesnek járó étkezési többletköltség, mosás és fertőtlenítés költsége, kiesett háztartási és kerti munkák járadéka, valamint a III. rendű felperesnek járó háztartási munka ellenértéke mértéke tekintetében a másodfokú bíróság részítélete helytálló, mivel az adott kártérítési összegeket a kármegosztás arányához képest megalapozottan változtatta meg (arányosan csökkentette).
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletnek az elsőfokú bíróság ítélete nem fellebbezett részét nem érintő, valamint az ápolás, gondozás, gyógytorna költségére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára kötelező rendelkezését nem érintette. Ezt meghaladóan hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.718/2006.)