adozona.hu
BH 2007.7.241
BH 2007.7.241
Ha nem állapítható meg, hogy a felperes rokkantságát okozó betegségek a munkáltatónál történt foglalkoztatása idején keletkeztek, de az itteni kedvezőtlen foglalkoztatási körülmények közrehatottak a rokkantsághoz vezető állapota kialakulásában, kármegosztás alkalmazásának van helye [Mt. 174. § (3) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes kártérítés iránti keresetét, amelyet arra alapított, hogy a 67%-os rokkantsága az alperesnél végzett munkájával áll összefüggésben.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1997-től állt munkaviszonyban az alperessel erőgépkezelő munkakörben, amelyben traktorral történő mezőgazdasági gépi és kézi munkák végzése volt a feladata, nehéz fizikai munkát végzett. A felperes 2000-ben márciustól az év végéig táppénzes állományban volt...
BH 2007.7.241 Ha nem állapítható meg, hogy a felperes rokkantságát okozó betegségek a munkáltatónál történt foglalkoztatása idején keletkeztek, de az itteni kedvezőtlen foglalkoztatási körülmények közrehatottak a rokkantsághoz vezető állapota kialakulásában, kármegosztás alkalmazásának van helye [Mt. 174. § (3) bekezdés].
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes kártérítés iránti keresetét, amelyet arra alapított, hogy a 67%-os rokkantsága az alperesnél végzett munkájával áll összefüggésben.A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1997-től állt munkaviszonyban az alperessel erőgépkezelő munkakörben, amelyben traktorral történő mezőgazdasági gépi és kézi munkák végzése volt a feladata, nehéz fizikai munkát végzett. A felperes 2000-ben márciustól az év végéig táppénzes állományban volt, 2001-ben 40%-os munkaképesség-csökkenést állapítottak meg nála, 2002-ben 67%-os munkaképesség-csökkenése alapján már rokkanttá vált. A Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-Egészségügyi Intézete (OMFI) a felperes rokkantságát okozó betegségeit mint foglalkozási megbetegedést nyilvántartásba vette.
A felperes keresete szerint a betegsége a csontos ízületek, izmok, inak túlzott és egyoldalú igénybevétele miatt a munkavégzésével összefüggésben alakult ki.
A munkaügyi bíróság a beszerzett orvosszakértői véleményből és annak kiegészítéséből azt állapította meg, hogy a 15 éves kora óta fizikai munkát végző felperesnél a degeneratív mozgásszervi elváltozásokban az 1997. utáni munkavégzés kisebb jelentőségű, függetlenül az ezt követő keresőképtelenségekre. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága (ETT IB) felülvéleménye az előző véleményeket megerősítve kiterjedt még arra, hogy a felperes fiatal korától szenved gerincbántalomban. A felülvélemény szerint az utóbbi évek munkavégzésének hatása a felperesi munkaképesség változásában pontosan nem határozható meg, de nem haladja meg a 16%-ot. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint mindezek mellett nem volt jelentősége a foglalkozási betegségként történt nyilvántartásba vételnek. Elutasító döntése indokai között utalt még arra, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóság is természetes okú megbetegedések miatt állapította meg a felperes rokkantságát.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya tekintetében helybenhagyta, a perköltség összegét leszállította.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli bizonyítékok helyes mérlegelésével utasította el a felperes keresetét.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a keresetveszteségét és a rokkantságát okozó megbetegedése az alperesnél történt munkavégzés miatt következett be, amit az OMFI, valamint az ETT IB is megállapított a felülvéleményében. Bizonyította, hogy a perbeli munkaviszony előtt keresetveszteséggel járó betegsége nem volt, így a Legfelsőbb Bíróság MK 30. számú állásfoglalása alapján az alperes a sérelemből származó munkaképesség-csökkenés százalékos mértékétől függetlenül az Mt. 174. §-a értelmében a teljes kárért felel.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a szakvélemények igazolták, hogy a felperes fő panaszait okozó betegsége nem hozható okozati összefüggésbe az alperesnél végzett munkával; "legfeljebb időbeli összefüggés állapítható meg, részben a munkavégzés és a felperes állapotrosszabbodása között". Érvelése szerint az ETT IB idézett szakvéleményében a "részben" kifejezés nem okozati összefüggésre, hanem csak időbeli egybeesésre utal.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
Nem volt vitatott, hogy a felperes fiatal korától szenvedett gerincbántalmakban, rokkantságát gerinc- és végtagbántalom és pikkelysömör okozta, az ETT IB felülvéleménye megállapította, hogy ez utóbbi betegséggel már 1984-ben kezelték. A felperes továbbá nehéz fizikai munkát végzett az alperesnél.
Az első- és a másodfokú bíróság által megállapított, a perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményeken és az ETT IB felülvéleményén alapuló, a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint - amelyet felülvizsgálati kérelemmel egyik fél sem támadott - az alperesnél fennállt kedvezőtlen munkakörülmények okozta megterhelések kisebb mértékben függenek össze az alperesnél végzett munkával, a felperes betegségei önmagukban természetes okúak. A részarányt pontosan nem lehet meghatározni, de a körülményeket figyelembe véve az alperesnél bekövetkezett állapotváltozás nem haladja meg a 16%-ot. A szakértői vélemény szerint a nehézgépkezelői munka a kopásos ízületi elváltozások kialakulását elősegíti, és a súlyosbodás a munkavégzéssel összefüggésben állhat; a traktoros munka a felperes gerinchez kötődő panaszait nem okozhatta, de a degeneratív ízületi elváltozásokban szerepet játszhat, az ennek betudható munkaképesség-csökkenés legfeljebb 16%-ra becsülhető.
A felperesnél ezek szerint nem állapítható meg, hogy a rokkantságát okozó betegségei az alperesnél keletkeztek, de az itt fennállt kedvezőtlen foglalkoztatási körülmények közrehatottak állapota kialakulásában (részoki összefüggés).
A felperes érvelése ezért téves arról, hogy az MK 30. számú állásfoglalás alkalmazható, és az alperes teljes felelőssége áll fenn.
A munkáltató kártérítési felelősségét aszerint kell megállapítani amilyen arányban a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben keletkezett egészségkárosodása a kár bekövetkezéséhez hozzájárult [EH 470., Mt. 174. § (3) bekezdés]. Következésképpen a perbeli tényállás alapján kármegosztásnak van helye. Az első- és a másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból ezért helytelen következtetésre jutott.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése értelmében a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot a kármegosztás arányának, valamint ehhez képest az egyes kárigények megalapozottsága megállapításának érdekében (a felperesre háruló bizonyítási teher alapulvételével) új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.500/2006.)