adozona.hu
BH+ 2007.5.233
BH+ 2007.5.233
A vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselők a készenlétért szabadidőre, illetve annak pénzbeli megváltására nem jogosultak [Ktv. 40. § (7) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek az A. B.-i I.-a Megyei Hivatalánál álltak közszolgálati jogviszonyban, a II. r. a hivatal vezetője, az I. r. a hivatalvezető helyettese volt.
Módosított keresetében szabadidő megváltása címén az I. rendű felperes 29 617 918 forint, a II. rendű 33 312 738 forint, elmaradt gépjárművezetési pótlék címén pedig mindkét felperes 168 828 forint, valamint mindezen összegek késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkoztak, hogy készenléti ügyelet...
BH+ 2007.5.233 A vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselők a készenlétért szabadidőre, illetve annak pénzbeli megváltására nem jogosultak [Ktv. 40. § (7) bekezdés].
A felperesek az A. B.-i I.-a Megyei Hivatalánál álltak közszolgálati jogviszonyban, a II. r. a hivatal vezetője, az I. r. a hivatalvezető helyettese volt.Módosított keresetében szabadidő megváltása címén az I. rendű felperes 29 617 918 forint, a II. rendű 33 312 738 forint, elmaradt gépjárművezetési pótlék címén pedig mindkét felperes 168 828 forint, valamint mindezen összegek késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkoztak, hogy készenléti ügyeleti szolgálatot láttak el, amelynek ellentételezéseként azonban a jogelőd munkáltatótól sem szabadidőben, sem annak pénzbeli megváltásában nem részesültek. Ezen túlmenően a munkaköri feladataik ellátása érdekében rendszeresen vezették a hivatali gépjárművet, volt munkáltatójuk gépjárművezetői pótlékot sem fizetett a részükre.
Az alperes jogalap hiányában a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek bruttó 161 673 forintot, a II. r. felperesnek bruttó 126 828 forintot és ezen összegek késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan felperesek keresetét elutasította.
A bíróság megállapította, hogy a felperesek az igényüket az igazgatói utasításra alapították, amelynek 22. pontja szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Ktv.) rendelkezéseinek figyelembevételével a vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőt készenléti ügyelet ellátása esetén szabadidő, illetve szabadidő átalány nem illeti meg. A becsatolt okiratokból a bíróság megállapította, hogy a vezetői megbízással rendelkező felperesek vezetői ügyeletet láttak el, ezért őket az utasítás szerint díjazás nem illeti meg.
A felperesek és az alperes részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítéletnek szabadidő pénzbeni megváltásával kapcsolatos indokolása szerint a felperesek készenléti díjra vonatkozó igényét az igazgatói utasítás, valamint 2001. július 1. napjától hatályos Ktv. 40. § (7) bekezdése alapján kellett elbírálni. A vezetői megbízással rendelkező felpereseket nem csak az utasítás, hanem a hatályos jogszabály alapján sem illette meg szabadidő, illetve szabadidő átalány. A vezetők esetén - analógia alapján - a készenlétre és az ügyeletre is a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, amelyben annak részbeni hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatásával a készenlétért járó szabadidő pénzbeli megváltására irányuló kereseti kérelmüknek helyt adó határozat meghozatalát kérték. Arra hivatkoztak, hogy a követelés jogalapja tekintetében a bíróságok a jogszabály kiterjesztő értelmezésével jogszabálysértő következtetésre jutottak. A Ktv. 40. §-ának (7) bekezdése a rendkívüli munkavégzés ellentételezéséről rendelkezik, márpedig az Mt. 126. §-a és 129. §-a különbséget tesz a rendkívüli munkavégzés és a készenlét között.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperesek az igazgatói utasításban foglaltak szerint a 2001-2003. évben teljesített "készenléti ügyelet" ellátására hivatkoztak, és az ezért járó szabadidő pénzbeni megváltására tartottak igényt.
A Ktv. 39. § (7) bekezdése szerint rendkívüli esetben a köztisztviselő az (1) bekezdésben meghatározott munkaidején felül is köteles munkahelyén munkát végezni, illetőleg meghatározott ideig és helyen a munkavégzésre készen állni.
A Ktv. 40. § (2), (3) és (4) bekezdése alapján a köztisztviselőnek a rendkívüli esetben elrendelt munkavégzésért, ügyeletért, készenlétért szabadidő, vagy - az (5) bekezdés szerint - szabadidő átalány jár. A (6) bekezdés a köztisztviselőt a (2), a (3), illetve a (4) bekezdés alapján megillető szabadidő kiadásáról, megváltásának módjáról rendelkezik. A (7) bekezdés alapján pedig a vezetői kinevezéssel, illetőleg megbízással rendelkező köztisztviselőt a rendkívüli munkavégzésért járó szabadidő és a szabadidő átalány nem illeti meg.
A Ktv. 40. § (7) bekezdésének a másodfokú bíróság részéről történt értelmezése nem jogszabálysértő.
Helyesen indult ki abból a bíróság, hogy e § rendelkezéseit egymással összefüggésben, és összhangban kell értelmezni. Ezen túlmenően nem hagyható figyelmen kívül az általános munkajogi szabályokkal (Mt.) való összevetés eredménye sem.
A vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselők a rendkívüli munkavégzésért szabadidőre nem jogosultak. E szabályozás általános elvi indoka az, hogy a vezető határozza meg a munkaideje felhasználását, beosztását.
Adott esetben ez vonatkozott a felperesekre is, mint az igazgatóság vezetőire. A hivatkozott utasítás 12. pontja értelmében a vezetői ügyeletes feladata az volt, hogy munkaszüneti napon, heti pihenőnapon, ünnepnapokon, a kapott értesítést követően felvegye a kapcsolatot az elfogást végrehajtó nyomozóhatósággal, és részletesen tájékozódjon az ügyről; a meglévő információk alapján döntsön az elfogott személlyel kapcsolatban szükséges további intézkedések végrehajtásáról. E feladatok ellátásáért, mint rendkívüli munkavégzésért szabadidő nem illette meg őket.
Az előbbieket összevetve és értékelve helyes az a következtetés, miszerint a felperesek a készenlétért sem igényelhették a szabadidőt, illetve annak pénzbeli megváltását.
Ezt a jogszabály-értelmezést támasztja alá egyébként az Mt. 192. § (2) bekezdésével való összevetés is. Az Mt. e rendelkezése szerint a vezetőt a rendkívüli munkaidőben történt munkavégzésért (147-149. §) ellenérték nem illeti meg. A felhívott jogszabályhelyek között szerepel tehát a 148. § is, amely a készenlét és ügyelet díjazásáról rendelkezik. Ebből következően az Mt. hivatkozott szabálya - amely az értelmezett rendelkezéssel azonos jellegű - a vezetők esetében a készenlét, illetve ügyelet ellentételezését is kizárja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálattal támadott részében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.635/2006.)