adozona.hu
BH+ 2007.2.86
BH+ 2007.2.86
A munkavállaló mobil telefonon való elérhetőségéből önmagában nem lehet készenlét teljesítésére következtetni, amennyiben nem kapcsolódik jogkövetkezmény ahhoz, ha a munkavállaló nem elérhető. Ilyen esetben ugyanis nem állapítható meg, hogy a munkavállalót a készenléttel együttjáró kötelezettségek - a munkára képes állapot megőrzése, szükséges esetén bármikor a munkába állás kötelezettsége - terheli [Mt. 129. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a módosított keresetében 2001. augusztus 18. és 2004. augusztus 18-a közötti időtartamra elmaradt készenléti díj címén 6 023 475 forint és ennek késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy bankbiztonsági megbízottként a rendes munkaidején túl állandó készenlétben állt, az alperes azonban hathetenként csak egy hét készenléti díjat fizetett meg részére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a régiófelelős b...
BH+ 2007.2.86 A munkavállaló mobil telefonon való elérhetőségéből önmagában nem lehet készenlét teljesítésére következtetni, amennyiben nem kapcsolódik jogkövetkezmény ahhoz, ha a munkavállaló nem elérhető. Ilyen esetben ugyanis nem állapítható meg, hogy a munkavállalót a készenléttel együttjáró kötelezettségek - a munkára képes állapot megőrzése, szükséges esetén bármikor a munkába állás kötelezettsége - terheli [Mt. 129. §].
A felperes a módosított keresetében 2001. augusztus 18. és 2004. augusztus 18-a közötti időtartamra elmaradt készenléti díj címén 6 023 475 forint és ennek késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy bankbiztonsági megbízottként a rendes munkaidején túl állandó készenlétben állt, az alperes azonban hathetenként csak egy hét készenléti díjat fizetett meg részére.Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a régiófelelős bankbiztonsági megbízottak hathetes váltásban voltak készenlétben, erre az időszakra pedig a díjazásukat megkapták.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta, és ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 6 023 475 forintot és ennek késedelmi kamatát.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995. július 1-jétől - a 2000. december 1. és 2001. június 30-a közötti időtartamot leszámítva - az alperes jogelődjénél és az alperesnél bankbiztonsági megbízottként állt munkaviszonyban, amelyet az alperes a 2004. augusztus 11-én kelt felmondással megszüntetett. A felperes munkaideje reggel fél nyolctól délután négy óráig tartott, az ezen kívüli időben a hét minden napján, összesen heti 128 órában állandó készenlétben állt. Az alperes bankbiztonsági szempontból az ország területét hat régióra osztotta, és a 2000. december 1. napjától bevezetett rendszer szerint minden régiófelelős hat hetente egy-egy hétig látott el készenléti szolgálatot, és ennek megfelelően részesült készenléti díjazásban. A bíróság az ezt követő időszak gyakorlatára vonatkozóan tanúvallomások alapján megállapította, hogy 2000. december 1-jétől a gyakorlatban a korábbi rendszer működött tovább, valamennyi régiófelelős állandóan készenlétben állt. A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a készenlét írásbeli elrendelésének hiánya nem értékelhető a felperes terhére. Az Mt. 129. §-a nem kívánja meg a meghatározott helyen eltöltött készenlétet, csupán az elérhetőséget és a munkára képes állapotot, ez pedig a felperes esetében megvalósult.
Az alperes részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ügyben annak nem volt jelentősége, hogy a munkavállaló köteles volt-e a készenlétre, vagy sem. Továbbá nem volt szükséges azt sem tisztázni, hogy a készenlét mennyiben korlátozta felperes szabadidejét, valóban munkaképes állapotban volt-e, és milyen következménye volt annak, ha nem volt elérhető. Azt hangsúlyozta, hogy a per adatai szerint a felperes mindig elérhető volt, megfelelően teljesítette az alperesnek a készenléttel kapcsolatos elvárását, és riasztás esetén minden alkalommal teljesítette a kötelezettségeit.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben elsődlegesen s jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A 431/2000. (IX. 26.) számú igazgatósági határozatra hivatkozott, amelyben a munkáltató készenléti ügyeleti rendszer bevezetésével kapcsolatban kötelezően írta elő, hogy a készenléti szolgálatot ellátónak az otthonában kell tartózkodnia. A bíróság csupán a mobiltelefonon való elérhetőséget állapította meg, ami önmagában nem alapozza meg készenlét megállapítását. A tanúvallomások túl általánosak, egyik vallomás sem támasztja alá hitelt érdemlően, hogy a felperes folyamatosan készenlétben állt, és arra sincs konkrét bizonyíték, hogy ki, mikor és milyen ügyben hívta. Továbbra is hivatkozott arra, hogy a vallomások egy része olyan tanúktól származik, akik perben állnak az alperessel, másrészt pedig lényegi kérdésekben (a riasztások során történő értesítések, a helyismeret szükségessége, üzembiztonság kettősége, egymás közötti konzultációs kötelezettség) a tanúvallomások egymásnak ellentmondanak. Sérelmezte, hogy a bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, miszerint semmiféle munkajogi konzekvenciája nem volt, ha a bankbiztonsági megbízottat, aki egyébként készenléti szolgálatra nem volt beosztva, valamilyen esemény kapcsán nem tudták elérni.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről vele szemben az elérhetőség elvárás volt, valamennyi riasztásnál rendelkezésre állt, munkavégzésre, intézkedésre kész és képes állapotban volt; a munkatársak közötti kommunikáció nem öncélú, hanem a bankbiztonsági érdekeket szolgáló gyakorlatként alakult ki.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. perbeli időben hatályos 129. § (1) bekezdése alapján a munkáltató a munkavállalót készenlétre kötelezheti.
A felek egybehangzó előadása szerint az alperes a Vezető Bizottság 431/2000. (IX. 26.) határozata alapján rendelkezett a "Bankbiztonsági készenléti" szolgálat létrehozásáról, illetve működtetéséről, és ennek végrehajtásaként a bankbiztonsági megbízottakat hat hetenként egy hetes készenlét ellátására kötelezte. A felperes a perben nem vitatta, hogy az alperes által elrendelt készenlét ellenértékét megkapta.
A perben nem merült fel adat arra, hogy ezt meghaladóan az alperes a felperest készenlét ellátására kötelezte volna.
A munkaügyi bíróság a felperes személyes előadását elfogadva állapította meg, hogy 2000. decemberét követően a gyakorlatban a korábbi készenléti rendszer működött tovább, mivel a munkaidőn túl változatlanul elérhetőnek kellett lenni az ügyeleti mobiltelefonon, ha a területén riasztás történt, és szükség esetén a tényleges ügyintézésbe bevonták. E megállapításnak, a korábbi készenléti rendszer működésének ellentmond az a felperes saját nyilatkozatával is alátámasztott körülmény, hogy az új készenléti rendszer bevezetésekor az alperes törölte az 1998. október 8-án kelt munkaköri leírásból a feladatok között felsorolt kötelezettséget, miszerint "folyamatosan (24 órás rendszerben) fogadja a biztonsági őrség jelentéstételét". A perben bizonyítékként elfogadott tanúvallomás szerint nem volt munkajogi következménye annak, ha valamelyik munkatárs nem volt elérhető munkaidején kívül; továbbá ha a hivatalos munkaidőn kívül valamely esemény miatt a munkavállalónak "be kellett mennie", akkor a túlmunka szabályai szerint kifizették a munkában töltött időt.
A perbeli további tanúvallomások is csak azt tartalmazzák, hogy a felperes a mobiltelefonján a más régióban lévő, készenlétet teljesítő, illetve az őrző-védő szolgálatot ellátó kollégái által elérhető volt. Minthogy ehhez az elérhetőséghez a munkáltató részéről jogkövetkezmény nem kapcsolódott, a készenlét esetén fennálló kötelezettségek (a munkára képes állapot, szükség esetén bármikor munkába állás) sem terhelték felperest. Ennek hiányában pedig a készenlét teljesítésére levont következtetés téves, megalapozatlan.
Az előbbiek figyelembevételével - miután felperes a munkáltató által elrendelt készenlétért járó díjazást megkapta, a rendes munkaidején kívül teljesített munkáért megfelelő díjazásban részesült, illetve ilyen igényt a perben nem érvényesített - a készenléti díj iránti kereseti követelése nem bizonyult alaposnak.
A jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdésébe és az Mt. 129. §-ába ütköző jogszabálysértéssel hagyta helyben a felperes keresetének helyt adó elsőfokú ítéletet. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf.Bír. Mfv.II.10.308/2006/5.)