adozona.hu
BH 2007.1.25
BH 2007.1.25
A munkáltatónak a törvényben foglaltaknak megfelelően meghozott rendkívüli felmondásról szóló döntése nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkaszerződés a vezetői megbízás visszavonását követően rendes felmondást írt elő [Mt. 4. §, 96. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes 2003. július 4-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, étkezési utalvány, arcképes MÁV igazolvány arányos értéke, és a jogellenesség szankciójaként további 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy jóhiszeműen, az alperes érdekében járt el, amikor munkáltatói jogkör gyakor...
BH 2007.1.25 A munkáltatónak a törvényben foglaltaknak megfelelően meghozott rendkívüli felmondásról szóló döntése nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkaszerződés a vezetői megbízás visszavonását követően rendes felmondást írt elő [Mt. 4. §, 96. § (1) bekezdés].
A felperes keresetében az alperes 2003. július 4-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, étkezési utalvány, arcképes MÁV igazolvány arányos értéke, és a jogellenesség szankciójaként további 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy jóhiszeműen, az alperes érdekében járt el, amikor munkáltatói jogkör gyakorlóként elfogadta és jogszerűnek minősítette két munkavállaló rendkívüli felmondását.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes p.-i főnökség vezetésére kapott megbízást, amit az alperes - a munkaszerződésbe foglalt megállapodás szerint - 2003. június 30-ai hatállyal visszavont. Ezt megelőzően 2003. május hónapban az alperes területi felügyeleti osztályvezetője által végzett vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt az alperes a kollektív szerződésében szabályozott eljárásban 9 hónapra 20%-os személyi alapbércsökkentés hátrányos jogkövetkezménnyel sújtotta. Ugyancsak fegyelmi büntetésben részesült - ugyanezen vizsgálattal feltárt mulasztások miatt - K. A. és M. L. is.
A felperes az alperes által felajánlott munkaköröket nem fogadta el, és kérte a munkaviszonya megszüntetését. Az ezzel kapcsolatos 2003. július 1-jei megbeszélésen Sz. A. igazgató arról szerzett tudomást, hogy a felperes munkáltatói jogkör gyakorlóként néhány nappal korábban, 2003. június 27-én elfogadta és jogszerűnek minősítette K. A. és M. L. írásbeli rendkívüli felmondását, és rendelkezett az ennek alapján járó juttatások megfizetéséről.
Az alperes a 2003. július 4-ei rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy a felperes a munkavállalói rendkívüli felmondások elfogadásával megszegte a munkáltatónak a 2003. júliusi szervezeti átalakítással kapcsolatos 2003. május 26-ai rendelkezését, mely arra vonatkozott, hogy akinek a vezetői megbízatása 2003. július 1-jén megszűnik, már csak halaszthatatlan, a működéshez szükséges ügyekben intézkedjenek. A rendkívüli felmondásban az alperes a felperesnek a munkavállalók ellen folyt eljárásban való érintettségére, és ezzel összefüggően pártatlansága hiányára is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az előírt 15 napos határidőben és megalapozottan élt a rendkívüli felmondás jogával. A felperes a munkáltató utasítását megszegve nem halaszthatatlan ügyben intézkedett, az alperesnek több milliós kárt okozott, mivel az érintett két munkavállaló részére a felperes elfogadó jognyilatkozata alapján a bíróság megítélte a rendkívüli felmondások anyagi jogkövetkezményeit.
A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta azt is, hogy a felperes személyes érintettsége ellenére intézkedett a két munkavállaló ügyében. Mindezeket a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúként értékelte.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetének helyt adott.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el, a felperes által sérelmezett elutasított tanúmeghallgatás szükségtelen volt, a rendkívüli felmondás jogával a munkáltatói jogkör gyakorlója élt, így a felperes kifogásai alaptalanok voltak.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az alperes a perbeli utasításával a felperes munkáltatói jogkörét nem vonta vissza. Ezt azzal is bizonyítva látta, hogy az alperes nem élt fellebbezéssel a két munkavállalói rendkívüli felmondással kapcsolatos munkaügyi perben a felperes elfogadó jognyilatkozata miatt elmarasztaló elsőfokú ítélet ellen, a jognyilatkozat érvénytelensége megállapítását nem kérte. Így nem minősülhet a rendkívüli felmondást megalapozó súlyú kötelezettségszegésnek, hogy a két munkavállalói rendkívüli felmondást halaszthatatlan döntést igénylőként minősítette.
A másodfokú bíróság mindezeken túlmenően rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősítette az alperes eljárását azzal összefüggésben, hogy a munkaszerződésben meghatározott, a vezetői megbízás visszavonása közlésétől számított 15 napon belül nem élt rendes felmondással, hanem a rendkívüli felmondással e kötelezettsége alól kívánt szabadulni.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, továbbá - tartalmát tekintve - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját is a törvényi feltételek téves értékelése miatt. Hangsúlyozta a rendkívüli felmondás súlya vizsgálatánál annak figyelmen kívül hagyását, hogy a rendkívüli felmondásokat benyújtó két munkavállaló ellen folyt fegyelmi eljárásban a felperest is elmarasztalták, ezért tőle elfogulatlan megítélés nem volt elvárható. Fenntartotta, hogy a felperes megszegte az alperes utasítását, semmi nem indokolta az azonnali intézkedést, a felperes perbeli védekezésével szemben - miszerint ő kártól kívánta az alperest a jogos rendkívüli felmondások elfogadásával megóvni - éppen hogy jelentős kárt okozott. Nem lehet alperes terhére értékelni a két munkavállaló munkaügyi perében a fellebbezés hiányát, és nem maradhat figyelmen kívül, hogy abban a perben a munkaügyi bíróság - éppen felperes jognyilatkozata miatt - érdemben nem vizsgálta a rendkívüli felmondásokat. Vitatta a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó megállapítást is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint a valóságnak megfelelő tényállásból a másodfokú bíróság megalapozott jogi következtetést vont le. Továbbra is hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmondást 2003. július 23-án kézbesítették a részére, ezért az elkésett, valamint a jognyilatkozatot nem a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá, a kötelezettségszegése pedig nem érte el a jogszabályban meghatározott mértéket. A rendkívüli felmondásokra tett feljegyzése a munkaügyi vezetőnek szólt, azt az alperes "adta ki" a munkavállalóknak, a kifizetésben a feljegyzésnek így nem volt jelentősége, a két munkavállaló tudomásszerzése az alperes saját felróható magatartásának a következménye. A munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottak voltak, az alperes perbeli utasítása nem adott eligazítást, hogyan kell munkaügyekben eljárni, így a bizonytalanságot maga alperes teremtette.
Az alperes felülvizsgálati kérelme kiegészítésében kifejtette, hogy a keresetet jogalapja, és nem az összegszerűség tekintetében vitatta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel nem élt, a felülvizsgálati ellenkérelme - a Pp. 273. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó 244. § (2) bekezdésében előírt 8 napos határidő elmulasztása miatt - csatlakozó felülvizsgálati kérelemként nem minősül, ezért az alperes által a felülvizsgálati kérelmében nem támadott körben a jogerős közbenső ítélet irányadó. Így tehát már nem vitatható, hogy az alperes 2003. július 4-ei, jegyzőkönyvben közölt jognyilatkozata minősült rendkívüli felmondásnak, ezért a 2003. június 27-ei kötelezettségszegéshez képest a rendkívüli felmondás nem késett el, továbbá azt a felperes felett munkáltatói jogkört gyakorló vezető írta alá.
A másodfokú bíróság abban egyetértett az elsőfokú ítéleti következtetéssel, hogy a felperes a rendkívüli felmondásban neki felrótt kötelezettségszegést elkövette, de a körülményekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy annak súlya nem érte el a jogszabályi mértéket, így az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek nem álltak fenn.
A másodfokú bíróság valamennyi körülmény együttes értékelését hangsúlyozta, azonban csupán annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes az átszervezéssel kapcsolatos intézkedésében nem vonta vissza a felperes munkáltatói jogkörét, ezért jogszerűen mérlegelhette a munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottságát. Ez a következtetés téves.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az átszervezéssel kapcsolatban a vezetői jogkörök gyakorlására vonatkozó intézkedése tartalmát tekintve munkáltatói utasításnak minősült, azt a felperes ismerte. Eszerint a felperes valamennyi vezetői jogkörét és hatáskörét illetően - beleértve a munkáltatói jogkörét is - 2003. június 27-én érvényben volt az a munkáltatói rendelkezés, mely szerint az átszervezésre tekintettel a 2003. július 1-jéig megszűnő vezetői munkakörben dolgozók csak halaszthatatlan, működési zavart elhárító kérdésben döntsenek. A két munkavállalói rendkívüli felmondás tekintetében tehát a halaszthatatlanságot kellett vizsgálni.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a munkáltatói utasításban előírt feltételek nyilvánvalóan nem álltak fenn, az azonnali felperesi intézkedés a munkáltató szempontjából indokolatlan volt. A felperes a tőle mint vezetőtől elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztotta, a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve figyelmen kívül hagyásával járt el [Mt. 103. § (1) bekezdés b) c) pontok]. Mindez független a munkavállalói rendkívüli felmondások tartalmától, az indokok valós vagy valótlan voltától.
A másodfokú bíróság nem érintette az elsőfokú bíróság megállapítását arról, hogy az alperesnél folyt vizsgálat során feltárt hiányosságok, mulasztások miatt egyidejűleg marasztalták el a felperest és a rendkívüli felmondással élt két munkavállalót, továbbá az érintett munkavállalók rendkívüli felmondásukban - egyebek mellett - éppen ennek az elmarasztalásnak az alapján tartották lehetetlennek a továbbfoglalkoztatásukat.
A felperesnek a munkavállalói rendkívüli felmondások indokolása tekintetében való közvetlen érintettsége, a rendkívüli felmondásoknak a vezetői megbízása megszűnése előtti napokban, a munkáltató utasításával ellentétesen történt azonnali jogszerűként minősítése, és a jogszerűként elismert jognyilatkozat anyagi jogkövetkezményei kifizetésére az alperes munkaügyi osztálya részére tett írásbeli intézkedése az alperes rendkívüli felmondását megalapozó súlyú kötelezettségszegések voltak.
Az alperes jognyilatkozata eszerint megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes követelményeknek.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően a felülvizsgálati eljárásban irányadó - a perben sem vitatott - jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2003. június 30-ai határidővel (2003. június 11-én) visszavonta a felperes vezetői megbízását, a felek a további foglalkoztatás feltételeiben 2003. július 1-jéig érdemben tárgyaltak, az alperes több munkakört ajánlott fel. Mindezt a keresetben tett felperesi előadás is alátámasztja. Ezért abból a körülményből, hogy a 2003. június 27-én elfogadott munkavállalói rendkívüli felmondásokról a 2003. július 1jei, a felperes munkaviszonyáról folytatott egyeztetéskor tudomást szerző munkáltatói jogkör gyakorló rendkívüli felmondással élt, a másodfokú bíróság alaptalanul következtetett rendeltetésellenes joggyakorlásra, figyelemmel az előzőekben a rendkívüli felmondás indoka megalapozottságáról kifejtettekre is.
A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek szerint jogszabálysértő jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta [Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.592/2005. sz.)