adozona.hu
BH 2007.1.23
BH 2007.1.23
A munkavállaló legalább valószínűsíteni köteles a károsodásnak a munkaviszonnyal való összefüggését [Mt. 174. § (4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és a kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát kérte. Az eljárásban beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleménynek arra a megállapítására utalva, miszerint 1988. és 1994. között fertőződhetett a Hepatitis C vírussal, arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság jogszabályba ütközően jutott arra a következtetésre, hogy nem volt elégséges annak bizonyítása, hogy vérző beteggel kapcsolatba kerü...
BH 2007.1.23 A munkavállaló legalább valószínűsíteni köteles a károsodásnak a munkaviszonnyal való összefüggését [Mt. 174. § (4) bekezdés].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és a kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát kérte. Az eljárásban beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleménynek arra a megállapítására utalva, miszerint 1988. és 1994. között fertőződhetett a Hepatitis C vírussal, arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság jogszabályba ütközően jutott arra a következtetésre, hogy nem volt elégséges annak bizonyítása, hogy vérző beteggel kapcsolatba került. Tévesen tekintette a másodfokú bíróság a fertőződéshez szükséges körülménynek, hogy a felperesnek vérző horzsolással vagy sebbel kellett végeznie a munkáját ahhoz, hogy a vérző betegtől a vírus a véráramba juthasson. A szakértői vélemények alapján megállapítható, hogy a Hepatitis C vírus terjedésével kapcsolatban a tudomány jelenlegi állása szerint tisztázatlan körülmények (pl. a vírus terjedésének módja) jelenleg is fennállnak. Az Mt. 174. § (4) bekezdés alapján a bírói gyakorlatra utalással a felperes érvelése szerint a munkaviszonnyal összefüggést a bírói gyakorlatnak megfelelően, hitelt érdemlően bizonyította, tehát a munkáltató kártérítési felelősségét önmagában a fertőzött vérrel való érintkezés lehetősége megalapozta. A bíróság az okozati összefüggés kérdését helytelenül értékelte; a fertőzés konkrét bekövetkezéséhez vezető baleset bizonyításának elmaradása az okozati összefüggés hiányát nem bizonyítja.A felperes a tanúk vallomására utalással előadta, hogy a munkaköréhez számtalan esetben hozzátartozott vérző emberek szállítása és a gumikesztyű nem mindig állt rendelkezésre, illetve volt olyan eset, amikor kiszakadt. Mindezek miatt a bizonyítási kötelezettségének a törvény alapján eleget tett, ezzel ellentétben az alperes az Mt. 174. § (2) bekezdés szerinti kimentése nem volt eredményes.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Előadta, hogy az alperesnél nincs fertőző osztály, ezért a Hepatitis C vírussal fertőzött betegeket a megyei kórházban látják el. A szakértői véleményből kitűnően az alapvető higiéniai szabályok betartásával a felperes kórházi körülmények között a fertőzést nem szerezhette meg, a betegek ellátásával nem foglalkozott, a gyógykezelés során használatos eszközöket nem kezelte. Kivételesen évente egy alkalommal, tömeges baleset esetén fordulhatott elő, hogy a felperes még ellátatlan, esetleg vírushordozó beteget szállított. Figyelembe véve azonban a Hepatitis C vírushordozóknak a népességen belüli arányát, az említett lehetőség igen csekély. A felperes olyan konkrét esetet nem tudott bizonyítani, amikor a fertőző vérrel kapcsolatba kerülhetett volna. Erre utaló feljegyzés nem készült. Az alperes állítása szerint a másodfokú eljárásban egyértelműen megállapították, hogy a felperes kizárólag beteghordói munkafeladatokat látott el, betegápoló sohasem volt. A felperes a Pp. 164. § (1) bekezdés és a 174. § (4) bekezdés alapján fennálló bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Az elsőfokú bíróság a következő tényállást állapította meg.
A felperes 1988. július 13-ától 1994-ig állt munkaviszonyban az alperesnél beteghordó munkakörben. Ezt követően két évig vagyonőrként dolgozott, majd három évig munkanélküli volt. 1999. január 4-étől 2000. április 17-éig ismét az alperesnél állt alkalmazásban beteghordóként, az egészségügyi panaszai ebben az időszakban kezdődtek. Az 1999. május 3-ától 5-éig tartó kivizsgálás során állapították meg aktív Hepatitisét C vírus fertőzéssel. 2001. május 1-jétől a felperes munkaképesség-csökkenése 67%.
A felperes keresete a mindenkori legkisebb munkabér 50%-ának megfelelő járadék, és 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság a tényállásból az Mt. 174. § alapján a bizonyítási eljárás eredményének mérlegelésével arra következtetett, hogy a felperes 1999 előtt fertőződött Hepatitis C vírussal, amelyhez idült májgyulladás társult. A bizonyítási eljárás eredményeképpen az elsőfokú bíróság különösen a szakértői véleményekre hivatkozással azt is kifejtette, hogy előfordulhatott, miszerint a beteghordó munkakörben fertőződhetett a felperes, ezt azonban a munkaügyi bíróság azért nem tekintette az okozati összefüggés bizonyítékaként, mert a felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tett eleget (nem sikerült bizonyítani, hogy az alperes a munkavédelmi előírásokat nem tartatta be, illetve nem biztosított megfelelő védőfelszerelést).
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a helyes tényállásból helytálló jogi következtetésre jutott. A fellebbezésre való hivatkozással a másodfokú bíróság egyebek mellett rámutatott arra, hogy a szakvélemény szerint a Hepatitis C vírus fertőződést követően a betegség általános lappangási ideje ötven nap, azonban szakirodalmi adatok szerint az esetek kb. 25%-ában érdemi tünet nélkül történik a fertőződés klinikai lefolyása. A betegség átvészelését ilyen esetekben később mutatják ki. A kórházi tevékenységgel kapcsolatban igen ritka a fertőződés lehetősége, mert az csak akkor jöhet létre, ha meghatározott ún. küszöbmennyiség feletti aktív vírus jut be a véráramba, illetve azon keresztül a májba. A kiegészítő szakvélemény szerint a felperes 1988 és 1994 között, és csak akkor kaphatta meg a betegséget, ha fertőzött vérrel saját bőrsérülésén keresztül fertőződött munkavégzés közben. A felperes a munkaköre miatt a fertőzés veszélyének komolyan nem volt kitéve, és arra nem merült fel adat, hogyha esetleges vérző sérültet kísért, azt védőkesztyű nélkül saját sérülése mellett tette volna, vagy ilyen sérüléssel munkakörét meghaladóan olyan feladatokat végzett, amelyekkel összefüggésben a fertőződés lehetősége fennállt. A szakvélemény szerint a fertőződés biztosan 1999 előtt keletkezett, azonban annak pontos ideje nem állapítható meg, és a szakértő kizárta, hogy a felperes fertőződése kórházi körülmények között következhetett be. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a fertőződése az alperesnél 1988-tól 1994-ig fennállt munkaviszonyával összefüggésben keletkezett. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy a felperes az 1994-ben megszűnt jogviszonyát követően több hónapon át krematóriumban dolgozott.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a munkáltató kártérítési felelőssége megállapításához a károsult munkavállalónak a "munkaviszonnyal összefüggést" kell bizonyítania [Mt. 174. § (4) bekezdés, MK 29. számú állásfoglalás]. Erről a másodfokú bíróság a felperes betegségének jellege miatt azt állapította meg, hogy a felperesnek fertőzött beteggel való konkrét kapcsolatot, másrészt az ugyanekkor fennállt saját sérülését kellett bizonyítania. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint - mivel a szakvélemények alapján a betegség keletkezésének pontos ideje és módja a tudomány mai állása szerint teljes bizonyossággal nem állapítható meg - a törvény értelmében a munkaviszonnyal összefüggés bizonyításához az adott esetben a munkakörülmények és a fertőződés lehetősége közötti kapcsolat nagyfokú valószínűsítése szükséges arra is figyelemmel, hogy az orvosszakértői véleményben megjelölt egyéb lehetséges megbetegedési módokra (pl. tetoválás stb.) vonatkozóan a felperes esetében nem merült fel bizonyíték.
Az igazságügyi orvosszakértői vélemény értelmében a Hepatitis C vírus fertőződés terjedésének módjai nem teljesen tisztázottak, legjobban a közvetlen vérpályákba kerülés dokumentált, a ritkán bekövetkező kórházi tevékenységgel összefüggő fertőződés "minden bizonnyal" bőrön keresztül, vagy nyálkahártyán keresztül fertőződött testváladék útján történik. A fertőződéshez az érintkezésbe lépő személynél fennálló sérülés, ún. behatolási kapu szükséges. A kiegészítő szakvélemény szerint a fertőződés akkor jöhet létre, ha küszöbmennyiség feletti aktív vírus jut be a véráramba.
A szakértő a véleményében azt is előadta, hogy az idült Hepatitist jellemző szövettani kép az 1999 márciusában tünetekkel járó fertőződésből nem adódhatott. Másrészt azonban azt is kifejtette, hogy nem lehet bizonyítani, hogy az 1999 márciusában zajló akkut gyulladást a korábbi (1999 előtti) fertőződés heveny fellángolása, vagy újbóli, azaz az 1999 januártól fennálló (újabb alperesi foglalkoztatás alatti) heveny Hepatitis C vírus fertőzés okozta. Ebből következően a felperes munkavégzésével kapcsolatos 1999. január 4-e utáni ismételt fertőződést a szakértő nem zárta ki, amennyiben a felperes potenciális fertőző forrással kapcsolatba került. A kiegészítő szakvélemény értelmében az esetek 25-50%-ában a valós fertőződést követően több évvel később derül fény a betegségre.
A szakértői véleményekből az nem állapítható meg, hogy az ún. behatolási kapunak milyennek kell lennie (felületes horzsolás, vérző seb, gyógyulófélben lévő seb, körömvágásnál keletkezett banális sérülés stb.). Ennek hiányában az életszerűség figyelembevételével a bíróság nem foglalhat állást arról, hogy a felperesnek kellett-e, illetve lehetett-e ilyen sérülésekre emlékeznie. A munkavédelmi oktatásról eddig beszerzett bizonyítékok alapján az sem állapítható meg, hogy a munkavállalót az átlagos élettapasztalat szerint jelentéktelen, nem a munkahelyen keletkezett sérülésről is terhelte-e bejelentési kötelezettség - figyelemmel arra, hogy a Hepatitis C vírussal összefüggésben a munkavállalók nem részesültek oktatásban, illetve, hogy e betegség az alperes beadványa szerint 1988-1994-ig "még kevésbé volt ismert".
A felperes követelésének jogalapja vizsgálatánál nem került értékelésre az a körülmény, hogy az - alperes által nem vitatottan - 1999 januárjában, az ismételt munkaviszony létesítéskor a felperesnél vér-, és vizeletvizsgálat nem történt.
A felperes munkafeladataira vonatkozó bizonyítékok ellentmondásosak, és ennek feloldása nem történt meg. G. I., aki az alperesnél 17 éve dolgozik beteghordóként, tanúként előadta, hogy egyes esetekben segíteni kell a betegek fordításában. T. L.-né tanúvallomása szerint a beteghordóknak több mentő érkezése esetén kell "besegíteniük", továbbá ha a beteg váladékozik, kötelező gumikesztyűt hordani, de e szabály betartásával a tanú nem foglalkozott. M. Gy. beteghordó azt adta elő, hogy nagyobb testű betegeknél a nővéreknek segítettek pl. a tisztába tevésnél, és előfordult, hogy ezt a munkát kesztyű nélkül végezték. Mindezen bizonyítékok és az ellentmondásos tanúvallomások alapján a felperes tényleges munkakörülményeire - azaz a fertőződés lehetőségére - vonatkozóan nem lehet kétséget kizáró megalapozott megállapítást tenni, ezért az elsőfokú bíróság döntése megalapozatlan. Értékelés nélkül maradtak továbbá a fentiek szerint felsorolt, fertőződés lehetőségére utaló bizonyítékok [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Ezt az elsőfokú döntést a másodfokú bíróság további bizonyíték nélkül elfogadta, ezért az ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütközik. A kifejtettek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott a munkaviszonnyal összefüggés tekintetében a megalapozatlanság miatt fennálló jogszabálysértésre.
Mindezek miatt a bizonyítási kötelezettség, valamint a bíróság tájékoztatási kötelezettsége szabályainak alkalmazásával a tényállást a fentiek szerint ki kell egészíteni (igazságügyi szakértői vélemény, munkavédelmi szabályok, ezek betartásának tényleges ellenőrzése, konkrét munkafeladatok). Ennek alapján lehet dönteni arról, hogy a felperes a betegségének a munkaviszonnyal való összefüggését az eset egyedi sajátosságainak megfelelően nagymértékben valószínűsítette-e, továbbá megállapítható-e, hogy a kárt az alperes működési körébe eső ok idézte elő. Amennyiben ez megállapítható, az alperes felelőssége akkor is fennáll, ha a kárt előidéző ok nem volt elhárítható (MK 29. számú állásfoglalás).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.204/2005. sz.)