adozona.hu
BH+ 2007.1.41
BH+ 2007.1.41
Ha a munkavállaló nem minősült a munkáltató vezető-helyettesének, a rendes felmondás indokolási kötelezettsége alól a munkáltató nem mentesült [Mt. 188. § (1) bekezdés, 188/A. §, 190. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, végkielégítés, elmaradt munkabér, illetve munkabér-különbözet, valamint felmondási időre járó átlagkereset és kamatok megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a 2003. november 7. napján kelt rendes felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedése napjával történő megszűnését, és az alperest 2 100 215 forint végkielégítés, 2 996 101 forintot elma...
BH+ 2007.1.41 Ha a munkavállaló nem minősült a munkáltató vezető-helyettesének, a rendes felmondás indokolási kötelezettsége alól a munkáltató nem mentesült [Mt. 188. § (1) bekezdés, 188/A. §, 190. § (2) bekezdés].
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, végkielégítés, elmaradt munkabér, illetve munkabér-különbözet, valamint felmondási időre járó átlagkereset és kamatok megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a 2003. november 7. napján kelt rendes felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedése napjával történő megszűnését, és az alperest 2 100 215 forint végkielégítés, 2 996 101 forintot elmaradt munkabér és munkabér-különbözet, továbbá 100 000 forint részperköltség megfizetésére kötelezte. Rendelkezett az alperes kamatfizetési kötelezettségéről is. A felmondási időre járó átlagkereset iránti igényt elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felek 2000. április 3-án kötöttek munkaszerződést, melynek 9. pontja értelmében a munkáltató rendes felmondása esetén a felperest végkielégítés illeti meg az Mt. szerint, de a folyamatos jogviszony kezdetének számítása 1973. július 16-ától kezdődik. A 2000. június 20-án kelt munkaszerződés-módosítás alapján a felperes 2000. június 1. napjától gazdasági igazgatói munkakört látott el. Az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata (SzMSz) szerint a gazdasági szektort irányította, feladatkörébe tartozott az ügyvezető által meghatározott ügyekben, gazdasági ügyekben az ügyvezető helyettesítése, továbbá az ügyvezető igazgató által leosztott jogkörökben a munkáltatói jogok gyakorlása. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az ügyvezető általános helyettest nem kívánt alkalmazni, műszaki igazgató 2003. novemberéig nem volt az alperesnél, az ügyvezető igazgató a felperest csak a távolmaradása esetére jegyzőkönyvileg, vagy külön okirattal bízta meg akadályoztatása idejére helyettesítésre. A felperes 2003. július 31-én írásbeli megbízást kapott, hogy az ügyvezető igazgató fizetett szabadsága időtartamára a társaságot teljes jogkörben vezesse.
Az alperes a 2003. november 7-én kelt és az alperes ügyvezető igazgatója által aláírt intézkedéssel a felperes munkaviszonyát indokolás nélkül felmondta. A felperes az intézkedés átvételét megtagadta, amelyről 2003. november 7-én jegyzőkönyv készült. Ezt követően 2003. november 12-ei keltezéssel a munkáltató a rendes felmondást kiegészítette, melyben arról tájékoztatta a felperest, hogy mint gazdasági igazgató vezető állású dolgozónak minősül, így a munkáltató mentesül az indokolási kötelezettség alól. A felperes felmondási idejét 2003. november 8-ától kezdődően 35 napban határozta meg az intézkedés, és tájékoztatta a felperest arról, hogy egyhavi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés illeti meg. A munkaviszonyának megszűnésekor a felperes havi átlagkeresete 216 663 forint volt.
A munkaügyi bíróság szerint az alperes csak akkor mellőzhette volna jogszerűen az Mt. 190. § (2) bekezdése alapján a rendes felmondás indokolását, ha a felperes vezető-helyettesként dolgozott volna az alperesnél, ez azonban nem volt megállapítható. Ennek indokaként utalt arra, hogy ügyvezető-helyettes munkakört az SzMSz sem tartalmazott, emellett az ügyvezető sem tekintette helyettesének a felperest, első számú vezetői feladatot csak külön megbízással, eseti jelleggel látott el. Megalapozottnak találta a bíróság felperes további végkielégítésre irányuló keresetét az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján.
Az alperesnek a kereset teljes elutasítására irányuló fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A fellebbezésre tekintettel kiegészített indokolásban a másodfokú bíróság megállapíthatónak találta, hogy a felperes az SzMSz előírása alapján vezetőnek minősül az Mt. 188/A. § (1) bekezdése szerint. A felperes azonban az alperes általános jellegű képviseletére nem volt jogosult, nem volt az első számú vezető teljes jogkörű helyettese. Miután az Mt. 190. § (2) bekezdése alkalmazási körében a felperes nem minősült vezetőnek, ezért az alperesnek a felmondást indokolni kellett volna. Nem kétséges, hogy a felperes bizonyos vezetői feladatokat ellátott, azonban az Mt. 188/A. § (1) bekezdése szerint az ilyen vezetői munkakörnek csupán az Mt. 190. § (3) bekezdése, 191. §-a, 192. §-a, 190/A. § (2)-(4) bekezdése alkalmazása körében van jelentősége.
A másodfokú bíróság helytállónak tartotta a végkielégítés tekintetében hozott elsőfokú ítéleti döntést is, mivel az Mt. 13. § (3) bekezdésében foglaltak lehetővé tették a munkavállaló javára történő eltérést a végkielégítés körében.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni megváltoztatásával a felmondás jogellenessége és annak jogkövetkezményei tekintetében a kereset elutasítását kérte. Az Mt. 188. § (1) bekezdése és az Mt. 190. § (2) bekezdése megsértését panaszolta. Álláspontja szerint a feltárt tényállásból az eljárt bíróságok jogszabálysértő következtetéssel állapították meg, hogy a felperes munkaköre a vezető helyettes törvénybeli fogalmát nem merítette ki. Ezzel kapcsolatos eseti döntésekre hivatkozott. Állította, hogy a felperes az alperesnél "második ember" volt, az alperes gazdálkodására és működésére meghatározó befolyással bírt, az ügyvezetőt távollétében helyettesítette. Álláspontja alátámasztására az egyes tanúvallomásokra hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján megalapozott az a következtetetés, hogy a felperes nem minősült az Mt. 188. § (1) bekezdése szerint az alperes vezető-helyettesének.
Ennek megítélésénél a jogerős ítélet helytállóan tulajdonított jelentőséget - egyebek mellett - annak, hogy felperes az alperes társaság általános képviseletét, teljes körű vezetését az ügyvezető helyett külön esetenkénti, kifejezett, írásbeli megbízás alapján látta el. A felülvizsgálati kérelemben felhívott, az SzMSz-ben a felperes feladatkörére vonatkozó rendelkezések, illetve perbeli tanúvallomások az előbb következtetésnek nem ellentmondóak. A felperes az SzMSz hivatkozott rendelkezései szerint is az ügyvezetői igazgató által meghatározott, az általa "leosztott" jogkörben volt jogosult helyettesítésre, társasági képviseletre. Az érintett tanúk ugyancsak úgy nyilatkoztak, hogy az ügyvezető megbízása, szóbeli vagy írásbeli utasítása alapján helyettesítette felperes az ügyvezető igazgatót.
Nem alkalmasak a felülvizsgálati érvelés alátámasztására a felhívott, más tényállású ügyekben hozott eseti döntések (pl. kifejezetten igazgató-helyettes munkakörben alkalmazott, önálló képviseletre, cégjegyzésre, bankszámla feletti rendelkezésre jogosult vezetőre vonatkozó jogeset).
Miután a felperes nem minősült az Mt. 188. § (1) bekezdése szerinti vezető-helyettesnek, a 188/A. § értelmében vezetőnek minősülő munkavállalóra pedig az Mt. 190. § (2) bekezdése nem alkalmazható, az Mt. 190. § (2) bekezdése értelmében az alperes nem mentesült a rendes felmondás indokolásának kötelezettsége alól. Ennek hiányában az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg a felmondás jogellenességét, és alkalmazták e jogellenesség jogkövetkezményeit.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartotta, egyebekben nem érintette. (Legf.Bír. Mfv.II.10.405/2006. sz.)