adozona.hu
BH+ 2007.1.38
BH+ 2007.1.38
Létszámcsökkentéssel indokolt felmondás esetén nem hagyható figyelmen kívül a felmondást megelőző és követő munkaerőmozgás, főleg az indok okszerűsége szempontjából. Nem hivatkozhat a munkáltató létszámcsökkentésre, ha a felmondást megelőzően egy hónapon belül két új munkavállalót alkalmazott [Mt. 89. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes a 2002. március 5-én kelt rendes felmondása jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, valamint elmaradt munkabére és ennek kamata megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, és kötelezte 1 568 238 forint elmaradt munkabér és ezen összeg kamata, valamint pártfogó ügyvédi munkadíj megfizetésére.
Az ítéleti tényállás szerint a ...
BH+ 2007.1.38 Létszámcsökkentéssel indokolt felmondás esetén nem hagyható figyelmen kívül a felmondást megelőző és követő munkaerőmozgás, főleg az indok okszerűsége szempontjából. Nem hivatkozhat a munkáltató létszámcsökkentésre, ha a felmondást megelőzően egy hónapon belül két új munkavállalót alkalmazott [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A felperes keresetében az alperes a 2002. március 5-én kelt rendes felmondása jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, valamint elmaradt munkabére és ennek kamata megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, és kötelezte 1 568 238 forint elmaradt munkabér és ezen összeg kamata, valamint pártfogó ügyvédi munkadíj megfizetésére.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. október 16-ától állt határozatlan időre szóló munkaszerződéssel raktári kiszedő munkakörben az alperesnél munkaviszonyban. A felperes munkaviszonyát az alperes a 2002. március 5-én kelt rendes felmondással 2002. május 1. napjával megszüntette. A felmondást azzal indokolta, hogy a piaci körülményekhez történő alkalmazkodás miatt az alperesnél átszervezést és létszám racionalizálást kell végrehajtani.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a felmondás indoka nem felel meg a valóságnak, mert az alperesnél nem valósult meg átszervezés, emellett a munkaviszonya felmondását megelőző időben az alperes új munkavállalókat alkalmazott.
A munkaügyi bíróság a csatolt jelenléti ívekből megállapította, hogy az alperes 2001. szeptember 1-jétől a raktári kiszedői munkakörben nem csökkentette, hanem növelte a létszámot (P. Á.-t 2002. január 29-étől, K. G.-t 2002. február 1-jétől szintén raktári kiszedőként alkalmazta). Az átszervezésből eredő létszámleépítésre alapozott munkáltatói rendes felmondás indokának valótlanságát állapította meg. Álláspontja szerint az átszervezéssel kapcsolatban nem lehetett figyelembe venni D. S.-né, Sz. É. és B. A. munkavállalói rendes felmondással megszüntetett munkaviszonyát. Rámutatott arra, hogy a munkáltatói rendes felmondás jogszerűségének vizsgálatán kívül esik az a körülmény, hogy a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése milyen gazdasági indokokon alapult. Megállapította az ítélet, hogy 2002. áprilisától augusztusig bezárólag kizárólag a felperes munkaviszonya megszüntetésével csökkent az alperesnél a létszám. Mellőzte a felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, elfogadva az alperes ezzel kapcsolatos érvelését.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - az illeték kivételével - a fellebbezett részében helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2006. január 20-án szűnt meg. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek az elsőfokú ítéletben meghatározott marasztalási összeg helyett 2 145 911 forint elmaradt bért és annak kamatát, míg a kereseti illetéket 44 640 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság a jogalapot illetően egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével, mivel az alperes nem bizonyította az átszervezést, továbbá a munkáltatói létszámcsökkentést sem, hiszen a munkáltatói intézkedés folytán 2002. áprilisától egészen augusztusig bezárólag kizárólag a felperes munkaviszonya megszüntetésével csökkent az alperesnél a létszám.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felmondási indok valóságának és okszerűségének a felmondás közlésekor kell fennállnia. Az alperes a rendes felmondást 2002. április 2-án közölte a felperessel, ebben az időpontban kellett tehát vizsgálni az alperesi létszámot. A raktári dolgozók száma már 2002. márciusától csökkent, tehát csökkenő tendenciát mutatott. Sérelmezte, hogy a raktári dolgozók létszámának időszakos növekedését a bíróság figyelembe vette, mert az a felmondás közlését mintegy két hónappal megelőző állapot volt, emellett a felmondás gazdasági alapjának érdemi vizsgálatára sem volt a bíróságnak lehetősége.
A felperes ellenkérelmében a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes raktári kiszedő munkakörben 2001. júliusában 11 fő munkavállalót foglalkoztatott. 2001. szeptember 1-jétől ilyen munkakörben B. A.-t, 2001. november 1-jétől T. L.-nét alkalmazta, utóbbi 2001. decemberében kilépett. 2002. január 1-jétől P. Á.-val létesített munkaviszonyt próbaidőre, 2002. február 4-én két munkavállaló felmondta a munkaviszonyát, 2002. február 19-én pedig két új munkavállalót alkalmazott próbaidővel. Ezt követően 2002. március 5-én kelt - és április 2-án közölt - felmondással a felperes munkaviszonyát átszervezésre és létszámcsökkentésre hivatkozva megszüntette.
Arra helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem, hogy a felmondás indokának a felmondás közlésekor kell fennállnia. A létszámcsökkentési indok valósága és okszerűsége szempontjából azonban nem elég csupán az érintett munkavállaló munkaviszonya megszűnését figyelembe venni, hiszen az minden esetben csökkenést eredményez. Nem hagyható ezért figyelmen kívül a felmondás közlését megelőző, illetve követő időszakban bekövetkezett munkaerőmozgás, különösen a felmondási indok okszerűsége megítélésénél. Adott esetben akár a 2001. július 1-jei, akár a 2002. január 1-jei állapotot vesszük alapul, a felperes munkaviszonya megszüntetése ahhoz képest létszámcsökkentést nem eredményezett. Különösen nem hivatkozhat alperes arra, hogy a létszámcsökkentés okszerű indoka lehet felperes munkaviszonya megszűnésének, ha a felmondásról hozott döntését (2002. március 5.) megelőzően egy hónapon belül a felperesével azonos munkakörben két új munkavállalót is alkalmazott.
Ezért az átszervezési indok valósága bizonyításának hiányában, és a létszámcsökkentési indok okszerűtlenségére tekintettel a felmondás jogellenességét érdemben helytállóan állapították meg a bíróságok.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az indokolás előbbi módosításával - hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.474/2006. sz.)